2016. május 10., kedd

A tisztás tavaszi rovarvilága.




Sávos somkórócincér  

 Kék somkórócincér 

 Selymes lombormányos

Ma egész nap borult, szomorkás volt az időjárás. A nap sugarai csak rövid időre tudták áttörni magukat a vastag felhők között. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban eleredhetne az eső, de pár cseppnél több nem hullott alá. Szomorkás idő ide vagy oda, én útra keltem a tisztásra. Az erdő a madarak dalától volt hangos, akik pedig nem énekeltek azok szorgosan, megtömött csőrökkel táplálékot hordtak a folyton éhes csőrű utódoknak, hiszen sok madár fiókái már napvilágot láttak, és egész álló nap élelem után csipognak. A tisztásra vezető út már egyre nehezebben járható, de a vadak által kitaposott ösvényen én is kényelmesen elférek. A sűrű lombruhát öltött bokrok, az egyre nagyobbra növő erdei turbolya, a vadszeder, és a csalán hajtásai, szépen lassan elzárják a tavasz elején még könnyen járható ösvényeket. Kiérve a tisztásra, mint minden alkalommal, most is a kakukk messzire hangzó hangja, és a tücskök muzsikája fogadott. Pár hete még a bokáig érő fűben tehettem meg sétáimat, mely mára már térdig ér, a seprence hajtásai is egyre nagyobbak. Ebben a nagy fűben azonban rengeteg rovar lel otthonra, melyekből ma is sok fajt tudtam megfigyelni. Többek között a hosszú csápjukról könnyen felismerhető cincéreket. Kedvelem ezeket a rovarokat, vannak köztük élénk, és szolid színezetűek, de egy közös bennük a csápjuk, melyek hosszabbak mint a testük, és ennek köszönhetően igazán tetszetősen néznek ki. Ma a kék színben csillogó, kék somkórócincérekkel, és a sávos bogáncscincérekkel sikerült összetalálkoznom. Rajtuk kívül vérfoltos kabócák, hangyalesők, nagy bíborbogarak, lapp erdei csótányok, szöcskék, sáskák, és egy számomra eddig ismeretlen selymes zöld színben tündöklő bogárral hozott össze egy találkozót a természet. A seprence levelén ácsorgott, és amint megérezte közeledésemet gyorsan menekülőre fogta. Én vártam, bízva benne visszatér eredeti helyére, annyira különleges volt, hogy megérte ott szinte mozdulatlanul várakoznom. A türelmem meghozta az eredményét, mert szépen lassan visszajött oda, ahonnan percekkel azelőtt elmenekült. Teste selymes smaragdzöld színben csillogott, ahogy a pillanatokra előbújó napsugarak megsütötték.  Nagy fekete gomb szemeivel csak figyelt, és mint aki megbarátkozott szemlélőjével, a félelem pici jelét sem mutatta. Nyugodtan tűrte, hogy megörökítem, és hogy figyelgetem őt. A nap amilyen hirtelen kibukkant, olyan gyorsan vissza is bújt az egyre sötétebb felhők közé. A tisztáson mintha a szürkület kezdett volna eluralkodni, olyan sötétlett hirtelen. Egy-egy csepp eső átfúrva magát, a talajra cseppent, majd követték őt a többiek, én pedig jobbnak láttam lassan hazaindultam.  Itthon átlapozva a rovarhatározó könyveimet a smaragdzöld bogár után kezdtem el kutatni, de sajnos sikertelenül. A könyvek után jött az internet, és megtaláltam, hogy az ormányos bogárfélék családjába tartozó faj, és nagy nehezen a becsületes nevére is rábukkantam, ami nem más, mint a selymes lombormányos.
A természetnek hála, a mai nap is új, eddig ismeretlen megfigyelési élményekkel zárult a sétám. 

 Lapp erdeicsótány 

Hangyaleső 

Nagy bíborbogár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése