Ha megkérdeznék tőlem, hogy melyik az a madárfaj, aki pirkadattól alkonyatig folyton-folyvást mozgásban van, akkor két kis tollas jutna egyből az eszembe. Az egyik a pirinyó ökörszem, a másik pedig a kis tollgombóc őszapó.
Azonban a két madár élettere között nagyon nagy különbség van. Míg a barna valóságos rejtőzködő tollruhát viselő ökörszem az alacsony bokrok ágai között settenkedik, a talajon vagy annak közvetlen közelében kutatja fel táplálékát, mindig magányosan, addig az őszapó főként a fák ágai között érzi igazán jól magát, és mindig többedmagával járja az erdők ösvényeit.
Jelen történetemben az őszapókról mesélek nektek. Ezek az aprócska tollasok, szinte megállás nélkül, egész álló nap a fák ágai között motoznak. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már amott vannak. Mint az izgága gyerekek, akik egy pillanatra sem tudnak egy helyben maradni, noss ők éppen olyanok. Egészen biztos vagyok benne, hogy mosolyra fakasztanak mindenkit, akinek megadatik a látványuk. Mozgásuk közben pedig kedves, vékony "szirr - szirr" hangjukkal jelzik egymásnak épp merre tartózkodnak. Apró termetüknek, pille könnyű súlyuknak és egyensúlyozórúdként szolgáló, hosszú farkuknak köszönhetően, még a lehető legvékonyabb ágakon is biztonságosan, a legügyesebb, legtapasztaltabb akrobaták módjára tudnak függeszkedni. A fák legkarcsúbb gallyacskái, a legvékonyabb ágai sem hajlanak meg, törékeny testük alatt. Ezért ők ott is tudnak betevő után kutatni, amit más madár képtelen megközelíteni.
Élőhelyükön nagyon jól meg lehet figyelni, hogy életükben bizony van rendszeresség. Útvonaluk szinte állandó, és a természetnek hála napjában többször is ebbe az útvonalba, kiskertem is beleesik. Ennek köszönhetően az őszi és a téli hónapokban állandó mindennapos vendégeimmé válnak. Egy nap leforgása alatt pedig többször újra és újra betérnek madárbarát birodalmamba.
Kertemben nagyon sok fa éli a megbecsült életet. Ezek a fák pedig rengeteg aprócsa rovarnak adnak búvóhelyet. Az őszapók pedig egyik fát a másik után vizsgálják át. Amikor meglátom őket hevesebben kezd dobogni a szívem, mert az egyik kedvenc madaraim, akik mindig örömöt lopnak a szívembe. Általában kedves, tisztán csengőn hangjuk árulják el, hogy a kertemben vannak. Ilyenkor pedig elkezdem szemeimmel keresni - kutatni őket. Picike testük, és izgága viselkedésük miatt olykor ez nem is olyan könnyű feladat. De én már annak is nagyon örülök, ha csak lágyan csengő hangjukat hallhatom, mert elárulja, hogy a kedves kis apókák újra a kertemben vendégeskednek.
Ilyenkor az őszi hónapokban az etetők kínálatát még nem veszik igénybe. A fák ágai, gallyacskái és a még rajtuk pihenő levelek, ha már foghíjasak is rengeteg elemózsiát rejtenek a számukra.
A következő történetem a csuszkáról fog szólni, aki az idei esztendőben soha nem látott egyedszámban teszik tiszteletüket madárbarát birodalmamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése