Búcsúzik a június.

 

Zelk Zoltán

Nyár

Tudjátok-e, mit énekel
a csobogó kis patak?
,,Gyertek, igyatok vizemből,
szomjas madarak!"
Tudjátok-e, mit zizegnek
a réten fűszál, virág?
,,Gyertek hozzám lakomára,
megéhezett barikák!"
Tudjátok-e, mit susognak
az erdőben a lombok?
,,Gyertek aludni árnyamba,
ti elfáradt vándorok!"
S tudjátok-e, mit énekel
fáradt vándor és madár?
,,Szép az erdő, szép a mező,
gyönyörű a nyári táj!

Csipike.

Pontosan egy hete találtam rá a fűszálak között a hátán fekvő fiatal meggyvágóra. Szegény nem bírt sem önállóan lábra állni, sem pedig elrepülni. Mit is tehettem volna mást a védelmem alá vettem szegényt. Készítettem neki egy dobozt, melynek a tetejét és az oldalát kilyuggattam, hogy elegendő levegő és fény jusson a belsejébe. Ez a doboz lett az ideglenes otthona. Nagyon elesett és gyenge volt, csak feküdt a puha fűvel bélelt kis lakás aljában, szinte mozdulni sem tudott. Vizet csepegtettem a csőrébe és hagytam őt hagy pihenjen, már ekkor láttam, hogy a felépülési ideje nem órákba, hanem napokba fog telni. Reménykedtem benne, hogy túléli az első éjszakát. Végigolvastam a madárvédelmi könyveimet, hogy segítséget kapjak a táplálásához, hogy mivel is etessem ezt a magevő apróságot. Többször mentettem már kismadarat, de ők pár órás pihenés után helyrejöttek és röpképesen hagyták el a kis dobozt. Nála viszont más volt a helyzet őt nem csak itatni, hanem etetni is kellett, hogy újra erőre kapjon. Több helyen is a macskakonzervet, a nyers húst olvastam. Csipesszel óvatosan felkínáltam neki az első falatot, bízva benne, hogy elfogadja és így is lett, hatalmasra nyitott csőrrel várta az eleséget. A megtalálása utáni napon már egy kicsit tudott a lábain álldogálni, de csak addig még az etetés tartott. Azonban már ez is jó jelnek számított és egy kis előrelépésnek a gyógyulása felé vezető úton. Napjában hatszor, hétszer kapott enni és harmadnap reggel amikor leemeltem a doboz tetejét nagyra nyitott csőrrel jelezte, hogy éhes. Szerencsére az étvágyával nem volt gond és a friss vizet is elfogadta. Ez volt az első olyan nap amikor már stabilabban álldogált lábain és óvatosan járkálni kezdett a dobozban. Este az utolsó étkezésnél pedig a tátogás mellett már a jól ismert könyörgő csipogást is hallatta, mellyel szüleinek is jelzi, hogy éhes és kéri a finom falatokat. Nagyon aranyos volt apró gomb szemeivel egyre barátságosabban figyelgetett. Negyednap új otthont kapott, ami sokkal tágasabb és nagyobb lett, mert ahogy erősödött úgy lett egyre izgágább és mocorgósabb. Ezen a napon megtörténtek az első szárnypróbálgatások is. Etetéskor már nem csak csipogott, hanem szárnyait is egyre ügyesebben rezegtette. A finom falatoknak hála napról napra egyre erősebb lett. Az ötödik napon kapott a dobozba egy kis nassolni való napraforgómagot, kíváncsi voltam rá, hogy meg tudja e önállóan törni és, hogy meg tudja e enni. Két óra múlva a doboz alján a maghéjak tanúsították, hogy Csipike, ezt a nevet kapta tőlem, nagyon ügyesen tudd önállóan is táplálkozni. Erejének visszanyerésével egyre nagyobb lett a mozgásigénye is, és a nagyobb otthon is szűknek kezdett bizonyulni, nem tehettem mást, minthogy megetettem, megitattam és óvatosan kitettem őt a kertembe. Vigyázva percekig mellette mentem és figyeltem őt el tud e repülni és eltudott. A bokrok védelmező ölelésébe reppent és ott megpihent. Bízom benne, hogy megtalálja családját és tovább tudja élni a kis meggyvágók életét.

Gondolataim a természetről.

Indulj el egy olyan úton, melyen előtted talán még nem is jártak és meglátod, ott lesznek a legszebb csodái a világnak!

Miskolczi Tímea 

Tiszavirágok.

A legutóbbi bejegyzésemben a Tiszánál töltött napom élményeit osztottam meg Veletek. Sajnos a tiszavirágzásnak nem lehettünk igazán részesei, de jó pár kérész násztáncát meg tudtuk figyelni. Ezek az élőlények rovarvilágunk olyan különleges teremtményei, hogy mindenképpen megérdemelnek egy róluk szóló bejegyzést. A tiszavirág Európa és hazánk legnagyobb akár a 8-10 cm-es méretet is elérő kérésze és nekik az évente egyszer megfigyelhető rajzását nevezzük tiszavirágzásnak. Igen különleges élőlények, egyrészt rövidke vízfelszín feletti életük, másrészt röpképes állapotban bekövetkező vedlésük miatt, mely csak őrájuk jellemző. Ezalatt a rövid élet során csak a nászra és a szaporodásra koncentrálnak. De mi is történik velük pár órás vízfelszín feletti életük alatt? Még mielőtt megkezdenék vízfelszín feletti életüket, a felszín alatti élőhelyükön egy lárva átlagosan, 25-30-szor vedlik. Nyár eleji estéken, a naplemente időszakában, amikor több időjárási tényező is számukra kedvezően alakul megkezdődik a rajzásuk. A folyó agyagos partoldalában élő lárvák, akik elérték a harmadik életévüket előbújnak és felemelkednek a víz felszínére. Először a hímek jelennek meg, utolsó vedlésükre a felszín felett, röpképes állapotukban kerül sor. Ezzel az utolsó átalakulással lesznek szubimágókból imágók, azaz kifejlett, ivarérett rovarok. A vedlés idejére faágakat, leveleket vagy bármilyen számukra megfelelő helyet keresnek, ezen idő alatt azonban védtelenek és más élőlényeknek például madaraknak vannak kiszolgáltatva, mert nekik kitűnő élelemforrást jelentenek. A vedlés végén jól megfigyelhetően a hosszú kétágú faroktoldalékkal rendelkezőn hímek kezdik meg násztáncukat a folyó vízének a felszíne felett így keresve meg a nőstényeket. A nőstények az utolsó vedlés után már azonnal párzóképesek. Miután a hímek párosodtak elpusztulnak és tömegesen terítik be a vízfelszínt. Ilyenkor a folyó terített asztalként szolgál a halak és a madarak számára. A nőstények tovább repülnek a folyásiránnyal szemben és azon a részen ahol ők is megkezdték felszíni életüket, a vízre szórva lerakják petéiket, majd követve párjukat ők is elpusztulnak. Peték tízezrei süllyednek le a mederfenékre, majd a belőlük kikelt lárvák a folyó mederfalába fúrják magukat, ami az elkövetkező három évben otthonuk lesz. A több vedlésen átesett lárvák egy kellemesen meleg, nyár eleji estén előbújnak és megkezdik igencsak rövidke vízfelszín feletti életüket. A folyót pedig ezekben az órákban csodálatos tiszavirágzás keríti hatalmába.

Kirándulás a Tiszánál.

Az elmúlt hétvégén látogatást tettünk a Tisza tónál és a Tisza folyónál, mely látogatásunknak fő oka a kérészek rajzásának a megfigyelése volt. Erre a hétvégére jósolták a folyó ezen szakaszára a Tiszavirágzást mely egy csodálatos és évente csak egyszer átélhető esemény. Bizakodva indultunk útnak, hogy ennek az idén mi is részesei lehetünk. A kitűzött úti célunk Tiszabura és Tiszaroff volt, de menet közben mivel érintettük a Tisza tavat megálltunk egy kis sétára. Nagyon szeretem ezt a vidéket több okból is. A hatalmas tó látványa magával ragadó, a felszínt mintha kifeszítették volna ezen a délutánon, a szinte mozdulatlan levegőben még egy kósza fodrozódás sem zavarta meg vizét. A szikrázóan kék égboltot csak itt-ott tarkította egy-egy felhőpamacs melynek az árnyéka a víztükrön csillant vissza. Gyönyörű kellemesen meleg olyan igazi nyári nap volt. De nem csak a táj páratlan szépségében gyönyörködhet az ide látogató szeme, hanem a gazdag madárvilágban is. Rengeteg faj talált itt otthonra. A sekély víz bőséges táplálékot, a nádasfoltok pedig kitűnő fészkelő és búvóhelyet biztosítanak a számukra. A nap sugaraiban csillogó fekete tollruhát viselő kárókatonák repültek a tó felett, büszkén, szinte mozdulatlanul akár egy fenséges szobor álldogáltak a szürke gémek, vadásztak a bakcsók, tőkés récék hintáztatták magukat a vízen, vagy éppen a stégeken pihengettek. Nádirigók, nádiposzáták kedves cserregése és a jégmadár hangos füttye úszott a vízen a nádasok felől. A tó középső részein, ahol ember nem zavarhatja az élővilágot még több vízimadár tartózkodott. Hosszú napokat tudnék itt eltölteni, mert annyi a látnivaló, amire több hét is kevés lenne. A táj és az élővilág pedig minden évszakban más és más arcát mutatja. De most útnak kellett indulnunk eredeti úti célunk felé. Amint Tiszaroffra értünk a kompátkelőnél érdeklődtem, hogy ma még várható e a kérészek rajzása? Sajnos a számomra kedvezőtlen választ kaptam a feltett kérdésre, miszerint a hét közepén volt itt a csúcs, de akkor sem túl sok tiszavirág volt látható. Az idős bácsi elmesélte, hogy bezzeg az ő gyermekkorában milyen is volt a Tiszának a virágzása, amikor annyi kérész táncolt a víz felett, hogy nem lehetett átlátni a túlsó partra. Napjainkban azonban már ez sem a régi. Azért szerencsét kívánt nekünk és biztatott, hogy, ha rajzást nem is, de kérészeket még láthatunk. Letáboroztuk a folyó igencsak meredek partjára és vártuk a naplementét, hogy megjelenjenek az első rovarok. Fél nyolc tájban fel is tűnt az első, mely olyan volt, mint egy repülő kis angyalka. Majd szépen sorban egyre többen lettek. A folyó túlsó árnyas részén kezdték meg násztáncukat, majd a mi oldalunkon is feltűnt egy- egy példány. Nem voltak sokan, de ez a pár is csodálatos látványt nyújtott, ahogy a folyó vize felett repkedtek, melyben visszatükröződött a lemenő nap narancssárga színe. Nagyon szép színeket festett az égboltra aznap este az alábukó nap. A kósza felhőfoszlányok mind narancsvörös színekben tündököltek és szinte izzott az ég alja. Ahogy a szürkület egyre jobban fátylát terítette a folyóra, elkezdünk összepakolni és hazafelé indulni.

A síkság hatalmas elterülő szántóföldjeire a szürkület meghozta az életet. Mezei nyulak csoportosultak, mely csoportok 5-6 egyedet is számláltak, őzek ballagtak komótosan és rókák keresték a vacsorának való betevőjüket. Szürke gémek, gólyák körvonalai rajzolódtak ki a pusztaságban és seregélyek csoportjai szelték a levegőt éjszakázó helyük felé.

Már komor sötétség fedte a tájat, melyben a telihold és az ezernyi csillag adott egy kis fényt, amikor az út szélén is éledni kezdtek az állatok. Négy világító szemecske csalta a tekintetünket, melyek két aprócska rókakölyökhöz tartoztak. Testvérek lehettek, mert olyan egyformák voltak, mint két tojás. Lábacskáikon hosszú fekete zoknit viseltek és érdeklődően, félelem nélkül szemlélték az éjszakai forgalmat. Pedig jobban tennék, ha félnének, vagy legalábbis tartanának az autóktól, mert nagy veszélyt jelentenek a számukra.

Késő éjszaka értünk haza sok szép élménnyel gazdagodva, fő célunk nem úgy teljesült, ahogy szerettük volna, de ezt sok más kedves pillanat kárpótolta.    

Ifjonc kismadarak.

 Fiatal meggyvágó

 Széncineges és az utódja

Kiskertemben, az erdőn és a mezőn június évről évre a fészek hagyott fiókákról szól. Az első költés utódai ebben az időszakban, már a nagyvilággal ismerkednek. Egyeseket még a szüleik gondozzák, de vannak olyan fiatalok akik már teljesen önállóak és saját maguk szerzik meg a táplálékukat. Eleinte még kicsit ügyetlenül, de ahogy telnek a napok egyre ügyesebben vadásznak. Az idei tavaszon a kertemben kihelyezett odúkban csuszkák és széncinegék építették meg fészkeiket és nevelték fel szerencsésen utódaikat. A csuszkák fiókái már május elején kirepültek addigi otthonukból, mely otthon nem állt sokáig lakó nélkül, ugyanis rá pontosan két napra már egy széncinege pár nézegette, vizsgálgatta a kis madárlakást, ami el is nyerte tetszésüket és a tojó neki fogott a fészkét megépíteni. Amint készen lett le is rakta tojásait, melyekből szép fiókák nevelkedtek. Ahogy teltek a napok úgy lett egyre hangosabb az odú és a kirepülés előtti napokban többször láttam, hogy kíváncsi tekintetek figyelgetnek ki a röpnyíláson. Sajnos a fészek hagyásról lemaradtam, de azóta is látom és hallom a kis cinkéket a kertemben, amint a szüleik etetik őket. De nem csak a kihelyezett mesterséges odúban láttak napvilágot kismadarak, hanem a sűrű bokrok ágai között, a fák lombkoronájában, a törzsekbe vájt odúkban is fészkek lapulnak, melyek mostanra már mind üresen állnak. Fiatalkori tollruhát viselő feketerigó fiókák várják szüleiket a bokrok aljába meghúzódva, a meggyvágók utódai csipognak éhes csőrökkel, a nagy fakopáncsok piros sapkácskát viselő fiataljai ismerkednek a fákkal és mindennel amin csőrüket próbálgathatják. Tegnap délután pedig a szajkók is tiszteletüket tették utódaik társaságában. A cseresznye és a meggyfa pirosan mosolygó termése mágnesként vonzza a madarakat, aki pedig nem kedveli a gyümölcscsemegét annak rovarok és a leveleken meglapuló hernyók nyújtanak biztos táplálékot. 

Szeretem figyelni a madarak fiataljait, mert szemmel követhetem, hogy hogyan lesznek napról napra egyre merészebbek és önállóbbak.

 Fiatal nagy fakopáncs

Kíváncsian figyelő szempár.

A júniusi nap meleg sugarai még csak a dombtetőt súrolták, lent a völgyben még a félhomály ült. Gyenge szellő perdítette táncra a fák zöld leveleit és halkan, szinte alig hallhatóan zizegni kezdtek. Nincs is szebb a kora reggeli erdőnél, amikor a természet üde, friss illata csiklandozza az orromat. Minden nyugodt és csendes, mintha rajtam kívül senki sem lenne a délcegen álló hatalmas fák között. Pedig vannak, ez erdő száz meg száz lakója, akik mindenhol ott élnek, meglapulva az avar védelmező ölelésében, a fák ágai között vagy éppen a bokrok védelmében. Ezernyi titkot rejt az erdő ilyenkor kora reggel is annak, aki nyitott szemmel és értő füllel járja az ösvényeit. Én ezen a reggelen nem jártam, hanem egy öreg fa szerteágazó törzsén, mely olyan volt, mint egy szék, az is a kényelmesebb fajtából, melynek párnázatát a mohák adják üldögéltem és figyeltem az erdő lakóinak az ébredését.

Tavasz eleje óta talán ez volt az első olyan reggel amikor az énekes madarak hatalmas kórusából hiányzó tagokra lettem figyelmes. Az első költés fiókái már mind fészküket hagyták és a hímek, már nem védik tovább revírjeiket. Már csak azoknak a dalai hallható, akik évente csak egy fészekaljnyi fiókát nevelnek fel és a hímek, még messzire hangzó strófáikkal védik családjukat és területüket, vagy a lassan másodköltésüket megkezdő madaraké.  

Ahogy a madarak énekében gyönyörködtem halk, szinte alig hallható neszre lettem figyelmes. Látni nem láttam semmit, de éreztem, hogy valaki közeleg. Apró ágak csendes reccsenése hallatta, hogy valamilyen állat óvatosan szedi a lábait a bokrok és a fák sűrűjében. Télen amikor nem díszíti őket lombruha könnyen be lehet látni közéjük, de most a zöldellő levelek biztos takarást nyújtanak. Hosszú percek teletek el, de semmi sem változott, majd a léptek egyre közeledtek és a bokrok levelei megmozdultak, a következő pillanatban pedig egy kíváncsi szempár jelent meg az ágak között. Szépen lassan egyre több látszódott az őzsutából és gesztenyebarna nyári bundájában csodaszép látványt nyújtott. Ismerem ezt az őzet, igen gyakran összehoz vele találkozásokat a természet. Két éve ilyenkor két pettyes gidája követte minden mozdulatát, tavaly pedig egy utóda született. Most azonban magányosan járja az erdőt és a tisztást, senki sem kíséri még lépteit.  Ahogy egyre kijjebb ért a fák takarásából megérezhette, hogy társasága van, mert nagy gomb szemeivel rám nézett, miközben nagyra nőtt füleit hegyezte. Nem riadt meg, de lassan és biztosan, meg megállva, visszament a bokrok és a fák védelmező ölelésébe.

Amíg az őzet figyeltem, a nap sugarai már az erdő fái közé bújtak és egyre melegebbé varázsolták a reggeli levegőt. Én pedig felálltam kényelmes székemből és kedves élményekkel hazaindultam. 

A rozsdafarkúak másodköltése.

Aki figyelemmel követi bejegyzéseimet, az biztosan emlékszik rá, hogy egészen pontosan április 22-én kezdtek neki a házi rozsdafarkúak az idei első költésüknek. Ez alatt a pár hét alatt a szülők gondoskodásának hála, az öt aprócska, fehér tojásból, szép nagyra cseperedett fiókák lettek. Miután anyjuk folytonos unszolására elhagyták addigi otthonukat, elkezdtek ismerkedni a nagy világgal. Napokon keresztül jó testvérek módjára együtt várták szüleiket, akik gondosan tovább etették őket. Majd ahogy teltek a napok már csak a hím gondoskodott róluk, a tojó elkezdett készülni a másodköltésére. Csőrében mohákat, apró fűszálakat hordott és elkezdte renoválni otthonukat. A hím pedig amikor csak ideje engedte dalra fakadt, védve revírjét. Az első költés alatt biztonságosnak ítélték meg otthonukat, így hűek maradtak hozzá. Az öt testvér napról napra egyre bátrabb lett és az elmúlt napokban már jól áthatóan önállóan vadásztak rovarzsákmányaikra. A hetek át hallott könyörgő csipogások is elcsendesedtek, helyükre pedig a csend és a figyelem lépett, hiszen a vadászathoz türelmesnek és figyelmesnek kell lenniük, de amint látom egyre ügyesebben ejtik el áldozataikat. Múlt héten pénteken, a szép gondosan rendbe tett fészekben egy aprócska fehér tojás lapult, mely szombatra megduplázódott. Hétfőn reggelre már hárman voltak, kedden a tojó pedig nekikezdett melengetésüknek, mely nem jelentett mást, minthogy teljes lett a fészekalj. Innentől kezdve gondosan melegíti őket és csak addig lesz távol amíg táplálékot keres magának. Körülbelül két hét és fény derül rá, hogy hány pelyhes kis rozsdafarkú látja meg a napvilágot.

Hattyúcsalád.

Itt északon határfolyónk az Ipoly halad szép csendesen a medrében, míg el nem éri Szobot, ahol a Dunába ömlik. Ludányhalásziban a falu közepén található az Ipolynak egy holt ága, ahol mindig meg kell állni, ha erre visz utunk. Rengeteg élőlény lelt itt otthonra, kecses mozgású szitakötők és lepkék, számos madárfaj többek között nádirigók, tőkés rácék és hófehér tollruhát viselő hattyúk. 

Egy hattyúpár évek óta ezen a környéken építi meg fészkét és neveli fel utódait. A természetnek hála a legutóbbi látogatásunkkor is itt tartózkodtak. Amint észrevették jöttünkét szépen lassan úszni kezdtek felénk. A sor legelején a hím, utána a halványszürke pihés tollruhát viselő utódai, a sor legvégén pedig a tojó követte kis családját. Pillanatok alatt ott termettek előttünk és bizakodóan várakoztak. Biztos vagyok benne, hogy a falu lakói gyakran látogatást tesznek itt a parton és finom kenyérfalatokkal kedveskednek nekik. Jól látható volt, hogy nem félnek, inkább a társaságunkat keresték bízva abban, hogy pár falat kenyér a mi táskánkban is lapulhat. Sajnos nem lapult, amit nagyon sajnáltam, mert ha tudom, hogy itt lesznek akkor otthonról biztosan úgy indulok le, hogy egy jó pár szelet kenyeret csomagolok nekik. De majd legközelebb, ha a természet is úgy akarja be tudom pótolni. Barátságos viselkedésük ellenére a hím figyelme egy pillanatra sem pihent, mindig ő volt legelöl, mert ha bármi veszélyt érezne meg tudja védeni a családját. Tőlünk azonban egy pillanatra sem kellett, hogy féljenek és ezt meg is érezték, mert egyre közelebb merészkedtek, olyannyira, hogy először a hím majd az utódok és a tojó is a partra lépegetett. Amint kiértek nekifogtak a fűszálak között keresgélni és falatozni. 

A fiatal hattyúk ilyenkor még röpképtelenek, négy hónapos korukra tanulják meg szüleiktől a biztonságos repülés fortélyait. Ez a család is még hosszú időt fog együtt tölteni, mert az utódokat csak jövő tavaszra választja le a hím, akkor amikor a következő udvarlási időszakuk kezdődik. Addig még sok idő van hátra és bízom benne, hogy találkozhatom még addig ezzel a barátságos hattyúcsaláddal. 

Egy meggyvágó emlékére.

 Meggyvágó fiatal példány

 

Madárbarát keretemet egész évben rengeteg faj látogatja. Ősztől tavaszig, a hazánkban áttelelő madarak, melyek a nyári időszakban kiegészülnek a vonuló fajokkal. A meleg időszakban a friss víz, a madárfürdő és az érő gyümölcsök teszik könnyebbé életüket. Az erdő és a kertem árnyas szegletei rengeteg finom falatot rejtenek tollas kis látogatóimnak. Sok faj az erdő sűrűjében, vagy éppen az én kertemben építi meg fészkét és neveli fel utódait. Június első heteiben aprócska, fiatalkori tollruhát viselő, nemrégiben fészek hagyott madarak jelennek meg nálam szüleik kíséretében. Nagy fakopáncsok, énekes és feketerigók, széncinegék, zöldikék, meggyvágók vékonyka hangokon csipognak, jelezvén a szülőknek, hogy éhesek. Inni már önállóan is tudnak és a zsákmányszerzés praktikáival is kezdenek ismerkedni, mely majd napról napra egyre ügyesebben fog menni nekik. A cseresznye és a meggyfáim tavasszal fehér virágruhába pompáztak, melyek mostanra szépen pirosodó termésekkel várják az éhes csőrű madarakat és ők jönnek is szép számmal. A legtöbben talán a meggyvágók vannak, akik erős csőrükkel csak a meggy és a cseresznyemagokat törik fel miután a húsukat lefejtették. A gyümölcs húsát leejtik a fűszálak közé, mely más fajoknak szolgál eleségül. 

Tegnap este naplemente előtt egy árny jelent meg a fa fölött és a másodperc tört része alatt csapott le az ágak közé. A fa levelei a levegőbe kergették egymást és még egy ág is leesett a földre. Aztán hirtelen a talajra ereszkedett és akkor láttam, hogy karmai között ott van a zsákmánya, mely nem más volt mint egy meggyvágó. Pár pillanat múlva pedig felrepült és tovaszállt az erdő sűrűjébe. Talán a fiókáinak vitte az elejtett madarat, melyek ilyenkor már a fészekben lapulnak és várják a táplálékot. Ezek a táplálékok pedig nem mások, mint az énekes madarak, mert a karvaly étlapján szinte csak és kizárólag ők szerepelnek. Áldozatait lesből figyeli ki, vagy hirtelen meglepetésszerűen csap le rájuk, mely ezen a napon is így történt. Az így elfogott zsákmányt megtisztítja és úgy viszi fészkébe az utódainak. Jól tudom, hogy ez az élet és a természet rendje, hogy fennmaradásához és fiókáik fejlődéséhez táplálékra van szükségük. De mégis rossz volt látni, hogy éppen egy olyan madár lett áldozat, aki a kertem állandó vendége volt. El kell fogadni, hogy egy élőlény halálával élhet tovább egy másik faj, de a szomorúság mégis elfogott, amikor az a védtelen madárka halálra lett ítélve a karvaly karmai között.

 Karvaly

Kertem titkos kis vendége.

Szeretek korán kelni, mert ilyenkor a táj teljesen más arcát mutatja, mint a napközbeni időszakban. Vasárnap reggel is egy ilyen, korán kelős reggel volt, a kertem és a kis erdő még félhomályba burkolózva várta a pirkadatot.  A fák között a sötétség leple húzódott, de az égbolton már a napfelkelte első jelei kezdték megmutatni magukat.  A  lombkoronák között, ahol kilátás nyílik az égre, rózsaszínre festett felhőfoszlányokban gyönyörködhettek szemeim. Emberi kéz nem festhet ilyen csodás színeket, ilyenre csak a természet képes.

Előző este esett, hosszú perceken keresztül kövér esőcseppek hullottak alá az ég nyitott csatornájából. A fák levelei még ennek eleven emlékét őrizték és hangosan csepegtek a talajra

Amikor kiléptem a kertembe még csak a feketerigók voltak ébren, az ő daluktól volt hangos a táj, de percek múlva sorra dalra fakadtak a többiek is. Énekes rigók, erdei pintyek, barátposzáták, csilpcsalpfüzikék, csuszkák, és zöldikék kapcsolódtak be a kórus kora reggeli előadásába. Vékonyka halk hangokon a meggyvágók és a széncinegék, napokban fészküket hagyott fiókái könyörgő hangon csipogtak, jelezvén szüleiknek, hogy éhesek és várják a reggeli falatokat. Ezt a szép, reggeli koncertet a szajkók éktelen veszekedése törte meg, olyan hangosan kiabáltak egymással, hogy elnyomták a kellemes dallamokat. Ennek a nagy perpatvarnak tollbakapás lett a vége, melynek az egyik okosabb fél vetett véget, szárnyra kapott és eltűnt a erdő sűrűjének ölelésében. Míg a madarak énekével voltam elfoglalva, a világosság egyre jobban bekúszott a fák közé és a mai reggelen is győzedelmeskedett a sötétség felett.

A kertem rejtett zugába, ahová a fények még nem értek be, motoszkálásra lettem figyelmes, odalopakodtam, hogy lássam mi is szedi aprócska lábait. Ahogy közelebb értem már jól látható volt, hogy az a komótosan, szinte minden egyes lépését meggondoló, gömbölyded állatka nem más, mint egy tüskés bundácskát viselő sündisznó. Amikor észrevette, hogy társasága van megállt és aprócska gomb szemeivel figyelgetni kezdett.

Tavaly már egyszer találkoztam vele a kis erdőben. Egy farakásból, mely az erdő fáinak levetett ágaiból állt össze bújt elő, de amint észrevett, hátat fordított és visszabújt biztonságos kuckójának a védelmébe. Akkor jött a gondolat, hogy, ha a természet is úgy akarja, vendégül látom őt a kertemben. Minden este tejet tettem ki egy tálkába, mellé pedig egy almát. A tej minden reggelre elfogyott és az almában is aprócska fogak nyomai tanúsították, hogy valaki lakmározott belőle. Látni nem láttam ki lehetett az, de tippjeim voltak rá. Lehet a nagy pele volt, akit már többször sikerült szemügyre vennem a kertemben, vagy a nyest, aki szintúgy mindennapos vendégszeretetemet élvezi, de bíztam benne, hogy esetleg a sün is titkos éjszakai látogatóm lehet. Az erdő éjszakai életet élő állatait nehéz megfigyelni, hiszen a sötétség leple alatt könnyen elrejtőznek szemeink elől és csak fülünkre hagyatkozva, a hallott hangok alapján tudjuk beazonosítani őket. Azonban, ha szerencsék van, akkor kora reggel a napkelte időszakában, vagy este napnyugta után találkozhatunk velük.

Idén tavasszal, élővilág barát kertem egy új kis építménnyel bővült, mely a sün megtelepedését segíti elő, ez pedig nem más, mint a süngarázs, melybe, ha a természet is úgy akarja látogatóm otthonra lelhet. Kertem egyik rejtett és biztonságos zugába helyeztem ki a sünotthont, melyet körülraktam ágakkal, hogy még barátságosabb legyen. A garázs elé kihelyezett almát jól láthatóan dézsmálta valaki, hiszen aprócska rágások nyomait lehetett benne megfigyelni. Erre a hetek óta tartó titokra vasárnap reggel fény derült. A természetnek hála elmondhatom, hogy a sün is kertem látogatója és bízom benne, ha kellően összeismerkedett a neki szánt otthonnal, akkor lakója is lehet. Ha a kertemben és a környező erdőben elegendő táplálékot talál, akkor hűséges marad territóriumához. Étlapján főként a földigiliszták és a csigák szerepelnek, de előszeretettel elfogyasztja a gyíkokat, a rovarokat és a különféle gyümölcsöket is.

Bízom benne, hogy a kertem és a kis erdő elnyeri tetszését, hiszen itt táplálékban nincsen hiány és tiszteletét teszi nálam még máskor is.  

 Süngarázs

Gondolataim a természetről!

A természet annyira szép, amennyire Te szépnek tudod látni és amennyire fel tudod fedezni csodáit!

Miskolczi Tímea

Élet a sötétség leple alatt.

Egy régebbi bejegyzésemben megosztottam Veletek a kiserdőben élő vaddisznócsalád életét. Akkor egy koca, a csorda vezére, aprócska malackái, akik szám szerint nyolcan voltak, és kettő süldő malac tartozott a csapathoz. Az azóta eltelt időszakban nagy változások mentek végbe. A koca, és a nyolc malacka még mindig a csapat tagja, ez egyik süldő akinek három aprócska malackája született két hete, ő levált a csordától, csak ritkán látni őket. A testvére az anyjával maradt, és a nyolc aprósággal. Ma lesz negyedik napja, hogy a koca egyedül járt a kicsikkel, a süldő elmaradt tőlük. Azonban a vadkamerámnak köszönhetően fény derült rá, hogy miért nincsen a csordával. Nincsen más oka a távollétének, mint, hogy ő is anyuka lett. Tegnap éjszaka, a sötétség leple alatt, visszacsatlakozva a csordához, megjelent 5 icipici malackájával, akik nincsenek több, mint három naposak. Olyan aprónak tűnnek a többiek között, pedig még ők is csak másfél hónaposak. A nagyobbak szagolgatják őket, próbálnak ismerkedni az új jövevényekkel. 

A kamerának hála Nektek is meg tudom mutatni őket, és ha figyelemmel követitek a jövőben is bejegyzéseimet, akkor megláthatjátok, milyen  állatok járják még az erdő ösvényeit, az éjszaka sötét leple alatt.

Üdvözöllek június!

Meggyvágó tojó eteti a fiókáját.

Énekes rigó 

 Fiatal mezei veréb

A nyár első hónapjába léptünk, mely hónapban van a nyári napforduló, azaz Szent Iván éj. Ezen a napon a leghosszabb világos órák száma. 

A májusban kiteljesedett, és teljes főt számláló madárkórus egyre kezd csendesedni, és lesznek olyan tagjai akiknek az énekében csak jövő tavaszra gyönyörködhetünk újra. Az első költések fiókái már mind elhagyták a fészküket, egyesek már önálló életet élnek, de vannak akiket még  szüleik gondoznak. Azok a fajok, akik évente csak egyszer költenek, ebben a hónapban építik meg fészkeiket, rakják le tojásaikat, és kezdik meg a költési időszakukat. Erre a hónapra esik a másodköltés időszaka is. Cinegék, rozsdafarkúak, vörösbegyek, feketerigók renoválják már megépített fészkeiket, vagy egy teljesen újat építenek.

Az erdő fái már teljes lomkoronájukban állnak, és várják az ösvényére lépőket, hogy a nyári forróságban egy kis árnyékot, és hűvöst adjanak. A talajon már csak elvétve találkozhatunk virágokkal, helyettük páfrányok, erdei pajzsikák, és gombák élik életüket. 

A mezők, és rétek viszont ebben a hónapban kezdik meg igazi pompájukat. Sorra bontják szirmaikat a nyár színes virágai. Fehér tengerré változtatják a réteket a seprence, a réti margaréta virágai, élénk piros foltokat rajzolnak közéjük a pipacsok, rózsaszínen virítanak a szegfűfélék, lila kelyhekkel bókolnak a harangvirágok, és az ég kékjével csalják a szemünket a búzavirágok. 

Napsütéses meleg napokon a virágba borult rétek felett csinos pillangók, és lepkék lejtenek könnyed táncot, és mély hangú dongók szálldosnak. De nem csak a levegőben, hanem a fűszálak között is zajlik az élet. Apró bogarak másznak virágról virágra, és fürdőznek a nap sugaraiban.

Az őzek gidái már mind napvilágot láttak, és anyjuk nyomában szedik aprócska patáikat. A szarvastehenek borjai ebben a hónapban születnek meg, és anyjuk óvó tekintete vigyázza minden pillanatukat. A rókák utódjai már mind a kotorék előtt játszanak, ismerkednek a nagyvilággal, és a vadászattal, mert lassan, de biztosan eljön az idő amikor önállósodniuk kell. A májusban világra jött csíkos kis vadmalacok is szépen fejlődnek, már önállóan keresik a táplálékukat, és elkezdik felfedezni a világot melyben élnek. 

Fedezzétek fel Ti is azokat a kincseket, melyeket a természet előttetek is feltár.

Fiatal széncinege

Rozsdafarkú fióka