Tyúktaréj

Az üde lomberdőkben ilyenkor tavasszal sorra szirmaikat bontogatják a szebbnél-szebb vadvirágok. Fehér, rózsaszín, lila, sárga, zöld színeket szőnek a természet virágszőnyegébe. Mindannyian gyönyörűek, mindannyian fontos tagjai az erdők ösvényeinek, hogy kikeletkor a fák rengetegét is édes illatok járják át. 

Az egyik aprócska termetű virág a tyúktaréj, akinek virágai szinte alig látszanak ki az avar puha dunnája alól. A természet gyönyörű kinézettel áldotta meg, hiszen a Nap sárgájában pompázó virágai olyanok, mint a földre pottyant csillagok. 

A délceg fákkal büszkélkedő bükkerdőben is meglelték otthonukat, és áprilisban, amikor a lombkorona még csupaszon áll fejük felett ők is virágaikat nevelgetik, sárga színt lopva az erdő virághímes szőnyegébe.

Az erdei tisztás aprócska sáska lakói

Pár milliméteres sáskalárva

Sáska levetett lárvabőre 

Ilyenkor tavasszal szinte napról napra egyre több élőlény ébred fel téli álmából, és egyre nagyobb a sürgés-forgás a természet ösvényein. A napsugarak meleg simítására apró rovarok kezdik meg életüket. Évről-évre izgatottan várom, hogy a kistisztás fűszálai között mikor pillanthatom meg újra az igen aprócsa, szinte alig látható rovarsereget, a sáskalárvákat.

Az elszáradt fű közül, új, élénk zöld hajtások törnek maguknak utat, és ilyenkor április közepére már teljesen átveszik felettük a hatalmat. Hosszú hónapok után ismét a színek dominálnak, melyben a zöld a főszereplő. 

Pár napja látogatást tettem a kis erdei tisztáson, hogy egy kicsit nézelődjek. Szeretek a fűszálak között szememmel kutatni, keresni, figyelni az apró élőlényeket, a füvek népét. Rejtet, titokzatos életük igazi kis csoda, melytől mindig ámulatba tudok esni, pont ezért kedvelem annyira őket.

Az égbolton nehéz, szürke fellegek terpeszkedtek, akikből újra és újra apró esőcseppek indultak hosszú útjukra. A szél hol gyengéden, hol pedig erőteljesen fésülte a tájat, és egy-egy erősebb fuvallatnál fák megfáradt ágai reccsentek, és értek talajt. De nem csak a fák ágait borzolta a szél, lent a talajon a fűszálak is ide-oda dőltek, melyekbe apró sáskalárvák kapaszkodtak, hogy pici testüket meg tudják tartani. Nem régen, talán pár napja keltek ki petéikből, melynek védelmében töltötték a hosszú és hideg téli hónapokat. Azonban fiatal koruk ellenére már most teljes a hasonlóság köztük és a kifejlett egyedek között. Az előttük álló időszakban többszöri vedlésen esnek majd át, mely alatt változik még a színük, a méretük, és a szerveik fejletsége, de a testfelépítésük már most kicsinyített mása a szüleikének. A sáskán szeretik a napfényt, ezért is élnek mezőrök, réteken, és amikor csak tehetik a fűszálakon álldogálva, süttetik a testüket. 

Ahogy telnek a napok és a hetek, ezek a parányi rovarok felcseperednek, és kedves ciripelő muzsikájuk tölti meg a tisztás minden kis szegletét. 

Erdei galambvirágok ébredése

A mögöttünk álló hetek jórészt hűvös nappalokat és didergően hideg éjszakákat tartogattak. Az idei tavasszal a szokottnál nehezebben ébredeznek az erdők, mezők lakói. 

A hatalmas fákkal büszkélkedő erdőben, ahol szép kort megélt bükkök sorakoznak egymás mellett katonás sorban lassan, de biztosan új életek látják meg a napvilágot. Az szárazon csörgő avar dunnája alól félősen dugják elő törékeny testüket az erdei galambvirágok. Sápadt kis arcukat felfelé emelik, csillogó szemekkel pedig az égbolt kékjét kémlelik, amin fehér fellegek andalognak ráérősen. Ők még látják az égboltot, az ő testüket még simogatják a Napocska melengető sugarai, hiszen a fák még csupaszon állnak. Karjaikon a levelek, még a rügyek vékony takarója alatt pihen, de már izgatottan várják a pillanatot, hogy félénken elő tudjanak bújni, üde zöld ruhába öltöztetve az erdő rengetegét. 

Az erdei galambvirágok szirmaikat szétnyitva süttetik magukat a Nap fényében. Amikor pedig kíváncsi tekintetükkel szétnéznek, rózsaszín és kéklő szirmokkal büszkélkedő bársonyos tüdőfűveket, élénk sárga színű bogláros szellőrózsákat, ugyancsak sárga színben pompázó tyúktaréjokat, üde zöld erdei szélfüveket, bordós leveleket magukon viselő erdei kutyatejeket látnak maguk körül. Szépen kezd kiteljesedni a tavasz a bükk erdő rengetegében is, ahol virágok kedves kacagása, madarak csilingelő strófái, rovarok döngicsélő hangja járja át az ösvényeket.

Örvös légykapó látogatása

Tegnap délelőtt örvendetes esemény történt, újra tiszteletét tette kertemben, a frissen hazatért örvös légykapó. Hát éve tért be hozzám először egy hím egyede, azóta pedig évről-évre megtisztel jelenlétével. Három esztendeje pedig szinte napra pontosan jelenik meg nálam ez a gyönyörű, tarka madár. Most joggal kérdezhetnétek miért nevezem őt tarkának, hiszen mindösszesen két színt visel elegáns tollruhájaban. Nos pont ezért, mert a két szín, a fekete és a fehér, és azok elrendeződése, valóban takra megjelenéssel áldja meg őt. Ez a ruha pedig a hímek nászviselete. Nyugalmi tollazatuk sokkal fakóbb, szürkés színezetű, hasonló a tojókéhoz. 

Kertemben évről-évre, több odú is albérlőjét várja. Az egyik pedig nagyon tetszik az örvös légykapó hímek, hiszen minden évben megszemléli, megvizsgálja. Ezidáig azonban már vagy csuszkák vagy széncinegék sajátították ki. Idén kék cinege pár tüsténkedik ezen odú körül, de biztos nem vagyok egyenlőre benne, hogy ők is lesznek a lakói. 

Mintha évről-évre, újra és újra megismétlődnének az események, a légykapó az odút szemléli kívül, belül, kicsit nézelődik majd tova száll az erdő fáinak a védelme, és többet nem is látom őt abban az esztendőben. Idén is így történt, jött nézelődött, mintha megmutatta volna magát, hogy újra itt van, és tova is szállt, mint az előző években. Mégis most újra reményekkel telve nézek előre, hogy talán itt marad, ha nem is az én odúmban, de egy közeli kiadó kis lakást talál magának és a társának, és újra láthatom őt. Hogy ez így lesz e, nem tudom, csak bizakodni, reménykedni tudok benne. 

Az örvös légykapók a téli hónapokat a meleg Afrikában töltik. Költési területeikre általában április második felében érkeznek meg. Először a hímek térnek vissza, majd pár nap eltéréssel a tojók is megjelennek. A hímek csengő énekükkel és takaros othonokkal várják őket. Több nekik tetsző, lehetséges odút mutatnak a párjuknak revírjük területén, amelyik megtetszik a tojóknak abba beszállnak és hosszabban elidőznek, ezzel mutatják meg, szerelmük fészkének a helyét. 

A természetnek hála szeretett erdőségemben rengeteg kiadó odú várja a lakóit. A szép kort megélt fák törzsein harkályok által készített takaros otthonok álldogálnak, melyek valamelyike bízom benne a légykapó tojóknak is megtetszehet, amiben elkészítheti fészkét. Ha ez így lenne, akkor talán újra láthatnám őket. 

Hamvas küllők násza

Mindig nagyon megörülök, és hatalmasat dobban a szívem, amikor egy új vendég teszi tiszteletét a kertemben. Az idei etetési szezonban a természetnek hála több ilyen látogató is betért hozzám. Jelen történetem egy csodaszép, és nem túl gyakori madárfajról fog szólni, akinek a becsületes neve hamvas küllő.

Aki figyelemmel követi az írásaimat, már olvashatta a küllővel történt találkozásaim élményeit. Az elmúlt télen napjában többször is a tiszteletét tette madárbarát kertemben, és minden alkalommal, a kihelyezett finom tepertővel oltotta éhségét. De nem szeretnék róla csak múlt időben mesélni, hiszen azóta is, nap mint nap betér hozzám, sőt mi több, a minap nem csak egyedül érkezett.

Kora délelőtt volt, amikor mozgásra lettem figyelmes a sziklakertemben, és megpillantottam a piros homlokfoltot viselő hamvas küllő hím egyedét. Hol az egyik, hol a másik szikla alatt keresgélt, mely kitűnő védelmet nyújt nem csak a hangyáknak, mely fő táplálékai, hanem a rovarvilág képviselőinek is. Ezeket a köveket, sziklákat a Nap sugarai kellemesen átmelengetik, melynek védelmében megszámlálhatatlanul sok apró élőlény húzódik meg. A küllő pedig tudta, hogy hol kell keresni a finom csemegéket, és látszott rajta, hogy ezt a kutatást már nem először végzi itt el. Pár perc elteltével, egy árny repült be a sziklakertbe, nem messze tőle. Izgatottan figyeltem, hogy milyen madár lehet az, nagyságra teljesen megegyeztek, és a színük is teljesen hasonló volt, egyetlen egy, de annál fontosabb eltéréssel, hogy az újonnan érkezett látogatónak nem volt piros homlokfoltja, hanem azt is hamvas szürke tollak díszítették. Ekkor már tudtam, hogy a társa érkezett meg, a hamvas küllő tojó. Ő is bőszen keresgélni kezdett, de az ő kutatása nem tartott soká, mert a hím egyből mellette termett, és olyan történt, aminek addig a pillanatig nem lehettem szemtanúja. Ott a kert egyik szikláján megkezdték a párzási időszakukat, mely pár pillanatig tartott, majd a hím szárnyra kapott és eltűnt az erdő fáinak az ölelésben, a tojó pedig folytatta az élelem utáni keresgélést, majd kisvártatva ő is követte a párját. Talán az odújuk felé vették az irányt, mely az erdő valamelyik szép kort megélt fájának a törzsén lapulhat.  

Bízom benne, hogy meg fognak még párban látogatni, és talán hosszú hetek múlva az utódaik is tiszteletüket teszik majd a kis kertemben.

Ikrás fogasírek ébredése

Az idei esztendő tavasza szeszélyes időjárást tartogat az erdők, mezők lakóinak. Egyik nap fagyos, didergően hideg levegő járja át a természet ösvényeit, pár nappal később már-már nyári meleg csalja elő a fák rengetege között megbújó virágokat, majd ismét az éjszakai fagyok dermesztik meg az aprócska, védtelen életeket. Azonban összességében véve a hűvös levegő a gyakori, melyben a természet lakói, a szokottnál később ébredeznek téli álmukból. 

Az elmúlt napokban ismét egymást követő hidegfrontok vetettek véget a kellemes tavaszi melegnek. Jéggé fagyott eső, hódara sokasága kopogtatta a száraz avart, majd újra és újra elkezdett szállingózni a hó, decembert idézve, amikor itt lett volna az ideje. 

Az erdő fái között szerényen megbújó kis patak medrében semmivel sem törődve boldogan duruzsoltak a víz cseppjei. Halk locsogásukat, jókedvű csacsogás váltotta fel. Partján, ilyenkor tavasszal vadvirágok sokasága kezdi el szirmait bontogatni. Az egyik ilyen, gyönyörű bíbor lila színben pompázó virág az ikrás fogasír. A kedvező feltételeknek hála egészen sokan lelték meg itt biztonságos, rejtett otthonukat. A legtöbb virág még csak bimbóban álldogál, de egy-két bátrabb fogasír már elkezdte szerényen széttárni szirmait. 

Ha az időjárás kedvezően alakulna, akkor egy bő hét múlva, ők is tejes szépségükkel tudnak gazdagítani a kis erdei patak partján elterülő virágszőnyeget. 

Sajnos azonban az elmúlt napokban ismét fagyokkal tarkítottak voltak éjszakák, fázósak a nappalok, a fák rengetege között pedig jeges levegőt repítő, dühös szél járta át az ösvényeket, nem kedvezve a törékeny virágoknak. 

Bízom benne, hogy a melengető napsugarakat tartogató kikelet már nem sokat várat magára, hiszen ezernyi élet várja, hogy testüket erővel töltsék meg. 

Erdei ibolyák ébredése

Lassan ébredezik a természet. Ösvényein a megfakult fűszálak között üde zöld hajtások bújnak elő félénken, az avar puha dunnája alatt aprócska virágok mocorognak, a fekete bodzabokrok ágacskáin rügyek pattannak. A fák rengetegében madarak dalai zengnek, a dél felől érkező szellők pedig édes illatokat visznek láthatatlan szárnyukon. Az erdő sűrűjében a tavasz utánozhatatlan illata úszik, az erdei ibolyák kellemes, szolid illata. 

A fák tövében, az avar sűrűjében félősen megbújva bontogatják szirmaikat. Szerényen figyelik a lassan tavaszodó tájat, törékeny testüket a Nap meleg sugarai cirógatják, ők pedig boldogan mosolyognak. Halk kacagásuk betölti az erdő rengetegét, melyre puha bundás dongók kapják fel fejüket. 

Kedves hangokkal, kellemes illatokkal telik meg a fák sűrűje, mindenki készülődik, hiszen eljött az idő, a tavaszi feltámadás ünnepe. 

Erdei esztendő - A tavasz kedves csengettyűi

 Fürtös salamonpecsét

Fürtös salamonpecsét

Amint bejegyzéseimből láthatjátok, a virágok előkelő helyet foglalnak el a szívemben. Nagyon szeretem megcsodálni törékeny szépségüket, szemmel követni fejlődésüket és mélyen magamba szívni utánozhatatlan illatukat. 

Ezen történetem is egy egyedi megjelenésű virágról fog szólni, aki számomra az egyik legkevesebb tavaszi erdőlakó. De nem csak kinézete nem mindennapi, hanem elnevezése is igazán különleges. Ő nem más, mint a fürtös salamonpecsét, aki dús aljnövényzetű, üde, nedves talajú erdőségekben lelte meg otthonát. Árnyék kedvelő növény, aki sem a túlzott napsütést nem kedveli, sem pedig a szárazságot. 

A természetnek hála a nedves talajjal, üde, dús aljnövényzettel és borokkal megáldott völgyben is élnek egyedei. Én pedig minden esztendőben izgatottan várom, hogy növekedésnek induljanak. Általában májusban, a tavasz utolsó hónapjában kezdik el virágszirmaikat bontogatni, és virágba szökkenni. Tegnap délután látogatás tettem a még ilyenkor, nagy szárazságok idején is kellemesen párás völgy mélyébe. A bokrok ágai már üde, mosolygóan zöld levélruhába álldogálnak, a talajon kecses fűszálak törnek utat maguknak az avar védelméből, a vadalma és a vadkörte fák fehér virágünneplőben tündökölnek, mint az esketésre készülődő menyasszonyok. A zöld levelekkel hintett bodzabokor tövében egy ismerős növényen akadt meg a tekintetem. Épp akkor ébredezett, levelei még összehajtva álmodtak a tavaszi pompájukról. Kétség nem fért hozzá, hiszen jól ismerem, hogy ő a fürtös salamonpecsét kedves egyede volt. Nem messze tőle még egy virág álldogált, aki már leveleit szétnyitotta, mely levelek védelmében megjelentek egészen apró, de annál szebb és különlegesebb virágbimbói. Úgy sorakoztak a száron, mint aprócska csengettyűk, akik csak arra várnak, hogy egy szép madárdalos tavaszi reggel megnyissa a kelyhüket. Amikor a kis csengettyűk megnyílnak, egészen halkan, alig hallhatóan csilingelni kezdenek, mely hangokat csak az hallja meg, akinek tele van a szíve az erdő iránt érzett szeretettel. 

Talán egy bő hét és a virágok szirmai szét fognak nyílni. A tavasz kellemesen meleg érintése sorban nyitja majd meg a kis csengettyűket, melyeket akkor ismét megmutatok Nektek. 

 Ébredező fürtös salamonpecsét

Az erdő virághímes szőnyege

 Odvas keltike

Ilyenkor tavasszal, az erdők ösvényeit, szebbnél-szebb színekkel átszőtt szőnyeggel borítja be a természet, melyre csak ő képes, emberi kéz utánozni nem tudja. Lábaink elé sárga, fehér, rózsaszín, lila, színekkel és különféle mintákkal tarkított kárpitot terít, melyre vétek lenne rálépni. Ezért az ilyen ösvényeken figyelve, óvatosan, és szó szerint lábujjhegyen kell a lábainkat szedni, hogy kárt ne okozzunk senkiben sem.

Az erdei patakpart is ilyen csodás színekben és mintákban gazdag szőnyeget kapott a természettől, mely a tavasz egyik legszebb ajándéka. Ez a szőnyeg pedig nem csak színei, mintái miatt oly különleges, hanem van még egy utánozhatatlan tulajdonsága, mely, ha a közelében vagyunk, az orrunkat gyengéden csiklandozza. Ez pedig nem más, mint a finom, a virágok mámorító és magával ragadó édes illata. Így bizony, ez a szőnyeg illatozik is, és nem is akárhogyan. Minden egyes virágának megvan a maga jellegzetes aromája, melyek közül a legintenzívebb az odvas keltike illata, ami számomra rendkívül jellegzetes és roppant jól érzékelhető. Így minden egyes, közöttük eltöltött percben nem csak a szememnek, hanem az orromnak is kedveskednek. Természetesen ezt a kedvességüket nem csak én élvezhetem, hanem a rovarvilág, számos döngicsélő tagja is, akiket, mint a mágnes úgy vonzza kellemes, messzire tovaosonó illat. Amit megérzik a virágok édes aromáját, sorra teszik náluk tiszteletüket, hogy összegyűjtsék édes nektárjukat. Ezeket, az illatokat a virágok úgymond tudatosan árasztják magukból, melynek fő célja, hogy utat mutassanak a rovaroknak, hogy könnyebben rájuk tudjanak lelni.

A kis patak partján is rengeteg méh, dongó, pöszörlégy és még sorolhatnám a zümmögő kis hadakat, akik megfordulnak, hogy kivegyék a részüket a tavaszi virágszőnyeg kínálta lehetőségekből.  

 Odvas keltikék

Erdei esztendő - Ikrás fogasír

Ízig-vérig tavasz van. A természet szerteágazó ösvényein zsong az élet. Szerelemtől ittas madarak dala oson a fák sudaraiban. A hímek gyöngyöző strófáikat fuvolázzák, pompás nászruhájukba öltözve. Színes lepkék lejtenek könnyed táncot a langyos levegőben, méhek, dongók duruzsolnak az illatos virágok körül, mely virágok hímes szőnyegként takarják be az erdők rengetegét.

A sudár bükkfákkal büszkélkedő hatalmas erdőben is megjelentek a tavasz kedves virágai, hogy egy kis színt, egy kis vidámságot lopjanak a szárazon csörgő avarba.

A természetnek hála a vidékünkön számos olyan virág is otthonra lelet, melyek természetvédelmi oltalom alatt állnak és igazi ritkaságnak számítanak. Az egyik ilyen csinos megjelenésű tavaszi vadvirág az Ikrás fogasír, aki ilyenkor április közepén kezdi el bíbor lila szirmait bontogatni. Egyenes szárának a csúcsán, mely elágazás nélküli fejlődnek ki a virágai.

Az Ikrás fogasír geofiton faj, mely a fák lombfakadása előtt ébred fel hosszú téli álmából, és ilyenkor tavasz közepén kezdi el bontogatni virágszirmait. A vastag, bokáig érő avarból az idei esztendőben is sokan elbújtak, hogy szépségükkel beragyogják az ébredező erdő rengetegét.

Az Ikrás fogasír természetvédelmi értéke 10.000 ft/egyed.

Mezei homokfutrinka

Már meséltem Nektek a homokos talajjal gondosan befedett, szép kort megélt tölgyfákkal büszkélkedő hegyoldal lakóiról. Ezt a meredek hegyoldal, szinte napkeltétől, egészen napnyugtáig simogatják a nap meleg sugarai. A kellemes meleg pedig sok élőlények kedvez, annak ellenére, hogy a talaj itt szinte mindig száraz. Még nagyobb égi áldás után is, hiszen az éltető víz hamar lefut, valamint a napsugarak, a szél ügyesen kiszívja a nedvességet. A hegy alsó része homokkal dúsan fedett, de ahogy egyre magasabbra haladok, a tölgyfák árnyékban szépen fokozatosan a kavicsos talaj veszi át a szerepet. Itt pedig tavasztól egészen ősz közepéig szebbnél-szebb virágok, csinos kalapos gombák mutatják meg szépségüket. 

Jelen történetem egy kedves kinézetű rovarról fog szólni, aki a hegyoldal homokkal fedett részén lelte meg otthonát. Már évek óta figyelem őt, gyönyörködök benne, de ez idáig megörökíteni nem sikerült. Izgága viselkedése miatt nehéz kihívás fotót készíteni róla. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már ott van. Ha meg is torpan az sem tart tovább pár másodpercnél. Hosszú lábait fürgén szedi egymás után, vagy éppen széttárja szárnyait és könnyedén tovarepül. Az ő becsületes neve Mezei homokfutrinka. Amilyen szép neve van, olyan csinos a kinézete is. Az egész rovar fémes zöld színben pompázik. Amikor pedig testét a nap sugara simítják, elegánsan csillogni kezdenek, világos foltpárral díszített szárnyfedői. A  homloka igazán különleges, csillogó rézvörös színű, éppen úgy, mint az élő tora szélei. Egész lénye igazán elegáns, egyedi megjelenésű. 

Az elmúlt napokban szó szerint berobbant a tavasz a természet ösvényeire, a kellemes meleg pedig többek között a Mezei homokfutrinkákat is előcsalta, a homokfalban található otthonukból. Amikor éppen arra sétáltam örömmel láttam őket újra. Mint az lenni szokott, most is fürgén szaladtak, szálldostak zsákmányaikat üldözve, mely zsákmányuk rovarokból és hernyókból áll. Azaz ragadozó életmódot folytatnak. Azonban az egyik futrinka megtorpant, nem mozdult. Így neki hála, évek után, most sikerült őt, egyedi szépséget megörökítenem. Mozdulatlansága pár másodpercig tartott, de ez a kis idő is éppen elég volt arra, hogy két gyors fotót tudják róla készíteni, melyet most Nektek is megmutatok.

Az én erdei mesevilágom - Boglárka, boglárka tavaszi erdő virága

 Salátaboglárka

A föld vastag avarpaplan alá bújva pihent. A fák még csupasz karokkal nyújtózkodtak az ég felé, mint akik elgémberedett karjaikat próbálják kicsit kinyújtóztatni. Levélruhája még egyiknek sem volt, árnyékot nem vetettek az alattuk elterülő talajra. Így a napocska melengető sugarai minden erdőlakót elétek, mindenkit még azokat is akik a föld mélyében pihentek. A meleg sugarak simítására, és az erdő tündérének kedves énekére, a salátaboglárka is mocorogni kezdett, biztonságos, meleg vackában. Egy napsütéses tavaszi napon pedig elődugta első levelét. Óvatosan helyet kért a száraz levelek között, akik örömmel engedték az üde zöld boglárkát útjára. Fényes levelein a nap sugarai csillogtak, és hiába volt olyan aprócska minden kíváncsi szem rá szegeződött, hiszen egy kis színt, egy kis tavaszi üdeséget lopott a megfakult avarba. 

A kikelet napjai egymást követték. Az erdő fáinak sűrűje szerelmes dallamoktól volt hangos. A madarak boldogan flótáztak, pici szívük minden szegletét öröm járta át. 

A nap fénylő korongja mind hamarabb és hamarabb ébredt, semmi kedve nem volt már sokáig lustálkodnia. Mosolygó arcával szikrázóan ragyogott reggeltől estig. Csak néha jöttek apró felhők nyugat felől, de ők sem zavarták meg boldogságát. A hegy legtetejét simogatta meg legelőször, ahol karéjos levelű tölgyfák élnek. A fák között pedig ott lapult a boglárka, aki ezen a reggelen már bimbót hozott. Az erdő tündére fényes levélen ücsörgött és halkan énekelt:

-Boglárka, boglárka tavaszi erdő virága. 

 Nyisd ki kelyhed, hagy lássam, tündöklő szemeid hagy csodáljam!

A salátaboglárka, a tündér kedves énekének nem tudott ellenállni, és szépen lassan elkezdte virágkelyhét széttárni. Szirmai olyan sárgák és olyan fénylők voltak, mint a nap korongja, szépsége pedig beragyogta az ébredező tájat. 

Amikor a nappal szép lassan tovatűnt, helyét pedig az öregesen cammogó alkonyat vette át, az erdő tündérei összegyűltek a tisztáson, kiültek a fűszálak hegyére, és boldogan meséltek el egymásnak, hogy ki melyik virágot, melyik fát és bokrot, melyik aprócska rovart ébresztette fel téli álmából. Hangjuk olyan csöndes volt, mint a pillangó szárnyának suhogása, melyet csak az hall meg, akinek a szíve telve van az erdő iránt érzett szeretettel.

Áldott eső

Salátaboglárka 

Esőcseppek 

Legutóbbi bejegyzésemben arról számoltam be nektek, hogy a természet szerteágazó ösvényei mennyire szomjaznak az éltető csapadék után. Akkor még nem sejtettem sem én, sem az erdők, mezők lakói, hogy már nem sokat kell várniuk a tavaszi felfrissülésre és az új életeket ébresztő esőre.

Húsvét hétfőjének a délutánján, a végtelen égbolton egyre több és több felhőpamacs kezdett gyülekezni, mintha tanácskozást tartottak volna, mely megbeszélésre egyre többen és többen voltak hivatalosak. Ezeket a fellegeket a közelgő hidegfront küldte el a mi vidékünkre, mely véget akart vetni a már-már nyárias melegnek. De nem csak a kellemes meleg órái voltak megszámlálva, hanem az aszályé is, mely hosszú hetek, sőt hónapok óta uralta a tájat. Kora este volt, amikor az égboltot teljesen uralmuk alá vették a szürke felhők, és egybefüggő fátyolként terítették be. Egy aprócska rést, egy kósza kis lyukat sem hagyva a nap pihenni térő korongjának és fényes sugarainak. Kisvártatva elindult az első, legbátrabb cseppecske, hogy elhagyja felhőotthonát, és áldott érkezésével, örömmel töltse meg a természet ösvényeit. Az elsőt követte a második, a harmadik és így tovább, mígnem megszámlálhatatlanul sokan indultak el a beteljesedésük felé.

Az ablakban állva néztem az erdő fáit és szinte éreztem boldogságukat. Az eső virgonc cseppjei áthatoltak a még laza koronájukon, végigfutottak nyúlánk karjaikon, mígnem elérték a talajt, ahol megannyi tavaszi virág is izgatottan várta az érkezésüket. Mindenki szomjas volt, elégedetten itták az éltető, szomjukat oltó friss vizet. Ittak az üde zöld leveleket viselő bokrok, a nyúlánk fűszálak, az avarból kikandikáló virágok, és a mohapárnák is csak úgy nyelték a megújulást hozó eső áldott cseppjeit. Mindenki boldog volt, hiszen eljött számukra a várva várt felüdülés, melyre oly sok időt, oly sok szomjas napot kellett várniuk. De végre megérkezett.

Kedden napközben az esőnek újabb és újabb hulláma érkezett, és amikor az erdő ösvényére léptem rég nem érzett illatok osontak tova, az eső üde, utánozhatatlanul kellemes illata. Szinte érezni és hallani lehetett az erdő és a tisztás lakóinak az örömkiáltását. A csapadék egy nap alatt hihetetlen változást hozott el az erdőbe. A magas fák égbe meredő karjain rengeteg új rügy nyitotta kis aprócska tenyerét, hogy ragyogó, kacagó zöld lombjuk, mint barátkozó kezek kapcsolódjanak össze.

Az üdeség elvarázsolta a madarak szívét is, és örömteli ódájukat zengték a fák, a bokrok ágai között. A rigók boldogan fuvoláztak, a harkály önfeledten dobolt, az erdei pintyek torkuk szakadtából ismételték strófáikat, a vörösbegy a bodzabokor nyúlánk ágán hallatta dicsőítő nótáját, a széncinegék hinta dalocskájukat küldték tova a gyenge szél láthatatlan szárnyán, szajkók próbálkoztak a dalolással, hogy ők se maradjanak ki az erdő hatalmas kórusából, a zöld küllő pedig kacagott, hangosan kacagott, mely igazán boldognak és felszabadultnak hallatszott.

A fűszálak hegyén apró cseppek ringatóztak, köztük pedig tavaszi lepkék pihentek, türelmesen várakozva, hogy a szürke felhők közötti réseken előbújjanak a nap melengető sugarai, melyek erővel tölti fel őket.

Az eső mely, annyit váratott magára hihetetlen örömmel és boldogsággal töltötte meg a természet végeláthatatlan ösvényeit, és előcsalta a még szunnyadó életeket. 

Közönséges boglárka 

Tavaszi erdő 

A tavaszi erdő virágkincsei

Erdei ibolya 

 Mezei zsálya és szorgos kis vendége

 Selymes zanót

 Salátaboglárka

 Piros árvacsalán

Április vége felé járunk, amikor a tavasz már teljes szépségében pompázik. Az erdők, mezők ösvényeinek lakói már mind, egytől-egyig ébren vannak, hogy egyedi szépségükkel gazdagítsák a természetet.

Kora délután volt, amikor a kellemes tavaszi meleg a szabadba csábított. Az erdő ösvénye már árnyasabb, mint pár hete volt, hiszen a fák hosszú, égbe meredő karjain üde zöld levélkék pihennek. Ahogy a gyenge szellő a sudarakba osont gyengéden ringatni kezdte őket, kedves árnyaik pedig a törzseken és a talajon titokzatos mintákat rajzoltak. A nap eleven sugarai már nem tudnak akadálytalanul az erdőbe hatolni, a kacagóan zöld, zsenge levélkék már útjukat állják, de amikor sikerül beosonniuk, annak a látványa maga a csoda. Olyankor a fények játéka még szebbé, még ragyogóbbá varázsolja a fák rengetegét.

Ahogy utamon haladtam előre, a madarak ujjongó, szerelemtől ittas strófái követték minden lépésemet. A számtalan strófa között azonban volt egy hang, egy olyan szólam, melyre minden évben izgatottan várok. Ez a nevét ismételgető madár hozza el számomra az igazi, hamisítatlan tavaszt. Ő nem más, mint a kakukk, akinek szólamait ezen a vasárnapon sikerült először hallanom. Boldog voltam, hiszen tudtam, hogy ettől a naptól kezdve, egészen nyár közepéig vele együtt, az ő kíséretében fognak telni a sétáim.

A kakukkon kívül csengő dallamaikat hallatták a fekete és az énekes rigók, hinta dalocskájukat ismételgették a széncinegék, trilláztak a kék és a barát cinegék, önfeledten füttyögtek a csuszkák, hangosan, talán a leghangosabban strófáztak az erdei pintyek, csilpcsalpfüzike nevét ismételgette a tölgyfa ágai között, csinos mellénykét viselő vörösbegy hallatta hangját a bodzabokor ágai közül, mely hang úgy osont tova, mint a lágyan csörgedező kispatak. A messziből harkály dobolt, de már nem azzal az elánnal, mint hetekkel ezelőtt tette, inkább olyan tessék-láséknak tűnt ez a hang, majd újra és újra felzendült a zöld küllő boldog és önfeledt kacagása is, mintha kinevetné az erdő lakóit.

Az erdei út mentén, a fagyalbokrok fiatal zöld leveleket viselő ágacskáinak árnyékában szerényen pislogtak az erdei ibolyák. Pedig ha tudnák milyen szépek, és milyen kellemes illattal áldják meg az erdőt, akkor biztosan nem rejtőzködnének el a bokrok zöld szoknyájának rejtekébe. Szorgos méhek, szép termetű dongók, puha meleg szőrkabátot viselő pöszörlegyek zsongták körbe nem csak az ibolyákat, hanem a tavasz nektárban dús minden apró virágát.

A hegyoldal, ahová utam tartott kedves hely a számomra, több okból is. Innen a legszebb a kilátás szeretett otthonomra, arra a csodás tájra, melynek látványa újra és újra rabul ejti a szívem, és mellyel soha nem tudok betelni. A másik ok pedig az élővilág gazdagsága. A hegyoldalon szép kort megélt tölgyfák élik öreges életüket, melyeken az elmúlt évtizedek már meghagyták a nyomukat, de mégis ettől olyan különlegesek, és értékesek. Mély ráncaik a hosszú idő elmúlásáról árulkodnak, mely alatt oly sokat láthattak és tapasztalhattak, ha mesélni tudnának az átélt időkről, ámultan hallgatnám a történeteiket. Ezeknek a fáknak a védelmében tavasztól egészen ősz végéig szebbnél-szebb virágok élik az életüket, és annak ellenére, hogy jól ismerem ezt a helyet, évről-évre meg tud lepni, és ajándékozni újabbnál-újabb megfigyelési élményekkel.

Ahogy lábaimat szedtem a tavaly ősszel lehullott levelek csörögtek a cipőm talpa alatt. Az elmúlt hosszú hetek, sőt hónapok alatt alig volt csapadék a vidékünkön, és ez a szárazság, mindenből kiszívta a nedvességet. A talaj mély ráncokat visel magán, az avar pedig olyan száraz, hogy minden lépésem nyomán hangos csörög, mintha beszélni akarnának, hangjukat hallatni, és esőért kiáltani. De az eső sehogy sem akar megérkezni, pedig óriási szükség lenne rá, hogy a száraz föld szomjúságát tudja oltani, és hogy a belőle születő életek gyökerei vízhez juthassanak.

A szárazság ellenére azért sikerült találkoznom jó pár tavaszi virággal, de korántsem annyival, mint egy esztendővel ezelőtt. A barna levelek védelméből selymes zanótok dugták elő sárga fejecskéiket, lilán tündökölt az idei első lila szirmokkal büszkélkedő sudárra nőt mezei zsálya, a fűszálak közül nyúlánk mezei keresztfű kémlelete az eget nem e lát, esőt hozó felhőket közelegni, pongyola pitypangok nézelődtek a zöldellő fűszálak között, és úgy festettek, mintha a nap korongja többedmagával pottyant volna a talajra. Az erdei kutyatejek pedig annyian voltak, mintha az égből szórták volna alá őket. Itt-ott még salátaboglárkák csillogó sárga szirmai, apró rózsaszín virágokat viselő piros árvacsalanak, lila színben pompázó kerek repkények bújócskáztak. Az egyik öregedő tölgy lábánál pedig szerényen meghúzódva pihent az aprócska fehér virágokat viselő közönséges derecevirág. Ezen a sétámon még csak vele sikerült találkoznom, de jó pár nap múlva sokkal, de sokkal többen lesznek, és a hegyoldal talaját fehér virágszőnyeggel borítják majd be, mintha frissen hullott hópelyhek szálltak volna le az égből.

Amikor sétámról hazafelé tartottam a fénylő kék égen újabb és újabb fellegek tűntek fel. Észak felől, egymást követve kergetőztek, és mire hazaértem a nap korongját is uralmuk alá vették. Az eső reményét hozták el, de sajnos ez a remény szerte foszlott, mert ezek a fellegek nem hozták el a várva várt éltető csapadékot és felfrissülést, melyet a természet lakói már annyira vártak.  
  

      Közönséges derecevirág

Pöszörlégy

Salgói vár

Kiskertem ékessége

A tavasz első hónapjának a végén kezd ébredezni téli álmából kiskertem barackrózsaszín virágokat nevelgető cserjéje, a japánbirs. Évről-évre nagyon várom, hogy nyúlánk ágkarjain megjelenjenek az első bimbók, melyek az igazi tavasz beköszöntét jelentik a számomra. Az idei esztendőben is rengeteg apró bimbó várakozott a napsugarak gyengéd simítására, és a kellemes meleg eljövetelére, melyek mindegyike a bőséges virágzás reményét tartogatta magában. Az igazi, hamisítatlan kikelet pedig március végére meg is érkezett, mely sorra bontogatni kezdte a virágok szirmait, most áprilisban pedig igazi pompájában tündököl, és ő lett a kiskertem legszebb ékessége. 

Naplemente a kosborok földjén

 Agárkosbor fehér sziromokkal 

  Agárkosbor fehér sziromokkal

 Agárkosbor

Amikor a nap nyugovóra tért 

 

Kedves látogatóim ma erdőbényei képes beszámolóm utolsó részét osztom meg Veletek. 

Három napot töltöttünk ezen a számomra csodálatos, természeti értékekben gazdag helyen, és minden este, a falu határában álldogáló kosborokkal tarkított réten néztük meg a naplementét. A természet gyönyörű színeket festett az ég aljára, amikor a nap korongja szépen lassan búcsút vett a tájtól és nyugovóra tért.

Fogadjátok sok szeretettel a kosborok földjén készített fotóimat. 

 Agárkosbor

 Agárkosbor

 Agárkosborok

Agárkosbor

Panoráma a Mulató-hegyről

Ma Erdőbényei képes beszámolóm harmadik részét osztom meg Veletek. Ebben a bejegyzésben a Mulató-hegyen készült fotóimat tekinthetitek meg, mely 230 méter magas hegy köré épült maga a falucska, és ahonnan csodálatos látvány tárult a szemeink elé. Fogadjátok sok szeretettel.