Vadon élő orchideák - Müller nőszőfű

Müller nőszőfű

Bő két hete számoltam be Nektek a müller nőszőfűvekkel való találkozásomról. Tegnap kora délután ismét látogatást tettem náluk, bízva benne, hogy már kibontogatták virágszirmaikat. Sajnos a két egyedből csak egy maradt, mert az egyiküket, egy arra patáit szedő őz vagy szarvas lelegelte. Nehéz dolga nem volt, hogy fellelje, hiszen a két tő orchidea éppen egy vadcsapás mellett bújt elő. A másik, a kisebb tő a fűszálak védelmében nőtt, ő érintetlenül maradt. Így most, csak az ő szépségét tudom most Nektek megmutatni.

A nőszőfű nemzetség közös tulajdonsága, hogy a hajtáscsúcsuk, amikor még bimbókat viselnek magukon szomorúan bókolók. De ahogy, a sziromleveleik elkezdenek felpattanni, a száruk fokozatosan egyenesedni kezd.  

 Müller nőszőfű

Vadon élő orchideánk - Kislevelű nőszőfű

Kislevelű nőszőfű

A vadon élő orchideák hazánkban is meglelték otthonukat, és mindannyian természetvédelmi oltalom alatt állnak. Egyedi szépségük, különleges megjelenésük és fejlődésük magával ragadó. 

A természetnek hála a mi vidékünkön is élnek fajai, és minden egyes megadatott találkozást a naplómba vezetek. Pontos feljegyzést készítek élőhelyeikről, és évről-évre meglátogatom őket. Június közepétől az egyik legapróbb és legjobban rejtőzködő orchidea faj bontogatja aprócska szirmait. Igen valóban nagyon apró virágokkal áldotta meg őt a természet, melyek laza fürtöt alkotnak az alacsony, vékony száron. Mivel klorofillban szegényes faj, könnyen beleolvad a környezetébe, az erdő vastag avarjába. Nagyra nyitott szemmel kell járnom azt az erdőrészt, ahol évről-évre szirmaikat bontogatják, mert észrevételük nem könnyű. Mivel kevés fénnyel is beérik, ezért az erdő sötét mélyén, ott ,ahol a lombkorona teljesen zárva van fejecskéik felett élik, nyugodt, békés életüket. 

A kislevelű nőszőfűvek a vastag avarral gondosan betakart, nyirkos talajú, gombafonalakkal gazdagon átszőtt erdőkben lelték meg otthonukat. Ahol ezeket a feltételek megtalálják ott több egyedük is megfigyelhető. Tömegesen nem elterjedtek, csak szálanként tarkítják az erdőt. 

A fényképezőgépemnek hála, sokszoros nagyításban, Nektek is meg tudom mutatni, hogy aprócska virágai mennyire tökéletes, mennyire egyedi kis teremtmények. 

 Kislevelű nőszőfű

Az erdő titkai

Müller nőszőfű

Müller nőszőfű

 Gímszarvas nyoma

Bármikor is lépek rá a természet ösvényeire, mindig kedves pillanatokkal, megfigyelési élményekkel lépnek meg lakói. Két éve, az erdő mélyén, ahol a talaj kellemesen nyirkos, a levegő pedig párás, egy addig még nem látott vadvirággal hozott össze találkozót a természet. Amikor megpillantottam egyedi szépségét tudtam, hogy ő egy orchidea faj, azon belül pedig az egyedi megjelenésű nőszőfüvek egyik képviselője. Hamarosan ki is nyomoztam, hogy a kecses, törékeny megjelenésű, müller nőszőfűvel sikerült találkoznom. Neki hála, újabb orchidea fajjal bővült a fotó gyűjteményem és a megfigyelési élményem.

A tavalyi esztendő júniusában újra keresni kezdtem őt az erdő mélyén, ott és annak a helynek a környéken, ahol már találkoztam vele, de mindhiába kutattam szemeimmel, nem találtam. Idén azonban ismét meglepett jelenlétével. 

Az elmúlt hetek bőséges csapadékkal öntözték meg a természet szerteágazó ösvényeit. Szinte egyetlen nap sem telik úgy el, hogy ne osonnak fölénk kisebb-nagyobb zivatar, melynek szürke fellegeiből olykor egyszerre több milliméter csapadék is a talajra hullik. A növények boldogok. Az aszályos tél és tavasz után, most visszanyeri a föld is a nedvességet, és benne lapuló életek szomjukat tudják oltani. 

Amikor időm és az időjárás engedi, elindulok az erdő rejtekébe. A hatalmas fák üde zöld lombsátra között, a borús napokon szinte alig van fény, de nekem mégis nagyon hangulatos az erdő sötét ösvényein ballagni. A madarak kórusa még mindig gyönyörűen dalolja énekét. Strófáik közé egyre több és több cingár hangocska lopakodik, a frissen fészküket hagyott fiókák vékonyka csivitelése teszi még szebbé előadásukat. A csapadéknak hála, az erdő ösvénye most rengeteg titkot rejt. A sáros talajon az erdő vadlakóinak nyomai mesélnek. Felfedve a rejtélyt, kik szedték előttem erre a lábaikat. Vaddisznók, őzek, szarvasok patáinak lenyomatai, melyek között idén született fiatalok aprócska nyomai is megbújnak. Az éjszaka leple alatt vörös bundás róka szaladt végig az ösvényén, akit kicsinyei követtek. Tisztán láttam csepp mancsuk helyét. Az erdei ösvény mellett, több helyen is, vadon élő gyümölcsfák adnak árnyat és élelmet az arra járó lakóknak. Ilyenkor a nyár elején a vadcseresznye és a meggyfák zöld lombsátrának védelmében, mosolygóan piruló gyümölcsök lapulnak. A talajon pedig hátrahagyott magvaik árulták el nekem, hogy itt már valakik bizony lakomát csaptak a finom termésekből. Utamat végig kísérték a vadak emlékei, én pedig sorban azt fejtegettem, kik jártak azon az úton, amin én is. Ekkor hirtelen az erdő fái közül vaddisznó jelent meg. Komótosan ballagott át a sűrű növényzettel gondosan betakart ösvényen. Testét védelmezőn takarták az üde zöld levelek, és csak egy kis részen tudtam megcsodálni őt. Szeretem a vaddisznókat, nagyon szeretem. Amikor pedig a természet megadja a velük való találkozást, azok a pillanatok számomra kincset érnek. Amilyen hirtelen feltűnt előttem, olyan gyorsan tova is ballagott. Sűrű sörtével fedett teste pedig újra a buja növényzet védelmébe került.  

Már az erdő sötét mélyén jártam, éppen ott, ahol két éve a müller nőszőfűvel találkoztam, amikor a természetnek hála ismét megpillantottam nem is egy, hanem két egyedét. Az egyik nagyobb, míg a másik kisebb volt, és mindkettőt még bimbók díszítették. A levelükről és egyedi megjelenésükről megismertem őket. Nem messze bújtak elő onnan, ahol két éve egy egyedét megtaláltam. Az időjárástól függően talán 10-12 nap és teljes pompájukban fognak ragyogni. Addigra szerintem elkezdik szépen sorban kibontogatni virágszirmaikat. Egy bő hét múlva ismét meglátogatom őket, és Nektek is megmutatom egyedi szépségüket.

Vaddisznó

Mosolygó cseresznyék

Az erdő mélyén

Az erdő mélyén, az üde zöld, kellemesen illatozó fák védelmében élnek a madárfészek kosborok. Bő két hete már megmutattam Nektek őket, de akkor még csak bimbóikat dédelgették. Mára már gyönyörűen kibontották szirmaikat, és teljes pompájukban díszítik az erdő rengetegét. Fejecskéjük felett terebélyes fává cseperedett egybibés galagonyák, bimbós fürtöket viselő közönséges fagyal bokrok és délcegen álló tölgyfák állnak. Hiába kevés a fény, ők jól érzik magukat, hiszen mivel nem tartalmaznak klorofillt így életükhöz és fejlődésükhöz nem szükségszerű a nap fénye. Ők a gombákkal állnak szoros kapcsolatban, nekik köszönhetik életüket. A fejlődésükhöz szükséges tápanyagokat tőlük szerzik be. 

A sűrű erdő védelmében igazán különleges látványt nyújtanak ezek az egyedi megjelenésű, vadon élő orchideák. 

   

Az erdő mélyén

Mélyen az erdő sűrűjében, a nap fénye elől elzárva élik az életüket a madárfészek kosborok, akiket évről-évre meglátogatok. Azonban furfangos növények, mert nem mindig ugyanott szökkennek szárba, ahol azt az előző évben tették, így alaposan át kell fésülnöm a környéküket, hogy rábukkanjak az, az évi virágzatukra.

A madárfészek kosborok megtehetik, hogy az éltető napfény elől szinte teljesen elzárva éljenek, hiszen életüket, és életben maradásukat a gombáknak köszönhetik. A földben lapuló magjaik tavasz végén vagy kora nyáron kezdenek el kicsírázni, melyhez elengedhetetlen a gombákkal való kapcsolat. De nem csak fiatal korában szorul rá a gombák segítségére, hanem az egész virágzás alatt is, hiszen a kifejlett, virágait nevelő növény élete teljes egészében a gombáktól függ. Ez a kapcsolat csak a kosbornak jó, hiszen a tőle beszerzett tápanyagokért ő semmit sem ad cserébe, tehát a gombán élősködik. Egy-egy madárfészek kosbor akár több gombával is kapcsolatban állhat, mely gombák között mindig akad olyan, aki a környezetében élő fa gyökérzetével él kapcsolatban, ezért visszavezetve a kosbor a tápanyagának egy bizonyos részét a fától szerzi be. Tehát érdekes élet az övék, mely a gombákon való élősködésükön alapul.

Az idei esztendőben is, éppen úgy, mint az elmúlt években felkerestem a madárfészek kosborok élőhelyét. Sokáig kutattam őket, alaposan átvizsgálva azt a területet, ahol a tavalyi esztendőben is virágait bontogatták. Nehezen bukkantam rájuk, mert még annyira kicsik voltak a föld feletti hajtásaik, hogy szinte elvesztek a földet betakaró avarpaplan között. De nagy örömömre ott voltak. Ha a levegő elkezd melengeti, és végre beköszönt az igazán jó idő, akkor szépen lassan egyre nagyobbra és nagyobbra nőnek, mígnem egy szép tavaszvégi napon elkezdik kibontogatni virágszirmaikat. 

A fák a fejük felett szinte már teljesen zárt lombkoronában állnak, így hozzájuk fény szinte alig jut el, de nincs is szükségük rá, hiszen zöld színanyagot, klorofillt nem tartalmaznak, ezért nem is fotoszintetizálnak. Észrevételük is igen nehézkes, hiszen barnás színük, teljesen beleolvad az erdő avarjában. Amikor pedig sikerül megpillantani őket elszáradt növény érzetét keltik. De, ha egyszer megadatott a velük való találkozás, akkor soha többé nem tudjuk elkerülni a figyelmünkkel, mert tudni fogjuk, hogy ők nagyon is élő növények, és nem is akármilyenek, hanem az egyedi szépségű, vadon élő orchideák.

  

Fehér virágpompa

Fehér madársisak 

 Fehér madársisak

 Fiatal vörös róka

Hosszú napok teltek el borús, esős idővel. Már nem is tudom a napját megmondani, hogy mikor ébredtem arra, hogy a nap szikrázó korongja zavartalanul tudta a sugarait szórni. Az erdő fái között félhomály ült. A levelek megszámlálhatatlan sokasága már nem engedi, hogy olyan könnyen bejusson a fény, mint hetekkel ezelőtt. A napsugaraknak meg kell keresniük azokat az aprócska kis réseket, ahol bebocsátást tudnak nyerni, és győzedelmeskedhetnek a lombsátor felett. Ezen a kora reggelen igazán ügyesek voltak, mert rég nem látott fénypompában lehetett részem. Nincs is annál szebb, mint amikor a falevelek titokzatos mintákat rajzolnak a talajra, miközben a szél önfeledten játszik velük a sudarakban. Ez a reggeli erdei előadás minden pillanatban el tud varázsolni, hiszen erre csak a természet képes, csak ő tudja ilyen tökéletesen ezt a színdarabot előadni.

Miközben lábaimat szedtem hallgattam a madarak kórusának összeszokott koncertjét, és a levelek halk zizegését ahogy a gyöngéd szél táncoltatta őket. A bükkerdő fái egyre ritkulni kezdtek, a messziből pedig örömteli döngicsélést hozott szárnyain a szél. Ekkor már tudtam, hogy az akácfákon méhek sokasága vendégeskedik. Hangjuk egyre hangosabban és hangosabb lett, majd kisvártatva megpillantottam a kis akácerdőben zümmögő méh sokaságot. Évről - évre itt vendégeskednek ezek a szorgos kis gyűjtögetők, hangjuk pedig éppen úgy hozzátartozik a tavasz végi és nyár elei erdőhöz, mint a madarak kórusának az élőadásai. Fáradságot nem ismerő munkájuk pedig minket ajándékoz meg, hisz nélkülük nem kerülhetne az asztalunkra a finom és vitaminokban gazdag akácméz. Hálával telve figyeltem őket, ahogy lábukon elhelyezkedő kis kosaraikba gyűjtögették a sárga virágport, szipókájukkal pedig a nektár szívogatták.

Ahogy utamon haladtam az akácerdőt tölgyes majd hársfákkal tarkított rész váltotta fel. Ennek az erdőnek a sűrűjében élnek a fehér madársisakok, és a kislevelű nőszőfüvek. Sötét ez az erdő, a talajig szinte alig jut el a fény, de ennek ellenére mégis itt találtak meg azokat a feltételeket, melyek kedvezőek a számukra. Ezek a védett, vadon élő orchideák igazan jól érzik itt magukat, erről pedig az tanúskodik, hogy rengeteg egyed bontogatja fehér szirmait. Az elmúlt hetekben többször is látogatást tettem náluk, izgatottan várva, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor elérik a virágzási csúcsukat. A szokottnál később, jó két hetes csuszással végül eljött az igazi pompájuk, és így tavasz végére gyönyörű kosbor szőnyeg fedte be a sötét erdő, puha avarral hintett talaját.

Miután lefotóztam, és alaposan megcsodáltam őket tovább folytattam a sétámat. Az út menti bodzabokor üde zöld levelén lepke pihengetett. Összezárt szárnyait a nap felé fordította, és hagyta, hogy a sugarak melengessék, simogassák a testét. Ő nem más volt, mint az erdei szemeslepke. Mint neve is elárulja az erdei ösvényeken lelt otthonra. Szereti az árnyas, nyirkos erdei utakat, erdőszéleket. Miközben a lepkét szemléltem, nem messze tőlem szarvastehén csapat vonult át, a már jól kitaposott vadcsapásukon, mely úgy néz ki, mint egy forgalmas sztráda, csak itt nem autók, hanem az erdő lakói járnak. Vaddisznók, őzek, szarvasok patáinak nyomai, és róka mancsok lenyomatai tanúsították azt, hogy kik használják ez erdei utat. A saras ösvényen jól kivehetőek voltak a nyomok amiket maguk után hátrahagytak. A szarvasok komótosan egymás után szedték lábaikat. Három tehén volt és egy borjú. Miután eltűntek a szemeim elől tovább indultam, de a amikor a tisztás széléhez értem megtorpantam, barna szőrbundába bújt valaki hempergett a dús fűszálak között. Figyeltem ki lehet az. Először vadnyúlra tippeltem, ugyanis vele gyakran sikerül találkoznom, de ahogy láttam az ég felé meredő feketés tappancsokat, már tudtam, hogy róka hempereg bőszen, és önfeledten a növényzetben. Hiába, hogy nem mozdultam ő mégis észrevett, megérezte a szagomat. Tüstént tappancsaira pattant, és elindult az erdő felé. Csinos vörös bundáján a nap sugarai csillogtak, menet közben pedig kétszer felém pillantott, gyermeki szemecskéi kíváncsian fénylettek, és amikor látta, hogy nem jelentek rá veszélyt lábait komótosabban kezdte szedni, majd szépen lassan eltűnt a fák és a bokrok védelmében. 

Ezen a reggelen végre igazán kellemesen meleg időben, és szikrázó napsütésben lehetett részem. 

Fehér akác virága

Erdei szemeslepke 

Esős délelőtt

Fehér madársisak

Fehér madársisak

Az elmúlt hetekben és napokban nagyon sok eső áztatta a természet szerteágazó ösvényeit. A komor, szürke fellegekből újra és újra megindultak a cseppek, hosszú órákon át pedig meg sem álltak.

Kora délelőtt volt, amikor a tavaszi eső alábbhagyott, és az égboltot takaró fellegek foszladozni kezdtek. Az aprócska réseken pedig kíváncsian bújtak elő a nap melengető sugarai. Nem is kellett nekem ennél több, gyorsan magamra kaptam a gumicsizmám és elindultam az erdőbe, egy könnyed sétát tenni. Mire a tisztásra értem az égbolt újra beborult, egyre több és több esőcsepp indult meg felhőotthonából a föld irányába. A kapucnit a fejemre húztam, lábaimat pedig egyre fürgébben szedtem, hogy az erdő fái között keressek menedéket, az egyre bőségesebben aláhulló csapadék elől. A fák dús levelekkel fedett koronái nagy részüket felfogták, de még így is voltak, akik ügyesen át tudtak hatolni a lombsátor aprócska résein. Tervezett utam a kosborokhoz vezetett, hogy szemügyre vegyem őket, hol tartanak a virágzásban. A sötét erdő ezen a délelőttön a borús égbolt miatt még sötétebbnek tűnt, fény alig szűrődött be a rengetegbe, de ennek ellenére egyre több fehér madársisak kezdte meg szolid pompáját. Voltak, akik több virágot is nevelgettek, de olyanok is akadtak, akiken csak egy-két halvány fehér virág díszlett, de ezek ellenére ugyanolyan szépek voltak, mint a dús virágzatú társaik. Nagy örömömre, nem messze a madársisakoktól megjelentek a kislevelű nőszőfű első, egészen kicsi hajtásai is. Ők is a kosborfélék családjába tartoznak, és ugyancsak védett növények. Körülbelül két hét, és ők is elkezdik virágszirmaikat bontogatni, akkor pedig újabb szépségekkel lesz gazdagabb a nyári erdő rengetege.

Ahogy az eső egyre jobban és jobban esni kezdett, a fák lombjai sem adtak már menedéket, így nem volt más választásom sarasan és vizesen hazafelé indultam, de boldog voltam, mert két vadon élő orchideát is sikerült megfigyelnem.    

 Kislevelű nőszőfű aprócska hajtása