2016. május 15., vasárnap

A tavaszi erdő ösvényein.




 Pókhálóslepke

 Nehézszagú gólyaorr 

Farkas kutyatej

Fehér madársisak

Kardos madársisak

Tegnap szint egész álló nap kövér esőcseppek hullottak alá a talajra. Az elmúlt időszakban igencsak sok volt a csapadék, melyet a veteményeskertem lakói egyáltalán nem bánnak, a zöldségek és a gyümölcsök úgy nőnek mintha húznák őket. Az erdő is üde zöld színben pompázik, és az ösvények egyre jobban benőnek, olyannyira, hogy egyes helyeken szinte napról napra egyre nehezebben töröm át magam.
Késő délutánra a komor felhőkből megszűnt a csapadék utánpótlása, és az apró réseken a nap sugarai kezdtek előkandikálni. Nekem nem is kellett ennél több, lábamra kaptam a gumicsizmám, és útra keltem az erdőbe. A mai, és az elmúlt napok bőséges csapadékának az emlékét az erdő ösvénye elevenen őrizte. A fák lombjai közül kövér cseppek hullottak alá a talajra, olyan érzésem volt bent a fák ölelésében mintha még mindig az eső esne. Kiérve a tisztásra, verőfényes napsütés, és páradús levegő fogadott. A madarak boldogan énekeltek, és tollaikat szárították az ágak között, ők is örültek, hogy végre adott nekik az időjárás egy kis esőszünetet. Énekes rigók szálldostak egyik fáról a másikra, élelemmel megtömött csőrökkel, hiszen a fiókák eső ide vagy oda, éhesen várják őket a fészekben. A feketerigó messzire hangzó flótájától, és a kakukk kiáltásától volt hangos a táj. A széncinegék, az erdei pintyek, a csilpcsalpfüzikék strófái csak aláfestései voltak a két főszereplő előadásának. Egy éve ilyenkor a tisztáson már több lepkefaj lejtett táncot, vagy éppen a fűszálak között pihengett, most sajnos eggyel sem sikerült találkoznom. Folytatva utamat az erdőben rengetek vackot sikerült megfigyelnem, és az egyik ilyen vacokból egy őzike ugrotta meg magát. Rémülten, mintha az életéért szaladna pillanatok alatt eltűnt a fák védelmező ölelésében. Gyakran látok erre őzet, szarvast, vaddisznót, rókát, de nagyon félősek, nincsenek az ember közelségéhez szokva, mert ezeken az ösvényeken szerencsére egyáltalán nincsen nyoma az embereknek, engem leszámítva. Ezt én nem bánom, mert így nyugodtan élhetik mindennapjaikat, én pedig nyugodtan tehetem meg sétáimat. Tovább folyattam utamat az ösvényen, ahol egyre nehezebb volt a járás, mindenhonnan a vadszeder, és a szúrós csalán hajtásai keresztezték utamat. Túljutva ezen a benőtt részen újra könnyebben haladhattam előre, arra a helyre ahol a fehér madársisakok kezdték meg tavaszi pompájukat. Bő egy hete jártam itt, és akkor még csak egy virág állt itt szétnyitott szirmaival, a többiek még csak bimbósak voltak. Mostanra talán még többen lettek, és egyre többen fehér, igaz még csak picit kinyílt virágokkal büszkélkedtek. Időközben az erdőben egyre sötétebb lett, a fák sűrű lomkoronája szinte egymást érik, és az égboltból semmit sem lehetett látni, csak szememmel éreztem, hogy besötétedett. A sok tő fehér madársisak között találtam egy pár kardos madársisakot is. A két növény nagyon hasonlít egymásra, de ha jól megfigyeljük látható, hogy felépítésük eltérő. A kardos madársisaknak hosszúkás, kard alakú levelei vannak, míg a fehéreknek jóval kerekdedebbek. A kardos madársisak a levelei fölött fürtben hozza a virágait, míg a fehér a levelek hónaljából. A virághatározó könyvek szerint a kardos madársisakok később virágoznak, mint a fehérek, de nekem egyidejű virágzásukban lesz szerencsém gyönyörködni, mert, hogy teljesen virágba boruljanak, arra egy kis időt még mindig várnom kell. Talán a legközelebbi kirándulásom alkalmával, addigra szerintem az összes tő kibontja fehér szirmait. Időközben újra egyre világosabb lett az erdőben, és szinte lelki szemeim előtt láttam, hogy a nap sugarai újra előbújtak a felhők takarásából. Visszafelé indulva lettem figyelmes az apró lila virágokra, melyek nem mások voltak, mint a nehézszagú gólyaorrok. Ez a növény nem véletlenül kapta ezt a nevet, ha megérintjük igen kellemetlen szag marad a kezünkön, a régi időkben molyirtóként is használták. Kiérve a fák öleléséből újra a nap sugarainak melegét élvezhettem, és tettem egy kört a kis tisztáson, hátha szerencsém lesz az annyira hiányolt lepkékkel találkoznom. És így is lett. Igaz nem repültek, csak esőtőtől elnehezült fűszálak között pihengettek, de itt voltak. Élénk narancssárga színével nem lehetett volna nem észrevennem a pókhálós lepkék, melynek ilyenkor még a tavaszi nemzedéke repül, jobban mondva most éppen elhúzódva ácsorgott. A pókhálós lepkék két nemzedékének színezete annyira eltér egymástól, hogy eredetileg két külön fajként kezelték őket. Ilyenkor tavasszal élénk narancssárgák fekete mintázattal, míg nyáron szárnyaik felszíne fekete, fakó sárga, és vörös szalaggal díszített. A két színezet még csak nem is hasonlít egymásra, pedig egy lepkefaj. Ugyancsak az eső cseppel díszített fűszálak között pihent a sötétaljú karcsúbagoly is, melyet az idei tavaszon most láttam először. Tavaly ilyenkor már jóval többen voltak, ma csak ezzel az egy példánnyal találkoztam. A tisztás szinte már térdig érő fűszálai között élénk lila színben virít a lila ökörfakkóró, és mezei zsálya, mély bordó foltokat rajzol az apácavirág, narancssárga színben virít a lassan elvirágzó farkas kutyatej, az élénk sárga szín pedig a réti boglárkával képviselteti magát. Ahogy telnek a napok, a tisztáson is egyre több virág fogja szirmait kinyitni, és bízom benne, hogy a lepkék is megérkeznek, ahogy egyre közelít a nyár. 

 Mezei zsálya

 Lila ökörfarkkóró

 Apácavirág

 Réti boglárka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése