Tavaszba lopakodott tél

 Csíz hím

 Meggyvágó tojó

Kék cinege

Csuszka

 Zöldike hím

Nehezen virradt tegnap reggel. Hiába ébred előbb a márciusi nap, fényes korongját szürke fellegek takarták el. Az égbolt minden szegletét uralmuk alatt tartották, egy pici rést, egy aprócska kis nyílást sem hagytak neki, hogy sugarait ki tudja rajta nyújtóztatni. Az erdőt és a kertemet félhomály ülte meg, hiába köszöntött be a reggel, mintha a pirkadatot feltartóztatta volna valaki, szürkesége takarta be a tájat. A felhők mozdulatlanul álltak az égen, kényelmesen elterpeszkedve, türelmesen várakoztak, és talán még lábukat is lógatták.

Még nem volt nyolc óra, amikor a levegőben megjelent egy kósza hópihe, majd szépen lassan követte őt egy másik, egy harmadik és így tovább. Könnyedén libegtek a levegőben, vígan himbálóztak, kedves csilingelő hangjuk pedig átjárta az erdő ösvényeit. Ahogy teltek a percek egyre többen és többen lettek, és a könnyed libegésüket gyors, sietős zuhanás váltotta fel. A hó egyre jobban havas esőbe váltott át, majd ismét könnyed hópelyhek kezdtek szállingózni. A hó a havas eső, és az eső egymást váltva esett, mintha mindannyian, meg akarták volna mutatni magukat.

A talaj meleg volt, és bőségesen nedves, az elmúlt napok kiadós esőzései után. Így a lehulló pihék nagy része, mihelyst földet ért olvadni is kezdett. Kora délelőtt volt, amikor az égbolt egyik dunnája ezer számra küldte a levegőbe csilingelő pihéit. Sűrűn, esni kezdett a hó. Nem volt közte eső, csak a hófehér kristályok hullottak alá. Olyan sokan voltak, olyan sűrűn estek, hogy igazi hó függönyt terítettek a fák törzsei közé, melyben alig lehetett előre látni. Az erdő lakóit azonban ez mit sem zavarta. Fekete rigó flótázott a fa ágai között, éjfekete tollruhája a szürkeségbe veszett, de hangja élesen csengett. Széncinegék űzték a telet, „ki-ki-ték, ki-ki-tél” strófáik ugyanolyan tisztán csilingeltek, mint a napsütéses tavaszi napokon. Csuszkák füttyögtek egymásnak elevenen. Nagy fakopáncs dobolt, hangja messze repült, melyre a távolból újra és újra válasz érkezett. Csinos zöld tollruhát viselő, zöld küllő kacagott hangosan, mely hang minden más madár hangját elnyomta. Az ébredező bodzabokor ágai között pedig idén először hallottam a vörösbegy énekét. Előadása szolid volt, került minden hivalkodást, mintha önmagának dudorászott volna, miközben a hópihék egymást követve hullottak a tájra. Az erdő madaraktól volt népes. Zöldikék, meggyvágók, csízek, barát és kék cinegék, erdei pintyek motoztak a fák, a bokrok ágai között. A tavaszba lopakodott tél, nem zavarta az erdő tollas lakóit. Mintha érezték volna, hogy ez csak kósza tévedés, és hamar tovatűnik, nyomában pedig újra a kikelet fog győzedelmeskedni. És valóban így is lett, hiszen mára a hó, a tavaszba settenkedő tél, már csak emlékként él az erdő lakóinak az emlékezetében. Újra a kellemes enyhe idő, a felhők között újra és újra elbukkanó napsugarak vették birtokba a fák rengetegét.  

 Barát és széncinege hím

 Barátcinege

 Széncinege hím

 Szajkó

A "zsírozás" mestere

Zöldike hím

A naptár szerint a február még téli hónap, de mégis, egy kicsit már engedi sejtetni, hogy a kikelet már nem jár olyan messzi. Ezt pedig mi is bizonyíthatnál hallhatóbban, mint a madarak előadásai.

Az éjszakák még mind a mai napig a telet idézik, de ahogy a felhőtlen kék égen felsejlenek a nap egyre melegebb sugarai, a hideg gyorsan tovatűnik, helyét pedig kellemes arcunkat simogató enyheség veszi át. Ez a kellemes cirógatás olyan jóleső érzéssel tölt el nem csak engem, hanem a kis tollasokat is. A testüket melengetős sugarak, arra készteti őket, hogy boldogságukat világgá fütyüljék, hagy hallja meg mindenki, hogy a tél napjai már meg vannak számlálva.

Szüleim házával szemben egy szép sudárra nőtt nyárfa álldogál, melynek vékony ágacskái még a legkisebb, leggyengédebb szellőt is megérzik, és olyankor mintha mindannyian összebeszéltek volna, egymást követve szolidan, lengedezni kezdenek. Ennek a daliás fának az ágai közül, ezen a verőfényes februári délután kedves, oly jól ismert strófák szűrődtek ki. Megálltam, és figyeltem, mindig így teszek, amikor meghallok egy a szívemnek kedves előadást. Sokan elmennek mellette, észre se veszik ezeket a gyöngyöző muzsikákat, és ők nem is sejtik, milyen szép pillanatokat vesztegetnek el. Ahogy ott álltam, szemeimmel kutatni kezdtem az élénk zöld tollruhába bújt madarat, akinek flótái oly tisztán csengtek. Előadásának egyik legismertebb és legegyedibb része a „zsírozás” volt, mely csak rá jellemző, a zöldikére, erre a csinos zöldes sárgás felöltőt viselő madárra, aki éppen úgy, mint a cinegék, a csuszkák, vagy éppen a fekete rigók megérezték a kikelet közeledtét.

Napról-napra egyre újabb és újabb taggal bővül a természet hatalmas madárkórusa, egyre több tollas nyitja nótára a csőrét, és hallatja messzi csengőn a világ legszebb előadásait.

Járjátok Ti is nyitott szemmel és füllel az utatokat, és higgyétek el nekem sok szép pillanatban, kedves előadásokban és megfigyelési élményben lehet így részetek.    

Hőségriadó!

 Barátcinege nyitott csőrrel hűti magát a nagy hőségben

Szajkó, a legelevenebb pancsolóm

Immár harmadik hete tart, az idei nyár legmelegebb időszaka. A hőség ezekben, a napokban tetőzik, és hazánk egyes részein a 35 fokot is meghaladhatja. Ez a kánikulai idő nem csak minket, embereket állít próbatétel elé, hanem az állat és növényvilág tagjait is. Csapadék, már hosszú napok óta nem áztatta a természet ösvényeit, így a víztartalékok, már az utolsó cseppig kiürültek. Az ösvények mentén álldogáló kisebb nagyobb gödrökben csak mély repedések láthatóak, víznek egy pici nyoma sincsen. A faodvak rejtekeiben, ahol esőzések idején tiszta víz csillog, most ott is csak az üresség fogadja a szomjas erdőlakókat. Nehéz ez az időszak a számukra, hisz nekik is, éppen úgy, mint nekünk létfontosságú, hogy elegendő vízhez jusson a szervezetük.

Akik figyelemmel kísérik a bejegyzéseimet már olvashatták a madarak itatásának fontosságát, mely tevékenységre ebben az időjárási helyzetben még nagyobb hangsúlyt kell, hogy fektessünk. Ezzel a segítségünkkel rengeteg élőlény életét tudjuk megkönnyíteni, és elviselhetőbbé tenni. Hisz ebben a nyári hőségben nem csak a madarak szomjaznak, hanem a  különféle rovarok méhek, darazsak, lepkék és számos fürgén szaladgáló vagy éppen repkedő ízeltlábú is.

A kertembe kihelyezett itatómat egymást váltva használják a madarak ivásra és frissítő fürdőzésre egyaránt, de a madarak mellett a különféle rovarok is tiszteletüket teszik. Az elmúlt napokban rendszeresen megfigyeltem a különféle színekben és formákban pompázó lepkéket, akik az itatómnál oltottál szomjúságukat, hosszú pödör nyelvük segítségével. A lepkék és a rovarok megszaporodott látogatottságának az lehet az oka, hogy az éjszakai hőmérséklet is magasan alakul, így reggelre a fűszálakon és a növényeken nem képződik harmat, melyből oltani tudnák szomjúságukat. A rovaroknak, hogy a nagy vízfelületben ne veszélyeztessék életüket egy jókora mohás fát és egy vakondtúrásból visszamaradt elsimított földkupacot locsolok fel friss vízzel, hogy ebből a nedves fából és talajból veszély nélkül tudják kiszívogatni a nedvességet.  

Arra kérlek Titeket kedves olvasóim, hogy lehetőségeitekhez mérten, Ti is helyezettek ki friss vizet, akár egy virágalátétbe, műanyag tálkába vagy egy használaton kívüli edénykébe, mert ezzel a kis segítséggel, odafigyeléssel rengeteg élőlény életét könnyíthetitek meg, és tehetitek elviselhetőbbé számukra ezt a kánikulai időszakot. Ha pedig ezt most megteszitek, akkor hagyjátok kint az itatótokat egész évre, hogy az odaszoktatott madaraknak és egyéb állatoknak az év többi időszakában, ősszel, télen és tavasszal is, biztos folyadékhoz jutási pontot jelenthessen a kertetek.

Segítségetekért cserébe meglássátok mennyi örömteli percet, és megfigyelési élményt kaptok viszonzásul. 

 A vörösbegy is betér fürödni, de csak naplemente után

A zöldike apróság is kedveli a madárstrandot 

Visszatért a tél

Szajkó

Az első tavaszi hónap közepe is elmúlt már, mégis újra a zord időjárás kér bebocsátást a természet ajtaján. Az idei esztendőben valamiért nem akar tágítani a hideg, a hó és vele együtt a tél. Pedig már vándormadaraink is sorra térnek haza költési területeikre, a külhoni országokból, és napok óta az ő csengő dalaiktól hangosak az erdők ösvényei.

Az elmúlt héten a természetnek hála szerencsésen hazatértek az énekes rigók, a házi rozsdafarkúak, és egyből neki is kezdtek rég nem hallott kedves strófáik ismételgetéséhez. Ők is élvezték, mint a többi lakó, a langyos tavaszi napsugarak simítását. Azonban a kellemes tavaszi idő csak tiszavirág életű volt, mert újra kemény fagyok és havazás várható. A természet lakói pedig mintha megéreznék a hideg támadását, újra az etetőim körül sürgölődnek. Ma egész délelőtt újra nagyon sok madár jött a terített asztalaimhoz az éhségét oltani, éppen úgy, mint az a hideg téli napokon is tették.  Pedig már bő egy hete, ahogy a kellemes idő beköszöntött, egyre kevesebben tették tiszteletüket, a még feltöltött etetőknél. Már a dalolás, az udvarlás, és revírjeik védelme volt a legfontosabb feladatuk, éppen úgy, mint minden áldott tavaszon. 

Most, amikor ezeket, a sorokat írom Nektek, szombat délután van, és az égboltot uraló sötétszürke, lógó hasú fellegekből egyre-egyre több fehér pihe fúrja át magát, és ugranak fejest a hívogató mélységbe. Egymást követve hullnak alá a talajra, miközben körbe-körbe táncoltatja őket az egyre viharosabban fújó szél. A levegő is lehűlt, éppen, hogy kicsivel nulla fok felett tanyázik a hőmérőm higanyszála. Azonban a talaj még nem hideg annyira, hogy ezek a hópihék meg tudjanak maradni, így ahogy földet érnek, apró vízcseppekké olvadnak. Holnap reggelre viszont kemény fagyot jósolnak a meteorológusok, így lehet, mire éjszakai álmomból felébredek én is, és a természet lakói is, addigra újra fehér fátyol fedi majd be a kertemet, és az erdők, mezők ösvényeit.

Tartsatok Velem holnap is, mert megosztom Veletek, hogy a már hazatért tollasoknak milyen falatokkal kedveskedhettek, hogy könnyebben át tudják majd vészelni az előttük álló, szokatlanul hideg időszakot.     

 Zöldike hím

A madárkórus új tagja

Szeretem a tél megnyugtató csendjét, amikor odakint a természetben, csak a fák ágainak halk suttogása hallható, ha éppen arra jár a kósza szél. Hisz mindenki alszik, az erdők, mező virágai elbújva a föld mélyében, magukra húzva az avar puha paplanját, a bokrok, melyeken apró rügyek őrzik a tavasz reményét, a rovarok az öreg fák kérgének rejtekében, és a téli alvó állatok, elhúzódva meleg kuckójukban, és talán mind-mind a tavaszról álmodnak. A téli hónapok így telnek el, csendesen és nyugodtan.

A február is téli hónap, de mégis ilyenkor már van valami a levegőben, mely a közelgő változás reményét hordozza magában. Ha a felhők mögül felsejlik a nap, már érezteti növekvő erejét, egyre melegebb sugaraival fésüli végig a tájat. A kellemes időben sorra veszik elő aprócska éneklő szerszámaikat a madarak, és egymás szavába vágva fakadnak dalra.

Hangjuk ilyenkor még egészen lágy, és, mint a halkan csörgedező kis patak folyik szét, hogy csilingelését mindenki meghallja. A közelgő tavaszt csalják, egyre csak csalják gyöngyöző énekükkel a cinegék, hangosan füttyögnek a csuszkák, boldogan csacsognak a csízek, egymással diskurálnak a tengelicek, a harkályok pedig messzire hallatszó dobolással adják minden lakó tudtára, hogy szívük szerelemre lobbant.

Tegnap délután egy új taggal bővült a madarak kórusa. Ez az új tag pedig nem más volt, mint az egyedi strófákat hallató zöldike. Énekét a madarászok zsírozásnak nevezik, elnyújtott, reszelős „dzöíí” strófáinak köszönhetően. Ilyenkor februárban még igazán szegényes, és kevés taggal büszkélkedik a kórus, hiszen az aranytorkú vándormadaraink még a déli országok végtelen kék egén szárnyalnak. Majd, ha elérkezik az idő, és sorra visszatérnek hozzánk, akkor lesznek igazán hangosak a természet ösvényei, akkor majd pirkadattól alkonyatig csengő előadásukban gyönyörködhetünk.

Azonban addig is élvezzük ki a hazánkban telelő madarak előadásait, mellyel a közelgő tavaszt hirdetik.

Kiskertem vendégei

 Nagy fakopáncs

 Meggyvágó

 Zöldike

Barátcinege

Múlt héten szombaton, egyre szürkébb felhők sokasodtak az égbolton, majd apró pelyhekben, eleinte egy kicsit félősen útnak indultak az első hókristályok. Percről-percre egyre többen és többen lettek, igazi hóvihar vette hatalmába a tájat. Az észak felől osonó szél pedig láthatatlan kezére vette őket, és úgy táncoltatta mindegyiküket, mintha bálban lennének, a természet gyönyörű, elegáns báljában. Öröm nézni a havazást, olyan kellemesen megnyugtató és magával ragadó.

Egész éjjel esett, reggelre vastag, mintegy jó 10 centiméteres puha lepel fedte be a kiskertem és az erdő ösvényét. Melengető hósipkát viseltek a madáretetők, puha lepel takarta a fák, a bokrok ágait, és a talajt, melyből már egyetlen fűszál sem tudott kikukucskálni. Mindenki a dunna alatt pihent, és aludta az igazak, édes álmát.

Éppen, hogy a pirkadat első jelei megjelentek a szürke, vastag felhőkkel betakart égbolton, lassan kezdtek kiválni a fák csodás fehér ruhába bújt sudarai. Nem is kellett ennél több az éhes csőrű madaraknak, szépen sorban ébredezni kezdtek, és egymást követte, tették tiszteletüket a kertemben kihelyezett etetőknél. Feketerigók, szajkók, széncinegék, kékcinegék, barátcinegék, erdei pintyek, nagy és közép fakopáncsok, fakuszok, zöldikék, meggyvágók, csízek, és a hamvas küllő volt a kis éttermeim kedves vendégei.

A havazás egy kósza pillanatra sem pihent meg, egész délelőtt egymást követve hullottak alá a pelyhek, és csilingelő zenéjük betöltötte kertem minden szegletét.  

 Erdei pinty

 Fekete rigó

Kertem legfiatalabb látogatói.

Széncinege fióka

 Zöldike fióka

Korán ébredtem ma reggel, a felkelő nap sugarai még a domboldal mögött bujkáltak, de a világosság már bejárta a kertem minden egyes szegletét. Az elmúlt napokban beköszöntött az igazi nyár, pirkadattól alkonyatig a nap meleg sugarai simogatták a tájat, és az ágbolton is csak egy-egy kósza felhőpamacs úszott, esőt nem rejtettek magukban, csak a nap korongja mellett, ők is a szikrázóan kék ég díszei voltak.

Ilyenkor júniusban hiába kelek korán, a napkeltét egyre nehezebb megelőzni, a madaraknak azonban ez minden áldott reggelen sikerül. A kora hajnali sötétségben, amikor még csak az első derengő fény jelenik meg a keleti égbolton, ők már ébren és dalolva köszöntik az új napot. Ezek a csengő dalok pedig egész reggel, sőt egész nap, teljesen késő szürkületig átjárják a természet ösvényeit. Amikor fél hat után felébredtem kertemben nagy volt a forgalom. Sorra jöttek vendégeim szomjukat és éhségüket oltani. Szajkók, nagy fakopáncsok, barátcinegék, kékcinegék, zöldikék, meggyvágók, fekete rigók, énekes rigók és seregélyek keresgéltek a fűszálak között, és a fák üde zöld lomsátra alatt. Mégis nem csak ő miattuk volt különleges a mai reggel, hanem az új nemzedék apró kis tollasai miatt, akik első napjaikat töltik a nagyvilágban. Ahogy a kertemben zajló eseményeket figyeltem a kedvenc kis hintaszékemből éppen elém, az erkélyre reppent két pihés tollruhát viselő széncinege. Tegnap este már hallottam vékonyka oly jól ismert, könyörgő hangjukat, és sejtettem, hogy a vadalmafámon lévő odúból kirepültek az aprócska cinegék. Napok óta nagy volt a hangzavar a kis lakásban, és sejteni lehetett, hogy egyre szűkebb számukra az odú, erejük pedig egyre nagyobb az apróságoknak. Szemtanúja nem voltam a kirepülésüknek, de kárpótlásul itt maradtak a kertemben, így szemmel tudom követni fejlődésüket. A nap első sugarai lassan áthatoltak a domboldalon amikor egy nyolc fős kis társaság érkezett. Mezei verebek voltok, méghozzá egy egész család. Egy pár rendszeresen látogatást tesz nálam, és ma reggel is betértek hozzám. Azonban nem csak a hím és a tojó, hanem elhozták magukkal a frissen fészküket hagyott kis fiókáikat is. Pelyhes kis tollruhájuk nagyon hasonlít a szüleikére, és már arcocskájukon is ott viselik a sötét kis foltot, ugyanúgy, mint a szüleik. Félősen a japánbirs bokorba szálltak és a szülők oda hordták nekik a finom reggeli csemegéket. Egyik bátor apróság szárnyra kapott és keresni-kutatni kezdett a faágon, majd hirtelen valamitől megriadva visszabújt testvéreihez, a bokor levelekkel fedett rejtekébe. Percekig figyeltem a verébcsalád kedves kis életét, majd mind minden reggel a zöldikék is megjelentek. Azonban ők sem voltak egyedül, őket is fiókáik követték, és figyelték szüleik minden egyes mozdulatát. Sorra hagyják el a fészkeiket az idei tavasz apró kis jövevényei, akik szüleikkel együtt megtisztelik kertemet kedves kis jelenlétükkel.   

  

Mezei veréb fióka

Tél a tavaszban.

 Széncinege hím

 Közép fakopáncs

Meggyvágó hím

Zöldike tojó

 

Korán ébredtem ma reggel, és az ablak előtt ülve néztem a kiskertem, és az erdő ébredését. Az égbolton sötét felhők tornyosultak, és a napkeltének egy aprócska nyoma sem látszódott. Nehezen virradt, az üde zöld levelekbe öltözött fák közé, puha ködfátylat terített a természet. A madarak itatójában álldogáló vékony jégréteg pedig arról tanúskodott, hogy bizony az éjszaka leple alatt mélyre süllyedt a hőmérő higanyszála. Este, amikor kimentem az udvarra milliónyi csillag szórta a fényét, de valamikor hajnaltájt a felhők mögé bújtak. Ezek az égbolton tornyosuló felhők pedig csapadékot rejtettek magukba. Először szépen lassan hullottak alá, majd egyre gyorsabban, mintha sietős dolguk lenne. Pillanatok elteltével pedig az esőt havas eső, majd egyre jobban hó váltotta fel. Nagy puha pelyhek kergetőcskéztek a levegőben, de mihelyst a talajra értek egyből nyomuk veszett. De ennek ellenére csak hullottak és hullottak, és igazi kis hóvihar kerekedett. Jó fél óra múlva már egyre több hópehely megmaradt a fűszálakon, és számuk egyre csak sokasodott. A kerti díszeim és a kinyílt tavaszi virágok mindannyian fehér hó ruhába öltözve álldogáltak. Fáztak és dideregtek, hiszen a nárciszok, a tulipánok, a kankalinok nem gyakran láthatnak havazást, pláne nem ilyenkor a tavasz kellős közepén. De nem csak a virágokat, és a virágba borult gyümölcsfákat lepte meg a hóesés, hanem a kis tollasokat is. Ázottan és dideregve álldogáltak a fák ágai között, a szemfülesebbek pedig az etetőmben kerestek, a hideg csapadéktól védett helyet. A szajkók leleményes madarak, de folyton folyvást vitáznak, és most is nagy tollbakapást rendeztek, hogy kié legyen az etető védelme. Mindenki el akart volna bújni, de osztozni senki sem akart a másikkal. Így csak a nagy csetepaté lett belőle, mígnem a legkitartóbb szajkó lett az etető egyedüli ura. A többiek pedig megbékélve a helyzetükkel a fák ágai közé szálltak, ahol talán a levelek adtak nekik egy kis védelmet. Ahogy a szürkület teljesen búcsút intett a tájnak, és helyét átadta a világosságnak egyre több madár jelent meg a kertemben. Sorra jöttek a meggyvágók, a zöldikék, a cinegék, az erdei pintyek, nekem pedig majd meg szakadt értük a szívem. Elhagyatottan keresgéltek a hóval egyre vastagabban borított fűszálak között, de nem sok betevő falatot tudtak maguknak találni, hiszen ilyenkor a rovarok is védett, száraz helyre húzódnak. Így hát megmerítettem a kis tálkámat a napraforgós zsákban, és feltöltöttem az etetőimet. Boldogságuk határtalan volt, sorra érkeztek éhségüket oltani a nagy és közép fakopáncsok, a szén, a barát és a kék cinegék, a zöldikék, a meggyvágók, a tengelicek, az erdei pintyek, a balkáni gerlék, a fekete rigók, és a finom falatra a szajkók is ideglenesen ugyan, de békét kötöttek. Hirtelen olyan sürgés-forgás lett a kertben, amilyet télen is ritkán látni. Nehéz idők előtt állnak ezek a kis tollasok, hiszen az egész hétre hideg, télies időjárást ígérnek a meteorológusok, melyet az éjszakai fagyok még nehezebbé tesznek. Pedig most igazán kell nekik az erdő és az energia, hiszen a legtöbbjük a fészeképítéssel van elfoglalva, némelyikük otthonában pedig már aprócska tojások lapulnak, melyeket ebben a hideg, fagyos időben még jobban kell óvniuk és melengetniük. Ezért úgy döntöttem, hogy amíg tart a tél a tavaszban újra megnyitom a kis madárvendéglőimet, hogy jól tudjanak laki, hiszen teli hassal a hideget is könnyebben át tudják majd vészelni.

 Zöldike hím

 Zöldike tojó

 

 Meggyvágó hím

Kiskertem kora reggeli ébredése.

Csíz - tojó 

Zöldike

Korán ébredtem, odakint az erdő fái között még a sötétség leple húzódott, de fenn az égbolton sejtelmesen már a pirkadat jele kezdett megmutatkozni. A csillagok nyugovóra tértek, hogy a hosszú éjszakai ragyogásuk után ők is megpihenjenek. Lassan, de biztosan virradni kezdett, és új nap volt készülőben. Ezt a madarak is érezték, hiszen már sokan ébren voltak, legszebben csengő dalaikat énekelték, hogy így köszöntsék ezt a szép tavaszi napot.

Ahogy múltak a percek úgy lett egyre világosabb, a sötétség pillanatról-pillanatra egyre csak veszített uralmából. A múlt ősszel aláhullott faleveleken és a fűszálakon dérruha díszlett, ezzel jelezvén a természet, hogy az éjszaka leple alatt mélyre kúszott a hőmérséklet és bizony újra didereghettek az erdő lakói. Azonban a hideg éj derült időt sejtet, és, ha felkel a nap, melengető sugarait tudja szórni a tájra, kellemes tavaszi időt varázsolva. És valóban, ahogy egyre világosabb lett jól láthatóvá vált a derült, felhőtlen égbolt.     

A hegy mögött az álmosan ébredező nap halvány rózsaszínre festette az ég alját, elérkezett a napkelte, a madarak kórusa pedig teljes lett, miden kis tollas ébren és énekelve várta a pillanatot, hogy az első sugarak előbújjanak. De nem mindenki énekelt, volt aki, éhségét szerette volna csillapítani. Először egy élénk narancsos tollazatú süvöltő hím jelent meg a talajetetőmön, majd nem sokkal később párja is követte a jóval szolidabb kinézetű tojó. Már harmadik napja van szerencsém őket megfigyelni a kiskertemben, így velük, új fajjal bővült a madárvendégeim köre. A süvöltők téli vendégeink, ősszel október végén érkeznek hozzánk az északi országokból, és márciusig élvezik vendégszeretetünket. Már hazánkban is bizonyított a költésük, de számuk nagyon csekély, és sajnos ez is csökkenő tendenciát mutat.

Hosszú időn át csak a süvöltő pár csipegetett, a többiek pedig daloltak és daloltak, semmi mással sem törődve. Az akác fámon csuszka füttyögött, ott ahol az odú van kihelyezve, és melyben a múlt tavaszon fiókáit nevelte fel. Kíváncsian várom, hogy idén ki lesz az odú albérlője, melyre ez idáig még nem derült fény.

Teljesen kivilágosodott, a fák ágai között széncinegék, a japánbirs bokornál pedig vörösbegyek kergetőcskéztek. Majd nagy csetepaté közepette két éjfekete tollruhás fekete rigó hím kapott tollba, nagy volt a harc, mely perceken keresztül tartott, és úgy tűnt egyik madár sem akar engedni, hol a talajon, hol a levegőbe emelkedve küzdöttek, végül az egyik jobbnak látta, ha feladja, és szárnyra kapva eltűnt az erdő fái között. Ahogy utána néztem megpillantottam a békésen egymást követve ballagó őzcsaládot, a suta ment elől mögötte pedig a már szép nagyra cseperedett gidái követték. A kis baknak egyre szebb és nagyobb a barkás fejdísze. Miközben az őzek szépen, lassan tovaballagtak, a kiskertemben is megkezdődött a reggeli idő. Megjelentek a cinegék, a csuszka is felhagyott füttyögésével és nekifogott a napraforgómag gyűjtögetésének, tiszteletüket tették a szajkók, a nagy fakopáncsok, az erdei pintyek, a zöldikék, a csízek, az énekes rigók és a fekete rigók is a talajetetőről csipegettek.        

Nagyon szeretem ezeket a reggeleket, figyelni, hogyan ébred a természet, és ezek a pillanatok boldogsággal töltik meg a szívemet.

 Kékcinege

 Süvöltő - hím

A madárkórus legújabb tagja.

 Zöldike hím

Tél ide vagy oda, a természet lakói már éreznek valamit a levegőben, valaminek a közeledtét, mely évről évre új életekkel, és csodálatos újjászületésekkel ajándékozza meg az erdők, mezők ösvényeit.

Tegnap este az égbolton fényesen tündököltek a csillagok, és sejteni lehetett, hogy a sötétség leple alatt újra alacsonyra fog süllyedni a hőmérő higanyszála. Sejtésem reggelre be is igazolódott, nem tértek vissza azok a kemény mínuszok melyek heteken keresztül nehéz próbatétel elé állította az élőlényeket, de azért csendesen, jóval nulla fok alá lopakodott a hőmérséklet. A hó emlékét őrző pocsolyákra vékony jégréteget, a fákra pedig fehér zúzmarát varázsol. Az ég kékje, sejtelmesen kandikált ki a fehér ködfátyolból, mely hajnaltájt vette uralmába a tájat. Amikor munkába indultam nem éppen a legbarátságosabb arcát mutatta az időjárás, de ennek ellenére kellemes és örömteli meglepetésben volt részem. Már hosszú napok óta, újra madárfüttyöktől hangosak a természet ösvényei, énekelnek a széncinegék, a barátcinegék, trilláznak a tengelicek, kedvesen füttyögnek a csuszkák, és ehhez a kórushoz, a mai reggelen egy újabb tag csatlakozott.  Egy csinos, zöld tollruhát viselő zöldike. Éneke rövidke trillákkal tarkított előadás volt, mely szépen és tisztán csengett ezen a szombat reggelen. Majd az ének átváltott a tőle megszokott, oly jól ismert "zsírozásra". Talán kedvet kaptak tőle a széncinegék is, mert rövidesen ők is bekapcsolódtak a korai hangversenybe. Úgy elhallgattam volna őket, de sajnos indulnom kellett, így magam mögött hagytam a kis kórust, de kedves emléküket magammal vittem.
Napról-napra, ahogy egyre közeleg a kikelet, úgy találják meg újra a hangjukat tollas kis barátaink, és a természet szerte ágazó ösvényei újra kedves éneküktől lesz hangos. Járjátok utatokat nyitott szemmel és füllel, és engedjétek, hogy a világ legszebb előadásai Titeket is elvarázsoljanak.    

Zöldike hím

Új taggal bővült a madárkórus.

 Zöldike - hím

Február 9-ét írunk, mely napon, ismét egy fontos megfigyelést szeretnék veletek megosztani. Ahogy közeleg a tavasz, úgy kezd éledni a természet, és vele együtt, napról-napra egyre több megfigyelési élményben lehet részünk. Mint előző bejegyzéseimben olvashattátok a széncinegék, a kék cinegék, a csuszkák, a csízek és a tengelicek már javában éneklik a tavaszváró énekeiket. Ezzel véget értek a téli, csendes erdei sétáink, ismét a madarak dalai kísérik utainkat, melyet, minden természet és madárkedvelő ember örömmel fogad. Ahogy pedig egyre előrébb lépkedünk a februárban, úgy fogja egyre több madár hangját ismét megtalálni, és ettől fogva gyönyörű madárkoncertekben lehet majd részünk. A mai napon is új taggal bővült a kis madárkórus, nem mással, mint a zöldikével. Kora délután eleredt az eső, mely valami oknál fogva, olyan kedvezően hatott a madarakra, mintha csak a nap sütött volna hét ágra, a csupasz ágakon teli torokkal énekeltek a szén és a kékcinegék, csacsogtak a csízek és egy új tagként a zöldikék is csatlakoztak hozzájuk, "dzöíí" elnyújtott strófáival, melyet zsírozásnak is nevezhetünk.

Mindig nyitott füllel haladok a természet ösvényein, mert mindig akad valamilyen érdekes hang, nesz vagy dallam, ami egy új élménnyel gazdagít, de ilyenkor a tél vége felé, talán a megszokottól is jobban odafigyelek a hangokra, mert minden évben kíváncsian várom, hogy melyik madár, mikor kezdi meg énekelőadást. Feljegyzésem szerint a zöldikék éneke, a tavalyi esztendőben február 20-hoz volt köthető, az idén két héttel előbb kaptak kedvet a daloláshoz. 

Járjátok utatokat Ti is nyitott füllel, mert a természet szebbnél szebb előadásokkal kedveskedik nekünk, de hogy meghalljátok e, az csak rajtatok múlik. 

 Zöldike - tojó

Zöldike / Carduelis chloris

 Zöldike fióka

Minden madárbarát bizakodva és örömmel várja a tavaszi és nyári időszakot, hiszen évről évre ezekben a hónapokban kelnek ki és kapnak szárnyra az új nemzedék aprócska fiókái. Aki kertjét madárbaráttá alakítja ki az talán még nagyobb izgalom keríti hatalmába, mert az ősszel kirakott és kitakarított odúknak szeretné, ha tollas kis lakói lennének, akik az ő kertjében látnák meg a napvilágot és cseperednének fel. Ezzel én is így vagyok minden év tavaszán. Napról napra egyre izgatottabban figyelem kik lesznek az odúijaim albérlői és amint meglátom a készülődést és az építkezést szívemet boldogság tölti meg. Tudom, hogy ezek a madárszülők, ha természet nem szól közbe biztonságban fel tudják nevelni fiókáikat. Júniusra a kikelt fiókák annyira megerősödnek, hogy szüleiket követve szépen sorban kirepülnek a nagyvilágba, ahol ezentúl madáréletüket fogják élni. Ha ebben az időszakban figyelemmel követjük a természetet, bárhol megpillanthatunk aprócska madárfiókákat. Erdők, mezők, rétek ilyenkor fiókák könyörgő csipogásától hangos, amint táplálékért esedeznek szüleiknek. Azonban a városok fás, bokros területeink is megfigyelhetünk frissen odú hagyott kismadarakat. A fészket elhagyott apróságokról szülők még napokig vagy akár hetekig is tovább gondoskodnak, addig míg azok teljesen önállóvá nem válnak, ez az önállóvá válás minden fajnál más és más ideig tart. 

A természetnek hála mai napon munkahelyemnél is egy ilyen frissen odú hagyott fiókával volt szerencsém találkozni. Kétségbeesett csipogó hangjára lettem figyelmes s keresve a hang forrását egy vaskerítésen sikerült is megpillantanom egy pelyhes kis Zöldike fiókát. Azonban nem volt egyedül, mert a közeli akácfán testvére ugyanolyan kétségbeesett hangon csacsogott szüleit hívva. A madárszülők élelemszerző úton lehettek, hogy az apróságok hasát finom falatokkal tudják megtömni, mert hiába néztem sehol nem láttam őket. Percek teltek el, mely a kicsiknek nagyon hosszú időnek tűnhetett és fel is tűnt a Zöldike mama, csőrében finomabbnál, finomabb falatokkal. Én pedig gyorsan magára hagytam a kis családot, hogy a szülők nyugodtan etetni tudjanak, mely falatoknak köszönhetőben a kicsik hamar megerősödnek és szép nagyra cseperednek.

 Járjátok Ti is figyelmesen az utatokat és a természet ösvényeit, mert soha nem lehet tudni, hogy hol és melyik pillanatban kedveskedik nekünk természet és ajándékoz meg minket szebbnél szebb élményekkel, mely élményekkel egyre gazdagabbak leszünk.

Strandolnak a madarak.

 Zöldike fiatal példány

Június második hetében járunk és szó szerint tombol a nyár. Napok óta a hőmérséklet a 30 fokot súrolja, de a következő napokra az előrejelzések szerint a 35 fokot is elérheti. Ebben a kánikulai melegben fokozottan oda kell figyelnünk nem csak a mi, hanem tollas kis barátaink folyadék bevitelére is. Már korábbi bejegyzéseimben is kihangsúlyoztam az egész éven át tartó madáritatás fontosságát, de ilyenkor a meleg nyári időben még nagyobb hangsúlyt kell rá fordítanunk. Hiszen ahogyan nekünk is jelez a szervezetünk, hogy több folyadékot vegyünk magunkhoz, úgy ők is a meleg napokon többször gondoskodnak a folyadék utánpótlásról. Segítsük őket kihelyezett itatókkal, hogy könnyebben át tudják vészelni ezeket a forró napokat. 

Fontos megjegyeznem, hogy az itatókba kihelyezett vizet lehetőségeinkhez mérten naponta több alkalommal cseréljük, hogy friss vízből tudják oltani a szomjúságukat. Ha elfoglaltságaink miatt ez nem megoldható akkor legalább naponta egyszer kerüljön friss víz a madarak itatójába, mert az állott víz hamar bealgásodik, melybe élősködők, kórokozók kerülhetnek és tollas kis barátaink akár meg is betegedhetnek tőle. 

Június minden évben az új madárnemzedékről szól. Ebben az időszakban hagyják el a biztonságot adó fészket az első nemzedék aprócska és bizonytalan kis fiókái. Ha odafigyelünk a környezetünkre láthatjuk és hallhatjuk, hogy fiatalkori tollruhát viselő madárkák kicsit még esetlenül repkednek szüleik nyomában és táplálékért könyörögnek. A kirepülés után egyes fajok két vagy akár több héten keresztül is tovább etetik utódaikat, míg azok teljesen önállóvá nem vállnak. Viszont az ivásról és a frissítő fürdőről már saját maguk is gondoskodni tudnak. A kertünkben kihelyezett itatóinkat, ha figyelemmel követjük saját magunk is láthatjuk milyen ügyesen isznak és milyen boldogan pancsolnak a friss vízben. Hiszen az itatókat nem csak ivásra, hanem fürdőzésre is előszeretettel használják, hogy tollaik frissek és egészségesek legyenek. 

Zöldike fiatal példány

Meggyvágó fiatal példány

Zöldike / Carduelis chloris

A tavasz beköszöntével egyre több madárfaj hangját figyelhetjük meg, én szeretem figyelni a madarakat éneklésük közben és nagyon jó dolog amikor a hangjuk alapján is be tudom azonosítani őket.
A zöldikék a párzási és a költési időszakban a madarászok által "zsírozásnak" nevezett „dzöíí” hangokat hallatnak. A napokban egyre többször megfigyeltem a zöldike énekét, amit általában magas fákon hallat.

Zöldike tojó

Zöldike hím