2020. január 19., vasárnap

Elképesztő ügyességű őszapók


 Őszapó
Lábujjai között fogja az elemózsiát

Őszapó
Úgy használja lábacskáját, mint mi a kezeinket


Amikor időm engedi a természet lakóit figyelem. Hallgatom hangjaikat, hátrahagyott neszeiket, szemmel követem viselkedésüket és szokásaikat. Az erdő közelségének hála élőlénybarát keretemet nagyon sok vendég tiszteli meg. Madarak, mókusok, lepkék, különféle rovarok, hüllők, és még sorolhatnám mennyi erdőlakó tér be hozzám a finom falatok, a friss víz, a fészkelő helyek és a biztonság reményében. Hiszen nálam mindent megtalálnak, mert mindannyian fontos és tiszteletbeli tagjai a kertemnek.
Jelen történetem egy égészen aprócska termetű madarakról fog szólni. Ők nem mások, mint az apró gomb szemekkel, feltűnő hosszú farokkal, kedves arccal és hihetetlen ügyességgel megáldott őszapók. Gömbölyded testük, hosszú farkuk olyan egyedi külsőt kölcsönöz nekik, hogy más madarakkal nem igen tudjuk összetéveszteni őket. Gyakran jellegzetes vékonyka „szirr-szirr-szirr” kapcsolattartó hangjuk árulja el jelenlétüket, mely csicsergéssel a csapatba verődött őszapók kommunikálnak egymással. A csapat egyedei miközben az erdők, mezők ösvényeit járják élelem után kutatva, folyamatosan, vékonyka hangjuk segítségével tartják egymás között a kapcsolatot.
Az idei esztendő telén a természetnek hála, nem csak az erdő fáinak a védelmében, hanem a saját kertemben is gyakran meg tudom figyelni őket. Szinte nem telik el úgy egyetlen nap sem, hogy ne tisztelnének meg kedves jelenlétükkel. Amikor meglátom őket hihetetlen boldogság önti el a szívem, hiszen nagyon szeretem őket. Összetartó, szoros társas kapcsolatuk, kedves megjelenésük, apró, folyton csillogó szemecskéik, fehér arcocskájuk könnyedén elvarázsolja a szívem, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Ma délelőtt ez a körülbelül 15-20 egyedből álló őszapó csapat ismét nálam járt. Kedvenc csemegéjüket a cinkegolyót, mogyorót, az ipari tepertőt, és a meghántolt napraforgómagot csipegették. Az ablakomból figyeltem őket amint egyik pillanatban itt, a másikban pedig már ott voltak. Nyughatatlan, folyton mozgásban lévő kis gombolyagok.
Az egyik őszapó fél lábbal az ágon csüngött. Először azt hittem, hogy a másik lábának valami baja esett, és azért nem tudja használni. Kamerámmal ráközelítettem, amikor láttam, hogy szerencsére a lábacskájának kutya baja nem volt, hanem abban bizony egy szem hántolt napraforgó magot szorongatott. Fejjel lefelé csüngve, lábujjait teljesen úgy használta, mint mi a kezeinken lévő ujjainkat. Vékonyka ujjait a mag köré fonta, erősen tartva azt, miközben a másik lábával a fa ágába kapaszkodott, aprócska csőrével pedig bőszen csipegette a finom csemegét. Hihetetlen látványt, és megfigyelési élményt nyújtott, hisz ilyet eddig még soha nem láttam. Nem sokkal később ez az eset újra megismétlődött. Egy másik őszapó a beülő ágon ácsorgott, és éppen úgy, mint ahogy azt a nem sokkal előtte megfigyel egyed is tette ugyan úgy falatozott. Testhelyzete ennek más volt, de ő is egyik lábával a fába kapaszkodott, a másik lába ujjacskái között pedig egy szem hántolt magszemet szorongatott, csőrével pedig apró falatokban csipegette az elemózsiát.
A természet lakói mindig meg tudnak lepni kedves pillanatokkal. Ezen a napon az őszapók egy életre szóló élménnyel ajándékoztak meg, hiszen újra bebizonyították elképesztő ügyességüket.   
   

     

2020. január 6., hétfő

Téli erdő kis kalaposai







Van egy kedves kinézetű, igazán aprócska gombafaj, melynek a megjelenése bizonyítja, hogy a tél bebocsátást nyert a természet ösvényeire. Ő pedig nem más, mint a téli fülőke.
A természet 2017 telén kedveskedett nekem a vele való első találkozással, és azóta is éberen figyelem őket téli hónapokban, hátha ismét mellém szegődik a szerencse, és újra találkozhatok velük. A természetnek hála, tavaly sem maradt el a találkozás, igaz akkor az erdő teljesen más szegletében örvendeztettek meg a jelenlétükkel. Az ünnepek alatt útra keltem, és felkerestem a téli fülőkék élőhelyét, azt a fát, melyen az elmúlt télen is termőtesteiket növesztették.
Különleges, egyedi szokásokkal és felépítéssel rendelkező gombák ők, hiszen ellentétben a legtöbb fajjal, velük a hideg hónapokban találkozhatunk. Általában az őszi első fagyok után kezdenek el növögetni, és egészen a következő tavaszig folyamatosan növesztik termőtesteiket. Nekik nem jelentenek akadályt a téli fagyos időszakok sem. Amikor a természet ösvényeit a vastag hótakaró, és a mínuszok veszik uralmuk alá, kicsit megpihennek, majd mihelyst picit enyhülni kezd az időjárás, fejlődésüket ott folytatják, ahol a kemény fagyok előtt abbahagyták.
Izgatottan haladtam az utamon, és közben arról ábrándoztam, hogy milyen jó is lenne, ha meg tudnám őket pillantani, ott ahol tavaly is éldegéltek. Vágyam pedig ügyesen valóra is vált, hiszen ott voltak. Kis csoportba tömörülve bújtak elő a fa kérge alól. Voltak köztük nagyobbak, és egészen aprók is. Csodás kis fülőkecsoporthoz volt ismét szerencsém, és, ahogy figyeltem őket megállapítottam, hogy jóval többen vannak, mint a legutóbbi, hosszú hónapokkal ezelőtti találkozáskor. Boldog voltam, hogy újra láthattam őket, hogy a természet újra megadta a velük való találkozást.
A tél faggyal, és reményeim szerint hóval tarkított hosszú hónapjai még előttünk és az erdők, mezők lakói előtt állnak. De fagy és hó ide vagy oda, az egészen biztos, hogy ezen a télen sem kell kalapos kis kedvenceim látványát nélkülöznöm. Szemeimet nyitva tartva fogom az utamat járni, éppen úgy, mint eddig is tettem, hátha mellém szegődik a szerencse, és más fülőkecsoportot is sikerül még megfigyelnem.