Viráglakó karolópók nőstény
Ilyenkor, a tavasz utolsó hónapjában, az erdő rengetegében
lapuló kis tisztáson is zsongani kezd az élet. Üde zöld fűszálak nyújtózkodnak
egymást követve, mintha azon versengnének, kinek sikerül magasabbra érnie. Apró
tüskékkel felfegyverzett csalánsereg gyűjti az erejét, vadvirágok ébredeznek
álmukból, rovarok döngicsélnek boldogan a kellemes meleg levegőben, lepkék
lejtenek könnyed táncot a magasban és madarak dalától hangos a tisztás minden
szeglete. Erdei pintyek küldik strófáikat a tavaszi levegőbe, a bokrok
kusza ágai között vörösbegyek csilingelő hangja oson, énekes és fekete rigók a
fák legfelső ágán ülve fuvolázzák egymás után dalukat, cinegék köszöntik a
tavaszt és mit sem törődve a többi madár csengő énekével a kakukk csak nevét
ismételgeti bőszen egymás után.
Nagyon szeretem a májust, mert ilyenkor még kellemes meleg
lengi be az erdők, mezők ösvényeit, üde, mosolygóan zöld levelek hintáznak a
fák, a bokor ágain, kellemes illatot árasztanak magukból a növények, és a
madarak dalai zengnek. Ezekben a hetekben olyan makulátlanul tökéletes minden,
mint, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Szerelem lengi be az ösvényeket,
szíveket megdobogtató, csőröket dalra fakasztó szerelem.
Jelen történetem egy olyan élőlényekről fog szólni, aki jól
tudom, nem a legnépszerűbbek csoportját gyarapítják, de mégis én nagyon
kedvelem őket. Különleges megjelenésük, egyedi szokásaik igazán különlegessé
varázsolják a pókokat.
Pénteken délután, amikor az égboltot sötét fellegek
takarták, elindultam a kis tisztásra, hogy szemügyre vegyem lakóit. Boldog
voltam, hiszen a zöldellő növények között nagyon sok rovar izgett-mozgott,
ugrott és aprócska lábait szedve sietett előre az útján. Az erdő és a tisztás
találkozásánál, az erejét gyűjtögető csalánsereg egyik levelén, halványsárga
pókra lettem figyelmes. Jól ismerem őt, hiszen a természetnek hála évente
többször is sikerül egyedeivel találkoznom. Az ő becsületes neve viráglakó
karolópók, aki éppen lesben figyelt és rovarzsákmányára várakozott. Lábait
széttárta, mint aki magához akar ölelni. Mozdulatlanul várakozott egy éppen
arra tévedő, figyelmetlen rovarra, mely finom csemegét jelent a számára.
A viráglakó karolópókok nem gondosan megszőtt hálót építenek
ahhoz, hogy zsákmányukat elejtsék, hanem egészen egyedi szokást alkalmaznak a
vadászatuk során. Egy kiválasztott növény fentebbi részére telepedtek, gyakran
a virágok kelyhébe, és itt nyugodtan, mozdulatlanul várják, hogy egy arra
tévedő, figyelmetlen rovarra lecsaphassanak. Ezt a várakozás egyedi pózban tárt
"karokkal" teszik. Amikor egy áldozat közel kerül hozzájuk, hosszú
lábaikkal abban a másodpercben átölelik, és többé nem engedik. Testnedvüket kiszívják
és jól lakottan vagy pihenőre térnek, vagy ha falánk az egyed újra kezdi a
különös vadászatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése