A természet ajándékai.

Biztosan állíthatom, hogy a természet rengetek csodát rejt, melyeket mindenki előtt feltár, de, hogy ki figyel fel rájuk, és ki veszi észre őket, abba már nincsen beleszólása, az már mirajtunk múlik. Azonban, ha körültekintően, és figyelmesen járjuk a természetet, akkor nagy az esélye annak, hogy ezekre a csodákra rábukkanunk. Vannak amikor egészen jól láthatóak, vannak amikor a hangjuk vezet el minket hozzájuk, de olyan esetek is előfordulnak, amikor rejtőzködő életük miatt, szinte teljesen beleolvadnak a környezetükbe, és csak a figyelmességünknek köszönhetjük, hogy észre tudjuk venni őket. Nagyon szeretem ezeket a megfigyelési élményeket, amikor olyan helyen találkozom egy élőlénnyel ahol nem is gondolnám, és amikor szó szerint kutatni kell a szememmel, hogy rábukkanjak.

A lepkék világában sok faj élete múlik az álcázáson, melyet mimikrinek hívunk. Ez azt jelenti, hogy olyan kinézettel rendelkeznek, hogy teljesen, szinte megkülönböztethetetlenül beleolvadnak a környezetükbe. Vannak melyek elszáradt falevélre, vagy éppen fák törzsére hasonlítanak, szinte a megszólalásig. Ez egy védekezés, mégpedig a ragadozókkal szemben, mert így életüket valamelyest nagyobb biztonságban élhetik. Nagyon érdekes téma ez az álcázás, melynek több fajtája ismert, egy későbbi bejegyzésemben bővebben szót ejtek majd róla.

Visszakanyarodva eredeti témámhoz, mely egy ilyen lepkéről szól, aki egy éppen kipattanó levélre hasonlított, és még engem is megtévesztett. Az erdő bármely ösvényét is járom, azt mindig figyelmesen teszem, mert a legsűrűbb erdő mélyén is élnek apró rovarok, és lepkék, melyeket csak így vehetek észre. Ennek a figyelemnek köszönhetően már több olyan fajjal sikerült találkoznom, mely felett könnyen elsiklik a tekintet. Pár napja, egy ilyen erdei sétám során lettem figyelmes egy élénk zöld színezetű, első pár pillantásra levélnek tűnő lepkére. Ahogy az ág legvégén ácsorgott, teljesen úgy nézett ki, mint egy apró üde zöld levél, közelebb hajolva hozzá, már jól látható volt, hogy ez csak megtévesztés, mert valójában egy gyönyörű éjszakai lepke, melynek nem más a becsületes neve, mint Bükkfa-zöldbagoly. A bagolylepkék családjába tartozó faj, melyek éjszakai életet élnek, napközben pedig elhúzódva a fény elől pihengetnek. A délcegen álló hatalmas bükkfák lombkoronája között a nap sugarai megtalálják a legapróbb réseket is, és olyankor a talajra szebbnél szebb mintákat rajzolnak a fénysugarak. Ahogy a lepkét szemléltem, éppen egy ilyen kósza napsugár sütötte meg élénk zöld szárnyait, melytől talán még szebbnek tűnt. Tágra nyitott, nagy zöld színű szemeivel figyelt, és rezzenéstelenül pihent tovább, egyáltalán nem zavartatva magát. Csinos zöld ruháját még egyedibbé varázsolta, szőrös fejecskéje, mely első ránézésre teljesen úgy tűnt mintha puha, meleg nyaksálat viselne. Amint alaposan szemügyre vettem őt, és készítettem róla pár fotót, továbbindultam utamra, hagyva őt nyugodtan tovább pihenni. Hiszen, ha jön az éjszaka ő is szárnyra kap, és tovarepül a sötét erdő fái között.

Lépjetek rá Ti is az erdő ösvényeire, tartások nyitva szemetek, mert tudom, hogy a természet előttetek is feltárja kincseit, sok kedves pillanattal gazdagítva életeteket.