Jégkristályok csillogása

 Csillogó jégkristályok 

 Mezei varfű

 Pelyhes kenderkefű

Egynyári seprence

Egynyári seprence

Az öreg december nehézkes léptekkel megérkezett. Hosszú deres szakállából az éjszaka csöndes, csillagoktól fényes leple alatt apró jégkristályokat pergetett az álmodozó tájra. Hajnalra fagy, dermesztő hideg vette uralmába a természet ösvényeit, melynek lakó dideregve ébredtek ezen a reggelen. Minden növényt, minden fát és bokrok, a talajon pihenő elszáradt leveleket csillogó dérruhába öltöztetett.

Reggel, amikor sétámra indultam még a fagy uralta az ösvényeket. Minden lakója megdermedve álldogált. Az erdőszélén szirmait bontogató pelyhes kenderkefű virágain, levelein aprócska jégkristályok pihentek, ahogy pedig az álmosan ébredező nap végigsimította őket csillogni kezdtek, hogy fényükkel beragyogják az ösvényt. A madarak is dideregve dörgölték ki az álmot a szemeikből, csöndes mozgásuk halk, szinte alig hallható nesze osont az ég felé nyújtózó fák ágai között.

Amikor az erdei tisztásra értem a nap már magasabban ballagott az égen, és hol itt, hol ott szűrődtek be sugarai. A látvány, amikor végig cirógatták a dér ruhába öltözött elszáradt növényeket az maga volt a csoda. Minden szikrázott, szó szerint csillogott, mintha aprócska fényesre csiszolt gyémántok szóródtak volna szerte szét. Egyik másik lassan olvadozó cseppben pedig a szivárvány színei látszódtak.

Ahogy lábaimat szedtem virágokat kerestem, olyan aprócska szépségeket akik dacolva a téli fagyos idővel még szirmaikat szétbontogatva élik életüket. A száraz növények rengetege közt egy lila színben tündöklő mezei varfüvet, és egy egynyári seprencét is találtam. Szirmaikon a az öreg december szakállából kihullott jégkristályok csillogtak. A tisztás legszélén pedig egy közönséges cickafark is kitartóan virított. Mindhárom virág teste jégbe fagyva, mint törékeny vékony üveg várta a levegő lassú melegedését.

Ahogy a nap korongja egyre magasabbra kúszott az égen egészen lassan kezdett a fagy is engedi kemény szorításából. A fák ágai között cinegék csacsogtak, a magas sudarakba tengelicek és csízek diskuráltak, hangjuk pedig úgy csengtek mint az aprócska csengettyűk.

 Csillogó jégkristályok

 Közönséges cickafark

Nyár a tisztáson

Nagy ökörszemlepke

 Citromlepke

 Barna busalepke

A fák sűrű sudarai hiába adtak árnyat, a fülledt nyári levegő áthatotta az erdő minden szegletét. Amikor a tisztás szélére értem a kék égen a nap perzselő sugarai uralkodtak, és csak egy-egy kósza felhőfoszlány úszott tova félősen, mintha tudták volna, tilosban járnak. Légiesen könnyedek és egészen aprócskák, jelentéktelenek voltak, és az izzó sugarak sorra megsemmisítették őket, esélyük sem volt rá, hogy eltakarják a napot, és egy kis árnyékkal ajándékozzák meg a tájat.

Az erdőszél és a rét találkozásánál délcegen álló csalánsereg áll őrt, mindannyian, egytől egyig szúrós tüskékkel felfegyverkezve, akik minden nemkívánatos látogatók megpróbálnak távol tartani. Jól ismerem már őket és tudtam, hogy engem könnyedén tovaengednek, hisz az itt élő állatok útján, vadcsapásain szedtem lábaimat, ott ahol a csalánok meghajolva állnak az erdő előkelő lakói előtt. Az ösvény saras volt, melyben szarvasok, őzek, vaddisznók patáinak a nyoma rajzolódik ki.

Az elmúlt időszakban szinte egyetlen délután sem telt el úgy, hogy ne esett volna az eső. Olykor csak egészen csendesen hullottak alá a cseppek, óvatosan és szelíden, de viharra is volt példa, amikor a fákat csavarta a dühösen tomboló szél és a csapadék szinte özönvízszerűen hömpölygött az ösvényeken. A bőséges eső és az azt követő napsütés hatására a levegő párával telt meg, mázsás súlyként ülte meg a természetet és annak lakóit.

Fülledt meleg ide vagy oda, a tisztás lakói élvezték a napsütést, és lepkék százai lejtették könnyed táncukat a levegőben. Néha egészen alacsonyan repkedtek, hogy aztán újra felemelkedjenek, fel a magasba, ahonnan jól szétláttak, és válogathattak, hogy a virágok bőségéből a számukra a legszimpatikusabbat választhassák ki. Amikor megtalálták a megfelelőt, könnyedén leereszkedtek rá, és kicsit megpihentek a szirmok között. Pihenésük azonban nem tartott soká, hisz időről-időre újabb és újabb lepkevendégek érkeztek, akiknek át kellett adni a helyüket. Voltak, akinek ez egyáltalán nem tetszett, és olyankor egymással kergetőztek, mintha összekapaszkodtak volna szálltak fel a magasba, egyre-egyre feljebb. Ahogy ezeket a repülő kis tündéreket figyeltem, egyikükön megakadt a tekintetem, hisz sokkal, de sokkal nagyobb volt mind közül, és ahogy a seprence szirmai között pihent széttárt szárnyaival, még óriásibbnak tűnt. Megpróbáltam a derékig érő fűben észrevétlenül a közelébe lopakodni, de ő szemfülesebb volt, ahogy érezte jöttömet, újra és újra szárnyra kapott, és tovalibbent. Mintájából ítélve tudtam, hogy gyöngyházlepke, de szárnyainak külső zöldes mintázata ismeretlen volt a számomra. Többszöri próbálkozásom ellenére sem sikerülhet hozzá annyira közel kerülnöm, hogy le tudjam fotózni, de amikor rátalált az egyik mezei varfűre, az annyira rabul ejtette, hogy sikerült őt megörökítenem. Nagyon sok lepkefajt ismerek, de amikor egy új eddig még nem látott egyeddel sikerül találkoznom hihetetlen izgatottság lesz úrrá rajtam, és örömöm szárnyal, hogy egy újabb ajándékkal gazdagított a természet. A határozókönyvem megoldást adott az ismeretlen szépség nevére, Zöldes gyöngyházlepke a becsületes neve, mely hazánkban természetvédelmi oltalom alatt álló faj. Barangolásomat tovább folytatva, igazi paradicsomban éreztem magam, hisz minden szívemnek kedves élőlény körülöttem volt. Pókhálós lepkék nyári nemzedéke, szolid sárga színben tündöklő citromlepkék, barna szárnyakat viselő nagy ökörszemlepkék, ugyancsak barna, de náluk jóval kisebb busalepkék, melynek több faja is tiszteletét tette a tisztáson. A zöldellő fűszálak között megszámlálhatatlanul sok sáska és szöcske ugrált, boldogan és elevenen, élvezve a nap meleg sugarait. De nem csak a rovarok voltak jelen, rengeteg virág bontogatta szirmait. Sudár szárakkal álldogáltak a seprencék, közöttük mezei varfűk, réti szegfűk tündököltek és kínálgatták édes nektárjaikat, egészen a talaj közelében pedig félősen megbújva sallangos gólyaorrok, mezei tikszemek álldogáltak. A fákon madarak csiviteltek, egészen fiatal, nem régiben fészek hagyott fiókák könyörögtek, esedeztek finom falatok után. Fekete és énekes rigók fütyültek, vörösbegyek daloltak, örvös galamb búgott szolidan alig hallhatóan, és a kakukk, túráim örökös kísérője ismételgette a nevét, újra és újra.

 Pókhálós lepke

 Zöldes gyöngyházlepke

 Mezei varfű