Őszi reggelen

 Molyűző ökörfarkkóró

 Parlagi madármályva

 Skorpiólégy hím

 Imádkozó sáska a lómenta virágán

 Erdei rabló szitakötő, a magvait érlelő seprencén

Gímszarvas csapat 

Beköszöntött az ősz, mely magával hozta a kellemesen hűvös nappalokat és a harmatcseppek fürdő éjszakákat. Az évszakváltó front bőséges csapadékot is tartogatott szürke fellegeiben, melynek köszönhetően újra szomjukat tudták oltani erdő, mező lakói.

Amikor kora reggel az erdő ösvényére léptem, csend honolt a fák rengetege közt, melyben tisztán hallani lehetett, ahogy egy-egy kósza falevél búcsút véve addigi otthonától, halk zizegéssel földet ért. A levegő hosszú hetek után újra frissességgel telt meg, melyet a nyár füled, párás napjai teljesen elfeledtettek. Jó érzés volt ismét érezni a levegő hűvös leheletét, a nedves avar fanyar illatát, és a látni a fák ágai közé lopakodó ködfoszlányokat. Tipikus őszi időjárás volt ezen a szeptember elejei reggelen, amit én különösen szeretek.

Az erdő szélén sűrűn állnak a vadszeder és a fekete bodza bokrok, melyek ilyenkor bőséges táplálékkal várják az éhes csőrű vendégeiket. A fekete bodza vékonyka ágai szó szerint roskadoznak a fényes, lédús termések alatt. Szép nagy tányérokba sokasodó bogyói tollas kis barátaim fontos őszi csemegéi. Tápanyagokban és vitaminokban gazdagok, melyek energiával tölti fel nemcsak a vándor, hanem az állandó, hazánkban telelő madarakat is. Ezen a kora reggelen még csak egy korán ébredő vendége akadt, de ő is hamar tova szállt, mihelyst megérezte közeledésemet. Éjfekete tollruhát viselő fekete rigó bújt elő a bokor sűrűjéből, majd hangos szidalmazás közepette hagyta el reggeliző helyét. Éles hangja gyorsan szaladt tova a fák törzsei között, majd kisvártatva újabb recsegő riasztás verte fel a reggel nyugalmát. Az akácfa ágai közül szajkó riasztott. Egészen biztosan meghallotta a rigó jelzését, és ő is észre vette jelenlétem, ezért kiabált. A rémülete azonban nem tartott sokáig, amilyen gyorsan rákezdett, olyan gyorsan abba is hagyta a kiáltozást.

A tisztás szélén álló jó másfél méteres csalán sereg között mozgás jeleire lettem figyelmes. Megálltam, és a fa mögé húzódtam. Kis kamerámat a messzibe motozókra irányítottam, hogy még tudjam őket örökíteni. Sejtettem, hogy szarvasok lapulnak a magas, sűrű növényzet között, és amikor a kamera közelebb hozta sudár testüket, sejtésem be is igazolódott. Két tehén és két borjú falatozott bőszen, ügyet sem vetve rá, hogy pillanatokkal előtte a szajkó kiabált. Talán nem vették komolyan őt. A kis szarvas csapat békésen eszegetett, majd szép lassan távolodni kezdtek, mígnem teljesen eltűntek a fák takarásában. Nem szerettem volna zavarni őket, ezért egy másik úton folytattam sétámat, a tisztás felé.

A nap még alacsonyan járt, a fák sudarai között beosonó sugarai csak a tisztás legszélét simogatták. Azonban tündöklésük nem volt akadálytalan, mert az égbolton egyre több felhő sokasodott, melyek időről - időre eltakarták őket. Az ősz jelei mindenhol ott voltak, a tisztás minden növényén, akiknek legtöbbje már pompáját vesztve álldogált, a körülötte elő fák koronájában, melyekbe egyre több sárga  színt lop a csendesen ballagó szeptember.

Az egyre száradó és magjait érlelő seprencék között lila színű mezei varfüvek, lómenták, lózsályák, sédkenderek, fehér szirmokat viselő közönséges cickafarkok, összezárt szirmú, még szunyókáló mezei katángkórók, nyúlánk száraikon rózsaszín virágokat viselő parlagi madármályvák, molyűző ökörfarkkórók és közönséges párlófüvek álldogáltak. Összességében még mindig virágokban bővelkedő a tisztás, de már közel sincsenek annyian, mint hetekkel ezelőtt. A száradó növényzet, a nap aranyló sugarai, az illatok, igazi őszi hangulatot varázsoltak számomra a boldogság kis szigetére. A lakók is kevesebben vannak, sáskák ugráltak lépteim előtt kék és piros szárnyukat széttárva, erdei rabló szitakötő pihent a száraz seprence ágán, verőköltő bodobácsok várták izgatottan, hogy a nap melege végigsimogassa testüket, skorpió legyek pihentek a fűszálakon, és imádkozó sáska mormolta kora reggeli imáját.

Hazafelé tartva az őszi csendben tisztán hallottam a vörösbegyek csettegő hangjait, mintha egymással diskuráltak volna, talán az előttük álló nap fontos eseményeit beszélték meg.

 Sédkender

 Mezei katángkóró

 Lózsálya

Közönséges cickafark

Vasárnap reggeli séta.

 Vízi csillaghúr

 Közönséges boglárka

 Lómenta

Szajkók riasztása

Az elmúlt hét elején végre beköszöntöttek a friss, kellemesen meleg nappalok, és a hűvös éjszakák. A tőlünk nem messze fekvő Zabarban, a hőmérő higanyszála hajnalra 3 fokig süllyedt, pár napra rá azonban visszatért a kánikulai forróság, és a fülledt meleg. Az idei év augusztusa igazán kitesz magáért, és mit sem törődik azzal, hogy az ősz már csak egy karnyújtásnyira van.

A múlt hét hétfőn egy aprócska baleset történt velem, éppen a hegy tetején ücsörögtem, amikor Bogyó örömittasan nekem szaladt, fellökött én pedig métereket gurultam, mígnem a boróka bokrok bírtak maradásra. Sajnos a fényképezőgépem objektíve is hűségesen követte utamat, de szerencsére nem történt baja. Nekem a lábam megzúzódott, és most a szivárvány minden színében játszi . Ennek a kis sérülésnek a nyomait még mindig magamon hordozom, de már legalább a fájdalom enyhébb, és a járás is könnyebben megy.  

Korán ébredtem vasárnap reggel, és lábfájás ide vagy oda, egy könnyed sétára indultam, amolyan óvatos, kicsit sántikálós sétára. Az erdő a szokottnál elevenebb volt, széncinegék, barátcinegék, csuszkák jeleztek egymásnak kapcsolat tartó hangjaikon, a fák sűrű lombja alól pedig szajkók méltatlan rikácsolása szűrődött ki. Vagy valamin tollba kaptak, mely náluk igen sűrűn előfordul vagy pedig egy számukra veszélyt jelentő ragadozó ólálkodott az erdei ösvényen, és őt szidták, úgy ahogy csak a csőrükön kifért.

A korai időre ellenére fülledt meleg fogadott, frissességnek még gyenge lehelete sem érződött. A nap ilyenkor a nyár legvégén, már jól érezhetően egyre tovább lustálkodik, de ezen a reggelen ébredése után a szürke fellegek takarásába bújt el, és csak az apró réseken tudott kikandikálni egy-egy vékonyka sugara. Pár hét eltelte alatt nagyon sokat változott az erdő. Látszólag még mindig zöldek a levelek, de egyre több sárga folt díszíti a lomkoronát, és nekik elég egy gyenge simítás ahhoz, hogy megváljanak addigi otthonuktól, és az utolsó táncukat járva aláhulljanak a talajra. Ahogy egyre vastagszik a puha avar, úgy lesz egyre világosabb az erdő, és egyre átláthatóbb a fák megannyi titkot rejtő koronája. Már most is jól érezhetően több a fény, melyben sorra bontogatják szirmaikat a nyárutó kedves kis virágai. Az erdő mélyén utamat kíváncsi szemeikkel figyelő, csokornyakkendős, és szépen fésült hajú pelyhes kenderkefüvet kísérték, lilás rózsaszín ruhácskájuk olyan csinos, mint akik bálba készülnek. Talán tényleg oda hivatalosak, a színpompás őszi bálba, ahol minden erdőlakó majd a legszebb, és legszínpompásabb ruháját ölti majd magára. Gombákat is kerestem volna, de egyet sem találtam, túl nagy a szárazság, nincsen nedvesség a talajban, ez pedig nem tetszik a kis kalaposoknak, talán a következő hetek meghozzák majd a várva várt bőséges csapadékot, mely kedvező feltételeket biztosít a növekedésükhöz. Az erdő széléhez érve igazi virágpompa fogadott. Augusztus végén, az árnyas erdőszéleken a fehér virágú erdei csillaghúrok, a nap sárgájában tündöklő enyves zsályák, és a szolid szépségű borsos és baracklevelű keserűfüvek virágai élik az életüket. Ha a természet is úgy akarja, kedves jelenlétükben egészen októberig gyönyörködni tudok. Hosszú percekig álltam és figyeltem őket, majd a tisztáson folytattam utamat. A sprencék, a lómenták már elszáradva álldogálnak, egyiken-másikon még van egy-egy kitartó virág, melyeket a lepkék sorra körbejárnak, hátha jut még nekik is belőlük egy pár cseppnyi nektár. De a lepkék is egyre kevesebben vannak, üde popmájukat a meleg nyári napok már megfakították, ékes szárnyaikat pedig az idő vasfoga megtépázta, de még így is angyali könnyedséggel szelték az egyre fülledtebb levegőt. A tisztás szélén, ahol a gyalogbodza sudáran álló szárai álldogálnak, egy vaddisznó nem régen hátrahagyott nyomára bukkantam, aki pont azon az ösvényen szedte patáit amin én a lábaimat. A gyalogbodzán a virágok már mind elhervadtak, helyüket apró bogyók vették át. Egyesek még zöldek, de sok olyan is akadt közöttük melyeket a nap meleg sugarai már megérleltek, ők fényes mély bordó színűre változtak. Tavaly, egy szép ősz elejei reggelen, amikor ugyanitt jártam egy éjszaka alatt nyoma veszett a gyalogbodzának, a termésekkel díszített fejeket mind leharapdálták, sejtésem szerint a szarvasok, mert a magas növényekhez alacsonyabb vad, mint a vaddisznó vagy az őz nem éri el. Lehet napok kérdése, és újra megnyit a bodzavendéglő, csak már nem a lepkéknek kínálja majd a finom falatokat, mint hetekkel ezelőtt, hanem a szarvasoknak.

A sétám végére az égbolt is derengősebbé vált, a komor felhők egymást követve robogtak tova dél felé, a hőség pedig egyre elviselhetetlenebb lett, és abban a pillanatban minden porcikámmal az ősz után vágytam. Jól tudom, nem sokan kedvelik ezt az évszakot, de nekem a tavasz után ez a második kedvencem. Várom a hűvös reggeleket, a kellemes meleg nappalokat, a napsugarak sárga fényét, a naplemente vörös színeit, de ugyanúgy várom a sejtelmesen ködös hajnalokat és az esős napokat is, mert mindegyiküknek megvan a maga varázsa és a szépsége.         

 Enyves zsálya

 Baracklevelű keserűfű

 Borsos keserűfű