A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A kis tisztás élővilága. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A kis tisztás élővilága. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 15., csütörtök

A lepkék varázslatos világa

 

Barna busalepke 


Szerintem a rovarok közül a lepkék azok, akik a legtöbb ember szimpátiáját elnyerik. Könnyed röptük, színes megjelenésük szó szerint ámulatba ejtő, és, ha magamból indulok ki, akkor nyugodtan ki merem jelenteni, minden túlzás nélkül, hogy órákig el tudok bennük gyönyörködni, figyelni életüket, szokásaikat. 

De nem csak megjelenésük, szokásaik különlegesek, hanem a fejlődésük is egészen ámulatba ejtő. Azonban van az életüknek egy szakasza, ami többeknek nem szimpatikus. Nem tudom ez e a megfelelő jelző rá, de az tény, hogy sok hernyó veszíti el az életet emiatt, az emberek undora, iszonyata miatt. Ha pedig egy hernyó elpusztul, akkor a világban eggyel kevesebb lepke kaphat szárnyra. 

Az ő életük különleges, a lepkék fejlődése egy csoda, a természet gyönyörű csodája, amikor egy aprócska pete esélyt kap arra, hogy viszontagságos hetek, hónapok múlva egy gyönyörű, színpompás lepkeként kapjon szárnyra. Igen sajnos a nőstények által lerakott peték előtt nehéz időszak áll. Ezer és ezer aprócska petéből alig lesz pár, aki kifejlett lepkeként élheti az életét. 

A lepkék petékkel szaporodnak. A petékből kelnek ki a lárvák, amelyeket a lepkék esetében hernyónak nevezünk. Ebben az életszakaszban a hernyók legfőbb feladata a táplálkozás. Megpróbálnak minden tőlük telhetőt, hogy minél több táplálékot, nagyrészt különböző növények leveleit tudják elfogyasztani, hogy a tápanyagok később biztosítani tudják a további fejlődést, építőkövei lehessenek a kifejlett lepke, azaz az imágó testének. A hernyókra rengeteg veszély leselkedik. Éhes csőrök tömkelegének jelentenek fehérjében dús lakomát, főként a fióka nevelési időszakban. Akinek szerencséje van, aki épségben át tudta vészelni a fejlődésének ezen szakaszát, azok egy lépéssel ismét közelebb kerültek a kifejlett állapothoz. A hernyóból imágóvá való átalakulás a báb állapoton keresztül történik. A hernyó bebábozódáskor lényegében becsomagolja magát, hogy védett burkában átalakuláson, és az átalakulás végén egy, gyönyörű lepke kaphasson szárnyra. Ebben a fejlődési szakaszban a báb általában kiválóan beleolvad a környezetébe, így védve magát a külső veszélyektől. A bábból kikelő lepke szárnyai kezdetben még gyűröttek, de a frissen kikelt lepke, nyugalmi állapotban, általában növénybe kapaszkodva, lassan bele pumpálja a testnedveit, melynek köszönhetően kisimulnak, kimerevednek. Eközben szép lassan meg is száradnak, amikor, pedig ez bekövetkezik, a lepke egyből repülni is tud velük. A kifejlett, imágó állapotban a lepkék fő célja a szaporodás, vagyis az, hogy megfelelő párt találjanak, a nőstények pedig petéket rakjanak le. Életük ezen szakaszában táplálkozásuk merőben eltér a lárvakoritól. Ilyenkor főleg energiában gazdag táplálékon, nektáron, édes gyümölcsök nedvein szoktak élni, hiszen a repülés maga igencsak energiaigényes tevékenység.

Igaz most csak tömören írtam le Nektek a lepkék fejlődését, amiről még lehetne sokkal, de sokkal többet is mesélni. 

Szeretném Nektek az elkövetkező időszakban bemutatni az általam megfigyelt hernyókat, lepkéket és megosztani veletek életüket, és megfigyelési élményeimet. 



2021. április 20., kedd

Az erdei tisztás aprócska sáska lakói



Pár milliméteres sáskalárva


Sáska levetett lárvabőre 


Ilyenkor tavasszal szinte napról napra egyre több élőlény ébred fel téli álmából, és egyre nagyobb a sürgés-forgás a természet ösvényein. A napsugarak meleg simítására apró rovarok kezdik meg életüket. Évről-évre izgatottan várom, hogy a kistisztás fűszálai között mikor pillanthatom meg újra az igen aprócsa, szinte alig látható rovarsereget, a sáskalárvákat.
Az elszáradt fű közül, új, élénk zöld hajtások törnek maguknak utat, és ilyenkor április közepére már teljesen átveszik felettük a hatalmat. Hosszú hónapok után ismét a színek dominálnak, melyben a zöld a főszereplő. 
Pár napja látogatást tettem a kis erdei tisztáson, hogy egy kicsit nézelődjek. Szeretek a fűszálak között szememmel kutatni, keresni, figyelni az apró élőlényeket, a füvek népét. Rejtet, titokzatos életük igazi kis csoda, melytől mindig ámulatba tudok esni, pont ezért kedvelem annyira őket.
Az égbolton nehéz, szürke fellegek terpeszkedtek, akikből újra és újra apró esőcseppek indultak hosszú útjukra. A szél hol gyengéden, hol pedig erőteljesen fésülte a tájat, és egy-egy erősebb fuvallatnál fák megfáradt ágai reccsentek, és értek talajt. De nem csak a fák ágait borzolta a szél, lent a talajon a fűszálak is ide-oda dőltek, melyekbe apró sáskalárvák kapaszkodtak, hogy pici testüket meg tudják tartani. Nem régen, talán pár napja keltek ki petéikből, melynek védelmében töltötték a hosszú és hideg téli hónapokat. Azonban fiatal koruk ellenére már most teljes a hasonlóság köztük és a kifejlett egyedek között. Az előttük álló időszakban többszöri vedlésen esnek majd át, mely alatt változik még a színük, a méretük, és a szerveik fejletsége, de a testfelépítésük már most kicsinyített mása a szüleikének. A sáskán szeretik a napfényt, ezért is élnek mezőrök, réteken, és amikor csak tehetik a fűszálakon álldogálva, süttetik a testüket. 
Ahogy telnek a napok és a hetek, ezek a parányi rovarok felcseperednek, és kedves ciripelő muzsikájuk tölti meg a tisztás minden kis szegletét. 


2021. március 31., szerda

Ébredező rovarvilág - Hajnalpírlepke



A hideg, fagyokkal tarkított márciusi napokat hirtelen a kellemesen meleg, langyos tavaszi időjárás váltotta fel. Szinte egyetlen nap leforgása alatt köszöntött be a régen várt jó idő. 

Az erdő ösvényeit a Nap sugarai cirógatják, sorra ébresztgetve a téli álmukat alvó lakókat. Lassan félősen bontogatni kezdik szirmaikat a kora tavaszi virágok, illatukat a langyos szél repíti előre útján, méhek, dongók zümmögő hangja, madarak gyönyörű strófája járja át az ösvényeket. Készülnek a fák, készülnek a bokrok, ágaikon rügyeik duzzadnak, mintha mindannyian egy titkos varázsszóra várnánk. És, amikor ez a hang könnyedén szalad végig az ösvényeken, bejárva minden szegletét, minden rejtett zugát, szépen sorban, egymást követve, mint apró kis ujjacskákat bontják majd ki leveleiket. 

A tavasz meleg érintése, ami levegőt olyan kellemesen meleggé varázsolja, sorra csalja elő a könnyed röptű lepkéket is. Tegnap délelőtt, idén először sikerült megfigyelnem, a csapongó röptű, élénk narancssárga szárnyfoltot viselő hajnalpírlepkét. Miközben szárnyait hol össze zárta, hol szét tárta, újra és újra élőtűnt a hímekre jellemző élénk sárga szárny dísze. Röptében könnyen kitűnik a még színét vesztett tájból. Azonban, amikor épp rövidke pihenő idejét tölti, és szárnyait összezárja, tökéletesen beleolvad a környezetébe. Hiszen szárnyai fonákjának a mintázata és színezete kiváló álcázást biztosít a számára. 

Egyes években nagy számban megfigyelhetőek egyedei. Voltak már olyan esztendők, amikor nagyon gyakran tudtam szépségükben gyönyörködni. Tavaly egész kevés egyedét láttam, hogy az idei esztendőben újra nagy számban fordulnak - e elő az még a jövő titka. Mindenesetre, az idei első találkozás, újra kedves emlék a számomra. 

2021. március 8., hétfő

Nünükék násza

 




A kis erdei tisztáson a tavasz napról-napra egyre jobban kezd kibontakozni. A tél szépen lassan erejét vesztve pihenőre tért. 

A Nap fényében fürdő részeken apró rovarok ébrednek fel hosszú álmukból és boldogan szedik lábaikat, süttetik testüket, egyesek pedig már a szerelmet keresik. 

Évek óta figyelem a tisztás lakóit, de ezidáig, ilyen korai időpontban, még nem tudtam szemügyre venni a nünükék szerelmi életét. 

Jelen történetem élményét még február utolsó hetében élhettem át. 

A tisztáson vékonyodó hódunna őrzte a februári havazás emlékét, de ez a nünükéket egyáltalán nem zavarta. A hirtelen jött enyhe, tavaszias levegő, a melengető napsugarak hamar előcsalták őket is. 

A nünükéknek, szinte egyből megjelenésük után van a párzási időszaka, ami után a hímek elpusztultak, a nőstények pedig laza talajba rakják le petéiket, amelyekből a következő nemzedék nünükéi fognak kifejlődni. Azonban ahhoz, hogy ők is, mint szüleik kifejlett rovarokká váljanak hosszú és viszontagságokkal teli utat kell bejárniuk. Ez az út pedig szó szerint hosszú, hiszen a petékből kikelt lárvák virágokon álldogálva fuvarra várnak. A fuvarosaik pedig a mit sem sejtő vadméhek lesznek, akik tudtukon kívül saját birodalmukba szállítják a potyautasokat. Új, ideiglenes lakóhelyükön a lárvák igencsak jól élnek, a méhek által termelt energiában gazdag mézet fogyasztják. Többször vedlenek, átalakulnak valódi bábokká, fejlődésük legvégén pedig kifejlett nünükékké válnak. Ezt a hosszú utat, és fejlődési szakaszokat a több ezer petéből csak néhány képes végigjárni. Kevésnek adatik meg, hogy kifejlett rovarrá váljon, akárcsak szüleik voltak, és a tisztás lakóközösségét gazdagítsák. Éppen ezért is fontos, hogy óvjuk őket. 



2020. október 1., csütörtök

Ájtatos manó

 

 
Imádkozó sáska

Ha az ájtatos manó elnevezést halljátok, Nektek melyik élőlény jut róla az eszetekbe?
Aki nem tudja, annak gyorsan segítek is, mert ebben a bejegyzésemben róla fogok mesélni. Ő nem más, mint a különleges kinézetű, és egyedi szokásokkal rendelkező imádkozó sáska.
Ilyenkor ősszel egyre gyakrabban találkozhatunk velük a rétek, mezők ösvényein, hiszen ekkorra érik el azt a kifejlett állapotot, amikor könnyebben észre tudjuk venni őket. Persze a főként zöld fűszálak között tartózkodó manók észrevétele így sem mondható egyszerű feladatnak. De az a mondás velük szemben is helytálló, legalábbis a legtöbb estben, miszerint, aki keres, az talál. Én pedig keresem őket, de nem csak ilyenkor ősszel, hanem már a nyár végi hónapban is.
Az imádkozó sáskák áttelelt lárvái, tavasz végén, nyár éljen kelnek ki, akik nagyon hasonlítanak szüleikre, azzal a különbséggel, hogy nincsenek ivarszerveik, és szárnyaik. A kifejlett sáskák kicsinyített másai. Ahogy telik az idő egyre többször védenek, körülbelül 6-7 alkalommal, melynek köszönhetően egyre nagyobbak és fejeltebbek lesznek. Az utolsó vedlés után pedig teljesen kifejlett imádkozó sáskákká válnak.
Sajnos már sokszor szembesültem vele, hogy ezek az ártalmatlan rovarok félelmet keltenek az emberekben. Nagy termetük, különös kinézetük sokak számára riasztó vagy visszataszító. Pedig semmi okunk nincs rá, hogy tartsunk vagy irtózzunk tőlük, hiszen nem ártanak nekünk. Sőt inkább hasznunkra vannak, mert ha kertünkben feltűnnek sok, a növényeinkre káros rovart pusztítanak el. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll, melyekre lesből támadnak. Az imádkozó sáskák türelmes ragadozók, akik akár órákat képesek mozdulatlanul állni, zsákmányukra várva. Amikor a közelükbe kerül egy figyelmetlen préda, hosszú, tövises fogólábaikat a másodperc töredéke alatt kinyújtják, akár egy bicskát, és átölelik áldozatukat, mely ölelésből már esélyük sincs menekülni. Lomha járásuk, nehézkes röptük ellenére kíméletlen ragadozók. Vadászatuk közben elsősorban kitűnő látásuk segítik őket, melyről nagy szemeik árulkodnak.
Tegnap délután az erdő fái között megbújó kis tisztáson újra sikerült velük találkoznom. Türelmüknek hála pedig egy kis videót is tudtam róluk készíteni, amit most Nektek is megmutatok. 

 



2020. szeptember 18., péntek

A tisztás őszi lakója

 


A kis erdei tisztás üdeségét és virágos pompáját a nyár csöndesen magával vitte. Még a mai napig vannak szirmait bontogató virágok, de közel sem annyian, mint hetekkel ezelőtt, és az ő napjaik is, már meg vannak számlálva. Legtöbbjük magjaikat érlelik, hogy jövő nyárra újra szépségükkel teljen meg a tisztás minden szeglete. 
A növények sokaság között szeptember ide vagy oda még zajlik az élet. Rovarok jönnek-mennek, repülnek, és napfürdőznek, amikor a nap sugarai még meleget adnak nekik. Tegnap délután, több apró tisztáslakót is sikerült megfigyelnem, akik közül az egyik legkülönlegesebb a zöld repülőszöcske volt. Élénkzöld színe már kivált a sárguló növényzet közül, szép termetes méretével pedig hamar felhívta magára a figyelmemet. Szárnya szép nagyra nőtt, melyet, ha széttár messzi tud repülni. Röptét általában ugrással indítja, majd szárnyait széttárva, kiválóan repül. Ez az egyed nyugodtan viselkedett, talán érezhette nincsen veszélyben. Hagyta, hogy megörökítsem és szemügyre vegyem különleges szépségét.

2020. szeptember 12., szombat

Őszi muzsikus


 Pirregő tücsök nőstény

  Pirregő tücsök nőstény

Ha figyelmesen járjuk a természet ösvényeit, és ismerjük a benne végbemenő változásokat, akkor több esemény is jelzi a számunkra az évszakok változását. Ha nyitott szemmel és füllel követjük ezeket a változásokat, eseményeket akkor naptár sem kell hozzá, hogy tudjuk, épp melyik hónapban járunk. 
Van egy rovar, akinek a messze hangzó muzsikája az ősz közeledtét hirdeti. Általában augusztusban kezdi el hallatni mélabúsnak tűnő előadását, és egészen októberig örvendezteti meg azt, aki nyitott füllel hallgatja a természet neszeit. Az ő neve nem más, mint a pirregő tücsök, akit gyakran őszi bogárnak is neveznek, éppen azért, mert a muzsikájával az ősz közeledtét jelzi. Általában naplemente tájékán, és az azt követő esti időszakban figyelhető meg leggyakrabban az előadása. Ez az előadás, ez a fülbe mászó muzsika a nőstényeknek szól, így próbálnak a hímek párt keresni maguknak. Az udvarlás náluk pedig igazán szép szerenáddal történik. 
A természetnek, hála esténként én is hallhatom a pirregő tücskök “krí-krí-krí” muzsikáját, mely számomra a múló nyár, és a várva várt ősz egyik fontos hozzátartozója. Azonban találkozót, még nem hozott velük össze a természet, saját szememmel még nem tudtam őket megfigyelni. De ez a tegnapi nap megváltozott, hiszen a természetnek hála, a fák rengetege között megbújó erdei tisztás növényei között, egy eddig még nem látott, igazán különleges megjelenésű rovaron akadt meg a tekintetem. Egészen kicsi volt, és először valamilyen különleges szöcskének gondoltam, hiszen szép méretes csápokat viselt. Később azonban, amikor még alaposabban szemügyre vettem, láttam, hogy ő bizony nem más, mint az őszi bogár, a pirregő tücsök nősténye. Meglepődtem, hogy milyen kicsi, nagyobbnak gondoltam. A lómenta levelén pihent, így mulatva idejét. Szerencsére a zöld levélen hamar feltűnt barnás felöltője, így annak ellenére, hogy nem nagy testtel áldotta meg a természet, hamar megakadt rajta a tekintetem. Óvatosan közeledtem felé, hiszen nem tudtam mennyire zavarja őt a jelenlétem és a közelségem. Boldog voltam, hiszen egyáltalán nem bánta, hogy fotózom őt, és gyönyörködök különleges kinézetében. 
Hálás vagyok neki és a természetnek, hogy ismét, egy eddig nem látott rovar megfigyelésével lehetek gazdagabb. Nekem ezek a pillanatok kincset érnek, örömet lopnak a szívembe, és elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy akkor, abban a pillanatban épp megpillantottam őt.      
  

  Pirregő tücsök nőstény

2020. július 11., szombat

Pókóvoda


 Csodáspók fészke

Csodáspók nőstény és lassan szétszéledő kicsinyei

Nem olyan régen számoltam be a csodáspók nőstények titkos életéről. Akkor megígértem, ha sikerül találkoznom egészen picike utódaikkal megmutatom őket Nektek is. A természet pedig megajándékozott ezzel az élménnyel.
Kora délután volt, amikor az erdő fái között szerényen megbújó tisztásra indultam. Utamat már a csöndesebb erdő kísérte. A madarak kórusának tagjai már fogyatkoznak, mintha napról napra egyre kevesebben énekelnék strófáikat. Nem szólnak a kakukkok, nem fuvoláznak a fekete rigók, a csilpcsalpfüzike sem kiáltja szolid énekét a messzibe. De ez így is van rendjén. Szépen lassan véget ér a költési időszak, és már csak azoknak a tollasoknak a dalaikat hallhatjuk, akik még utódaikat védelmezik. A tisztásra érve a távolból a vörösbegy csilingelő dala szólt, nem messze tőlem pedig az erdei pinty strófai csengtek. Minden pillanatot szeretek kiélvezni, addig amíg hallhatom őket, mert hosszú csöndes hetek, hónapok állnak előttünk. 
A tisztáson a nap sugarai táncoltak, meleg sugaraikkal simítva a bőröm. A levegő párával telt, izzasztóan fülledt volt. Lassan, óvatosan szedtem a lábam a magasra törő fűszálak és a színes virágok között. Ha valaki látna, de szerencsére erre ember nem jár, azt hinné drága kincseket keresek. És jól gondolná, valóban azok után kutatok, mert nekem az élővilág kedves tagjai a kincsek, akiket minél jobban meg szeretnék ismerni. Mindannyiukat szeretem és tisztelem, mert hiszem és tudom, mindegyikőjüknek fontos szerepe van a világban. 
A tisztás peremén délcegen álló fák adnak ilyenkor nyáron is árnyékot. Itt a levegő érezhetően hűvösebb, a talaj pedig nedvesebb, nyirkosabb. Az árnyékot kedvelő növények és rovarok itt nyugodt otthonra leltek. Épp, hogy kisétáltam a kellemes árnyas erdő szélről egy különleges építményen akadt meg a tekintetem. Egy üde zöld levél alatt, mely mintha egy sátor teteje lett volna, pókfonalból mesterien elkészített fészek lapult. A fészek szélén a kokon darabja álldogált, mellette pedig összebújva, mint egymást szerető testvérek aprócska pókok pihentek. Egymás hegyin hátán, rengeteg pici pókcsemete bóbiskolt, mintha egymást melengették volna. Egyik másik óvatosan megmozdult, pár millimétert arrébb mászott, majd újra pihenőre fogta. Nem messze tőlük ismét egy fészekre bukkantam, mely mellett a pókmama őrködött. Mozdulatlanul, féltett kincseit figyelte, vigyázta, akik közül többen már messzebbre merészkedtek. Nem szerettem volna megzavarni a családok idilljét, így óvatosan, minden mozdulatomat megfontolva magukra hagytam őket. 
A csodáspók nőstények gondos anyák, akik az utódaik érdekében gondosan megszőtt fészket készítenek a kikelt kicsik számára. Ez az építmény védelmezi őket az időjárás viszontagságaitól. Ennek az otthonnak még teteje is van, hiszen a nőstények a növények leveleit is a fészekhez rögzítik, amik, mint a házak teteje védi a lakóit. Az aprócska pókok az első vedlésig együtt maradnak ebben a biztonságos otthonban, majd szétszélednek, és elkezdik önálló életüket.


 A fotón jól látni a kokon darabjait, melyből a kis pókok kikeltek.

2020. július 6., hétfő

Csodás életű csodáspók



Csodáspók nőstény és kokonja, melyben petéi lapulnak

A rétek, mezők, erdei tisztások növényekkel dúsan borított rengetege, ezernyi titkot és különleges megfigyelési élményeket rejtenek. Én nagyon szeretek a kis erdei tisztáson barangolni. Akár órákat el tudok tölteni azzal, hogy lakóit figyelem, hiszen mindig, minden alkalommal érnek meglepetések. A fényképezőgépemnek hála, egészen közelről betekintést nyerhetek a füvek népének titkos életébe. Ilyenkor pedig különleges titkokra derül fény, mely titkoknak köszönhetően még közelebb kerülhetek lakóihoz, még jobban megismerhetem őket. Feltárják előttem életüket, nem mindennapi szokásaikat, és egyedülálló kinézetüket. 
Legutóbbi barangolásom alkalmával a csodáspókok életébe tudtam egy kicsit bepillantani. Már a nevük is különleges, melyet a hímek rendkívül díszes mintázatáról kaptak. Szép termetes pókok, hosszú kecses lábakkal, akik előszeretettel pihennek a növények levelein, miközben a nyári nap meleg sugarai cirógatják őket. Jelenlétük hamar szembetűnik, de óvatosan kell megközelíteni őket, mert hamar menekülőre fogják, és egy szempillantás alatt nyomuk veszik. 
Ezen a szép nyári napon több egyedével is sikerült találkoznom, melyek mindegyike nőstény volt. Az ő színezetük szolidabb, mint a hímeké, mint általában az lenni szokott, a környezetükbe való tökéletesebb beleolvadást biztosítja. Ez pedig nagyon fontos a számukra, pláne ebben a nyári időszakban, amikor a nőstények már a petéikkel teli kokonjukat cipelik, védelmezik, melyben az új élet reményei lapulnak. Négy nőstényből háromnál figyeltem meg a pókhálófonalból gondosan elkészített gubót, mely úgy néz ki, mint egy kis labda. A gubók belsejében pedig jelenleg még a petéik lapulnak, a gondos mamák pedig óvón, átkarolva védelmezik őket, hiszen ők számukra a világ legfontosabb kincsei. 
Ha a természet is úgy akarja, talán láthatom még az előttem álló hetekben egészen picike utódaikat is, akik az első vedlésükig összetartva élik majd napjaikat. Ha így lesz, megmutatom Nektek is a csodáspókok aprócska pókocskáit. 


Csodáspók nőstény és kokonja, melyben petéi lapulnak

2020. június 30., kedd

A nappali pávaszem varázslatos élete


 Kifejlett nappali pávaszem


 Nappali pávaszem hernyója
Sajnos sok ellenség leselkedik rájuk, ezért kemény szőröket növesztettek, melyek, mint  önvédelmi fegyverek szolgálnak a számukra.


Szerintem a lepkék élete, fejlődése maga a csoda. A teljes átalakulás egy varázslatos folyamat. Hiszen gondoljuk csak el, hogy az egészen apró petékből hosszú hetek, akár hónapok leforgása alatt gyönyörű lepkék fejlődnek ki. Azok a színpompás lepkék, akiket kora tavasztól egészen őszig láthatunk a rétek, mezők ösvényein. 
A lepkék nőstényei, a nászuk után petéiket növényekre rakják le. Minden lepkefajnak megvan a maga tápnövénye, tápnövényei, melyeket a petékből kikelő hernyók fognak fogyasztani. A lepke anyák gondos szülők, hiszen azt szeretnék, hogy utódaik a kikelésük után szép nagy és egészséges hernyóvá tudjanak cseperedni, melynek feltétele az, hogy jól tudjanak lakni, azaz a fejlődésükhöz szükséges kellő mennyiségű tápanyagot tudjanak magukhoz venni. Hiszen a petékből kikelő hernyók igencsak falánk kis teremtmények, akik szinte egész álló nap csak rágnak és rágnak. A sok finom falatnak hála gyorsan növekednek, így a testüket borító kitint gyorsan kinövik, melyet bizony nagyobbra kell cserélniük. Egy hernyóöltő alatt többször is vedlenek, többször is lecserélik kinőtt ruhájukat. Hogy melyik hernyó hányszor vedlik a bebábozódás előtt az fajonként eltérő. 
Az erdő fái között megbújó eredi tisztás árnyas peremén, hatalmasra nőtt csalánsereg álldogál. Ilyenkor a nyár első hónapjának a vége felé, már teljes harci díszben, szúrós tüskékkel felfegyverezve élik a napjaikat. Minden egyes látogatásom alkalmával közéjük kell merészkednem, és minden egyes alkalommal össze is szurdosnak. Azonban ez az aprócska kellemetlen érzés pillanatok alatt tovatűnik, és helyébe megannyi kedves élmény lopakodik. Számomra ők is hozzátartoznak a tisztás életéhez, fontos tagjai a növényvilágának, akiket több élőlény is kedvel. Sőt mi több, életük függ tőlük. Ilyen például a nappali pávaszem hernyója, akikkel az elmúlt napokban találkoztam több alkalommal is. 
A nappali pávaszem tápnövénye a csalán, melynek leveleire a nőstény lepkék a petéiket rakták le hetekkel ezelőtt. A csillogó, feketés színezetű hernyók a csalán leveleit eszegetik, egyiket a másik után. A sok finom falatnak hála szépen növekednek, mígnem egy szép napon rejtett helyre húzódva bebábozódnak, a bábokból pedig színpompás lepkék bújnak majd elő egy meleg nyári napon.
A természetnek hála láthatom őket különleges kinézetű hernyóként, és lelki szemeim előtt azt is látom, hogy milyen csodaszép lepkék lesznek belőlük. Hiszen a természet már nagyon sok alkalommal megajándékozott a látványukkal, hogy kifejlett alakban csodálhattam őket. Hernyóként most először találkoztam velük, és talán megfigyelhetem őket bábállapotukban is. Ez csak egy aprócska álom, hogy megvalósul e, nem tudom, ez a jövő és a természet titka. De mindenesetre, ha így történne, mindenképp megosztanám Veletek azt az élményem is.
A nappali pávaszemről fontos tudni, hogy természetvédelmi oltalom alatt álló lepkefaj!


Nappali pávaszem hernyóinak elhagyott, kinőtt "ruhája"

  Nappali pávaszem hernyója

2020. június 22., hétfő

A viráglakó karolópók halálos ölelése




Nyár első felében nyílnak a mi vidékünkön az akácfák fehér virágai. Ezekben a hetekben, kellemes édes illatukban úsznak az erdő ösvényei, és az őket látogató méhek halk duruzsoló hangja oson a levegőben. 
Az idei esztendőben szegényes volt a virágzás. A tavaszi gyenge fagyok éppen elegek voltak ahhoz, hogy kora nyáron ne tudjanak a fák gyönyörű fehér virágünneplőbe öltözni. A legtöbbjükön szinte alig vagy egyáltalán nem volt virág. 
Szeretett erdőm több részét is díszítik akácfák, többek között, a kis erdei tisztás nyugati oldalát. Amikor időmet a fűszálak között meglapuló tisztáslakók megfigyelésével töltöttem mindig hallottam a kevéske virágot látogató méhek kedves zümmögő hangját. Többen nem csak az akácok pollenjét és nektárját gyűjtögették, hanem a tisztáson szirmaikat bontogató virágokat is szívesen látogatták. A szorgos kis méhek azonban mit sem sejtették, hogy valakik lesben állnak, és éppen rájuk vadásznak. A virágok kelyheiben, tárt karokkal várták őket a viráglakó karolópókok. A méhek semmi mással nem voltak elfoglalva, csak a küldetésükkel, minél több nektárt és pollen gyűjteni. Csak is ez lebegett szemeik előtt. A pókok pedig éppen ezt használták ki. Észrevétlenül, mozdulatlanul várakoztak, miközben első két pár, feltűnően hosszú lábaikat széttárták. Ilyenkor teljesen úgy néznek ki, mint akik valakit magukhoz akarnak ölelni. És ez így is van. Ölelésüket az áldozatuknak tartogatták, az éppen arra járó, vagy szálló figyelmetlen, vétlen áldozatuknak. Prédáik pedig leggyakrabban a méhek, akikből az elmúlt hetekben nem volt hiány. 
Több alkalommal is láttam és meg tudtam örökíteni, ahogy a virágokon vagy azok alsó felén méh zsákmányukat tartják a lábaik között. Azonban nem csak a méhek jelentenek eleséget nekik. Bármilyen, éppen feléjük tévedő rovarra képesek lecsapni, legyen az tőlük jóval méretesebb lepke, bársonylégy vagy éppen dongó. 
A tisztások, rétek, mezők fűvel és virágokkal benőtt rengetege számtalan titkot és csodát rejt, éppen ezért is szeretek olykor a derekamig érő fűben barangolni ilyen és ehhez hasonló élmények után kutatva.



2020. május 4., hétfő

Tárt karokkal várakozva


Viráglakó karolópók nőstény

Ilyenkor, a tavasz utolsó hónapjában, az erdő rengetegében lapuló kis tisztáson is zsongani kezd az élet. Üde zöld fűszálak nyújtózkodnak egymást követve, mintha azon versengnének, kinek sikerül magasabbra érnie. Apró tüskékkel felfegyverzett csalánsereg gyűjti az erejét, vadvirágok ébredeznek álmukból, rovarok döngicsélnek boldogan a kellemes meleg levegőben, lepkék lejtenek könnyed táncot a magasban és madarak dalától hangos a tisztás minden szeglete. Erdei pintyek küldik strófáikat a tavaszi levegőbe, a bokrok kusza ágai között vörösbegyek csilingelő hangja oson, énekes és fekete rigók a fák legfelső ágán ülve fuvolázzák egymás után dalukat, cinegék köszöntik a tavaszt és mit sem törődve a többi madár csengő énekével a kakukk csak nevét ismételgeti bőszen egymás után.
Nagyon szeretem a májust, mert ilyenkor még kellemes meleg lengi be az erdők, mezők ösvényeit, üde, mosolygóan zöld levelek hintáznak a fák, a bokor ágain, kellemes illatot árasztanak magukból a növények, és a madarak dalai zengnek. Ezekben a hetekben olyan makulátlanul tökéletes minden, mint, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Szerelem lengi be az ösvényeket, szíveket megdobogtató, csőröket dalra fakasztó szerelem.
Jelen történetem egy olyan élőlényekről fog szólni, aki jól tudom, nem a legnépszerűbbek csoportját gyarapítják, de mégis én nagyon kedvelem őket. Különleges megjelenésük, egyedi szokásaik igazán különlegessé varázsolják a pókokat. 
Pénteken délután, amikor az égboltot sötét fellegek takarták, elindultam a kis tisztásra, hogy szemügyre vegyem lakóit. Boldog voltam, hiszen a zöldellő növények között nagyon sok rovar izgett-mozgott, ugrott és aprócska lábait szedve sietett előre az útján. Az erdő és a tisztás találkozásánál, az erejét gyűjtögető csalánsereg egyik  levelén, halványsárga pókra lettem figyelmes. Jól ismerem őt, hiszen a természetnek hála évente többször is sikerül egyedeivel találkoznom. Az ő becsületes neve viráglakó karolópók, aki éppen lesben figyelt és rovarzsákmányára várakozott. Lábait széttárta, mint aki magához akar ölelni. Mozdulatlanul várakozott egy éppen arra tévedő, figyelmetlen rovarra, mely finom csemegét jelent a számára.
A viráglakó karolópókok nem gondosan megszőtt hálót építenek ahhoz, hogy zsákmányukat elejtsék, hanem egészen egyedi szokást alkalmaznak a vadászatuk során. Egy kiválasztott növény fentebbi részére telepedtek, gyakran a virágok kelyhébe, és itt nyugodtan, mozdulatlanul várják, hogy egy arra tévedő, figyelmetlen rovarra lecsaphassanak. Ezt a várakozás egyedi pózban tárt "karokkal" teszik. Amikor egy áldozat közel kerül hozzájuk, hosszú lábaikkal abban a másodpercben átölelik, és többé nem engedik. Testnedvüket kiszívják és jól lakottan vagy pihenőre térnek, vagy ha falánk az egyed újra kezdi a különös vadászatot.




2020. március 25., szerda

Földre szállt napocska


Martilapu

Az erdő madarak gyöngyöző dalától volt népes. A tavaszt hirdették a cinegék, strófájukat szórták az erdei pintyek, fuvoláztak a rigók, füttyögtek a csuszkák, doboltak a harkályok, a küllők pedig örömittasan kacagtak, mintha mindenkit ki akartak volna nevetni. Az erdő minden szegletét, még a legeldugottabb völgyek mélyét is a szerelem édes mámora lengte be. 
Az erdő tündérei fáradságot nem ismerve járták a fák rengetegét és a kis erdei tisztást, hogy senki szeme ne maradjon álomra hunyva.
Márciusi hajnal volt, amikor az erdő egyik szorgos tündére egy zöldellő fűszál hegyére telepedett a kis erdei tisztás szélén. Ruhácskáját gondosan eligazgatta és várt. A tájat még sötétség ülte meg, de az éjfekete tollruhába bújt rigók, már az új napot köszöntötték. Fuvolázó strófáikat az ébredező szélgyerekek a karjukra vették, és vitték repítették, hogy az új nap híre minden erdőlakóhoz eljusson. A rigókat követték a vörösbegyek, az erdei pintyek, a cinegék, és szépen lassan, mire a nap a keleti égbolton ébredezett, teljes lett a madarak hatalmas kórusa. Mindenki saját dalát zengte, mindenki a legszebb muzsikáját adta elő. A napocska kitörölte az álmot a szeméből, kinyújtóztatta sugarait, és széles mosollyal az arcán a reggelt köszöntötte. 
Az erdő tündére ámulva figyelte a napkelte csodáját, mintha most látta volna először. Ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, és első sugara elérte a tisztás szélét a tündér halkan dúdolni kezdte énekét:
- Nyisd ki szépen szirmaid, mutasd meg fénylő szemeid!
  Szép vagy, mint a napocska, fénylő sárga korongja!
Hangja lágyan csengett, alig hallhatóan, de a martilapu meghallotta az őt ébresztő kedves éneket. Fénylő sárga szirmait széttárta, szépsége pedig beragyogta a még kopár színekben pihenő tisztást. A tündér megcsodálta szépséget, majd így szólt:
- Kedves martilapu te valóban olyan tündöklően szép vagy, mint a napocska, te vagy a nap fénylő korongja idelent a földön! - lelkendezett boldogan a fűszál hegyén ülve, miközben törékeny szárnyait rezegtette.
A virág szerényen pislogott, lelkét melengették a tündér kedves szavai. Fejecskéjét felemelte, és a napra nézett, aki boldogan mosolygott le rá, majd kedvesen rákacsintott.

2020. március 1., vasárnap

Az én erdei mesevilágom - Tavasz, az újjászületés ünnepe


Hétpettyes katicabogár


Az erdő lakói mindannyian egy pompázatos ünnepség küszöbén állnak, hiszen az újjászületés varázslatos ünnepe áll előttük.
A fák rengetege különös érzésekkel telik meg, mintha mindenki egy tündéri varázsütésre várna.
Aprócska életek kezdenek mocorogni a föld mélyében, álmosan nyújtózkodnak a fák gyökerei, ágaikon apró rügyek duzzadnak, a bokrok aljában virágok készülődnek, kesze-kusza ágacskáikon az új élet ígéretei növekednek, az üde zöld fűszálak szerényen bújnak elő elszáradt társaik közül, a rovarok nagyokat ásítva próbálják elgémberedett lábaikat kinyújtóztatni, a madarak hatalmas kórusa örömódáját zengi a fák sudaraiban, csillogó vörös bundás mókusok ugrálnak szerelmesen dobogó szívvel a fák még csupasz koronáinak  rengetegében.
A nap melengető sugaraival kezdi fésülni az erdőt, a mezőt, a szél lágyan simogatja a tájat, a tündérek pedig halkan dalra fakadnak. Énekük repül, száll a levegőben, melyre mindenki oly izgatottan várt.
- Itt a tavasz, előtt újra,
  virágot hint az avarba.
  Bimbó serken, rügy kipattan,
  madár dalol oly boldogan.
  Kizöldülnek mezők, rétek.
  Szélgyerekek kergetőznek.
  Illatokat szórnak széjjel,
  az erdei ösvényeken.
  Kikelet, Kikelet, de szeretünk téged,
  köszönjük, hogy itt vagy velünk, most mind tenéked örvendezünk!
A tündérek énekére előbújnak a napsárga lepkék, könnyed táncot járnak a tisztás felett, az ágakon pihenő rügyek óvatosan kezdenek előbújni védelmező takarójuk alól, tapogatózva, de oly boldogan néznek szét a tavaszodó világban, a rovarok nagy sürgölődésbe kezdenek, zümmögésük betölti a tájat, piros kabátkát viselő katicák süttetik testüket,  sündisznók nyújtózkodnak meleg vackukban, az avarpaplan alól pedig sorra bújnak elő a virágok, sápadt kis arcukat a nap melege felé fordítva.
Az ünnepség megkezdődött a feltámadás gyönyörű ünnepe, mely varázslatos pillanatokat tartogat minden erdőlakó számára.

2019. december 4., szerda

Jégkristályok csillogása


 Csillogó jégkristályok 

 Mezei varfű

 Pelyhes kenderkefű

Egynyári seprence

Egynyári seprence

Az öreg december nehézkes léptekkel megérkezett. Hosszú deres szakállából az éjszaka csöndes, csillagoktól fényes leple alatt apró jégkristályokat pergetett az álmodozó tájra. Hajnalra fagy, dermesztő hideg vette uralmába a természet ösvényeit, melynek lakó dideregve ébredtek ezen a reggelen. Minden növényt, minden fát és bokrok, a talajon pihenő elszáradt leveleket csillogó dérruhába öltöztetett.
Reggel, amikor sétámra indultam még a fagy uralta az ösvényeket. Minden lakója megdermedve álldogált. Az erdőszélén szirmait bontogató pelyhes kenderkefű virágain, levelein aprócska jégkristályok pihentek, ahogy pedig az álmosan ébredező nap végigsimította őket csillogni kezdtek, hogy fényükkel beragyogják az ösvényt. A madarak is dideregve dörgölték ki az álmot a szemeikből, csöndes mozgásuk halk, szinte alig hallható nesze osont az ég felé nyújtózó fák ágai között.
Amikor az erdei tisztásra értem a nap már magasabban ballagott az égen, és hol itt, hol ott szűrődtek be sugarai. A látvány, amikor végig cirógatták a dér ruhába öltözött elszáradt növényeket az maga volt a csoda. Minden szikrázott, szó szerint csillogott, mintha aprócska fényesre csiszolt gyémántok szóródtak volna szerte szét. Egyik másik lassan olvadozó cseppben pedig a szivárvány színei látszódtak.
Ahogy lábaimat szedtem virágokat kerestem, olyan aprócska szépségeket akik dacolva a téli fagyos idővel még szirmaikat szétbontogatva élik életüket. A száraz növények rengetege közt egy lila színben tündöklő mezei varfüvet, és egy egynyári seprencét is találtam. Szirmaikon a az öreg december szakállából kihullott jégkristályok csillogtak. A tisztás legszélén pedig egy közönséges cickafark is kitartóan virított. Mindhárom virág teste jégbe fagyva, mint törékeny vékony üveg várta a levegő lassú melegedését.
Ahogy a nap korongja egyre magasabbra kúszott az égen egészen lassan kezdett a fagy is engedi kemény szorításából. A fák ágai között cinegék csacsogtak, a magas sudarakba tengelicek és csízek diskuráltak, hangjuk pedig úgy csengtek mint az aprócska csengettyűk.


 Csillogó jégkristályok

 Közönséges cickafark


2019. november 1., péntek

Őszi szépségek





Ha az időjárás alapján kellene eldöntenem melyik hónapban járunk, akkor gondolkodás nélkül ki merném jelenteni, hogy augusztusban. Egyedül a táj ezernyi színben pompázó szépsége az, mely bizonyságot ad arról, hogy a nyáriasan meleg ellenére csalhatatlanul ősz van. A fák megszámlálhatatlanul sok színben játszanak, az erdők ösvényein egyre vastagodó avarpaplan fedi a földet, a bokrokon érett termések kínálják magukat az arra járó éhes vendégeknek, a rétek egyre kopárabbak, növénylakóinak legtöbbje már téli álmára hajtotta kedves fejecskéjét. Egész álló nap, egész éjszaka suttognak a fák levelei, ahogy a szél a sudaraikba oson, mintha azon tanakodnának elinduljanak-e utolsó útjukra. Aztán a szél óvatosan láthatatlan kezére emeli őket és viszi repíti mindannyiukat, ha pedig nagyra nyitjuk a fülünket hallhatjuk kedves zizegésüket, mely ezekben az októberi napokban betölti az erdő minden szeletét, még a legeldugottabb zugokat is. Hiába a kellemes meleg, az ősz csodája éppen ezekben a napokban teljesedik ki.
Jól eső érzés a jó idő, de én mégsem tudok neki tiszta szívemből örülni. Hazudnák ha azt mondanám, hogy nem esik jól a nap meleg simítása, de mégis érzem, látom és tudom, hogy ez nem jó a természetnek és lakóinak.
Kora reggel volt amikor látogatást tettem az erdei tisztáson. A későn kelő nap sugarai a fák mögött ébredeztek. Az éjszaka harmatkönnyei a száradó növényeken pihentek, és ahogy a nap sugarai bebújtak a csupaszodó faágak között gyönyörűen csillogni kezdtek. A harmat, a száraz növények illata olyan erősen érződött, mint még talán soha. Szeretem az ősz illatát, hiszen neki is, mint a többi évszaknak megvan a rá jellemző orromat csiklandozó, szívemet melengető aromája.
Ahogy haladtam előre az utamon, fehér foltok csalták a tekintetem. A tisztáson mindenhol ott voltak, kisebb-nagyobb csoportokba gyülekezve. Amikor az egyik kis társasághoz értem láttam, hogy ezek bizony vadon élő őszirózsák. Fehér szirmaikon harmatcseppek pihentek, fejecskéiket pedig úgy dugták össze, mintha egymás fülébe súgtak volna valamit. Csoda szépek voltak mindannyian, és a tisztásra üdeséget loptak a jelenlétükkel. Tavaly egy pár egyedet sikerült megfigyelnem, ahogy a száraz fűszálak között pihentek, de idén olyan sokan voltak, hogy meg sem tudtam volna őket számolni. A barna, a sárga, a vörös és a sápadt zöld növények között elmondhatatlanul szép látványt nyújtottak.



2019. október 12., szombat

Levéldarázs álhernyója



 Levéldarázs álhernyója

  Levéldarázs álhernyója


A természet időről - időre meglep érdekes megfigyelési élményekkel. Ez a minap is így történt.
Kora reggel volt, amikor a kis erdei tisztás felé szedtem a lábam, hogy amíg az ősz engedi gyönyörködjek a számomra oly kedves lakóiban. Sok időt töltöttem már el azzal, hogy árgus szemekkel az élővilágát figyeltem, és figyelem, kutatom a mai napig is. Hiszen csak így lehet aprócska, olykor egészen miniatűr kincsekre bukkanni.
A nap sugarai még csak a fák ágai között szikráztak, a tisztás félhomályba burkolózott. A növényeken apró harmatcseppek pihentek, melyeket a hűvös éjszaka helyezett le rájuk csendesen, észrevétlen. A levegő friss volt, a lombok között eleven szélgyerekek osontak, és sorra tépkedték le az elsárgult leveleket, egyiket a másik után. Halk zizegésük betöltötte a tisztás minden szeletét. Ahogy ballag útján a csöndes október, egyre több szint lop észrevétlen a természetbe.
Miközben a magas fű, a sűrű csalánsereg között, melynek ereje cseppet sem gyengül, szedtem a lábaimat k,edves, ilyenkor ősszel is szirmaikat bontogató virágok között haladtam. Vannak akik már szárazon, terméseiket érlelve állnak, de sokan vannak akik még élni, pompázni szeretnének. A tisztáson sok lózsálya és lómenta lelte meg otthonát, melyek között még mind a mai napig akad olyan akik virágaikat dédelgetik. Az egyik lózsálya színesedő levélen különleges kinézetű hernyón akadt meg a tekintetem. Észrevétele nem volt nehéz, hiszen sárgás teste, melyen apró fekete pettyeket viselt, hamar felhívta magára a figyelmemet. Különös, eddig még nem látott teremtménnyel sodort össze újra a természet. Ő is, mint én épp úton volt, azzal a különbséggel, hogy neki esze ágában sem volt megállnia. Pettyezett testével lomhán araszolt előre a levélről át a növény szárára, majd azon szépen komótosan egyre feljebb, és feljebb. Ezen tevékenységet gyorsan, amennyire tőlem tellett meg is örökítettem, hogy nektek is meg tudjam mutatni. Hosszú percekig figyeltem őt, egészen addig, míg el nem tűnt a levél fonákja alatt, ahol pihenő időt tartott. Magára hagytam, hagy tegye nyugodtan a dolgát, és tovább indultam az utamon, mely alatt a lassan kibontakozó ősz jeleit figyeltem.
Miután haza értem meg is kezdtem a nyomozást, hogy ki is lehetett ez a különös kinézetű hernyó. Sajnos nem jártam sikerrel. Mígnem a rovarhatározó csoportban kaptam rá választ, hogy ő bizony egy álhernyó, mégpedig valamelyik levéldarázsé. A mai napig nem tudom pontos meghatározását, de az élményemen ez semmit nem ront.
A levéldarázsak kinézete, felületesen szemlélve a méhekre illetve a darazsakra hasonlít. Azonban ha alaposabban szemügyre vesszük őket láthatjuk, hogy fullánkkal nem rendelkeznek, valamint fejük szélesebb, mint amilyen hosszú. Tavaly nyáron sikerült egy ilyen levéldarázzsal találkoznom, akinek a becsületes neve zöld levéldarázs. Ezek a rovarok főként nappal aktívak és szinte mindenhol otthonra lelnek ahol növények élnek. A legtöbbjük növényevő, de vannak köztük pollenfogyasztók,  ragadozó életmódot folytatók, és élősködők is. Lárvák első ránézésre nagyon hasonlítanak a lepkék hernyóira, így engem is nagyon megtévesztett, én is abban a hitben voltam, hogy belőle bizony szép lepke fog egy szép napon kifejlődni, de belőle lepke biz nem lesz.
Ezen találkozás után ismét új megfigyelési élménnyel gazdagodtam hála a természetnek.




Zöld levéldarázs

2019. szeptember 14., szombat

Buzgó manó



Imádkozó sáska

Ha a buzgó manó elnevezést halljátok Nektek melyik élőlény jut róla az eszetekbe? 
Aki nem tudja annak gyorsan segítek is, mert ebben a bejegyzésemben róla fogok mesélni. Ő nem más, mint a különleges kinézetű, és egyedi szokásokkal rendelkező imádkozó sáska.
Ilyenkor ősszel egyre gyakrabban találkozhatunk velük a rétek, mezők ösvényein, hiszen ekkorra érik el azt a kifejlett állapotot, amikor könnyebben észre tudjuk venni őket. Persze a főként zöld fűszálak között tartózkodó manók észrevétele így sem mondható egyszerű feladatnak. De az a mondás vele szemben is helytálló, legalábbis a legtöbb estben, miszerint aki keres az talál. Én pedig keresem őket, de nem csak ilyenkor ősszel, hanem a nyár végi hónapban is. 
Az imádkozó sáskák áttelelt lárvái, tavasz végén, nyár éljen kelnek ki, akik nagyon hasonlítanak szüleikre, azzal a különbséggel, hogy nincsenek ivarszerveik, és szárnyaik. A kifejlett sáskák kicsinyített másai. Ahogy telik az idő egyre többször védenek, körülbelül 6-7 alkalommal, melynek köszönhetően egyre nagyobbak és fejeltebbek lesznek. Az utolsó vedlés után pedig teljesen kifejlett imádkozó sáskákká válnak. 
Sajnos már sokszor szembesültem vele, hogy ezek az ártalmatlan rovarok félelmet keltenek az emberekben. Nagy termetük, különös kinézetük sokak számára riasztó vagy visszataszító. Pedig semmi okunk nincs rá, hogy tartsunk vagy irtózzunk tőlük, hiszen nem ártanak nekünk. Sőt inkább hasznunkra vannak, mert  ha kertünkben feltűnnek sok, a növényeinkre káros rovart pusztítanak el. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll, melyekre lesből támadnak. Az imádkozó sáskák türelmes ragadozók, akik akár órákat képesek mozdulatlanul állni, zsákmányukra várva. Amikor a közelükbe kerül egy figyelmetlen préda, hosszú, tövises fogólábaikat a másodperc töredéke alatt kinyújtják, akár egy bicskát, és átölelik áldozatukat, mely ölelésből már esélyük sincs menekülni. Lomha járásuk, nehézkes röptük ellenére kíméletlen ragadozók. Vadászatuk közben elsősorban kitűnő látásuk segítik őket, melyről nagy szemeik árulkodnak.
Az imádkozó sáskák hazánkban természetvédelmi oltalom alatt állnak, természetvédelmi értékük 5.000 Ft/egyed.


Imádkozó sáska fiatal egyed







2019. szeptember 7., szombat

Őszi reggelen



 Molyűző ökörfarkkóró


 Parlagi madármályva


 Skorpiólégy hím


 Imádkozó sáska a lómenta virágán


 Erdei rabló szitakötő, a magvait érlelő seprencén


Gímszarvas csapat 


Beköszöntött az ősz, mely magával hozta a kellemesen hűvös nappalokat és a harmatcseppek fürdő éjszakákat. Az évszakváltó front bőséges csapadékot is tartogatott szürke fellegeiben, melynek köszönhetően újra szomjukat tudták oltani erdő, mező lakói.
Amikor kora reggel az erdő ösvényére léptem, csend honolt a fák rengetege közt, melyben tisztán hallani lehetett, ahogy egy-egy kósza falevél búcsút véve addigi otthonától, halk zizegéssel földet ért. A levegő hosszú hetek után újra frissességgel telt meg, melyet a nyár füled, párás napjai teljesen elfeledtettek. Jó érzés volt ismét érezni a levegő hűvös leheletét, a nedves avar fanyar illatát, és a látni a fák ágai közé lopakodó ködfoszlányokat. Tipikus őszi időjárás volt ezen a szeptember elejei reggelen, amit én különösen szeretek.
Az erdő szélén sűrűn állnak a vadszeder és a fekete bodza bokrok, melyek ilyenkor bőséges táplálékkal várják az éhes csőrű vendégeiket. A fekete bodza vékonyka ágai szó szerint roskadoznak a fényes, lédús termések alatt. Szép nagy tányérokba sokasodó bogyói tollas kis barátaim fontos őszi csemegéi. Tápanyagokban és vitaminokban gazdagok, melyek energiával tölti fel nemcsak a vándor, hanem az állandó, hazánkban telelő madarakat is. Ezen a kora reggelen még csak egy korán ébredő vendége akadt, de ő is hamar tova szállt, mihelyst megérezte közeledésemet. Éjfekete tollruhát viselő fekete rigó bújt elő a bokor sűrűjéből, majd hangos szidalmazás közepette hagyta el reggeliző helyét. Éles hangja gyorsan szaladt tova a fák törzsei között, majd kisvártatva újabb recsegő riasztás verte fel a reggel nyugalmát. Az akácfa ágai közül szajkó riasztott. Egészen biztosan meghallotta a rigó jelzését, és ő is észre vette jelenlétem, ezért kiabált. A rémülete azonban nem tartott sokáig, amilyen gyorsan rákezdett, olyan gyorsan abba is hagyta a kiáltozást.
A tisztás szélén álló jó másfél méteres csalán sereg között mozgás jeleire lettem figyelmes. Megálltam, és a fa mögé húzódtam. Kis kamerámat a messzibe motozókra irányítottam, hogy még tudjam őket örökíteni. Sejtettem, hogy szarvasok lapulnak a magas, sűrű növényzet között, és amikor a kamera közelebb hozta sudár testüket, sejtésem be is igazolódott. Két tehén és két borjú falatozott bőszen, ügyet sem vetve rá, hogy pillanatokkal előtte a szajkó kiabált. Talán nem vették komolyan őt. A kis szarvas csapat békésen eszegetett, majd szép lassan távolodni kezdtek, mígnem teljesen eltűntek a fák takarásában. Nem szerettem volna zavarni őket, ezért egy másik úton folytattam sétámat, a tisztás felé.
A nap még alacsonyan járt, a fák sudarai között beosonó sugarai csak a tisztás legszélét simogatták. Azonban tündöklésük nem volt akadálytalan, mert az égbolton egyre több felhő sokasodott, melyek időről - időre eltakarták őket. Az ősz jelei mindenhol ott voltak, a tisztás minden növényén, akiknek legtöbbje már pompáját vesztve álldogált, a körülötte elő fák koronájában, melyekbe egyre több sárga  színt lop a csendesen ballagó szeptember.
Az egyre száradó és magjait érlelő seprencék között lila színű mezei varfüvek, lómenták, lózsályák, sédkenderek, fehér szirmokat viselő közönséges cickafarkok, összezárt szirmú, még szunyókáló mezei katángkórók, nyúlánk száraikon rózsaszín virágokat viselő parlagi madármályvák, molyűző ökörfarkkórók és közönséges párlófüvek álldogáltak. Összességében még mindig virágokban bővelkedő a tisztás, de már közel sincsenek annyian, mint hetekkel ezelőtt. A száradó növényzet, a nap aranyló sugarai, az illatok, igazi őszi hangulatot varázsoltak számomra a boldogság kis szigetére. A lakók is kevesebben vannak, sáskák ugráltak lépteim előtt kék és piros szárnyukat széttárva, erdei rabló szitakötő pihent a száraz seprence ágán, verőköltő bodobácsok várták izgatottan, hogy a nap melege végigsimogassa testüket, skorpió legyek pihentek a fűszálakon, és imádkozó sáska mormolta kora reggeli imáját.
Hazafelé tartva az őszi csendben tisztán hallottam a vörösbegyek csettegő hangjait, mintha egymással diskuráltak volna, talán az előttük álló nap fontos eseményeit beszélték meg.


 Sédkender


 Mezei katángkóró


 Lózsálya


Közönséges cickafark