Az én madárbarát kertem vendégei - Nagy fakopáncs látogatása

Madárbarát kertem rendszeres látogatói a csinos kinézetű nagy fakopáncsok. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egész évben, minden áldott nap láthatom őket. Hiszen kis madár birodalmamban számos szép kort megélt fa éli nyugodt, megbecsült nyugdíjas éveit. Ezeknek a fáknak pedig a törzsei hol itt, hol ott finom falatokat tartogatnak a harkályok számára is. A nagy fakopáncsok, a fák gondos doktorai pedig szorgalmasan gyógyítgatják őket. Erős csőrükkel, hosszú tapadós nyelvükkel könnyedén hozzá tudnak férni a fák kérgei alatt megbújó farontó bogarakhoz, azok lárváihoz, és minden olyan rovarhoz, akik a kéreg repedéseiben bújtak meg. Azonban ezeken a csemegéket kívül előszeretettel látogatják az etetőimet is, és szívesen fogyasztják a bennük rejlő falatokat. Nekik is megvannak a kedvenc csemegéik, táplálkozási helyeik, szokásaik erről a későbbiekben bővebben mesélni fogok. 

Ma délelőtt több alkalommal is sikerült egyedeit megfigyelnem és meg is örökítenem. A fotómon egy hím nagy fakopáncsot láthattok, akinek a nemét a tarkóját díszítő élénk piros sáv árulja el.

Az én madárbarát kertem - Az etetés szabályai

 

 

Szajkó

Mielőtt az idei esztendőben is elkezdeném megosztani Veletek madárbarát kertem eseményeit, fontos, hogy leírjam a madáretetés legfontosabb szabályait. Hiszen lehet, hogy a megosztott történeteim, fotóim adnak nektek is kedvet, ehhez a nemes cselekedethez, melyet bárhol, akár még panelház ablakában, vagy erkélyén is alkalmazni tudtok.
Az első nagyon fontos szabály a folyamatosság!!!
Ha elkezdtük a legfontosabb és leghosszabb ideig tartó madárvédelmi tevékenységet, akkor azt az etetési időszak minden áldott napján folyamatosan, és odafigyelve kell tennünk. A kis tollasok hamar megszokják, hogy etetőinkben hozzá tudnak jutni a számukra szükséges elemózsiához, melyre számítanak is. A környékről vagy akár messzebbről is vonzza a madarakat a biztos élelemforrás, és, ha ez bármilyen oknál fogva megszűnne, pláne a kemény fagyokkal tarkított téli napok alatt, akkor tollas barátaink nagy bajba kerülnének. Kertünk vendégeinek nagy része csupán pár grammos kis apróság, akinek a téli időszak napjainak nagy része arról szól, hogy a szervezetük megfelelő működéséhez, és éltben maradásukhoz szükséges táplálékhoz hozzá tudjanak jutni. A rövid nappali időszakok, a kemény fagyok, és a hótakaró csak tovább nehezítik a helyzetüket. Reggeltől estig mindössze 5-6 órájuk van arra, hogy a betevőjüket meg tudják keresni, és el tudják fogyasztani. A kistestű madarak teste csupán egy-két napra elegendő zsírtartalékot képes felhalmozni. Ha bármilyen okból kifolyólag, nem sikerül nekik a megfelelő mennyiségű táplálékhoz hozzájutniuk, akkor az előttük álló, fagyos éjszaka akár végzetes is lehet a számukra.
A kertünket látogató tollas vendégek megszokják, és számítanak a feltöltött etetők kínálatára, hogy minden nap hozzá tudnak jutni a szükséges betevőjükhöz, éppen ezért olyan fontos az etetés folyamatossága.

Meseerdő óriásai

 

 

 

 

Óvatosan lopakodva kezd az ősz kiteljesedni. A fák koronái, a bokrok nyúlánk ágai egyre színesebb felöltőbe bújnak. A sárga, a vörös, a barna száz meg száz árnyalatában pompáznak az erdő ösvényei. Amikor pedig az őszi szél, melynek lehelete egyre hűvösebb, a sudarakba oson, egyik levelet a másik után szedi le az ágakról, akik könnyedén meglibbennek a levegőben és társaikra hullnak. Ahogy napról-napra vastagodik az avar, úgy lesznek egyre szellősebbek, egyre átláthatóbbak a fák koronái, melyek között kíváncsian tekintgetnek be a fellegek és a bágyadt arcú Nap. 

Kora délután volt, amikor utamra indultam. Az égbolton könnyed felhők andalogtak, újra és újra eltakarva a Nap korongját. Kellemesen hűvös levegő és könnyed szél járta át a fák rengetegét, melynek csöndjében tisztán hallani lehetett az otthonukat elhagyó makkok koppanását, és a levelek kedves neszezését. Utam a tölgyfákkal büszkélkedő erdőbe vezetett, ahonnan puha avar szőnyegen haladva a völgy mélyébe szedtem a lábaim. Az öregedő tölgyek ágai között cinegék, csuszkák motoztak, ottlétüket kedves csacsogásuk árulta el. A völgy szélén, ahová a Nap sugarai még könnyedén be tudnak osonni egy szép nagy kalapot viselő nagy őzlábgombán akadt meg a tekintetem. Hosszú kecses tönkjén hatalmas kalapot viselt, olyat, amilyet már rég nem láttam. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez még csak a kezdet. Ahogy a völgybe egyre mélyebbre ereszkedtem, újabb és újabb, nagyobbnál-nagyobb őzlábgombát fedeztem fel. Azt sem tudtam hova kapjam a fejem, hiszen annyian voltak. A fák védelmező törzsei mellett, a bokrok sűrű ágainak az árnyékában, mindenhol gomba nőtt. Volt, amelyiknek akkora kalapja volt, amit már a vékony szára nem bírt el. Tudatosan indultam el ide, hiszen az elmúlt évek alatt itt ilyenkor ősszel mindig találkoztam egyedeivel, de ilyen nagyra még soha nem nőttek, és ilyen sokan sem voltak. Több tucat hatalmas kalappal büszkélkedő őzlábgomba tette meseszerűvé a tölgyerdőt. Minden túlzás nélkül úgy éreztem, hogy egy gyönyörű mesevilágba cseppentem. Szinte hallottam a manók motozását a mohos fák tövében, szinte magamon éreztem kíváncsi pillantásaikat. Most megmutatom Nektek is a völgy óriásait, akiknek a kalapjaik alatt éjszaka apró lámpásokat gyújtva, az erdei manók figyelik a csillagok fényét és a karcsú Holdat, aki csöndesen cammog az éj sötétjében.

 

 

 

Az én madárbarát kertem

 

 

Csuszka

Az október lassan ballag előre útján. A természet ösvényein sárguló falevelek, édes termésektől roskadozó bokrok, puha köd paplanba burkolózott erdei csapások, egyre hűvösebb levegő és rövidülő nappalok jelzik az ősz kiteljesedését. 

Az erdők rengetege, a mezők sápadó fűszálai jelenleg még  elegendő táplálékot kínálnak tollas kis barátaim számára, de az egyre zordabbra forduló idő, a rovarok legtöbbjét már elkezdte búvóhelyére terelni. Lassan, de biztosan fogynak a betevők a természet asztaláról. 

Hosszú évek óta, gondosan kialakított, madárbarát kerttel várom a hozzám betérő tollas kis barátaimat, hogy mire a hideg, fagyokkal tarkított időjárás beköszönt, megszokott, bejáratot etetők várják őket. Így addigra megszokják és tudják, hogy a rövid nappali időszak alatt, nálam folyamatosan feltöltött, finom csemegéket kínáló etetők várják őket. Hiszen, ha neki kezdünk a legfontosabb és legösszetettebb madárvédelmi tevékenységnek, mely a madáretetés, fontos, hogy az a hideg időszak minden áldott napján folyamatos legyen. 

Már harmadik napja, hogy bőséges csapadék áztatja a természet ösvényeit. A szűnni nem akaró eső kihívások elé állítja tollas kis barátaimat, ezért az idei szezon az én kertemben már megkezdődött, de még csak a szoktató etetést kezdtem el. Vendég még nem sok érkezik, de a kicsi szám fokozatosan növekedni fog, ahogy a levegő egyre hidegebbre fordul, és ahogy fogy az erdők, mezők ösvényein a betevő. Tartsatok velem ebben az etetési szezonban is, melyben folyamatosan bemutatom Nektek kertem tollas kis vendégeit, megosztom Veletek szokásaikat, ki melyik elemózsiát kedveli, melyik etetőt részesíti előnyben, valamint bemutatom viselkedésüket és pár jó tanáccsal is szolgálni fogok. 

Én már izgatottan várom az előttünk álló időszakot, hogy milyen fajok fognak megtisztelni a jelenlétükkel. Nagyon szeretem azokat a hónapokat, amikor tollas barátaim az én kertemben vendégeskednek, amikor finom falatokkal tudok kedveskedni nekik, és újabbnál újabb megfigyelési élményekben lehet részem nekik hála. 

A következő napokban a madáretetés szabályairól fogok írni, amik betartása nagyon fontos. Hiszen azokra odafigyelve, a szabályok betartásával tudunk igazán jót cselekedni, tollas kis vendégeinkkel. 

Hírnökök

 

Az ősz közepén járunk, amikor szinte napról-napra egyre több és több színben pompáznak az erdők ösvényei. A fák ágain könnyedén himbálózó levelek, akinek egy könnyed fuvallat is elég ahhoz, hogy elhagyják otthonukat, a zöld, a sárga, a barna, a vörös ezernyi árnyalatában játszanak. Az őszi ünnep a kiteljesedéséhez közeledik. 

Az erdők rengetege hallgatag, melyben a levelek zizegésének, az apró sipkás makkok koppanásának a nesze messzire oson a fák törzsei között. 

Ilyenkor októberben a természet ösvényein egyre több és több vonuló madárral találkozhatunk, akik északi otthonukból utaznak dél felé. Tegnap délután egy nagyon nagy, becslésem szerint 60-70 egyeddel büszkélkedő tengelic csapatot sikerül megfigyelnem. Fáról-fára, ágról-ágra reppentek, miközben egymással diskuráltak. Amikor szárnyakat széttárták még, ha messze is voltak, tisztán láttam élénksárga szalagjukat, ami a szárnyaikat díszíti. Gyönyörű kis tollasok, a legszínpompásabb énekes madaraink. Miközben megpihentek az ágak védelmében egymással kezdtek fecsegni. Kedvesen, lágyan csivitelő hangjukat messzi repítette az őszi szél. 

A hazánkban költő tengelicek nagy része állandó, de vannak, akik dél felé vonulnak. Ilyenkor ősszel azonban észak felől, telelő vendégként érkeznek hozzánk egyedeik. Amikor költő területükön hidegre fordul az időjárás dél felé kezdenek vonulni, melynek csúcs időszaka októberben van.  

A költési időszakot leszámítva, a tengelicek többedmagukkal, gyakran nagyobb csapatba állva élik a napjaikat. Réteken, mezőkön kutatnak táplálék után, előszeretettel szedegetik a bogáncs, az aszat félék, a bojtorján magjait. Ilyenkor szó szerint ellepik a tájat, miközben lágy csivitelésük töri meg a csendet. 

Az előrejelzések szerint hazánkban az időjárás napról-napra egyre hidegebbre fog fordulni. A magasabban fekvő helyeken talán az első hó is megérkezhet, hogy fehér lepelbe öltöztesse a tájat. Az északi tájakon pedig már beköszöntött az igazi hideg és nyirkos őszi idő. 

Az általam látott csapat, talán épp egy ilyen vonuló csapat volt, akik a mi vidékünket választják telelő helyükül. Az elmúlt napokban, az ország több pontján figyeltek meg téli vendégeket, csonttollúakat, fenyőpintyeket, csízeket, akiknek a megjelenése jelzés értékű, miszerint visszavonhatatlanul a hideg őszi napok közelednek.

Az erdő rejtekében

 

Kellemes őszi délután volt, amikor útra keltem az erdő ösvényén. Az égbolt minden szegletét sötétszürke felhők fedték be gondosan. Napok óta ők az uralkodók, vannak köztük szerények, haragosak és bőséges esőt hozók. Mellettük pedig a köd, mely olykor sűrűn szőtt, az idegen északi szelek, és a hűvös levegő gondoskodik a csalhatatlan őszi időjárásról.
Az erdő ösvényei a kiadós égi áldásnak hála sarasak, kisebb-nagyobb, friss vízzel telt tócsák várják újra a szomjas lakókat. Az avar napról-napra egyre vastagabb, egyre melegebb paplannal fedi be a talajt, de most nem zizegtek lábaim nyomán, vizesen bújtak szorosan egymáshoz a sárga, a barna, a bordó, a zölddel mintázott levelek, mint fagyos éjszakákon a madarak az odvak mélyében. Az őszi csendet hangok törtek meg, cinegék cserregtek a fák ágai közt, többen is voltak egész kis csapat. Egymással diskuráltak, miközben betevő után kutattak. A másik terebélyes tölgyfa ölelésében szajkók zajongtak. Recsegő, komisz veszekedésük teljesen elnyomta a cinegék lágy, csilingelő hangját. Úgy vitatkoztak egymással, mintha az utolsó falat makk lett volna a tét. Pedig makk van bőséggel. Évek óta nem láttam a tölgyerdőben ennyi makkot, a talajon ezer meg ezer számra hevernek, és még mindig érkezik az utánpótlás.
Ahogy a szajkók elcsitultak, újra őszi csendbe burkolózott az erdő. A némaság azonban nem tartott sokáig, hiszen ahogy az északi szelek a fák sudarai közé szaladtak, dühösen cibálni kezdték a tölgyfák ágait. Kopogni kezdett az erdő. Makkok tucatja hullott a földre, amikor pedig az ázott talajra értek, kedves hangjukon jelzek az erdő állatainak, hogy elérkezett az őszi lakoma ideje. Ők pedig érkeztek is sorban.
A tölgyerdőből utam az akácfákkal tarkított erdőbe vezetett, melynek peremén szúrós ágakkal büszkélkedő vadszeder bokrok állnak. Gyakran bírnak maradásra, kapaszkodnak belém, ahogy csak tőlük telik, de óvatosan, mindig ki bírok szabadulni marasztaló ölelésükből. Ahogy az ösvényén szedtem a lábaim az egyik bokor, sűrű mélyéből neszezés, halk mocorgás jeleire lettem figyelmes. Kis kamerám, ami épp nálam volt, a bokorra irányítottam, ahonnan egy szürkés bundát viselő vaddisznó lépkedett élő. Hallotta, érezte, hogy ott vagyok, hiszen megzavarhattam pihenő idejét. Egy rövid felvételt sikerült róla készítenem, ahogy komótosan tovaballagott.
A vaddisznók szeretik a szúrós indákkal, ágakkal védelmező vadszeder bokrok védelmét, hiszen egész évben zöld leveleik takarást, tüskéi pedig áthatolhatatlan biztonságot nyújtanak a számukra. Már több alkalommal találkoztam én is szederbokrok mélyében pihenő kedvenceimmel.
További utam a sötét völgy mélyébe vezetett, ahol nappal is a szűkület pihen, alig engedve be fényt birodalmába. A bőséges csapadéknak hála, a völgy mélyén, a vastag avar védelméből egészen apró, kalapokat viselő gombák kukucskáltak élő. Talán az elkövetkező hetekben még többen lesznek, hiszen az előrejelzések szerint, újabb és újabb csapadékot adó fellegek fognak a természet ösvényei fölé vonulni. Az időjárás adott a számukra, izgatottan várom őket. 

 

 

 

Visszatértek a csízek

Csíz

 

A csízek, kis termetű pintyfélék, akikkel főként az őszi és a téli hónapokban találkozhatunk. Vonuló madarak, ők a hideg, téli hónapokat töltik hazánkban. Fészkelő területeik főként Európa északi országai, ahonnan az ősz beköszöntekkor szárnyra kapnak és megkezdik vonulásukat Európa déli irányába. Vonulásukat és letelepedésüket elsősorban a táplálék bősége határozza meg. Ahol elegendő betevőt tudnak maguknak találni, és az időjárás is számukra kedvezően alakul, ott töltik a téli hónapokat, ahonnan aztán tavasszal ismét útra kelnek, hogy visszatérjenek költési területeikre. Hazánkban kis számban fészkelnek, így a tavaszi és nyári időszakban csak elvétve találkozhatunk egyedeivel, de azokkal is inkább a hegyvidéki, fenyves erdőségekben. 

Szeptember utolsó napján, édesanyámék udvarában álló, szép terebélyesre nőtt almafáját, egy szép nagy számból álló csíz csapat látogatta meg. A csapat nagyon sok tagból állt, pontosan megszámolni nem tudtam, de becslésem szerint 40-50 egyed között lehetett a jelenlétük. Miközben a még zöld levelekkel büszkélkedő ágak között időztek, folyamatosan vékonyka, csacsogó hangjukat hallaták, mely hangokat már hosszú hónapok óta nem hallottam, csinos, törékeny külsejükben pedig nem gyönyörködhettem. 

A hazánkban telelő madarak megérkezte, a hűvös, ködös időjárás csalhatatlanul jelzi, hogy az igazi ősz beköszöntött.  

A csízek őszi vonulásának a csúcsidőszaka október és november hónapokban van. Ha pedig nagy hidegek köszöntelek be hazájukba, akkor invázió szerűen kelnek útra dél felé.

Ilyen, viszonylag korai időpontban, még nem sikerült csízeket megfigyelnem. 

Ájtatos manó

 

 

Imádkozó sáska

Ha az ájtatos manó elnevezést halljátok, Nektek melyik élőlény jut róla az eszetekbe?

Aki nem tudja, annak gyorsan segítek is, mert ebben a bejegyzésemben róla fogok mesélni. Ő nem más, mint a különleges kinézetű, és egyedi szokásokkal rendelkező imádkozó sáska.

Ilyenkor ősszel egyre gyakrabban találkozhatunk velük a rétek, mezők ösvényein, hiszen ekkorra érik el azt a kifejlett állapotot, amikor könnyebben észre tudjuk venni őket. Persze a főként zöld fűszálak között tartózkodó manók észrevétele így sem mondható egyszerű feladatnak. De az a mondás velük szemben is helytálló, legalábbis a legtöbb estben, miszerint, aki keres, az talál. Én pedig keresem őket, de nem csak ilyenkor ősszel, hanem már a nyár végi hónapban is.
Az imádkozó sáskák áttelelt lárvái, tavasz végén, nyár éljen kelnek ki, akik nagyon hasonlítanak szüleikre, azzal a különbséggel, hogy nincsenek ivarszerveik, és szárnyaik. A kifejlett sáskák kicsinyített másai. Ahogy telik az idő egyre többször védenek, körülbelül 6-7 alkalommal, melynek köszönhetően egyre nagyobbak és fejeltebbek lesznek. Az utolsó vedlés után pedig teljesen kifejlett imádkozó sáskákká válnak.
Sajnos már sokszor szembesültem vele, hogy ezek az ártalmatlan rovarok félelmet keltenek az emberekben. Nagy termetük, különös kinézetük sokak számára riasztó vagy visszataszító. Pedig semmi okunk nincs rá, hogy tartsunk vagy irtózzunk tőlük, hiszen nem ártanak nekünk. Sőt inkább hasznunkra vannak, mert ha kertünkben feltűnnek sok, a növényeinkre káros rovart pusztítanak el. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll, melyekre lesből támadnak. Az imádkozó sáskák türelmes ragadozók, akik akár órákat képesek mozdulatlanul állni, zsákmányukra várva. Amikor a közelükbe kerül egy figyelmetlen préda, hosszú, tövises fogólábaikat a másodperc töredéke alatt kinyújtják, akár egy bicskát, és átölelik áldozatukat, mely ölelésből már esélyük sincs menekülni. Lomha járásuk, nehézkes röptük ellenére kíméletlen ragadozók. Vadászatuk közben elsősorban kitűnő látásuk segítik őket, melyről nagy szemeik árulkodnak.
Tegnap délután az erdő fái között megbújó kis tisztáson újra sikerült velük találkoznom. Türelmüknek hála pedig egy kis videót is tudtam róluk készíteni, amit most Nektek is megmutatok.