A jó pár napig tartó hideg időt újra a kellemes enyheség váltotta fel. Van amikor a felhők mögül a Napocska is elő tudja dugni szerényen mosolygó arcát. Üdesége, meleget adó cirógatása pedig mindenkit egy kis jó kedvre derít. Egy kicsit mindenki megfeledkezik arról, hogy bizony a hideg évszak közeleg, egy kicsit még mindenki élvezi a Napocska melengető sugarait, amiben még a mozgás is jobban esik.
A kertemben is felhőtlen jókedv lett az úr. A madarak boldogan csacsognak, a Napocska melegében tollászkodnak, vagy csak épp szusszanásnyi időt véve pihengetnek.
Az ágak között cinegék motoznak, a törzseken csuszkák keresgélnek, a harkályok a fák mellkasát kopogtatják, az akácfák rejtekében pedig őszapók népes csapata kutat betevő után, vékony hangjuk betölti a kert minden szegletét. A talaj a fűszálak között, a frissen hullott levelek sokaságában rigók keresgélnek, nem messze tőlük pedig kéklő fejfedőt viselő erdei pintyek szedi fürgén a lábukat. A cseresznyefa csupasz ágán szajkó gubbaszt. Kéklő szemében a Nap fénye csillan. Elmélázva, maga elé bambulva áll, meg sem mozdul. Szemeit újra és újra lehunyja, láthatóan jól esik testének a Napocska meleg érintése.
Ma az erdei pintyekről szól a történetem, akik annak ellenére, hogy alapjában véve vonuló madarak, egész évben, minden áldott nap jelen vannak a madárbarát birodalmamban. Hímek, tojók, fiatalok, idősek vegyesen. Ilyenkor már csöndesen töltik az idejüket, nem úgy mint tavasszal, amikor a hímek gyönyörű énekétől volt hangos a kertem és az erdő. Ha beszédre is nyitják csőrüket nem sokat mondanak. Amikor aprócska testüket jókedv járja át, akkor kedvesen csicseregnek, de hangjukat ilyenkor már nem gyakran hallani.
A hazai állomány jelentős része Olaszországba tölti a nálunk hideg hónapokat. Ősszel az északi országokból érkeznek hozzánk kisebb-nagyobb csapatai, akik téli vendégként töltik nálunk a hideg évszak hónapjait.
Az én kertemben általában a talajon keresik táplálékukat, ami főleg növény betevőkből, magokból áll. Ritka az az alkalom, amikor a fák ágain tudom őket megpillantani, ha mégis sikerül, akkor általában pihenő idejüket töltik. Ilyenkor testüket a Napocska melengető sugaraival süttetik, tollaikat ápolják vagy csak épp kicsit megpihennek.
Felénk madarak, ha egy rigó vagy más tollas a közelükbe reppen, rögvest a bokrok vagy a fák ágai közé szállnak, ahányan vannak. Ilyenkor szemükkel elevenen néznek szerte szét, és csak akkor merészkednek vissza tovább folytatni a keresgélést, ha biztonságosnak találják. Mindig csapatban mozognak. Ritka az az alkalom, hogy magányos pintyet látnák. Többen összetarva keresik a betevőjüket, és, ha egyik tovaszáll a csapat többi tagja is követi. Ha egyiknek épp tollászkodni van kedve, azt is úgy teszi, hogy kis csapatára rá lásson. Felszáll a fa ágai közé, a többiekhez egészen közel és folyamatosan szemmel követi őket. Ha azok indulnak, ő is csatlakozik hozzájuk és együtt távoznak a kertemből.
Az erdei pintyek a téli hónapokban is nagy egyedszámban képviseltetik magukat, így fogok még róluk mesélni.
A válogatás soron következő résztvevője az őszapó. Akikről csakis többes számban tudok mesélni, hiszen számomra a legösszetartóbb madarak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése