Bogláros szellőrózsa
Az idei tavasz más volt, mint a többi. Az erdők, mezők ösvényeit dédelgető kellemes meleg levegő nehezen érkezett meg. Hiába köszöntött be az április, a május, a természet ösvényeire újra és újra a fagyos éjszakák lopakodtak hangtalan, de a nappalok sem hozták el pár nap kivételével az igazi kikeleti időjárást.
A tavaszi virágpompa a bükkerdő szerte ágazó ösvényein, a délcegen álló fák rengetegében a végéhez közeledik. A fák ágain egyre több és több üde zöld levél díszlik, napról-napra egyre sokasodnak, pláne az aranyat erő májusi esők után. A lombsátor szépen lassan összezáródik, egyre kevesebb fényt engedve be a talajra. A Nap cirógató sugarainak útját már a levelek állják, csak imitt-amott tudnak belopakodik, a réseken, ahol utat találnak maguknak.
A növények egy csoportja a lombfakadás előtt virágzik, amikor még bőséges fény jut el a talajra. Mire a fák és bokrok levelei kihajtanak, ezek a néhány hétig látható virágok eltűnnek, már csak az értő szem veheti észre árulkodó zöld levelüket az aljnövényzet sűrűjében. A föld alatt azonban ekkorra már ott nyugszanak a jövő magjai, azok a gumók, amelyek tartalékaiból a következő kora tavaszi virágzáshoz elegendő tápanyaghoz jut a növény. Nekik köszönhetően jövő tavasszal, ami most még oly elérhetetlennek tűnik, újra a virágok színes pompájában tudunk majd gyönyörködni erdei sétáink során.
