Alma: a madarak kedvelt téli elesége

Feketerigó tojó

Ebben a bejegyzésemben a madarak egyik legjobban kedvelt gyümölcseleségéről fogok Nektek mesélni, mely nem más, mint az alma.

 

Az erdők, mezők kis tollasai odakint a természetben többféle bogyós termést és gyümölcsöt fogyasztanak. Mindegyiküknek megvan a maga kedvence, mellyel szívesen csillapítja éhségét. Azonban van egy gyümölcs, melyet szinte mindannyian nagyon szívesen elcsipegetnek ez pedig, nem más, mint a lédús alma.

 

Az alma fontos tápláléka a rovarevő fajoknak, és azoknak a madaraknak, akik alapjában véve vonuló fajok, de ennek ellenére a hideg, élelemben szegény hónapokat mégis itt hazánkban próbálják átvészelni, és a vonulás helyett, a helyben maradást válasszák. Az ő életüket, és életben maradásukat, ezzel a táplálék kihelyezésével nagyon nagyban segíthetjük.

 

Emellett a gyümölcs mellett szól még valami, mégpedig az, hogy nagy mennyiségben tartalmaz finom édes levet, mellyel nem csak éhségüket, hanem szomjúságukat is csillapítani tudják, a fagyokkal tarkított téli napokon. 

 Szajkó

Az almát többféle módon is felkínálhatjuk kertünk vendégei számára.

EGÉSZBEN:

A legpraktikusabb és a legbiztonságosabb megoldás, ha a fák, bokrok ágaira szúrjuk fel. Hiszen ragadozó itt nem fér hozzájuk, mert az ágak sűrűje védelmet nyújt a számukra. Amikor így egészben kínáljuk fel az almacsemegét fontos, hogy a háját kicsit nyissuk meg, hogy a gyengébb csőrű fajok is könnyedén hozzá tudjanak férni a puha húsához.

CIKKEKRE VÁGVA:

Azonban nem csak egészben szolgálhatjuk fel, hanem cikkekre vágva is. A talajetetőnkön, vagy az egyéb etetőinken kihelyezve. Hiszen több olyan vendégünk is van, akik a talajon táplálkoznak szívesen, így az ő kedvükre is tehetünk. Ebben az esetben még könnyebben hozzá tudnak férni a lédús, puha húsához.

Az almát nagyon sok faj szívesen fogyasztja, egy párat kiemelnék közülük:

   - szajkók

   - széncinegék

   - kék cinegék

   - barátcinegék

   - fekete rigók

   - vörösbegyek

   - csuszkák

   - nagy és közép fakopáncsok

 Kék cinege

Őszi rendszeres madárvendégeim - Szajkó

Jelen történetem egy olyan madárról szól, aki, ha teheti kerüli, az ember közelségét, hiszen ő jól tudja, hogy nem csak tisztességes szándékú emberek járják az erdők ösvényeit. Ő nem más, mint a mindig éber szajkó, akinek semmi és senki nem kerülheti el tekintetét. 

A szajkó, amíg rá nem viszi a kényszer kerüli az emberek jelenlétét. De nem csak a kényszer az, ami miatt feladja óvatosságát, hanem egyik kedvenc elemózsiája. Ez pedig nem mást, mint a dió. 

Az én kis birodalmamban a szajkók az esztendő minden egyes napján jelen vannak. Hol többen, hol kevesebben. Egyedül, magányosan soha nem látom őket, általában mindig kisebb csapatba állva érkeznek. A meleg hónapokban szomjukat oltják, szüretelik a fák ágai között megbúvó különféle terméseket, ilyenkor ősszel kedvenc csemegéjük a dió vonzza őket, télen pedig a változatos táplálék kínálat, ami az etetőkben lapulnak. Én cseppet sem bánom jelenlétüket, sőt éberségük már sok madár életet mentette meg. Hiszen zajongnak, riadót kiáltanak, ha ragadozó tűnik fel a láthatáron, ezt a jelzésüket pedig a többi tollas kiválóan ismeri, és ha meghallják egyből védelembe vonulnak. Tudom, tudom rossz híre is van neki, de abban egészen biztos vagyok tapasztalataim, megfigyelési alapján, hogy több haszna van, mint kára. Én pedig azt tartom, hogy ne mi emberek döntsük el, hogy melyik élőlény hasznos vagy káros. Bízzuk ezt a természetre! Erről fogok a későbbiekben még mesélni bővebben is. 

Vissza kanyarodva az eredeti témához, a szajkók ilyenkor ősszel napról-napra betérnek hozzám, a diófáim sárguló levelei között megbújó terméseket szüretelik. Sajnos már negyedik éve szegényes a termés, ami pedig a fákon pihen mind egytől egyig, az erdő lakóinak nyújt csemegét és biztos betevőt. Nem mintha a gazdag termést is mi ettük volna meg. Amit ősszel szorgosan, sok - sok ládába összegyűjtöttem, az a téli hónapok alatt, kertem vendégeinek nyújtott finom, laktató és vitaminokban gazdag betevőt. Többek között a madaraknak, a mókusoknak. De sajnos idén se tudok téli készletet az én fáimból gyűjteni, nagyon nagy bánatomra. De egy kis öröm a számomra, hogy jelenleg madarak és mókusok szüretelik a szegényes termést, és azért jut belőle sokuknak. 

Többek között a szajkók is nagyon szeretik a diót, mélyből sokkal többet elhordanak, eldugdosnak, mint amennyit aztán idővel elfogyasztanak. Ilyenkor érés idején igazi csatákat képesek egymással vívni, mintha az utolsó falatért menne a verseny, holott erről szó nincs, csak a házsártos szajkók minden szem diót maguknak szeretnének. Kiabálnak, veszekednek, olykor teljesen felverik a kert csöndjét. 

Szakadatlanul dolgoznak, gyűjtik és rejtik a terméseket. Náluk az ősz hónapjai erről szólnak a raktározásról, az előre látásról. Hiszen mindezt azért teszik, hogy, ha beköszönt a tél, és vele együtt a hideg, fagyos és táplálékban szegény hosszú hónapok legyen mit enniük, legyen tartalék amihez nyúlni tudnak. Okos madarak a szajkók, el sem hinnénk mennyire, emellett pedig fontos tagjai az erdő életközösségének. 

De nem csak a diót gyűjtik szakadatlanul, hanem a kertemben álldogáló tölgyfa makkjait is. És nem csak a kertben, hanem a közeli tölgyerdőben is folyik a munka. Sorra szedik begyükbe a termést, olykor tisztán látni, hogy duzzad a sok finom falattól. Négy, öt, hat vagy akár ennél is több makkot képesek bele tuszkolni, amiket aztán egyesével alaposan elrejtenek, az avar védelmébe, fák gyökerei közé, odvak mélyébe. Telnek a spajzok, egyre csak telnek, ahogy a hideg évszak közeleg. Mindenki, aki előrelátó, a fagyos napokat már degeszre tömött kamrákkal várja. 

Következő bejegyzésemben a balkáni gerlékről fogok mesélni, akik folyton párban járnak, mint a friss szerelm esek. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Barátcinege

Ma a barátcigéről mesélek Nektek, akinek a tollruhája egészen szolid, színezetében kerül minden feltűnést. Viselkedési is épp ilyen. Alkalmazkodó, minden feltűnést kerülő és kiváltképp barátságos. 

Az erdő közelségének hála ők is gyakori, mindennapos vendégeim, akik általában mindig párban járnak, ilyenkor ősszel is. Hiába ér véget a költési időszak, a barátcinege párok kapcsolata annak végével nem bomlik fel. 

Viselkedésük éppoly élénk és barátságos, mint a cinege rokonaié, vagy talán még közvetlenebb. Az elmúlt évek alatt barátságos viselkedésüket már számtalanszor bizonyították nekem. Újra és újra ámulatba ejtenek, hogy mennyire közvetlenek tudnak lenni, hiszen jelenlétemtől egyáltalán nem tartanak. Amikor a kertben tartózkodom egészen közel merészkednek, gyakran karnyújtásnyira vannak tőlem. De olyanra is volt már esett, hogy az egyik barátcinege a vállamra szállt. Aprócsa csőrüket gyakran nyitják beszédre, mintha folyton - folyvást valami fontos mondanivalójuk lenne. Csak csacsognak és csacsognak. Csevegnek, ha jó ked keríti őket hatalmába, idegesen riasztanak, ha veszélyt éreznek és élénken diskurálni kezdenek a többiekkel, amikor épp az etetőket töltöm fel finom betevőkkel. Ők azok a kis tollasok akik gyakran mellém szállnak, csillogó szemecskéikkel boldogan rám tekintenek és 

a kezem mellől veszik el a napraforgómagot. De előtte mindenkit értesítenek, hogy a kert apraja - nagyja hallja meg a hírt, újabb adag finom falatok érkeztek az etetőkbe. 

De nem csak az etetési időszakban vannak jelen madárbarát birodalmamban, hanem az esztendő minden áldott napján. Lelkesen, szűnni nem akaró elevenséggel tisztogatják a fáimat. Költési időszak után pedig a csemetéit is elhozzák hozzám. 

Az idén sikerült az erdő rengetegében azt is megfigyelnem, amint ez a kedves kis madár, szűnni nem akaró szorgalommal, nagy - nagy precizitással, egy odút vesegetett aprócska csőrével. Hihetetlen volt látni, hogy ez az piciny cinege, pirinyó csőrével mire képes. Egyik faforgácsot a másik után véste le az odú oldalából, hogy elkészüljön az utodainak a tökéletes otthona, amibe fészkét készíti el párjával. 

A költéshez, szerelmük bölcsőjének, általában öreg fatörzset keres a pár. Ha az ott talált odút nem találják tökéletesnek, a tojó elkezdi átalakítani saját tetszésére. Aprócska, hegyes csőrével óvatosan egyik faszilánkot a másik után vésegeti le. A munka során keletkezett apró forgácsdarabkákat odébb viszi és a földre pottyantja. 

A barátcinegék élete még sok kedves titkot rejt, rengeteg megfigyelési élményt adnak nekem, amikről a későbbiekben még mesélek Nektek 

A következő történetem a csinos, vörös mellénykét viselő vörösbegyről fog szólni, aki a kis kastélyom állandó vendége. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Kék cinege

Lassan véget ér az erdők fáit színesítő október. Léptei alatt halkan csörög a frissen hullott avar. Kertemben szinte percről-percre nő a levelek sokasága, egyre vastagszik a természet meleg dunnája. Ami dunna alatt, ezer meg ezer szám pihennek meg a hosszú téli hónapok alatt a rovarság tagjai. Sárga, barna, zöld, bordó ezer meg ezer árnyalata színesíti a föld paplanját. Gyöngéd szél oson végig a fák koronái között, de bármennyire is gyöngéd, száz, ezer szám szedi a leveleket. Peregnek a levelek, amik az elmúlt éjszakák fagyos leheletétől legyengülve várják sorsuk beteljesülését. 

Kertem fáin madarak aprócskák tömege motoz napról-napra. Az ágak rejtekében, a gallyak védelmében sürgölődnek, csöndesen, szinte némán, mintha ott sem lennének. Hol itt, hol ott tűnik fel egy-egy kék cinege. Semmivel sem törődve, szűnni nem akaró szorgalommal vizsgálják az ágak rengetegét, és az azokon egyre szegényesebben pihenő leveleket. 

A kertemben álló akácfákat valamiért a csinos kék és sárga felöltőt viselő kék cinegék nagyon kedvelik. Amikor látom őket ámulva figyelem ügyes, akrobatákat megszégyenítő mozgásukat. Sötét szemeiben a Nap fénye csillan meg újra és újra. Arcocskájukat kedves báj üli meg. A kék cinegék számomra olyanok, mintha folyton-folyvást mosolyognának, mintha minden pillanatban derűs jókedv uralkodna rajtuk. Talán izgága lényük, szűnni nem akaró, eleven kíváncsiságuk teszi őket olyan kedvessé. 

Életvidáman szálldosnak ágról-ágra, egy pillanatra sem állnak meg. Nem pihennek egy kósza szempillantásra sem. Sorra, egymást követve vizsgálják át éber tekintetekkel a színes leveleket, a gallyak hónapját. Újra és újra egészen kimereszkednek az ágak legszélére, ahol olyan vékonykák a gallyacskák, hogy mélyén meghajolnak könnyű testük alatt. 

Ilyenkor ősszel a kék cinegék is rendszeres vendégeim. Szinte egész álló nap jelen vannak a kertemben, és annak ellenére, hogy az etetőben már napraforgómag várja az éhes csőröket, ők mégis főként a fákat tisztogatják egyenlőre. Addig amíg találnak biztos betevőt, addig a napraforgómag csak másodlagos a számukra. 

A válogatásom következő résztvevője a szolid tollruhát viselő barátcinege lesz. Elöljáróban annyit osztok meg most Veletek, hogy kertem egyik legbátrátkozóbb tollasa, akivel tényleg, a szó szoros értelmében igaz barátság alakulhat ki. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Vörösbegy

Van egy aprócska madár, akinek mellkasát csinos vörös mellényke fedi, aki, ha a bokor ágai között pihenget úgy néz ki, mint egy kedves tollgombóc, akinek a lábai olyan cingárak, mint a vékonyka cérnaszál, éneke pedig olyan kellemesen lágy, mint az erdő fái között szelíden osonó kispatak gyöngyöző vize. Ő a vörösbegy, aki kertem rendszeres vendége. Ez a csinos megjelenésű madárka többi fajtársával együtt, itt él az erdőben, közvetlen közelemben. Csettegő hangjukban, kora tavasztól hallatott gyöngyöző énekükben nap, mint nap megadatik gyönyörködnöm. 

Amikor időm engedi, kedvenc elfoglaltságomnak hódolok, természetesen az erdő barangolásán kívül, ez pedig nem más, mint a kertem vendégeinek a megfigyelése. Hogyan viselkednek, mik a szokásaik, milyen módon viszonyulnak egymáshoz, mi az, amit kedvelnek, és mivel tudja őket a többi tollas vendég kihozni a sodrából? Érdekes pillanatok ezek, mert ilyenkor, az az érzésem, hogy maguk közé fogadnak, és a mai napig oly sok titkot rejtő életük része lehetek. Ezek a megfigyelések fontosak a számomra, melynek oka egészen egyszerű, elmondhatatlanul érdekel az életük. Szeretnék róluk, viselkedésükről minél többet megtudni, hogy ezáltal még több segítséget tudjak nekik adni, még jobban életük részese lehessek. 

Ennek a csinos, vörös mellényes madárkának a megfigyelése, melyről az imént már szót ejtettem olykor nem olyan egyszerű. Hiszen életét rejtettebben éli, mint a többi kis tollas. Ő sokkal megfontoltabb és zárkózottabb viselkedésű, mint a többiek. Azzal, akit megszok maga körül, és elnyeri a bizalmát, igazán barátságosan viselkedik, és tőlem egyáltalán nem fél. Amikor a táplálékot teszem ki, ott tartózkodik körülöttem, bizalmasan méreget hatalmas gomb szemecskéivel, miközben a szinte karnyújtásnyira lévő bokor ágán álldogál. Van, amikor elhagyja az ágak sűrűjét, lábaim elé reppen, kedvesen bókolni kezd, izgatottan topog, mint az ajándékot váró kisgyermek, sötét szemei pedig barátságosan csillognak. Tudja jól, hogy nincsen mitől tartania, és azt is tudja, hogy ha megjelenek, akkor finom csemegékben lesz része, többek között ezért is ilyen bizalmas a mi kis kapcsolatunk. Azonban megfigyeléseim szerint ezt a bizalmat a többi tollas nem tudja elérni vele szemben, mert életét inkább éli magányosan és félre vonultan, mint a többi madár közé vegyülten. Azokkal a fajtársaival pedig, akik birodalma határát átlépik igazán harcias modorú. Ezekben az esetekben a szerény vörösbegy vehemensé válik, hiszen ahogy csak tudja, ahogy csak tőle telik, védi kis birodalmát. Hiszen ilyenkor télen is territóriumot tart fenn, melyen belül táplálékforrásai lapulnak. 

Vele általában vagy kora reggel, pirkadat után, vagy szürkület előtt sikerül találkoznom, azonban ez nem jelenti azt, hogy napközben nem figyelhetem meg, de, ha lehetősége van rá, inkább ezeket, a számára nyugodtabb időszakokat választja a látogatásra. Ilyenkor még nincsen nagy tumultus, nyugodtabb, csendesebb a kertem, és ez az, ami neki tetszik, a zavartalan háborítatlanság. Hiszen nála a félrevonulás, az elhúzódás a szerénység jele. Kedves kis lénye nem rideg, nem barátságtalan, egyáltalán nem az. Számomra inkább olyan, mint a Napocska, aki, ha felragyog az égen, sugaraival pedig kedvesen simogatni kezdi a tájat mindenkit jókedvre derül. Akinek látványa megadatik, örömet és boldogságot lop a szívébe, ebben teljes mértékig biztos vagyok. 

Én is így érzek iránta minden pillanatban, amikor csak megadatik a találkozás. Minden pillanat, minden találkozás, mintha az első lenne. Épp oly izgatottság járja át egész lényem, épp oly öröm és boldogság kerít a hatalmába. Hálásan vagyok, elmondhatatlanul hálás, hogy itt éli ősszel és télen a közelemben az életét. 

Akiről most meséltem Nektek már téli vendégem. Hiszen a vörösbegyek alapjában véve költöző madaraink. Gyakran észre se vesszük, hogy állománya kicserélődik, hogy ilyenkor ősszel és a téli hónapokban, nagy eséllyel már nem ugyanaz a kis tollas, vagy tollasok látogatják etetőinket, akik tavasszal és nyáron a kertünkben keresték - kutatták a finom falatokat, akiknek csengő éneke oly sok szép pillanattal ajándékozott meg minket. 

Hogy honnan tudom, hogy ő már egy másik vörösbegy, nem az aki nyáron párjával a kertem áthatolhatatlan sűrűségében fészkelt? A közeljövőben elmesélem egy másik bejegyzésemben. 

A válogatásom következő résztvevője a folyton éber szajkó lesz. A soron következő bejegyzésemben róla fogok mesélni Nektek kedves Olvasóim. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Csuszka

Az idei esztendőben a természetnek hála nagyon sok csuszka teszi tiszteletét a madárbarát birodalmamban. Olyan sokan térnek be hozzám, mint még soha. A széncinegék jelenlétét nehéz túl szárnyalni, de idén a csuszkáknak sikerült. Nekik köszönhetően pedig az elmúlt hetek alatt rengeteg megfigyelési élménnyel tudtam gazdagodni. 

A csuszkák vérében benne van a gyűjtögetés. Ők minden áldott nap gondolnak a holnapra. Azok közé az erdőlakók közé tartoznak, akik készleteket halmoznak fel. Amikor megadatik számukra a bőség, már akkor gondolnak az ínséges időkre, a szegényes időszakokra. Éppen emiatt, hogy nélkülözniük ne keljen, amikor a természet terített asztallal látja őket vendégül, elkezdik a betevőket elspajzolni. 

A csuszkák szinte egész évben úgy élnek, hogy rejtegetnek, a növényi táplálékokat raktározzák. Azonban amikor beköszönt az ősz, vele együtt pedig a bőség időszaka, még lelkesebben, még szorgalmasabban kezdik el gyűjtögetni és rejtegetni a kedvükre való csemegéket. Ők előre látó tollasok, akik tudatosan készülnek a hideg évszak viszontagságos és ínséges időszakára. 

A spajzokban lapuló betevőket általában akkor keresik fel, amikor a természetben egyre kevesebb a biztos táplálék. Ezek a sapjzok fák kérgének a repedéseiben, réseiben, a tajaban, puha moha párnákat között lapulnak. Az elrejtegetett finom falatokat mohával, zuzmókkal álcázzák, amire nagy szükség is van. Hiszen a folyton éber cinegék előszeretettel fosztogatják a csuszkák raktárait. Egyesek szinte követik, kifigyelik őket, hogy hová dugdossák, hová rejtik a finom betevőket. 

A csuszka táplálékának nagy része a fákon élő rovarokból áll. Amikor a fatörzs réseiben, repedéseiben keresi a táplálékát, általában fentről lefelé kezdi átvizsgálni a törzset, fejjel lefelé közlekedik csavar vonalban, és az útjába kerülő rovarokat csipegeti fel. 

Az ősz téli ínséges időszakban, étlapjára kerülnek a bogyók és a magvak is, melyeket a párok összetartva, revírjeik határain belül, vagy azok közelében kutatnak fel. 

Kertemben élő fákat is újra és újra átvizsgálják, és nem tudok hetek óta úgy kimenni a kertbe vagy kinézni az ablakon, hogy csuszkákat ne látnak. Hangjuk kedvesen oson az őszi csöndbe. "Tveed - tveed" diskuralnak egymással a párok, akik egész évben, ilyenkor a költési időszakon kívül is összetartanak. 

A következő történetem a mindig mosolyra fakasztó, folyton izgő-mozgó kék cinegéről fog szólni. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Őszapó

Ha megkérdeznék tőlem, hogy melyik az a madárfaj, aki pirkadattól alkonyatig folyton-folyvást mozgásban van, akkor két kis tollas jutna egyből az eszembe. Az egyik a pirinyó ökörszem, a másik pedig a kis tollgombóc őszapó. 

Azonban a két madár élettere között nagyon nagy különbség van. Míg a barna valóságos rejtőzködő tollruhát viselő ökörszem az alacsony bokrok ágai között settenkedik, a talajon vagy annak közvetlen közelében kutatja fel táplálékát, mindig magányosan, addig az őszapó főként a fák ágai között érzi igazán jól magát, és mindig többedmagával járja az erdők ösvényeit. 

Jelen történetemben az őszapókról mesélek nektek. Ezek az aprócska tollasok, szinte megállás nélkül, egész álló nap a fák ágai között motoznak. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már amott vannak. Mint az izgága gyerekek, akik egy pillanatra sem tudnak egy helyben maradni, noss ők éppen olyanok. Egészen biztos vagyok benne, hogy mosolyra fakasztanak mindenkit, akinek megadatik a látványuk. Mozgásuk közben pedig kedves, vékony "szirr - szirr" hangjukkal jelzik egymásnak épp merre tartózkodnak. Apró termetüknek, pille könnyű súlyuknak és egyensúlyozórúdként szolgáló, hosszú farkuknak köszönhetően, még a lehető legvékonyabb ágakon is biztonságosan, a legügyesebb, legtapasztaltabb akrobaták módjára tudnak függeszkedni. A fák legkarcsúbb gallyacskái, a legvékonyabb ágai sem hajlanak meg, törékeny testük alatt. Ezért ők ott is tudnak betevő után kutatni, amit más madár képtelen megközelíteni. 

Élőhelyükön nagyon jól meg lehet figyelni, hogy életükben bizony van rendszeresség. Útvonaluk szinte állandó, és a természetnek hála napjában többször is ebbe az útvonalba, kiskertem is beleesik. Ennek köszönhetően az őszi és a téli hónapokban állandó mindennapos vendégeimmé válnak. Egy nap leforgása alatt pedig többször újra és újra betérnek madárbarát birodalmamba. 

Kertemben nagyon sok fa éli a megbecsült életet. Ezek a fák pedig rengeteg aprócsa rovarnak adnak búvóhelyet. Az őszapók pedig egyik fát a másik után vizsgálják át. Amikor meglátom őket hevesebben kezd dobogni a szívem, mert az egyik kedvenc madaraim, akik mindig örömöt lopnak a szívembe. Általában kedves, tisztán csengőn hangjuk árulják el, hogy a kertemben vannak. Ilyenkor pedig elkezdem szemeimmel keresni - kutatni őket. Picike testük, és izgága viselkedésük miatt olykor ez nem is olyan könnyű feladat. De én már annak is nagyon örülök, ha csak lágyan csengő hangjukat hallhatom, mert elárulja, hogy a kedves kis apókák újra a kertemben vendégeskednek. 

Ilyenkor az őszi hónapokban az etetők kínálatát még nem veszik igénybe. A fák ágai, gallyacskái és a még rajtuk pihenő levelek, ha már foghíjasak is rengeteg elemózsiát rejtenek a számukra. 

A következő történetem a csuszkáról fog szólni, aki az idei esztendőben soha nem látott egyedszámban teszik tiszteletüket madárbarát birodalmamban. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Erdei pinty

A jó pár napig tartó hideg időt újra a kellemes enyheség váltotta fel. Van amikor a felhők mögül a Napocska is elő tudja dugni szerényen mosolygó arcát. Üdesége, meleget adó cirógatása pedig mindenkit egy kis jó kedvre derít. Egy kicsit mindenki megfeledkezik arról, hogy bizony a hideg évszak közeleg, egy kicsit még mindenki élvezi a Napocska melengető sugarait, amiben még a mozgás is jobban esik. 

A kertemben is felhőtlen jókedv lett az úr. A madarak boldogan csacsognak, a Napocska melegében tollászkodnak, vagy csak épp szusszanásnyi időt véve pihengetnek. 

Az ágak között cinegék motoznak, a törzseken csuszkák keresgélnek, a harkályok a fák mellkasát kopogtatják, az akácfák rejtekében pedig őszapók népes csapata kutat betevő után, vékony hangjuk betölti a kert minden szegletét. A talaj a fűszálak között, a frissen hullott levelek sokaságában rigók keresgélnek, nem messze tőlük pedig kéklő fejfedőt viselő erdei pintyek szedi fürgén a lábukat. A cseresznyefa csupasz ágán szajkó gubbaszt. Kéklő szemében a Nap fénye csillan. Elmélázva, maga elé bambulva áll, meg sem mozdul. Szemeit újra és újra lehunyja, láthatóan jól esik testének a Napocska meleg érintése. 

Ma az erdei pintyekről szól a történetem, akik annak ellenére, hogy alapjában véve vonuló madarak, egész évben, minden áldott nap jelen vannak a madárbarát birodalmamban. Hímek, tojók, fiatalok, idősek vegyesen. Ilyenkor már csöndesen töltik az idejüket, nem úgy mint tavasszal, amikor a hímek gyönyörű énekétől volt hangos a kertem és az erdő. Ha beszédre is nyitják csőrüket nem sokat mondanak. Amikor aprócska testüket jókedv járja át, akkor kedvesen csicseregnek, de hangjukat ilyenkor már nem gyakran hallani. 

A hazai állomány jelentős része Olaszországba tölti a nálunk hideg hónapokat. Ősszel az északi országokból  érkeznek hozzánk kisebb-nagyobb csapatai, akik téli vendégként töltik nálunk a hideg évszak hónapjait. 

Az én kertemben általában a talajon keresik táplálékukat, ami főleg növény betevőkből, magokból áll. Ritka az az alkalom, amikor a fák ágain tudom őket megpillantani, ha mégis sikerül, akkor általában pihenő idejüket töltik. Ilyenkor testüket a Napocska melengető sugaraival süttetik, tollaikat ápolják vagy csak épp kicsit megpihennek. 

Felénk madarak, ha egy rigó vagy más tollas a közelükbe reppen, rögvest a bokrok vagy a fák ágai közé szállnak, ahányan vannak. Ilyenkor szemükkel elevenen néznek szerte szét, és csak akkor merészkednek vissza tovább folytatni a keresgélést, ha biztonságosnak találják. Mindig csapatban mozognak. Ritka az az alkalom, hogy magányos pintyet látnák. Többen összetarva keresik a betevőjüket, és, ha egyik tovaszáll a csapat többi tagja is követi. Ha egyiknek épp tollászkodni van kedve, azt is úgy teszi, hogy kis csapatára rá lásson. Felszáll a fa ágai közé, a többiekhez egészen közel és folyamatosan szemmel követi őket. Ha azok indulnak, ő is csatlakozik hozzájuk és együtt távoznak a kertemből. 

Az erdei pintyek a téli hónapokban is nagy egyedszámban képviseltetik magukat, így fogok még róluk mesélni. 

A válogatás soron következő résztvevője az őszapó. Akikről csakis többes számban tudok mesélni, hiszen számomra a legösszetartóbb madarak. 

Ősz rendszeres madárvendégeim - Énekes rigó

Pár napja még kellemes, a Napocska sugaraiban úszó meleg járta át a kertem minden szegletét. Napközben tíz fok felett tanyázott a hőmérséklet, de az éjszakák sötét leple alatt didergő hideg osont végig a természet ösvényein. 

A Napocska mosolygó arca, és kellemes meleget adó sugarai még elcsalták a bátrabb rovarokat, így az énekes rigónak is volt biztos betevője. 

Szerdán azonban az időjárás gyökeresen megváltozott. Késő délelőttől kiadós eső áztatta a kertem és nyirkos hideg tette próbára a madarak életét. Ennek ellenére az énekes rigó még kora reggel tiszteletét nálam, amikor még csak sejteni lehetett az eső megérkeztét, hiszen a sötét szürke fellegek már a csapadék ígéretét hordozták. 

Az idei esztendő más volt mint a többi, hiszen annyi énekes rigó vendégeskedett nálam mint még soha. Sőt a szép sudárra nőtt fenyőfáim óvó karjai között fészkeltek is. Így több fészekaljnyi fióka látta meg a kertemben a napvilágot. Tavasszal egy különleges festékhiányos énekes rigó is feltűnt a kertemben. 

❗Ha még nem láttátok pillantsatok rá! (https://www.facebook.com/1536417776609138/posts/2840281412889428/) 

Soha eddig ilyet még nem láttam, legalábbis énekes rigóban nem. Az örömöm határtalan volt, és a természetnek és a madárbarát birodalmamnak hála, ez az énekes rigó is állandó vendégem maradt. Napról - napra láthattam őt. Fiókái kertem szegletében álló hatalmas fenyőfa ágai között cseperedtek fel, a betevőiket pedig társával együtt a kertemben gyűjtögette. 

A sok egyedből októberre mindösszesen két egyed maradt. A többi már egészen biztosan tőlem messze a telelő területén éli a napjait. Bízom benne, hogy a természet óvó szárnyai alá vette őket és szerencsésen teljesíteni tudták a viszontagságokkal teli útjukat. 

A két énekes rigó igazán kitartó volt, ők kivártak a vonulás megkezdésével. De még az is előfordulhat, hogy valamelyikük vállalja a tél kockázatos hetet, és helyben marad. Volt már rá példa a kertemben is. Akkor a tél enyhén alakult, biztos élelmet talált magának nálam, így szerencsésen túl tudta élni a téli hónapokat. 

Az elmúlt napokban általában mindig kora reggel sikerült a két énekes rigót megfigyelnem. Amikor a pirkadat elkezdett tova ballagni, kertemben pedig felsejlettek az első fények ők megjelentek. Volt amikor testük még félhomályban veszett, de ennek ellenére ők már tisztán láttak. Ők is, testükhöz képest nagy szemekkel vannak megáldva, akinek köszönhetően a kevesebb fényben is jól tudnak látni. Épp ezért gyakran megfigyelhetjük őket kora reggel és késő este is. 

Ma már csak az egyik énekes rigó jelent meg kora reggel a kertemben. A bokrok alatt és a kerítés mellett meghagyott avarban keresgélt. Csőrével a leveleket igazgatta, és időről-időre, fel - felcsípett valamit. A levelek alatt rengeteg betevő lapul. Többek között ízeltlábúak sokaságának adnak védelmet. Épp ezért is fontos, hogy az őszi időszakban se akarjuk madárbarát kertünkben patika tisztaságot tartani. Hagyjuk meg az avart, a lehullott leveleket a bokrok aljába, a fák tövében, a kerítésünk mellett, mert az az apró figyelmesség a részünkről rengeteg rovarnak, bogárnak, puhatestűeknek, és még sorolhatnám mennyi apró életnek ad védelmet nem csak ilyenkor ősszel, hanem a téli hónapokban is. Ezek az apró életek pedig betevőt jelentenek a madaraknak. Hiszen többek között a feketerigók az énekes rigók, a vörösbegyek, az ökörszemek, a cinegék kiváltképp szeretik a levelek alatti rejtekeket felkeresni, felkutatni. Hiszen jól tudják, mennyi finom falatot rejt az avar meleg paplanja. Ezzert érdemes erre is odafigyelnünk a következő hetekben, amikor a fák sorra hullajtják a leveleiket. 

Kertemben jelenleg is már puha avartakarót fedi a talajt, az énekes rigó pedig még mind a mai napig biztos csemegét talál alatta. 

Ilyenkor ősszel gyakran különféle bogyókkal egészíti ki főleg gerinctelen állatokból álló zsákmányát. A bogyós növények kivételével táplálékát a talajon, avarlevelek között, illetve a fűszálak védelmében kutatja fel. 

Hogy meddig marad még nálam ez az egy kitartó rigó nem tudom, épp ezért is meséltem ma róla. Hiszen lehet pár nap és a zordra forduló időjárás miatt ő is megkezdi a vándorútját. 

🕊️A sorozat következő része az ugyancsak, alapjában véve vonuló házi rozsdafarkúról fog szólni. Ő még többed magával jelen van kis birodalmamban, de náluk is kérdéses, hogy a hirtelen beköszöntött hideg időjárást meddig tudják és akarják elviselni. Első és legfontosabb számukra is, a biztos betevő. Ha a napi szükségletű betevőhöz hozzá tudnak jutni, akkor akár még október végéig is maradhatnak. De a házi rozsdafarkú is telet már át a kertemben, igy ez a lehetőség sem kizárt. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Ökörszem

Kertem minden szegletében a természetesség uralkodik. Sűrű bokrok, lombos fák, meghagyott vastag avar, és egy jó nagy részén a teleknek szép nagyra nőtt fű, amit rengeteg vadvirág tarkít. Ezek a virágok nyáron a nektárt és pollent gyűjtögető rovaroknak, csinos megjelenésű lepkéknek kedveskednek. Ilyenkor az őszi hónapokban pedig a madaraknak, hiszen többek között a bogáncs, az aszat érlelődő magjai finom csemegét adnak nekik. 

De a természetesség bárhol kialakítható. Saját magam is szeretek szebbnél-szebb gyökereket, korhadó fákat, vastag moha párnával borított ágakat gyűjteni erdei sétám során. Amikor meglátok egy tetszetős fadarabot mindig tollas barátaim jutnak róla az eszembe, hogy ez nekik is mennyire tetszene. Hiszen ezekből a fákból otthonos,  lakályos ökörszem kastélyt lehet építeni. De kiválóak kis táplálkozó szigeteknek, beülőknek vagy éppen rejtekeknek, ahová diót,  mogyorót vagy egyéb eleséget lehet elrejteni. A madarak pedig kiváltképp kedvelik ezeket a természetes rejtekeket. Többek között az aprócska ökörszemek is. Egy bő hete már meséltem Nektek kastélyom látogatójáról. Azóta rengeteg kedves pillanattal tudtam gazdagodni neki vagyis pontosabban nekik hála, amiket egy bejegyzésben nagyon hosszú lenne megosztanom. 

Az elmúlt napokban ugyanis már nem csak egy ökörszem élvezi a kastély vendégszeretetét, hanem társa is akadt. Egy másik pirinyó ökörszem. Első látásra meg tudtam őket különböztetni, hiszen az új látogatónak a szemöldök sávja sokkal világosabb színű volt, akárcsak a hasi részét fedő tollak. Volt, hogy a két apróság egyszerre kutatott a rejtett kis járatokban. Szépen, békésen, minden vita nélkül jártak a kastély kesze - kusza útjait. Egyik az egyik részén, a másik a másik részén keresgél. Kényelmesen elférve apró testükkel, egymás zavarása nélkül. 

Az elmúlt napokban annak ellenére, hogy a nappalok kellemes enyheséget tartogattak, az éjszakákat fázós, hűvös levegő járta át. Reggelre gyenge fagy vette uralma alá a kertem, a fűszálakra pedig titokban dérkristályokat lehelt a hajnal. Ebben az időjárási helyzetben a rovarok is menedéket kerestek maguknak. Akik elbújtak az éjszakai hideg elől azok legtöbbje napközben is rejtekében maradt, csak a bátrabbak bújtak elő, de ők milyen jól is tették, hiszen őket a Napocska kellemesen átmelengette. A kis kastély a rovaroknak is védelmet ad, pókok, éjszakai lepkék, fülbemászók tömkelege, szúnyogok, legyek és még sorolhatnám mennyi aprócska élet bújik meg a gondosan összerakott fák védelmében. Az ökörszemek pedig sorra meg is találják őket. Ahogy hosszú időn át figyeltem őket, láttam, hogy hol egy fülbemászót, hol egy hosszú, kecses lábakkal megáldott pókot csíptek nyakon. Hegyes csőrükkel lecsaptak áldozatukat, akinek esélye sem volt már a menekülésre. Elemózsia tehát bőven akad a kastély falai között, ezt pedig a kis surannó, pirinyó madarak kis is használják. Hiszen bármikor is pillanatok ki az ablakon hol az egyik, hol a másik, vagy épp egyszerre mindkettő szinte folyamatosan benne keresgél. De nem csak a kastély hívogató a számukra. Bőszen vizsgálgatják a csatorna eresz rejtekét, kíváncsi tekintetekkel kukucskálnak be a bokrok tövében lapuló falevelek alá. Talán nincs is a kertemnek olyan zuga, amit ők ne vizsgáltak volna már át, hiszen minden zug, minden apró rés, minden titkos kis repedés, hézag kincset rejthet, éhségüket oltó, finom kincseket. 

Az ökörszem kastélya:

❗https://www.facebook.com/1536417776609138/posts/2768462450071325/

❗https://www.facebook.com/1536417776609138/posts/2984995978417970/

A közeljövőben fogok még mesélni az ökörszemekről, hiszen annyi élményt kapok tőlük, hogy több történet szükségeltetik, hogy róluk szóljon.  A válogatás következő résztvevője az erdei pinty lesz, akik kisebb csapatokban látogatják jelenleg is a kertemet. A következő alkalommal róluk fogok mesélni. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Házi rozsdafarkú

Az igazi hűvös ősz hirtelen robbant be a természet ösvényeire. Pár napja a kellemesen melengető napsugarak már már csak emlékek maradt. De reménykedtem benne, hogy talán lesz még szép őszi idő, amikor a Napocska mosolygó arca járja a kéklő égboltot, amikor a csöndet újra és újra tollas barátaink gyöngyöző hangja töri meg, amikor a fákról zizegve hullnak az ezernyi színben pompázó levelek, amiken a napsugarak fénye utoljára csillan meg. És lett. Igaz, hogy reggelre hűvös, hideg levegő járja át a természet ösvényeit, de napközben ismét újra és újra láthatjuk a Napocska mosolygó arcát. 

A kellemes őszi időjárás a vonuló madarakat egyrészt még maradásra bírja, hiszen a langyos időben a rovarok még elérhetőek. Többek között a pókok, a legyek, és még sorolhatnám mennyi és mennyi melegre éhes rovarsereg élvezi a Napocska cirógatását. 

A házi rozsdafarkúak is így vannak ezzel, maradnak míg lehet. Amíg csak a természet és az időjárás kegyes hozzájuk addig hűek költési területükhöz. Ha a természet asztatla kiürül, amikor a napi szükséges betevőkhöz már nem tudnak hozzájutni, akkor útra kelnek telelő területeik irányába. Vannak azonban akik még ilyenkor is maradnak, vannak akik megküzdenek a téli fagyokkal, a szűkös eleség kínálattal. A két lehetőség közül a helyben maradását választják. Ők is kockáztatnak. De a vonulók is, hiszen az út viszontagságos, számos veszélyt rejt és nagy kihívás az is a számukra. 

A természetnek hála kertem rendszeres vendégei a házi rozsdafarkúak. Alig enyhül a tél szorítása, alig fordítom a naptáram márciusra már az első rozsdafarkú általában meg is jelenik. Évről-évre hamar visszatérnek a költési területükre, és kitartóan sokáig itt maradnak. Volt olyan esztendő, amikor át is telelt egy egyed. 

Idén nyáron fészkeltek is a kis kerti bódém rejtekében. Ezért minden alkalommal, amikor a veteményes kertembe indultam, óvatosan, a zavarásuk nélkül próbáltam a kerti eszközöket elővenni. Azonban közelségem egyáltalán nem zavarta őket. Mégis, ennek ellenére megtartottam a tisztes távolságot, és soha nem léptem át intim szférájukat. 

Az ősz is velük együtt telik. A hím szeptemberben, mint arról meséltem is Nektek, többször is megörvendeztetett énekével. Olyan jó érzés volt újra hallani, újra átélni a hosszú hetek óta nem hallott és ugyancsak hosszú - hosszú hetekig nélkülözni kellő madárdalt. 

Jelenleg még egy hím és egy tojó vendégeskedik a kertemben. Napjában többször is látom őket, ahogy betevőjüket elejtik. Amikor a kertbe be tudtak lopakodni a Napocska még meleget adó sugarai akkor a fa ágáról, a madáretető tetejéről vagy más kiemelkedő ponton álldogáltak. Kedvesen csillogó fekete szemekkel pedig a levegőt kémlelték, hogy mikor téved arra egy finom csemege reményét rejtő rovar. Közben újra és újra bókolni kezdtek, mint akik türelmetlenül várják az elemózsiát. Előbb - utóbb érkezett is a vétlen rovar. Ekkor szárnyaikat széttárták, könnyedén a levegőbe emelkedtek és bámulatos ügyességgel, röptében el is kaptak a finom csemegét. Azonban az elmúlt napokban a felhős égbolt, a csapadékos és hűvös idő jellemezte a nappalokat. A rovarok is védelmet keresve elhúzódtak. A rozsdafarkúak pedig a talajon, a fák ágainak rejtekeiben próbáltak a betevőjükhöz hozzájutni. De ilyenkor ősszel nem csak a rovarok szerepelnek az étlapjukon, hanem nagy kedvencük a fekete bodza fényes bogyó is. Kertemben több bodzabokor is éli megbecsült életet. Azonban az ő ágaik már üresen állnak. A bogyók hetekkel ezelőtt elfogytak, az éhes madárcsőrök rég leszüretelték őket. De nem csak a termések hiányoznak róluk, hanem a levelek is, hiszen a fekete bodza hamar, az elsők között levetti lombruháját. 

Az elmúlt napokban a hideg idő beköszöntött a vidékünkre, ami inkább már téliesnek volt mondható, hiszen nem olyan messze, a Kékestetőn az idei első havazás is megérkezett. Ezért, a még jelen lévő költöző madarakra gondolva kertem több részre almát is helyeztem ki. Hiszen többek között az énekes rigók, a házi rozsdafarkúak is előszeretettel csipegetik tápláló, lédús húsát. Valamint apróra tört cinkegolyó zúzalék is várja a lágy eleséget szívesen fogyasztó tollasokat. Ezeket a gyengébb csőrű madarak is könnyedén el tudják fogyasztani. A pár napja vásárolt cinkegolyó annyira lágy és puha, hogy kiváló finomságot jelent nekik. 

Az előrejelzések szerint, az előttünk álló napokban még élvezhetjük mi is és a természet lakóit is a kellemes őszi időjárást. A télies idő egyenlőre nem tér vissza. 

A következő történetem a válogatás második résztvevőjéről fog szólni, aki nem más mint a pirinyó ökörszem. Így egy kis kitérés után, visszaáll a kollázs szám szerinti rendje.

Elöljáróban annyit elárulok, hogy már nem csak egy ökörszem élvezi a kis kastély vendégszeretetét, nagy örömömre. 

Kategorizált etetők - Ökörszem kastély

 

Az elmúlt napokban nagyon sokan érdeklődtetek, az általam elkészített, a madárbarát birodalmamban álló ökörszem kastélyról. El sem tudom Nektek mondani mennyire örülök, és milyen boldoggá tesz a Tőletek kapott sok kedves üzenet. Örömöm pedig csak tetőzi, amikor Ti is kedvet kaptok az általam is alkalmazott módszerekhez, amikkel tollas is barátaimat segítem. 

Ezért, most fotókkal mellékelve, megpróbálom Nektek alaposan leírni, én hogyan is készítettem el ezt az építményt. Próbálok Nektek minden segítséget megadni hozzá, de ha kérdésetek van akár ebben a témában, akár bármely más történetemmel kapcsolatban szívesen segítek. 

🌱A kezdetek, kedves emlékek:

Pár évvel ezelőtt, amikor erdőszéli házunkban költöztünk már akkor sikerült megfigyelnem egy aprócska ökörszemet. Az itteni első találkozás emléke még most is elevenen él bennem. Ködös, hűvös októberi nap volt. A kerítésen álldogált, farkát az ég felé biggyesztette, szemei pedig kedves csillogtak. Egészen közelről ekkor sikerült látnom ökörszemet. Az első találkozást sok másik követte, majd az ökörszem eltűnt. Nem láttam hosszú - hosszú hónapokon keresztül. 

Két éve aztán újra egy szolid, barna tollruhás, aprócska ökörszem tűnt fel a kertben. A kerítés mellett pihenő, vastag avarban keresgélt. Gyakran láttam őt a téli hónapok alatt. Tavasszal neki is nyoma veszett. De az erdei kis patak mellett rendszeresen hallottam énekét. 

Az ökörszemek főként az őszi, a téli időszakban, amikor a levegő hidegebbre fordul, vele együtt pedig a táplálék rohamosan fogy, egyre gyakrabban felkeresheti azokat a kerteket, amik alkalmasak arra, hogy bujkáló, rejtőzködő életmódját nem feladva, élni tudja az életet. A házak közelébe való behúzódása az elérhető táplálék miatt van. Hiszen rovarok sokasága rejtőzik el a házak környezetében, és a madárbarát kertek előnyeit ők is kiválóan ki tudják használni. Ha egyszer alkalmunk volt megfigyelni őt, akkor nagy a valószínűsége, hogy többször, akár rendszeresen is megfordul kertünkben, gyakran tudtunkon kívül is. Van, hogy nem is sejtjük, nem is látjuk jelenlétüket. A kis kastély, valamint a számukra összpontosított táplálék kínálat, kiválóan segítheti őket a téli zord hetekben. Hiszen, ha a tél kemény fagyokkal és hóval társul nagy kihívás jelent a számukra. 

A tavalyi tél elején gondoltam egyet, és elkezdtem megépíteni, főként az ő számára az ökörszem kastélyt. 

Kertemben rengeteg bokor, fa éli megbecsült életet. Mindenkihez ragaszkodok, mindenki a kertem fontos lakója, ami a madaraknak kiváltképp tetszik. Az ökörszem is így volt és van is vele. De, ha már kertem madárbarát, akkor gondoltam legyen benne egy olyan kis kastély is, ami ennek az aprócska madárnak kedvez. 

🕊️Amit tudni érdemes az ökörszemről:

Magyar elnevezése testnagyságára utal, mérete valóban akkora, mint egy ökörszem. Ezzel a picike lényével pedig, Európa és hazánk, legkisebb termetű tollasa, a sárga és a tüzesfejű királykák után.  

Életét szemeink elől rejtve, bokrok sűrűjében, dús aljnövényzet védelmében éli. Szinte, mint egy kis egér úgy oson, surran, lopakodik a növényzet között, mindig a talajhoz közel. Aprócska léte ellenére azonban nagyon eleven, és, ha meg is adatik vele a találkozás az mindössze pár pillanatig tart. Hiszen egy szempillantás alatt változtatja a helyét. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már ott van. A legsűrűbb, legtüskésebb bokrok sem állják az útját, akadályt nem jelentenek a számára, fürgén surran át az ágak között. 

Rejtőzködő életéhez tökéletesen illik barnás, minden feltűnést kerülő, a környezetébe tökéletesen bele olvadó tollruhája. A hím és a tojó egyforma tollruhát visel. 

🏰 Most pedig a kastély elkészítése:

Az elmúlt években rengeteg időt töltöttem, és ha időm úgy engedi jelenleg is töltök, az erdő ösvényein. A fák rengetegében számomra értékes kincsek lapulnak meg. Korhadó fa darabok, mohás ágak, száraz gyökerek, amik egykoron a földben lapulva éltették a fát. A meredek hegyoldal, a völgy mélye ilyen és ehhez hasonló kincsekkel van tele. Amikor az erdőt járom, olykor - olykor kezembe fogok egy kincset és kertembe hozom. Ilyenkor semmi más nem vezényel, csakis a madarak, hogy nekik tetsszen, nekik kedvezzek vele. Az évek alatt jó pár ilyen szépség gyűlt össze, amik kiváló alapanyagot jelentettek a kis kastélynak. Az építmény helyét úgy választottam meg, hogy a bokrok legyenek a közelben, de ne teljesen mellette. (Nem szeretném, ha ragadozó könnyen meg tudna bújni a bokrok között.) Bokrokból pedig nincs hiány. A kastély és a legközelebbi bokorsáv közé még egy kis szigetet készítettem. Ugyancsak korhadó, mohás fákból, aminek a rejtekébe menet közben könnyen elbújhat az ökörszem. Ezzel csökkentettem a nyitott, nyílt teret. Minél kevesebb időt kell nyílt színen töltenie, az annál jobban tetszik neki. Hiszen lételeme a bujkálás, a rejtőzködés. Szeret kerülni minden feltűnést, nekünk pedig ezt kell szem előtt tartanunk. Ebben a kedvébe járni. 

Az én kastélyom alapja egy szép termetes fa darab, a földbe ásva, aminek kesze - kusza rövidebb - hosszabb ágai vannak. Egy réges rég kidőlt fa maradványa. Ez egy kiváló alap, amit már csak bővíteni kellett. Rövidebb - hosszabb ágakkal, korhadó fa darabokkal, különleges alakú, formájú fákkal, amiket gondosan összeillesztettem, hogy közöttük aprócska rések, lyukak, és összefüggő titkos járatok legyenek. Minél több a titkos folyosó, annál jobb. Határt csak a képzelet szab, és a rendelkezésre álló alapanyag. A lényeg, hogy kiváló rejteket adjon. Rejteket a rovaroknak, hiszen az ökörszem miattuk is fogja kedvelni a kis építményt. A mohás fák, a korhadó fa darabok rengeteg rovat vonzanak. Nálam pókok, fülbemászók, százlábúak, szúnyogok, legyek, éjszakai lepkék és még ki tudja mennyi apró élet lapul meg a falak között, a járatok, a rések sokaságában. Az ökörszem pedig kiválóan megtalálja, felkutatja őket, napról-napra. Napjában többször is betérve a kis kastélyba. Pontosabban be térnek, mert az elmúlt napokban már ketten jártak. De nem csak bent keresgélnek a rejtett járatokban, hanem kívül - belül minden zugát, minden rését átvizsgálják. Sőt, a kastély mellett is szeretnek kutatni, a fűszálak között. 

🐦Egyéb vendégek:

Befejezésül pedig pár szót szeretnék arról ejteni, hogy ezt a kis építményt nem csak kizárólag az ökörszemek fogják használni. Az ugyancsak rejtőzködő életet élő vörösbegyek is gyakori vendégei lesznek. Valamint a cinegék is újra és újra betérnek a rejtett járataiba, hiszen az ő figyelmüket semmi sem kerülheti el. Kedvesen, kíváncsian csillogó szemükkel rendszeresen át fogják vizsgálni ők is a kis kastélyt. 

Ez a történetem kicsit hosszúra sikerült, de próbáltam mindent egy helyre összegyűjteni Nektek. 

A későbbiekben még írni fogok az ökörszemek kedvelt eleségeiről is, hogy melyek azok a betevők, amikkel segíteni tudjuk őket az etetési időszakban. Ezeket a táplálékokat pedig el tudjátok Ti is rejteni a kastély titkos járataiban. 

Ha kérdésetek van szívesen segítek! Figyelmeteket pedig hálásan köszönöm! 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Széncinege

Lassan, de biztosan halad előre útján az október. A fák ágáról leveleket szedeget, sárgát, barnát, vöröset, sápadt zöldet. Ahogy az ágak közé egyre több fény lopakodik, a talajon úgy nő az avar. Percről-percre egyre vastagabb a színes avarszőnyeg, ha pedig dühös szelek szaladnak a gallyak közé, egymást követve zizegve hullik alá a levelek sokasága.

Kertemben is kezd az ősz teljes szépsége kibontakozni. Napról - napra figyelemmel követem a fák, a bokrok, a fűszálak változását. A változás pedig látványos, hiszen a levelek egyre színesebbek, az ágak rengetege egyre szellősebb, a talajon pedig egyre vastagabb a levélszőnyeg. Szeretem az őszt, a színek kavalkádját, a kellemes illatokat, az érlelődő terméseket, és szeretem, hogy egyre többet engednek a fák láttatni, az ágaik között motozó madarakból. 

Ma a széncinegékről fogok mesélni Nektek. A széncinegék társaságát a természetnek hála egész évben élvezhetem. Az esztendő minden egyes napján megadatik a látványuk. Napról - napra hallhatom tisztán csengő hangjukat, szemtanúja lehetek a fiókáik cseperdésének, és figyelemmel követhetem ernyedetlen szorgalmukat, kedves szokásaikat. Rengeteget tanulok tőlük, rengeteg élménnyel gazdagodom nekik hála. 

Ilyenkor ősszel ők azok, akik a legnagyobb egyedszámban képviseltetik magukat. Fiatalok, idősek, hímek, tojók, minden korosztály és mindkét nem jelen van kis birodalmamban. Szűnni nem akaró szorgalommal, töretlen odaadással, kíváncsian csillogó szemekkel tisztogatják a fáimat. Van is bőséggel tisztogatni való, rengeteg fa, rengeteg bokor, buja termesztes környezet várja őket. A kertem szó szerint a mögötte elterülő hatalmas erdő folytatása, annyi különbséggel, hogy a fák között egy házikó lapul, szolidan beleolvadva a környezetébe. 

Ez a környezet pedig kiváltképp tetszik a széncinegéknek is. Hiszen biztos táplálékot, védett éjszakázó helyeket, rejtekhelyek sokaságát és minden áldott nap friss vizet találnak. 

A széncinege a cinegék között a legnagyobb termetű tollas. Ügyességben az a hír járja róla, hogy közel sem olyan életrevaló, mint égszínkék tollruhát viselő rokona, de ezt azért én megcáfolnám. Igaz termete, robosztusabb testalkata miatt teljes mértékben nem veheti fel a versenyt a jóval kisebb és könnyedebb kék cinegével, de azért őt sem kell félteni, hiszen szűnni nem akaró kíváncsisága, gyakran olyan helyzetekbe kényszeríti, ami ámulatba ejtő. A finom csemegékért képes ő is fejjel lefelé lógva csüngeszkedni az ágakon, vagy épp csuszka módjára kapaszkodni a fák törzsén.

Az elmúlt napokban az időjárás az igazi őszi arcát mutatja. A nappalok didergően hűvösek, két napja pedig megjelent az első éjszakai fagy. A betevő rohamosan fogy, a természet terített asztala egyre üresebb. A rovarság egyre jobban elhúzódik, és mivel a Napocska mosolygó arca is ritkábban bújik elő, ezért napközben is a rejtekükben maradnak a bogarak, a pókok és a többi a madarak számára finom falat. De a széncinegék élelmes madarak, mindent átvizsgálnak, mindenhová bekukucskálnak kedvesen csillogó szemükkel, minden rést, minden repedést, minden apró lyukat átfürkésznek, tekintetünket pedig semmi sem kerülheti el. 

Kertem egyik részén napraforgók nőnek. Későn magjaikat érlelő napraforgók. Fejecskéjük kicsi, száruk gyenge, közel sem akkorák, mint amiket a mezőgazdasági ültetvényeken látni, de a széncinegéknek mégis tökéletesen megfelelnek. Hiszen újra és újra, egymással olykor apró perpatvarba keveredve a termést csipegetik belőle. Érdekes módon a napraforgó tányért csak az esti órákban, naplemente időszakában látogatják. Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor a rovarok még elérhetetlenebbek, a mag pedig biztos betevőt ad a számukra, az éjszaka előtt. Ha az időjárás nem változik, amire minden esély megvan az előrejelzések szerint, a madár éttermek lassan megnyitnak. A következő napokra éjszakai mínuszokat, nappalra pedig alig hét celsius fokot és esőzéseket ígérnek a szakemberek. Az előrejelzés pedig be is igazolódott. Ma egész álló nap egymás követték az esőcseppek, kiadós tócsákká sokasodva, nehéz koloncként ülve meg a fák sápadt leveleit. A hőmérő higanyszála pedig mindössze öt fokot mutatott, a legmelegebb órákban is. Ideért a zord, nyirkos, igazi őszi időjárás. Ez az időjárási helyzet pedig egyre nehezíti a madarak életet. Úgyhogy a mai napon már eleséggel feltöltött etetők várták tollas kis barátaimat, akik jöttek is, rengetegen jöttek. 

Jelenleg még, alapjában véve költöző madarak is látogatják a kertem. A következő bejegyzéseimben róluk fogok mesélni, eltérve a sorszámoktól. Hiszen ember tervez, a természet pedig olykor ezt felül írja. De fontos, hogy az ő akarata szerint tegyük a dolgunkat, és számomra most azt diktálja, hogy meséljek Nektek az énekes rigókról és a házi rozsdafarkúakról, addig még jelen vannak a madárbarát birodalmamban.