Búcsúzik a tél.

A mai napon élhetjük meg február, és vele együtt a tél utolsó napját. Holnap beköszönt a tavasz, igaz még csak a naptár szerint, mert az időjárásban egyenlőre nagy változást nem jósolnak a meteorológusok.

Az idei tél sajnos ismét nagyon változékonyan, és az átlagostól enyhébben telt el, de bármilyen is volt az időjárás, aki szereti a természetet annak biztosan szép élményei maradtak emlékül ezekből a hónapokból. 

Nekem rengeteg megfigyelési élményben volt részem, és számos kedves emlékkel gondolok vissza ezekre a hónapokra, melyeket most veletek is megosztok. 

Az idei tél legelső napja gyönyörű napkeltével vette kezdetét.

Felkelő nap a Karancs-hegyen

December közepén pedig, a naplemente hagyott bennem szép emlékeket.

Besztercei tó

Karácsony előtt sajnos hónak semmi nyoma nem volt, helyette puha ködtakaró borította be a tájat, mely végigkísérte az ünnepeket is. A magasabban fekvő helyeken, viszont szikrázó kék ég, és melengető napsütés fogadott minket. A Salgói-vár is kibújt a puha takaróból, és csodálatos jelenségnek lehettünk részesei. 

  Boszorkánykő

Salgói vár

Somoskői vár

 

Az új esztendő legelején, az idei tél leghidegebb napjait élhettük át. A kertemben nagy volt a sürgés forgás, rengeteg éhes csőr, és korgó gyomor lakott jól a kihelyezett táplálékokból. 

Zöld küllő

Barátcinege

Csíz

Csuszka

Nagy fakopáncs

Mókus

 

Január közepére megérkezett az igazi tél, minden szépségével.

Nagykeresztúri tó

Medves-fennsík

 

A természetnek hála gyakran találkoztam dámszarvasokkal, és őzekkel is.

Dámszarvas

Őz

 

Február legelején a hóvirág elkezdte szirmait bontogatni, most pedig a hónap legvégére, egyre több virág ébredt fel téli álmából. 

Hóvirág

Pettyegetett tüdőfű

Téltemető

Fekete kökörcsin

Téltemető.

Ahogy közeleg a tavasz, úgy kezdenek a növények is új életre kelni. Egész télen a föld, és puha avartakaró védelmében pihentek, majd amikor a növekedésükhöz szükséges hőmérsékletet eléri a levegő, elkezdenek előbújni, és színes szirmaikat bontogatni. A hóvirág mellett van egy másik aprócska virág, mely élénksárga szirmait, és fényes, üde zöld  galléros leveleit, már február közepétől bontogatni kezdi, és nem állhat útjában a hótakaró sem. Ennek a korai virágnak a neve Téltemető. Sok helyen úgy tartják, hogy amikor ez kis sárga virág életre kél, vége a télnek, hiszen ő már érzi a tavasz közeledtét. Amint véget ér a virágzása, megérnek magvai, melyeknek a termését tüszőnek nevezünk, és a teljes növény tavasz végére visszahúzódik a talaj védelmébe. Ezeket az apró magvakat a hangyák terjesztik, ezeknek a széthordott magoknak köszönhetően, ott, ahol háborítatlanul tudnak élni, igazi gyepszőnyegként fedik be a talajt. Elsősorban a hegyvidékek tölgy, és ligeterdeiben találtak otthonra, de parkokban, és arborétumokban is megfigyelhetőek. Védett, természetvédelmi értéke 5000 forint. 

A legszebb strófák.

 Február 25-ét írunk, napok kérdése, és a naptár szerint beköszönt a tavasz. Azonban nem csak a naptár bizonyítja, hogy a kikelet napokon belül megérkezik, hanem az élővilág is, hiszen a természet  hosszú téli álmából ébredezik. A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a sáfrány, a bársonyos tüdőfű, mind mind színes szirmaikat bontogatják, és a fűzfa félék is pihe, puha barkákkal ékeskednek. Az erdő talaja is ébredezik, az avar takarásából sorra bújnak elő az első tavaszi virágok, és a fű is üde zöld színben pompázik. De nem csak a virágok bizonyítják a tavasz közeledtét, hanem a madarak is. A hollók, már több napja szerelmes táncot lejtenek a levegőben, a balkáni gerlék szorosan összebújva párjukkal pihengetnek a kiskertemben, a feketerigó hímek nagy csetepaté közepette védelmezik revírjeiket, és a nagy fakopáncsok is messzire hallható dobolásukkal jelzik területüknek határait. Azonban talán az egyik legszembetűnőbb változás ilyenkor a hangok, melyeket erdőn, mezőn, vagy akár kertünkben is jól hallhatunk, és ezek a madarak legszebb tavaszi énekei. 

A mai naphoz is egy ilyen élmény fűződik, mely mindössze pár percig tartott, de emléke a szívemben hosszú időn át megmarad, mert ez az az ének, melyet évről évre annyira várok, és amikor meghallom, akkor tudom, hogy a tavasz megérkezett, legalábbis az én szívemben biztosan. Ezek a csodálatos dallamok, egyike a legszebb előadásoknak, és melyet a hím énekes rigók adnak elő. Az idei évben először, ma délután hallottam meg az ablakon keresztül ezeket a gyöngyöző strófákat, gyorsan kimentem az udvarra, és keresni kezdtem a rigót, ösztönösen a fenyő ágai között, mert minden évben ezen ácsorog, és kürtöli világgá, hogy megérkezett a tavasz. Most is ott volt, és perceken át csak dalolt, és dalolt, olyan áthatóan, mint azt tőle megszokhattuk. Ezek a dallamok genetikailag rögzülnek bennük, de ha figyelmesen hallgassuk előadását, akkor más fajoktól elcsent dallamokat is felfedezhetünk benne. Előadását egy feketerigó szakította meg, amint mellé repült, az énekesrigó pedig abbahagyva a dalolást, szárnyra kapott és tovaszállt. 

Majdnem napra pontosan érkezett meg, és kezdett neki a dalolásnak, mint a tavalyi esztendőben, akkor február 21-én sikerült először hallanom előadását. A mai napon is új taggal bővült a madárkórus, és a természetnek hála, ennek én is részese lehettem.  

Gondolataim a természetről.

Megszoktál-e állni, szétnézni a világba?

Meglátni a szépet, egy aprócska virágba?

Figyelni a hangokat, melyek körülvesznek Téged, ahogy a madarak mesélnek, szebbnél-szebb meséket?

Észre veszed-e a szivárványt a harmatcseppekben, ahogy megcsillan rajtuk a nap fénye, minden áldott reggelen?

Gyönyörködsz-e néha a pillangóban, és a fűszálon mászó aprócska bogárban?

Hagyod-e, hogy ezek a dolgok elvarázsoljanak Téged, és meg tudod-e látni bennük az igazi szépséget?

Miskolczi Tímea 

Színesedő erdő.

Pettyegetett tüdőfű

Ma délután, kihasználva a kellemesen meleg télutót, nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet, és útra keltem az erdőbe. Kirándulásomnak konkrét célja volt, mégpedig a bársonyos tüdőfű megfigyelése. A tavalyi esztendőben, ilyenkor február végén, már rózsaszín virágai díszítették a még kopár erdőt. Bizakodva indultam útnak, hogy szerencsével járok, és a hosszú téli hónapok után, amikor a barna, és a szürke színek uralták a tájat, mostanra egy kis színt lopnak ezek az aprócska virágok, az erdő avarja közé. Az elmúlt hetek gyakori esőzéseinek emlékét még a mai napig őrzi a talaj, melyben igencsak nehézkes volt a járás, és a csizmám olykor mélyen a sár fogságába süllyedt, de nehezen átérve ezen a szakaszon az erdőben, már a puha avarban szedhettem a lábam. Az erdő szebbnél szebb énekektől volt hangos, daloltak a szén, és a kékcinegék, boldogan füttyögtek a csuszkák, dobolt a nagy fakopáncs, és a távolból a feketerigó trillája is jól kivehető volt. Annyira belemerülve kémleltem az avart, hogy észre sem vettem, hogy egy fácánkakas van a közelemben, ő azonban figyelmesebb volt nálam, és gyorsan szedni kezdte a lábait, míg nem eltűnt a fák sűrűjében. Én pedig tovább folytattam az utamat, az avarból mindenfelé a salátaboglárka üde zöld levelei bujkáltak elő, de élénksárga virággal még egyik sem büszkélkedett. Ekkor megpillantottam a még ősszel lehullott falevelek közül kikandikáló bársonyos tüdőfű zöld leveleit, virág még őt sem díszítette, de a levelek között, már jól láthatóak voltak az aprócska bimbók, melyekből rózsaszínben, és lilában tündöklő virágok lesznek. És nem is kell nekik sok idő, ha ilyen kellemes marad a hőmérséklet, akkor pár nap és színes szirmait elkezdi bontogatni. Tovább folytattam utamat, továbbra is reménykedve, hogy majdcsak megpillantok egy kinyílott példányt is, de mindhiába, egyik tőt sem díszítette virág. Gondolva egyet átvágva a hatalmas vízmosáson, utamat az erdő déli oldalán folytattam, bízva benne, hogy mivel a nap sugarai ezt a részt jobban melengetik, itt talán szerencsével járok. És a természetnek hála így is lett, a letört ágak, és a vastag falevelek védelméből egy aprócska rózsaszín virágú, pettyegetett tüdőfű látta meg a napvilágot. Olyan csodásan mutatott a barna levelek között, és végre hosszú hónapok után újra megérkeztek a színek az erdőbe. Utamat tovább folytattam, gondolva, ha egyet sikerült találnom, lesz itt még több is, és voltak, szám szerint néggyel sikerült találkoznom, mellettük pedig megszámlálhatatlanul sokan, olyanok, akiket jelenleg, csak bimbók díszítettek. Az erdő fái között egyre kevesebb fény szűrődött be, így jobbnak láttam elindulni hazafelé, és ekkor ismét egy csodaszép virágot sikerült észrevennem, ami nem más volt, mint a bimbózó erdei kutyatej, mely a tavaszi erdők egyik kedves kis színfoltja.

Lépjetek Ti is rá a természet ösvényeire, hiszen napról, napra egy több a látni, és a hallani való, mert hamisítatlanul megkezdődött a természet újjászületése.

Bimbózó erdei kutyatej

Élményekkel teli szombat délután.

Felnőtt Bütykös hattyú

Fiatal Bütykös hattyú

A tóvá változott mező.

Már csak egy hét van hátra a februárból, és vele együtt az idei télből, mely összességében ugyan úgy telt el, mint az elmúlt években, változékonyan, és az átlaghoz képest sokkal enyhébben. Most februárban is az enyhe idő, és rengeteg csapadék, mely eső formájában áztatta a talajt, volt a jellemző.

Tegnap reggel a felkelő nap sugarai simogatták a tájat, mely már szép időjárást ígért. Kihasználva az esőmentes napot, mely mostanában nagyon nagy érték, hisz kevés akad belőle, útra keltünk bagoly lesre. Hiszen napjaik már meg vannak számlálva, mert jön a tavasz, vele együtt az udvarlási, és a költési időszakuk, és visszatérnek az erdőkbe, ahol nyugodtan felnevelhetik utódaikat. Ezért kedves látványukat hosszú hónapokon át nélkülöznünk kell. Így ha időnk úgy engedi, és az időjárás is kegyes hozzánk, minden alkalmat kihasználunk, hogy meglátogassuk őket. A természetnek hála tegnap is sikerrel járt a látogatásunk, mert ott, a szokott helyükön ücsörögtek, és élvezték a nap melengető sugarait. Volt, amelyik tudomást sem vett rólunk, és csak lehunyt szemekkel pihengetett, de olyan is akadt közöttük, aki nagy narancssárga szemeivel kíváncsian figyelte minden mozdulatunkat. Ezen a délutánon, öt fülesbaglyot sikerült jól kivehetően megfigyelnünk, de többen is voltak, csak ők a sűrű ágak takarásában nappaloztak. Az itt élő emberek is nagyon szeretik őket, és büszkék, hogy ezek a baglyok, éppen az ő utcájuknak a fenyőfáját választották, immár 10. éve telelő helyükül.

Búcsút véve a baglyoktól a szécsényi horgásztó felé vettük az irányt, mert egy kedves, ott lakó hölgy mesélte, hogy hattyúk úszkálnak a tóvá változott hatalmas mezőn. Három hete, hogy itt jártunk, de akkor még éppen, hogy az Ipoly folyó árterében volt kiöntve, mely mostanra már sokkal nagyobb területet hódított meg. A horgásztó felé vezető út járhatatlan volt, mert a víz azt is az uralma alá vette. Az elmúlt hetek hatalmas, olykor napokon át tartó esőzései, mély nyomott hagytak a természetben. A mezők, a rétek, a legelők enyhén fodrozódó tengerré változtak, és míg a szem ellátott, a napfény csillogott a víztükrön.

Ebben a hatalmas vízben, a vízi madarak boldogan úszkáltak, és várták a finom falatokat az arra tévedt látogatóktól. Látogatók pedig akadtak bőven, mert nem mindennapi látvány nyújtott a táj, és ezt mindenki meg szerette volna csodálni, és ha lehetősége volt rá megörökíteni.

A környéken élnek Bütykös hattyúk, melyeket minden évben meg szoktunk látogatni, most ők is itt úszkáltak, a tavaly napvilágot látott utódaik társaságában. A fiatalokat könnyen meg lehetett különböztetni szürkés tollazatukról, és rózsás szürke csőrükről. A felnőtt madarak hófehér tollazatot, narancsvörös csőrt, és homlokukon fekete bütyköt viselnek, megjelenésük szemet gyönyörködtető, és méltóságteljes.  Ezekben, a téli hónapokban keresik az emberek társaságát, élelem reményében, és a tegnapi napon élelemben nem volt hiányuk, mert a látogatók, száraz kenyérdarabokkal érkeztek, a hattyúk nagy örömére. 

Ahogy a lassan lemenő nap, narancsvörös sugarai megcsillantak a vízen, búcsút vettünk a hattyúktól, elindultunk hazafelé, követve a megáradt Ipoly folyót, mely teret hódítva, most inkább hatalmas egybefüggő tónak mondható. A fák törzsei a víz fogságában álltak, és nem sok kellett hozzá, hogy az autóutat is uralma alá vegye. Ahogy a szürkület puha paplanját a tájra terítette, úgy kezdődött meg az élet a mezőkön, és a szántóföldeken. A zöldellő vetéseknek társasága volt, az őzek személyében, akik a friss növényekből lakmároztak, így csillapítva éhségüket. Több csoportot is sikerült megfigyelnünk, egyik csapat egy kis barkás bakkal, és két sutával, egészen közel legelészett. Amint megláttak, fejüket felütve, kíváncsi szemekkel méregetni, kezdtek, és érezvén, hogy félnivalójuk nincsen tőlem, tovább folytatták a legelészést.

Ez a szombat délután, a természetnek hála ismét rengeteg élménnyel, és sok boldog pillanattal gazdagított. A tegnapi nap kellemes időjárása után, ma ismét az eső cseppjei áztatják a tájat, tovább duzzasztva a megáradt folyókat, melyek egyre nagyobb területeket hódítanak meg a természetben. 

 Eredi fülesbagoly

 A legkíváncsibb Erdei fülesbagoly 

Erdei fülesbagoly, aki semmivel sem törődve élvezi a melengető napsugarakat 

 

 Az Ipoly folyó ártere, amikor a víz uralma alá kerül

 Kíváncsi őzcsapat

Madárdalos reggel.

Pár nappal ezelőtt arról számoltam be Nektek, hogy a természetnek hála, hallhattam a feketerigó, igaz még kicsit szégyenlős, de annál szebb énekét. Ezek a strófák számomra már csalhatatlanul a tavasz közeledtét jelentik. Minden évszakot szeretek, hisz mindegyiknek megvan a maga szépsége, és varázsa, de ha választanom kellene, akkor az első helyre biztosan a tavaszt rangsorolnám. Minden évben ez az az időszak, amikor a hosszú téli álom után újjáéled a természet, és ezeket a pillanatokat csodálatos érzés figyelemmel követni, és átélni, hogy miként borulnak zöld lombruhába, a most még csupaszon álló fák, az aprócska virágok, hogyan bújnak elő a sűrű avarszőnyegből, és napról napra, a melengető nap sugarainak hála bontogatni kezdik színes szirmaikat. A madarak is újra megtalálva hangjukat, egyre szebben, és áthatóbban dalolnak, és minden nap pirkadatkor, és szürkületkor igazi koncertet hallhat az, aki a természet ösvényeit járja. Azonban vannak olyan madarak, akik körülöttünk élik mindennapjaikat, és ha szerencsések vagyunk reggelente az ő énekük ébreszthet minket. Én nagyon szerencsésnek érzem magam, mert kertemet számos faj látogatja, akik ilyenkor tavasz közeledtével igazi kis madárkoncertet adnak. Amikor ősszel hűvösebbre fordul az időjárás megkezdem az etetésüket, és egészen tavaszig finom falatokkal várom őket, hogy életüket megkönnyítsem, és túlélési esélyeiket növelhessem ezekben a téli hónapokban. Viszonzásul pedig rengeteg megfigyelési élményt, és gyöngyöző énekeket kapok tőlük cserébe. 

Ilyenkor február közepén a világosság már egyre előbb uralni kezdi a tájat, és vele együtt a kiskertemet. Hat óra tájban már a pirkadat első jelei jól láthatóak, és már kijelenthetem, hogy hallhatóak is. Hiszen a feketerigó, aki kertem oly gyakori vendége,  ilyenkor már talpon van, és teljes torokkal dalol. Igen jól olvassátok, teljes torokkal, két napja még csak dudorászott, ma reggelre pedig olyan szépen, és áthatóan énekelt, mint az tőle a tavaszi napokon megszokhattuk. Kis előadáshoz, amint egyre világosabb lett társultak a széncinegék  „kicsitér, kicsitér” előadásukkal, és a zöldikék jól hallható zsírozásukkal. 

Hosszú hónapok csendes reggelei után öröm volt újra a madarak énekére ébredni, mely hétről hétre csak fokozódni fog, hiszen sorra térnek majd vissza a vonuló madaraink, akik csatlakoznak majd ezekhez a kórusokhoz.

Nyissátok Ti is ki reggelente az ablakotokat, és hallgassátok a természet hangjait, és a madarak énekeit. 

Korai virágzás.

Ahogy közeleg a tavasz, úgy kezdik el a virágok aprócska szirmaikat bontogatni. A nap sugarai a levegőt egyre langyosabbá varázsolják, ami igen kedvezően hat az élővilág kikeleti ébredezéséhez. 

Azonban nem csak a virágok, hanem a bokrok és a fák is elkezdik a tavaszi újjászületésüket, melyek között az egyik leghamarabb virágot hozó cserje a mogyoró. Gondolom ritka az az ember akinek a közelgő tavaszról a mogyoró bokor virágzása jut az eszébe, pedig barkás virágzata szerintem szemet gyönyörködtető, és ilyenkor februárban, már Ti is megcsodálhatjátok aranyfürtjeit. Azonban sietős virágzásának gyakran megfizeti az árát, mert a kora tavaszi fagyok, gyakran nagy károkat okoznak a termésében. 

Az én kertemben is, mint minden évben, idén is virágba borult a mogyoróbokor, barkás virágai sorra lógnak az ágakon, amit a szél gyakran táncra perdít, melynek a beporzását is köszönheti. Hiszen őt nem a méhek porozzák be, hanem a langyos tavaszi szellő repíti tova a pollenjeit. Most még csak a virágában gyönyörködhetek, de már lelki szemeimmel látom, hogy mikor beérik a termése, mennyi éhes gyomor fog jóllakni belőle. A mókusok, a szajkók, és az erdei egerek egyik kedvelt csemegéje, melyet nem csak  elfogyasztanak, hanem el is rejtegetik, gondolva az ínségesebb napokra. Ezzel a szokásukkal pedig, hozzájárulnak, ennek a finom csemegének a szaporodásához. 

Járjátok nyitott szemmel Ti is a természet ösvényeit, és biztos vagyok benne, hogy szebbnél szebb élményekben lesz részetek. 

Új taggal bővült a madárkórus.

Feketerigó éneke

Február 15-ét írunk, mely naphoz, a tavaszt váró időszak, egyik legszebb emléke kapcsolódik. A tegnapi nap csapadékmentes időszaka után, ma ismét az eső öntözte a tájat. Az erdőben csend honolt, leszámítva a cseppek halk koppanását, amint földet értek. A madarak is csendesek voltak a széncinegék, a feketerigók csacsogásán, és a szajkó éber riasztásán kívül, semmilyen ének nem volt hallható. Amint a szürkület puha paplanját kezdte a tájra teríteni, a feketerigók, éles "pli-pli-pli" hangjukon, éberen riasztottak. Ezt a hangot pirkadatkor, és szürkületkor nagyon jól meg lehet figyelni, ilyenkor övék a főszerep a természet színpadán,  tőlük hangos az erdő, minden más hangot, és szereplőt elnyomva. Ma este azonban már nem csak ezek a strófákat hallhattam, hanem egészen halk, kicsit szégyenlős flótáját is. De szégyenlősség ide vagy oda, éneke csak úgy gyöngyözött, olyan szépen csengett. Felborzolt tollaival, szinte teljesen összezárt, élénksárga csőrével, a fenyőfán ücsörgött, és mintha senki másnak, csak önmagának dúdolgatná énekét. Ezekben a csendes strófákban, már ott lapulnak azok az igazán gyönyörű, és hangos flóták melyekben, majd egész tavasszal gyönyörködhetünk. 

Szürkületkor Ti is nyissátok ki fületeket, és hallgassátok az énekeket, melyek már csalhatatlanul tavaszt lopnak a szívünkbe. 

Mátra.

Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.

Wass Albert: Erdők könyve

A kacagó madár.

Az elmúlt időszakban szinte nem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne gazdagodtam volna valamilyen új megfigyelési élménnyel, melyeket Veletek is rendszeresen megosztok. Ezeknek az élményeknek a száma  egyre több lesz, ahogyan a tavasz közeleg, mert a természet hatalmas színpadán sorra követik majd egymást az események. A februárral véget ér a tél, vele együtt a csendes, nyugodt, és talán látványban is kevesebb időszak.

A mai napon is egy újabb megfigyelésben volt részem, melyet, mind minden más élményemet a naptáramba rögzítettem. Februárban már sok madárnál megkezdődik a párkeresési, az udvarlási időszak, és ezzel a territóriumuknak a védelme is. Minden faj másként hozza ezt a többi madár tudtára, egyesek gyöngyöző énekükkel, mások dobolással, vannak akik pedig kacagó kiáltásokkal. Ilyen kacagó hangokat hallatnak a zöld küllők, melyeknek ilyenkor februárban, már a szerelemen jár az eszük, melynek hangot is adnak, és ez a mai napon sem történt másként. A zöld küllő kiskertem gyakori vendége, nincsen olyan nap, hogy ne hallanám kapcsolattartó hangjukat. Azonban ilyenkor februárban, már egyre gyakrabban megfigyelhetőek kacagó kiáltásaik, melyet általában a fák törzsén, kapaszkodva hallatnak, ezzel udvarolnak a tojóknak, és védik revírjeiket, tudtára adva a többi madárnak, hogy ez az ő felségterületük, és semmilyen betolakodót nem látnak szívesen benne.

Figyeljetek Ti is oda a természetre, és annak lakóira, mert rengeteg, szebbnél szebb élményt tartogatnak a számotokra. 

Hirtelen jött hóvihar.

Tegnap egész álló nap az eső esett, egy pillanatnyi szünetet sem hagyott a talajnak, hogy a hirtelen jött csapadékot beszívhassa. Délutánra hatalmas pocsolyák, és szó szerint bokáig érő sár fogadott a kiserdőmben. Minden csendes és nyugodt volt, csak a fák csupasz ágain hitázó vízcseppek hangja hallatszott, amikor lepottyanva földet értek, a puha avarban. A madarak is csendben voltak, ebben a szomorú időben még dalolni sem volt kedvük, pedig az elmúlt napokban gyöngyöző énekük osont a kiserdő fái között. Most is az ágakon ültek, de a dalolás helyett, ázott tollaikat igazgatták, ezzel voltak elfoglalva. Az eső azonban volt akinek tetszett, a hóvirágnak, mely egy hete még csak éppen hogy életre kezdett kelni, mostanra már szép bimbóban csalogatta a tekintetemet, ha a nap sugarai simogatták volna őt, hófehér szirmait biztosan kinyitotta volna. Azonban a nap sugarainak se híre, se hamva nem volt. Ahogy közeledett az este, a kellemes idő egyre hidegebbre fordult, és a feltámadt metsző szél, egyre szürkébb felhőket sodort fölénk, melyben már nem esőcseppek lapultak. Pillanatok alatt az eső hóra váltott, és hatalmas pelyhekben hullottak alá a talajra. Pár óra leforgása alatt, hófehér paplanját terítette a tájra a természet, a fákat, a bokrokat, és mindent beborítottak a sűrűn hulló pelyhek. Az erős szélben szinte egymást kergették, versenyezve ki éri el előbb a földet. 

Izgatottan vártam a reggelt, hogy gyönyörködhessek a hófödte tájban, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan olvadásnak is indult a lehullott hó. Azért a hóvirág körül szép foltok díszlettek, és amint az előbújó napsugarak melengetni kezdtek, szépen szétnyitotta szirmait, úgy ahogyan azt tegnap elképzeltem.