Erdei fülesbagoly, az "Év madara"

Erdei fülesbagoly fióka

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította el az "Év Madara" programot, melynek célja, hogy a természetvédelmi problémákkal érintett fajokat vagy madárcsoportokat a társadalom szélesebb rétegei is megismerjék. 2011-ben először, a madárbarátokra lett bízva az "Év madara" kiválasztása. Ekkor egy internetes szavazás keretein belül három fajra lehetett voksolni, és közülük eldönteni, hogy a 2012-es esztendőben, melyik tollas legyen a kitüntető cím tulajdonosa. Az  akciót sikeresnek ítélték, ezért innentől kezdve, évről-évre a madárbarátokra bízzák, az MME szakemberei az általuk kiválasztott három faj közül a választást.

Az idei évben a kitüntető címért három hangtalanul repülő, kiváló hallással rendelkező éjszakai ragadozómadár szállt versenybe. Az Erdei fülesbagoly, az Urali bagoly, és a Füleskuvik. A nyertes, azaz 2020 - ban, az "Év madara"  cím tulajdonosa, az Erdei fülesbagoly lett.

A későbbiekben részletesen be fogom Nektek mutatni az Erdei fülesbaglyot, aki éppen úgy, mint fajtársai, a leghangtalanabb vadászok közé tartozik. 

 Erdei fülesbagoly felnőtt egyed

Erdei fülesbaglyok

A tavasz beköszöntével megkezdődik a madarak nászidőszaka. A hímek messzire hangzó énekükkel jelölik ki a revírjeiket, és próbálják meg elnyerni a tojók kegyeit.

A téli hónapok alatt csapatokba verődött tollasok elkezdenek párokra szakadozni, ezzel megkezdve szerelemtől ittas, nászidőszakukat.

Jelen történetem az erdei fülesbaglyokról fog szólni, akiknek csapatokba verődött, társas életük a március beköszöntével elkezd felbomlani. Az erdei fülesbaglyok társas madarak, a költési időszak kivételével kisebb-nagyobb csapatokba verődve töltik a napjaikat. Ősztől egészen tél végéig szorosan összetartó közösséget alkotva élnek. Ezekben a hónapokban, előszeretettel tanyáznak falvak, városok belterületein álldogáló fákon, főként lucfenyőkön. A világos nappali órákat pihenéssel, míg az éjszakai időszakot vadászattal töltik. Ha nyugodt, nem háborgatott helyre bukkannak, ahol a közelben bőséges táplálék is a rendelkezésükre áll, akkor oda évről-évre visszatérnek, mint telelő vendégek.

A tavasz közeledtével azonban ezek a csoportok elkezdenek felbomlani, tagjai párokra szakadva válnak ki, és megkezdik önálló, életüket a párjuk oldalán. Ebben az időszakban, egyre sűrűbben hallatják a hímek rövid „hu” hangjukat, főként az esti órákban, mellyel revírjeik határait jelölik ki. A territóriumot mindig a hím választja meg, mely fával, ligetesen borított területeken helyezkedik el. Az erdei fülesbaglyok kerülik a zárt erdőségeket. Amikor a hím madár társra talál, akkor már a tojó dönti el, hogy hol érzi biztonságosnak a fészek helyét. Több varjak vagy szarkák által elkészített fészket is szemügyre vesz, és a neki legmegfelelőbbet választja ki, ahová március vége felé le is rakja a tojásait.

A tavasz beköszönte elkezdi a madarak szívét is lángra lobbantani, hogy újra élettel, hangokkal és boldogsággal teljen meg a természet.  

A lucfenyő titkos kis lakói

Immár harmadik esztendeje annak, hogy megadatott az első találkozásom az erdei fülesbaglyokkal. Ezt az első találkozást azóta, a természetnek hála egyre több követett, és idén, nyár elején még a pár hetes fiókákkal is lehetőségem volt megismerkedni. Bevallom Nektek, hogy teljesen magukkal tudnak ragadni ezek a kedves kis madarak, ahogy szinte már izzó narancssárga szemeikkel, melyben ott lapul a kíváncsiság, nézegetnek, méregetnek, és követik minden egyes mozdulatomat.

Az elmúlt hétvégén Szécsény felé vettük az utunkat, abban bízva, hogy ismét találkoztok kedvenc baglyaimmal, akik évről-évre a város határában álldogáló szép nagyra nőtt fenyőfán töltik a hideg téli hónapokat. Szerencsére a várva várt találkozás ismét létre jött, hiszen éppen úgy, mint a tavalyi esztendőben is, ott múlatták  pihenő idejüket a fenyő óvó ágai között. Három példányt sikerült megfigyelnem, melyek közül kettő lehunyt szemmel szundikált, egy pedig elevenen figyelt. Narancssárga szemeiben a kíváncsiság csillogott, és minden egyes mozdulatomat követte, éppen úgy, mint egy munkáját jól végző felügyelő. Ha éppen takarásban voltam, nyakát nyújtogatni kezdte, hogy jól lássa a titokzatos nagy valamivel őt figyelő vendégét. Mint egy vérbeli modell, olyan szépen pózolt és tűrte a fényképezőgépen kattogását. A többek ügyet sem vetettek rólam, ők lehunyt szemeikkel pihenték az éjszakai vadászat fáradalmait.

Az erdei fülesbaglyok éjszaki életet élő állatok, akik a nappali világos időszak óráit pihenéssel, alvással töltik. Ahogy a szürkület puha leplét a tájra teríti elhagyják pihenő helyeiket, és szárnyra kapva útra kelnek a nagy mezők felé, hogy elejtett zsákmányaikkal éhségüket tudják csillapítani. Azonban nem csak a pillanatnak és a mának élnek, hanem gondolnak az ínségesebb napokra is. Egyik jellegzetességük, hogy amikor megadatik nekik több zsákmányt ejtenek el, mint amennyit el tudnak fogyasztani. Azokat a zsákmányokat, melyeket nem bírnak megenni, elrejtegetik, és a szűkösebb napokon ezekből a kis spájzokból élnek. Az erdei fülesbaglyok fő eledele a kis testű rágcsálók, és ezek közül is a legkedvesebbek számukra a mezei pockok. De nem vetik meg az egereket, vagy az apró testű énekes madarakat sem. Amikor telente a tájat vastag hó fedi be, akkor főként a mezei verebek kerülnek a terítékükre.      

Ezen kirándulásunk igazán szerencsésre sikerült hiszen a természet újra összehozta a találkozást a kis fülesekkel.  

Erdei fülesbagoly fiókák

A most megosztott történetemmel szeretnék az idei nyártól búcsút venni. Rengeted élményt élhettem át az elmúlt hetekben és hónapokban, de az erdei fülesbagoly fiókákkal való találkozás volt a legkedvesebb a szívemnek. 

Júniusban a családommal, Gyulán töltöttünk el pár csodaszép és élményekben gazdag napot. Egyik este éppen a Gyulai várnál tettünk egy sétát, melyet az éjszakai kivilágítás igazán széppé varázsolt, amikor ismerős hangra, jobban mondva hangokra lettem figyelmes. A vár alatti hatalmas parkban, szép kort megélt gesztenyefák sorakoznak, melyeknek óvó lombsátra alól esedező kiáltások szűrődtek ki. Mihelyst meghallottam a hangokat, gyorsan ott is teremtem a hatalmas fák alatt, és kíváncsi tekintetekkel követni kezdtem azt az irányt, ahonnan kiszűrődtek. Percekig figyeltem a sötét félhomályban, de semmit sem láttam, azonban nem adtam fel a kutatást, hisz tudtam, hogy különleges pillanatoknak lehetek részese, ha sikerül megpillantanom a hangok tulajdonosait. Türelmemet siker koronázta, mert percekkel később, a fa egyik karján megjelent az első bagoly, aki izgatottan mocorgott, közben pedig szüleinek rimánkodott, ahogy csak apró torkán kifért. Egész álló nap nem evett, az este beállta pedig azt jelentette a számára, hogy elérkezett a lakoma ideje. Ám nem csak egymagában volt a baglyocska, nem messze tőle újra megmozdultak a gesztenyefa tenyér alakú levelei, és másik két aprócska test korvonala rajzolódott ki, akik ugyanúgy hangoskodtak, mint a testvérük. Nem hittem volna, hogy pont Gyulán, ezen a forgalmas, zeneszótól hangos és emberektől zsúfolt helyen fogom életem első fülesbagoly fiókáit meglátni. De a természet kincseire, mint láthatjátok, bárhol rá lelhetünk, ha nyitott füllel járjuk utunkat, vigyen az bármerre is. Hosszú percek teltek el mire megjelent az egyik szülő, csőrében elejtett zsákmányának feje fityegett, mellyel eltűnt a fa koronájának a takarásában. A hangzavar még erősebb lett, hisz mindegyik apróság a magáénak akarta a finom falatokat, és egyik ágról a másikra ugrálva követték a gondos szülőt. Már ekkor tudtam, hogy másnap, ha kivirrad az ég, újra ellátogatok, szerencsét próbálva hátha a világosban is megfigyelhetem a kis füleseket. Az nap este izgatottan hunytam álomra a szememet, és lelki szemeim előtt láttam a kis pihés baglyokat. Másnap útra is keltünk, hogy szerencsét próbáljunk. Amikor odaértünk elkezdtük a fákat kémlelni, de olyan sűrű lomb fedte be az ágaikat, hogy szinte alig láttunk valamit. Ekkor már sejtettem, hogy nehéz dolgunk lesz, és lehet, rá se bukkanunk az éppen pihenő idejüket tartó apróságokra. A talajon azonban rengeteg látnivaló tárult a szemeink elé. Igazi, mondhatnám úgy is temető állt a fák alatt. Az elmúlt éjszaka lakomájának a maradványai, apró csontok, madártollak, melyek egykor balkáni gerlének a testét borították, aprócska lábak, hejhes fekete rigó fiókák testének a részei, és kisebb-nagyobb szőrcsomók. Ezekből a hátrahagyott darabokból ki lehetett olvasni, hogy mik szerepeltek a fülesbaglyok étlapján. Nem mondom, hogy nem szorult össze a szívem a látottak miatt, és nem éreztem fájdalmat a kis fiókák elveszett életéért, de tudom, hogy ez a természet rendje, melyben mi tagadás vannak szomorú, szívbe markoló pillanatok is. De az élet természetes egyensúlya csak így maradhat fenn, és ezt el kell fogadnom nekem is, és minden természetbarátnak. Tovább folytattuk a kutatást, de újra fenn a magasban a fa lombja között, amikor is fenséges tartásával egy szép nagy eredi fülesbagoly tűnt fel a szemeink előtt. Éppen pihent, szemeit hol kinyitotta, de éppen csak résnyire, aztán újra összezárta. Hosszú volt neki az éjszaka, és munkával teli, hiszen ahogy a fiókáik nőnek, velük együtt nő az étvágyuk is, melyet egyre nehezebb oltani a szülőknek, így alkonyattól pirkadatig zsákmány után kutatnak, hogy megpróbálják a kicsiket jóllakatni, akik ugyancsak valahol a fa lombjának a sűrűjében pihengetnek. Tovább kerestük őket, és nem hiába. Amikor megpillantottam az első kis pihés tollruhában, kíváncsi tekintetekkel figyelő baglyot majdnem elállt a lélegzetem, izgatottságomtól pedig megremegett a kezemben a fényképezőgépem. Apró fejeit jobbra-balra tekergette, majd körbe, és néha úgy nézett ki, mint akinek fordítva van a fejecskéje a nyakán. Tágra nyitott szemei kíváncsian csillogtak, és majd kiestek a helyükről, annyira meresztgette őket. A számra hatalmas mosoly ült, összezárni sem tudtam örömömben. Nem messze tőle egy másik apró bagoly kukucskált rám a fa karjai közül. Az ő szeme is kíváncsiságtól csillogott, és ugyanúgy, mint a testvére nyakát tekergette ide-oda. Amíg a szülők aludtak ők elevenen nézelődtek, és a fáradtság legapróbb jele sem látszódott rajtuk. Ismerkedtek velem, akinek oly nagy örömet és egy egész életre szóló élmény szereztek. Két fiatal baglyot sikerült megfigyelnünk, és az egyik szülőt, a többiek valahol meghúzódva pihenhettek, de ez is számomra maga volt a csoda, a természet csodája mellyel megajándékozott.   

Látogatóban az erdei fülesbaglyoknál.

Ahogy közeleg a tavasz, úgy lobban a madarak szíve is a szerelemre. Vannak olyan fajok, mint a cinegefélék, a nagy fakopáncsok, a fekete harkályok, akik már ilyenkor február derekán megkezdik udvarlási időszakukat. Azonban madarak zöme, majd márciusban és áprilisban kezdi el territóriumát elfoglalni, és a párját magához csalogatni.

Az erdei fülesbaglyok nászidőszaka is hamarosan megkezdődik, így addig, amíg a városban tartózkodnak, meglátogattam őket. A téli hónapokban előszeretettel élnek az emberlakta településeken, melyhez kitűnően tudtak alkalmazkodni. Napközben főként örökzöld fákon nappaloznak, amikor pedig a nap nyugovóra tér, csapatokba verődve kezdik meg élelemszerző körútjukat. Hajnaltájt aztán teli hassal, jóllakottan visszatérnek pihenő helyeikre, és a napkelte már a fenyőfák védelmében éri őket.

Vasárnap délután verőfényes napsütésben érkeztem meg a fülesbaglyok téli otthonához. A szép kort megélt fenyő ágai között, éppen a fejem felett pihengetett egy csinos, a fakéreg mintázatára szinte a megszólalásig hasonlító tollruhát viselő erdei fülesbagoly. Ahogy meghallotta lépteimet egyből felém fordult, és kíváncsian csillogó, narancssárga szemeivel méregetni kezdett. Nem messze tőle egy másik bagoly ücsörgött a fa ágán, ő is rám nézett, de érdeklődése nem tartott sokáig, mert pillanatok múlva lehunyta szemeit, tovább folytatva délutáni sziesztáját. Két fenyőággal felette újabb fülesen akadt meg a tekintetem. Fiatal lehetett, mert jóval kisebb termetű volt, mint a másik kettő, és tollruháját is világosabb színek tarkították. Álmosan rám nézett, majd rögtön vissza is csukta szemeit, majd újra résnyire nyitotta, és ismét visszazárta, mint akinek majd leragad a szeme a fáradtságtól. Körbejártam a fát, hátha látok még több példányt is, de hiába vizsgáltam át az ágakat, többre nem bukkantam. Talán fentebb, a lombkorona sűrűjében voltak a társaik meghúzódva, ahová a kíváncsi emberi szem már nem láthat be. Visszamentem hát a fa túlsó oldalára, és újra a kis kíváncsi szemű baglyot figyeltem, ő pedig engem, minden egyes mozdulatomat követte a tágra nyitott szemeivel. Az erdei fülesbaglyok éjszak aktív madarak, azonban ennek ellenére a világos, nappali időszakban is kitűnően látnak. De nem csak a látásukra hagyatkoznak, hanem a hallásukra is, hiszen a fülük a legfontosabb érzékszervük. Amikor érzékelik a zsákmányuk motozását, kifinomult hallásuknak köszönhetően, szinte milliméteres pontossággal be tudják határolni annak tartózkodási helyét, melyre nesztelen szárnycsapásokkal, a pillanat tört része alatt le is csapnak.

Nagyon érdekes a baglyok világa, rengeteg érdekességet és titkot rejt az életük. Hálás vagyok a természetnek, hogy egy picit én is részese lehetek, és, hogy időről-időre megfigyelhetem őket. Nem tudom, hogy mikor hagyja majd el az a kis csapat a telelő területét, de szerintem napjaik lassan már meg vannak számlálva. Hiszen márciusban már kialakult párok repülnek az éjszaka leple alatt, és izgatottam keresgélik szarkák elhagyott fészkeit, mely hosszú heteken át az ő, és az utódaik otthona lesz.    

      

Amit az erdei fülesbagolyról (Asio otus) tudni kell!

Ismertetőjegyei:

-         a bagolyalakúak rendjébe, ezen belül a bagolyfélék családjába tartozó faj

-         testhossza: 35 – 40 cm

-         szárnyfesztávolsága: 90 – 100 cm

-         testtömege: 220 – 440 gramm

Tollazat:

-         a hím, a tojó és a fiatalok is hasonló színezetűek

-         tollruhájuk a megszólalásig hasonlít a fakéreg mintázatára, melynek köszönhetően kiválóan bele tudnak olvadni a környezetükbe

-         a hátukon barna árnyalatú tollakat viselnek

-         hasi részük rozsdás sárga színezetű, sötétbarna hosszanti mintázattal

-         nagy tollfüleik, melyek hat tollból állnak, a fejtollak meghosszabbodása

-         szemeik élénk narancssárgák, és tágra nyitottak

Csőr:

-         a csőrük feketés színezetű

Hangja:

-         a hím hangját főként a nászidőszakban hallatja, mely egymás után ismételhetett „hu-hu-hu-hu” hangokból áll

Élőhelye:

Nyári időszak:

-         az erdei fülesbaglyok kerülik a zárt erdőségeket

-         élőhelyükül ligetes erdőket, erdőszéleket, folyóártereket, parkokat választ

-         élőhelyük kiválasztásánál fontos, hogy megfelelő fészkelő helyeket tudjanak maguknak találni, hiszen ők elhagyott szarkák, vagy varjak otthonait veszik birtokba, és ezekben nevelik fel utódaikat

Téli időszak:

-         a hideg hónapokban az erdei fülesbaglyok előszeretettel költöznek be emberlakta településekre

-         főként az idős korú fenyőket kedvelik, ahol a nappali pihenő időszakukat töltik, és esténként innen indulnak el az állattartó telepek, mezők, rétek irányába rágcsálók után vadászni, majd hajnalban, visszatérnek nappalozó helyeikre

-         egy-egy ilyen pihenőhelyen akár 15 – 20 egyedet számláló csoport is élheti napjait

Szaporodása:

-         elsőként a hímek foglalják el a revírjeiket, majd ezt követően a tojó választja ki a megfelelő fészket, melybe márciusban rakja le a tojásait

-         a tojásokat csak a tojó melengeti, a hím pedig élelemmel látja el a párját

-         körülbelül 30 nap elteltével bújnak elő a fiókák a tojásokból, ez követően pedig már mindkét szülő gondoskodik róluk, és eteti őket

-         kirepülés után még hetekig folytatódik a fiókák utógondozása, ebben az időszakban jól megfigyelhető a fiatal madarak panaszos, síró hangja, amint élelem után esedeznek

Életmódja:

-         az erdei fülesbaglyok nagyon jól tűrik az emberek közelségét

-         a téli időszakban közvetlen környezetünkben töltik mindennapjaikat, több egyedet számláló csoportjaikkal

-         állandó madár, de a téli időszakban állománya kiegészül az észak felől érkező egyedekkel

Táplálkozása:

-         ragadozó madár

-         étlapjukon főként apró testű rágcsálók szerepelnek, de az ínségesebb téli hónapokban a kisebb énekesmadarakat, főként a verebeket is levadásszák

-         kifinomult hallásuknak köszönhetően a zsákmány neszét már messziről észreveszik, és leshelyéből csapnak le rá

Megfigyelése:

-         a téli időszakban megfigyelése könnyebb, hiszen ilyenkor gyakran találkozhatunk velük emberlakta településeken

-         napközben pihenő, azaz nappalozó helyükön tartózkodnak, magas fenyőfák védelmében

-         szürkületkor pedig, ha lehetőségünk van rá megfigyelhetjük, amint csapatostól vadászni indulnak, a rétek,mezők, állattartó telepek irányába 

Visszatértek!

Nagyon kedvelem a baglyokat, kedves kis arcocskájuk, tágra nyitott, érdeklődő szemecskéjük engem teljesen elvarázsolnak. Éjszakai életmódjuk miatt, ritkának mondhatóak azok a pillanatok, amikor találkozni tudok velük, de ezek a percek egy életre szóló emlékek maradnak a szívemben. A kiserdőmben, az éjszaka leple alatt, nagyon sokszor hallhatom a macskabagoly elnyújtott huhogását, és ahogy a tojó a hímmel  beszélget, szemem elé azonban mindössze két alkalommal kerültek. Az idei esztendő január 31-e, nagy nap volt a számomra, hiszen ezen a napon volt szerencsém először az erdei fülesbaglyokkal találkoznom. Erről az élményemről akkor Ti is olvashattátok beszámolómat, itt a blogomban. Tegnap délután, ezeket a kedves élményeket, a természetnek hála újra sikerült átélnem. 

Az erdei fülesbagoly hazánkban állandó madár, de a téli időszakban gyakran látogatnak el hozzánk, az északabbi országokból is egyedei, akik a jó idő közeledtével vissza térnek hazájukba, és fészkelő területeikre. Február végén már megkezdődik a nászidőszakuk, amikor is egyre gyakrabban hallatják tompa, és gyakran ismétlődő hangjukat, mely "hu-hu-hu-hu" hangokból áll össze. Március elejére elhagyják telelő helyüket, mely városokban, temetőkben, parkokban, főként tűlevelű fákon található meg, és visszatérnek a ligetes erdőkbe, ahol elhagyott szarka, vagy varjúfészekbe rakja le a tojó a tojásait. Saját fészket nem építenek, hanem más madarak elhagyott otthonaiban költenek, és nevelik fel utódaikat. Ősz végén, ahogy beköszöntenek a hideg, és fagyos éjszakák, lassan visszatérnek az emberlakta településekre, ahol a téli időszakot töltik. Napközben, szép nagyra nőtt fenyőfák ágai között pihenhetnek, naplemente után, amikor a szürkület puha paplanját lassan a tájra teríti, szárnyra kapnak, és vadászni indulnak. Hallásuk annyira kifinomult, hogy a legkisebb neszeket legyen az avar csörgése, vagy rágcsáló hangja nagy távolságokról is képesek meghallani, és nesztelen szárnycsapásokkal le is csapnak áldozataikra. Hajnalban aztán visszatérnek pihenő helyükre, és a pirkadat általában már ott éri őket. Az elmúlt napokban már nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy a rég nem látott fülesbaglyok ugyan visszatértek e már a nagy fenyőre, ahol idén januárban találkoztam velük. Tegnap délután útnak indultunk, nagyon bizakodó voltam, hogy szerencsével járunk, és sikerül megfigyelnünk őket. Ott álltunk a szép sudárra nőtt fa alatt, és tekintetükkel keresni kezdtük őket. A fa alatt árulkodó köpetek hevertek a földön, és arról tanúskodtak, hogy fenn, az ágak között baglyok lapulnak, akik előző éjszaka finom falatokkal töltötték meg a csőrüket. Ahogy az ágak sűrűjét kémleltem, egy hosszú, tollfülel büszkélkedő baglyon akadt meg a tekintetem, aki fejét lesütve, szemét behunyva aludta az igazak álmát. Tovább folytam a keresést, és nem messze tőle egy másik bagoly ült az ágon, ő fel volt, és hatalmas narancssárga szemeivel érdeklődően engem figyelt. Ahogy arrébb léptem ő kedves kis fejecskéjével, és kíváncsi, szinte izzó szemeivel követte minden apró mozdulatomat. Percekig figyeltük egymást. Tettem még egy kört a fa alatt, hátha többen is vannak, de többet nem sikerült megfigyelnem, sejtésem szerint a fa felsőbb ágai között lehettek megbújva. Visszatértem hát a kis kíváncsi bagolyhoz, vettem rá még egy utolsó pillantást, és lassan útra keltünk, magukra hagyva őket, hogy tovább tudjanak pihengetni. Már most tudom, hogy az előttünk álló télen, még pár alkalommal, ha időm úgy engedi meglátogatom még ezt a kis füles csapatot.

Élményekkel teli szombat délután.

Felnőtt Bütykös hattyú

Fiatal Bütykös hattyú

A tóvá változott mező.

Már csak egy hét van hátra a februárból, és vele együtt az idei télből, mely összességében ugyan úgy telt el, mint az elmúlt években, változékonyan, és az átlaghoz képest sokkal enyhébben. Most februárban is az enyhe idő, és rengeteg csapadék, mely eső formájában áztatta a talajt, volt a jellemző.

Tegnap reggel a felkelő nap sugarai simogatták a tájat, mely már szép időjárást ígért. Kihasználva az esőmentes napot, mely mostanában nagyon nagy érték, hisz kevés akad belőle, útra keltünk bagoly lesre. Hiszen napjaik már meg vannak számlálva, mert jön a tavasz, vele együtt az udvarlási, és a költési időszakuk, és visszatérnek az erdőkbe, ahol nyugodtan felnevelhetik utódaikat. Ezért kedves látványukat hosszú hónapokon át nélkülöznünk kell. Így ha időnk úgy engedi, és az időjárás is kegyes hozzánk, minden alkalmat kihasználunk, hogy meglátogassuk őket. A természetnek hála tegnap is sikerrel járt a látogatásunk, mert ott, a szokott helyükön ücsörögtek, és élvezték a nap melengető sugarait. Volt, amelyik tudomást sem vett rólunk, és csak lehunyt szemekkel pihengetett, de olyan is akadt közöttük, aki nagy narancssárga szemeivel kíváncsian figyelte minden mozdulatunkat. Ezen a délutánon, öt fülesbaglyot sikerült jól kivehetően megfigyelnünk, de többen is voltak, csak ők a sűrű ágak takarásában nappaloztak. Az itt élő emberek is nagyon szeretik őket, és büszkék, hogy ezek a baglyok, éppen az ő utcájuknak a fenyőfáját választották, immár 10. éve telelő helyükül.

Búcsút véve a baglyoktól a szécsényi horgásztó felé vettük az irányt, mert egy kedves, ott lakó hölgy mesélte, hogy hattyúk úszkálnak a tóvá változott hatalmas mezőn. Három hete, hogy itt jártunk, de akkor még éppen, hogy az Ipoly folyó árterében volt kiöntve, mely mostanra már sokkal nagyobb területet hódított meg. A horgásztó felé vezető út járhatatlan volt, mert a víz azt is az uralma alá vette. Az elmúlt hetek hatalmas, olykor napokon át tartó esőzései, mély nyomott hagytak a természetben. A mezők, a rétek, a legelők enyhén fodrozódó tengerré változtak, és míg a szem ellátott, a napfény csillogott a víztükrön.

Ebben a hatalmas vízben, a vízi madarak boldogan úszkáltak, és várták a finom falatokat az arra tévedt látogatóktól. Látogatók pedig akadtak bőven, mert nem mindennapi látvány nyújtott a táj, és ezt mindenki meg szerette volna csodálni, és ha lehetősége volt rá megörökíteni.

A környéken élnek Bütykös hattyúk, melyeket minden évben meg szoktunk látogatni, most ők is itt úszkáltak, a tavaly napvilágot látott utódaik társaságában. A fiatalokat könnyen meg lehetett különböztetni szürkés tollazatukról, és rózsás szürke csőrükről. A felnőtt madarak hófehér tollazatot, narancsvörös csőrt, és homlokukon fekete bütyköt viselnek, megjelenésük szemet gyönyörködtető, és méltóságteljes.  Ezekben, a téli hónapokban keresik az emberek társaságát, élelem reményében, és a tegnapi napon élelemben nem volt hiányuk, mert a látogatók, száraz kenyérdarabokkal érkeztek, a hattyúk nagy örömére. 

Ahogy a lassan lemenő nap, narancsvörös sugarai megcsillantak a vízen, búcsút vettünk a hattyúktól, elindultunk hazafelé, követve a megáradt Ipoly folyót, mely teret hódítva, most inkább hatalmas egybefüggő tónak mondható. A fák törzsei a víz fogságában álltak, és nem sok kellett hozzá, hogy az autóutat is uralma alá vegye. Ahogy a szürkület puha paplanját a tájra terítette, úgy kezdődött meg az élet a mezőkön, és a szántóföldeken. A zöldellő vetéseknek társasága volt, az őzek személyében, akik a friss növényekből lakmároztak, így csillapítva éhségüket. Több csoportot is sikerült megfigyelnünk, egyik csapat egy kis barkás bakkal, és két sutával, egészen közel legelészett. Amint megláttak, fejüket felütve, kíváncsi szemekkel méregetni, kezdtek, és érezvén, hogy félnivalójuk nincsen tőlem, tovább folytatták a legelészést.

Ez a szombat délután, a természetnek hála ismét rengeteg élménnyel, és sok boldog pillanattal gazdagított. A tegnapi nap kellemes időjárása után, ma ismét az eső cseppjei áztatják a tájat, tovább duzzasztva a megáradt folyókat, melyek egyre nagyobb területeket hódítanak meg a természetben. 

 Eredi fülesbagoly

 A legkíváncsibb Erdei fülesbagoly 

Erdei fülesbagoly, aki semmivel sem törődve élvezi a melengető napsugarakat 

 

 Az Ipoly folyó ártere, amikor a víz uralma alá kerül

 Kíváncsi őzcsapat

Az első találkozás.

Igaz már február napjait tapossuk, a most megosztott élményem január legutolsó napjához kötődik. Minden madarat szeretek, életüket, sorsukat a szívemen viselem, ezért amikor egy olyan fajt sikerül megfigyelnem, amilyennel eddigi életem során még nem találkoztam, maradandó kedves emlékként marad meg a szívemben. Rengeteg ilyen emlék lapul emlékezetemben és gyakran felidézem őket, a most megosztott történetem is egy ilyen fontos eseménye életemnek.

Nagyon szeretem a baglyokat, a természetnek hála sikerült már találkoznom kuvikkal, uráli bagollyal és macskabagollyal, azonban az erdei fülesbagoly hosszú ideje várat magára, vele még nem hozott össze a sors egy találkozót. Pedig mennyit olvastam és tájékozódtam róla, hogy milyen helyeken élnek, milyen az életvitelük, és minden egyes kirándulás alkalmával árgus szemekkel figyeltem, főnként a fenyőfákat nem e pillantok meg legalább egy példányt, de minden hiábavalónak bizonyult, mert ez a hőn áhított találka nem jött létre, egészen január 30-áig. 

Egy kedves ismerősömtől kaptam az információt, hogy van Szécsényben egy utca, ahol szép nagyra nőt fenyő éli a fák életét, és ez a fa korántsem magányos, hiszen több mint 14 fülesbagoly tölti  rajta a téli hónapokat,  idestova 10 éve. Nem is kellett több egyből útra keltünk, hogy végre létrejöjjön a nagy találkozás a fülesekkel. Már egynek is nagyon örültem volna, de amikor megláttam a fán sorakozó baglyokat alig hittem a szememnek, és boldogságom a fellegekben szárnyalt. Először egy, kíváncsi fejecske kukucskált ki az ágak között, figyeltem nézegettem őt, majd kicsit arrébb álltam, és egy másik baglyocskára bukkantak szemeim és így tovább, összesen 10 volt tisztán látható, de többen is voltak, ők a fenyőgallyak sűrűjébe voltak elrejtőzve, az ő ottlétüket csak barnás tollruhájuk árulta el.

Meglepő volt számomra az első találkozás, mert nem hittem volna, hogy ezek a kis fülesek ilyen barátságosak, és ennyire jól tűrik az ember közelségét. Nagy narancssárga szemeikkel kíváncsian méregettek, miközben fejüket, melyen szép nagyra nőtt tollfülek díszlenek, jobbra, balra mozgatták. 

Már ekkor tudtam, hogy amennyire időm engedi, gyakran jövök majd vendégségbe hozzájuk, mert egyszerűen nem lehet betelni velük, annyira szeretetreméltó, kedves kis madarak.