Erdei csengettyűk

Fürtös salamonpecsét 

Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a kiadós csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog. Azonban nem csak a csapadék hiánya az, ami próbatétel elé állítja az erdő lakóit. Az elmúlt pár nap kivételével a hideg, a gyakran fagyos éjszakák, a hűvös nappalok és a viharos szél nehezíti az életüket. A szokottnál jó három hetes, szinte egy hónapos hátrányban van az élővilág. A fák ágain félősebben bújtak elő az üde zöld levelek, árnyékukban a tavaszutó virágai még csak most kezdenek óvatosan kibújni az avar vastag dunnája alól, pedig ilyenkor már teljes pompájukban szoktak ragyogni. De így kell elfogadni, ez egy ilyen, kicsit furcsa kikelet. A lényegen pedig semmit sem változtat, még ha később is, de láthatom mindannyiukat. 

Jelen történetem az tavaszi erdő aprócska csengettyűiről fog szólni, akik nem mások, mint a fürtös salamonpecsétek. A természetnek hála, az erdő rengetegében több helyen is meglelték otthonukat, azonban a csapadék hiánya, a hűvös levegő őket is, mint a többi tavaszi virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyik tudott teljesíteni. 

A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa, melyet most az erőt adó víz hiánya okoz. 

A szokottnál sokkal, de sokkal kevesebben vannak, és alig akad pár tő, akik virágaikat tudják dédelgetni. Legtöbbjük testén csak levelek díszlenek. Akiknek azonban megadatott az erő, hogy virágokat is tudjanak nevelni, ők jelenleg bimbósan álldogálnak az erdő rengetegében, a zöldellő fák árnyékában, és bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja őket az erőt adó vízzel. 

Az időjárásnak hála, az elmúlt éjszaka kisebb eső áztatta meg az erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több, mint a semmi, és ilyen nehéz időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani. Hiszen minden áldott csepp élettel tölti meg őket. 

Erdei esztendő - Az erdő legszebbje

Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog. 

Bő két hete meséltem Nektek a fürtös salamonpecsétekről, akik akkor bimbósan ringatóztak a tavaszi szélben. Több helyen is láttam őket, boldog voltam, hisz tudtam nem sok idő, és szét fogják nyitni fehér kis szirmaikat, akkor pedig, mint apró csengettyűk csilingelnek majd a féltőn óvó leveleik között. De sajnos a csapadék hiánya őket is, mint a többi tavaszi virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyikük tudta teljesíteni. 

A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa, melyet most az erőt adó víz hiánya okoz. 

Hosszú utat tettem meg a völgyben, bizakodtam minden egyes lépésemnél, hogy csak találok egy olyan egyedet, akinek volt annyi ereje, hogy szirmait szét tudta tárni. A legtöbben csak leveleket viseltek, egy-két növényen apró megaszatd virág hintázott, és egyetlen tő volt, aki ki is tudta nyitni apró csengettyűit. Különlegesen szép volt, az erdő legszebbje. 

Sajnos nem csak a fürtös salamonpecsétek érzik a nedvesség hiányát, a többi ilyenkor szirmait bontogató vadvirág is gyengén, erőtlenül álldogál, és nem tehetnek, mást csak bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja őket az erőt adó vízzel. 

Az időjárásnak hála, szerda este, kisebb eső áztatta meg az erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több volt, mint a semmi, és ilyen nehéz időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani. 

Erdei esztendő - A tavasz kedves csengettyűi

 Fürtös salamonpecsét

Fürtös salamonpecsét

Amint bejegyzéseimből láthatjátok, a virágok előkelő helyet foglalnak el a szívemben. Nagyon szeretem megcsodálni törékeny szépségüket, szemmel követni fejlődésüket és mélyen magamba szívni utánozhatatlan illatukat. 

Ezen történetem is egy egyedi megjelenésű virágról fog szólni, aki számomra az egyik legkevesebb tavaszi erdőlakó. De nem csak kinézete nem mindennapi, hanem elnevezése is igazán különleges. Ő nem más, mint a fürtös salamonpecsét, aki dús aljnövényzetű, üde, nedves talajú erdőségekben lelte meg otthonát. Árnyék kedvelő növény, aki sem a túlzott napsütést nem kedveli, sem pedig a szárazságot. 

A természetnek hála a nedves talajjal, üde, dús aljnövényzettel és borokkal megáldott völgyben is élnek egyedei. Én pedig minden esztendőben izgatottan várom, hogy növekedésnek induljanak. Általában májusban, a tavasz utolsó hónapjában kezdik el virágszirmaikat bontogatni, és virágba szökkenni. Tegnap délután látogatás tettem a még ilyenkor, nagy szárazságok idején is kellemesen párás völgy mélyébe. A bokrok ágai már üde, mosolygóan zöld levélruhába álldogálnak, a talajon kecses fűszálak törnek utat maguknak az avar védelméből, a vadalma és a vadkörte fák fehér virágünneplőben tündökölnek, mint az esketésre készülődő menyasszonyok. A zöld levelekkel hintett bodzabokor tövében egy ismerős növényen akadt meg a tekintetem. Épp akkor ébredezett, levelei még összehajtva álmodtak a tavaszi pompájukról. Kétség nem fért hozzá, hiszen jól ismerem, hogy ő a fürtös salamonpecsét kedves egyede volt. Nem messze tőle még egy virág álldogált, aki már leveleit szétnyitotta, mely levelek védelmében megjelentek egészen apró, de annál szebb és különlegesebb virágbimbói. Úgy sorakoztak a száron, mint aprócska csengettyűk, akik csak arra várnak, hogy egy szép madárdalos tavaszi reggel megnyissa a kelyhüket. Amikor a kis csengettyűk megnyílnak, egészen halkan, alig hallhatóan csilingelni kezdenek, mely hangokat csak az hallja meg, akinek tele van a szíve az erdő iránt érzett szeretettel. 

Talán egy bő hét és a virágok szirmai szét fognak nyílni. A tavasz kellemesen meleg érintése sorban nyitja majd meg a kis csengettyűket, melyeket akkor ismét megmutatok Nektek. 

 Ébredező fürtös salamonpecsét

Csilingelő harangok

 Fürtös salamonpecsét 

  Fürtös salamonpecsét

 Pelyhes kenderkefű 

Kora délután volt, amikor sétámra indultam. Az égboltot szürke fellegek tartották uralmuk alatt, és csak itt-ott hagytak egy kósza kis rést, melyen elő tudtak kukucskálni a nap kíváncsi sugarai. Az elmúlt napokban többször is eső áztatta a természet ösvényeit, de mégis, amikor az erdő fái között szedtem a lábaimat, ebből szinte semmit sem lehetett látni és érezni. A talaj még mindig száraz volt, és a magán viselt mély ráncok nem tudtak kisimulni. A fák üde zöld levelei egyre jobban beárnyékolják az erdő ösvényeit, így nem csak a napfény, hanem az esőcseppek is nehezebben tudnak átjutni a lombkoronákon. A tisztáson azonban saras volt a föld, melyből mély lila ökörfarkkórók keltek új életre. Napközben ezek a virágok összepödörödött szirmokkal álldogálnak, hosszú nyúlánk szárukon, csak reggel és kora délelőtt láthatjuk őket nyitott szirmokkal.

Az éjszaka leple alatt titokzatos vendégei voltak a tisztásnak, és kisebb nagyobb lyukakat túrtak a puha fölbe. Csigákat, gilisztákat vagy egyéb finom falatok után kutathattak a vaddisznók, melyekkel korgó gyomruk éhségét tudták oltani. De nem csak a földkupacok árulkodtak róluk, hanem az illatuk is, mely jól kivehetően érezhető volt. Aki ismeri a természet lakóit, kiválóan megismeri a vadak által hátrahagyott szagokat, melyek áthatják a levegőt. Ahogy a tisztásról újra az erdőbe léptem, egy szép nagy termetű szarvastehenet zavartam fel, akaratlanul. A fák árnyékában pihent, majd érkezésemre patáira pattant, és pillanatok alatt menekülőre fogta. Az eső, melyre már hosszú hetek óta vártak a természet lakói ilyenkor áprilisban is aranyat ér. Jötte pedig újabb és újabb virágokat csalt elő az erdő vastag avarszőnyege alól. Fürtös salamonpecsétek harang alakú virágai hajladoztak, ahogy a szél időről időre végigsimította őket, pelyhes kenderkefüvek, bújtak meg szégyenlősen a zöldellő fűszálak között, hagymás fogasírek halványlila virágai törtek a magasba, hosszú kecses szárukon, fehér szirmokat viselő hagymaszagú kányazsomborok ontották kellemes hagyma illatukat. Az erdei út mentén pedig, ahol a nap sugarai akadálytalanul melengetik a talajt mezei zsályák, farkas kutyatejek, indás ínfüvek bontogatták szirmaikat.

Számomra mind közül a legszebb virág a fürtös salamonpecsét volt, nem mintha a többi nem lenne kedves a szívemnek, de az ő egyedi szépsége igazán különleges. A hosszú nyúlánk száron levelei két sorba rendeződtek, melyek, mint féltő anyai kezek ölelik körbe az aprócska, zöld szegélyt viselő, harang alakú virágokat. Ezek a kis harangok pedig, ha csend szál az erdőre, és a szél a fák törzsei közé oson, halkan, szinte alig hallhatóan csilingelni kezdenek.

Sétámat ezen a délutánon is a madarak kórusa kísérte, mely elengedhetetlen hozzátartozója a tavaszi napoknak. Kora hajnaltól talpon vannak, és egyik strófájukat küldik a másik után, mely dalok a szerelemtől áthatottan lengik be az erdők, mezők minden szegletét.    

 Hagymaszagú kányazsombor

 Hagymás fogasír

 Lila ökörfarkkóró

Fürtös salamonpecsét

Ma szinte egész álló nap esett az eső, mely már megváltás volt a száraz talajnak, de a csupán hat fok körüli hőmérséklet igencsak hűvösnek érződött. Késő délutánra azonban elállni látszott a csapadék, és vizes fű ide vagy oda, lábamra kaptam a gumicsizmát, és elindultam egy kis erdőjárásra. A fák, már szinte kivétel nélkül zöld lombot öltöttek magukra, és a levelekről kövér cseppek hullottak alá a talajra, itt bent a sűrűben olyan érzés volt, mintha még mindig az eső esne. Friss esőillat járta át a hűvös tavaszi levegőt, átázott tollú madarak daloltak az ágakon, és egy-egy éjjeli lepke, melyet véletlenül felzavartam az aljnövényzetből  megpróbálkozott a repüléssel, igaz kicsit esetlenül, de arrébb szállt, hogy új helyet találjon a pihenésre. Ebben az erdőben ilyentájt kezdi el szirmait bontogatni a Fürtös salamonpecsét, mely szolid szépségével már az első találkozásunkkor belopta magát a szívembe. Ez pontosan három éve történt, és azóta is évről-évre várom ezt az időszakot, hogy újra, és újra megcsodáljam törékeny szépségét. Már a legutóbbi alkalommal, amikor erre jártam apró kis virágok díszlettek rajta, melyek mára elkezdet kinyílni. A levelek, és a szirmok a délutáni eső emlékét viselték magukon, melytől talán még szebbek voltak. Több tő is él itt belőlük, de amelyek az erdő sötétebb részén laknak azoknak még több idő kell, hogy szirmaikat ki tudják bontani. És amikor ők is virágba borulnak, csodaszép látványt fognak nyújtani itt bent az erdő mélyén.