Ébredező rovarvilág - Hajnalpírlepke

A hideg, fagyokkal tarkított márciusi napokat hirtelen a kellemesen meleg, langyos tavaszi időjárás váltotta fel. Szinte egyetlen nap leforgása alatt köszöntött be a régen várt jó idő. 

Az erdő ösvényeit a Nap sugarai cirógatják, sorra ébresztgetve a téli álmukat alvó lakókat. Lassan félősen bontogatni kezdik szirmaikat a kora tavaszi virágok, illatukat a langyos szél repíti előre útján, méhek, dongók zümmögő hangja, madarak gyönyörű strófája járja át az ösvényeket. Készülnek a fák, készülnek a bokrok, ágaikon rügyeik duzzadnak, mintha mindannyian egy titkos varázsszóra várnánk. És, amikor ez a hang könnyedén szalad végig az ösvényeken, bejárva minden szegletét, minden rejtett zugát, szépen sorban, egymást követve, mint apró kis ujjacskákat bontják majd ki leveleiket. 

A tavasz meleg érintése, ami levegőt olyan kellemesen meleggé varázsolja, sorra csalja elő a könnyed röptű lepkéket is. Tegnap délelőtt, idén először sikerült megfigyelnem, a csapongó röptű, élénk narancssárga szárnyfoltot viselő hajnalpírlepkét. Miközben szárnyait hol össze zárta, hol szét tárta, újra és újra élőtűnt a hímekre jellemző élénk sárga szárny dísze. Röptében könnyen kitűnik a még színét vesztett tájból. Azonban, amikor épp rövidke pihenő idejét tölti, és szárnyait összezárja, tökéletesen beleolvad a környezetébe. Hiszen szárnyai fonákjának a mintázata és színezete kiváló álcázást biztosít a számára. 

Egyes években nagy számban megfigyelhetőek egyedei. Voltak már olyan esztendők, amikor nagyon gyakran tudtam szépségükben gyönyörködni. Tavaly egész kevés egyedét láttam, hogy az idei esztendőben újra nagy számban fordulnak - e elő az még a jövő titka. Mindenesetre, az idei első találkozás, újra kedves emlék a számomra. 

Találkozás egy festékhiányos énekes rigóval

 

 

 

Amikor, a tavaszi Nap sugarai meleg érintésekkel fésülik a fák sudarait, a barnuló avarral pajkos szelek játszadoznak szelíden, a fák rengetegében virághímes szőnyeg fedi be gondosan a talajt, az első lepkék könnyedén libegnek az enyhe levegőben, a csupaszon az ég felé nyújtózó  fák ágai között dalra fakadnak a hosszú utat megjárt énekes rigók. 

Az idei esztendőben március elején hallottam először az első énekes rigó gyöngyöző strófáit. Azóta már nem csak egyedül dalol, fajtársaival együtt, valamint a feketerigókkal, és többi dalra fakadt tollassal ezer hangú koncertet játszanak. 

Az idei tavasszal  madárbarát kertemben a szokottnál több énekes rigó teszi a tiszteletét. Évről-évre visszajáró vendégeim, vagy, ha pontosabban akarok fogalmazni lakóim. Hiszen a szép sudárra nőtt fenyőfám védelmező ágai között lapul meg gondosan elkészített fészkük. De nem csak a kertemben lakó rigókat tudom megfigyelni, hanem az erőben fészkelők is rendszeresen betérnek hozzám. 

Az énekes rigók igazán csinos madarak, annak ellenére, hogy felöltőjük kerül minden hivalkodást, melynek köszönhetően testük tökéletesen a környezetükbe tud olvadni. Szinte észrevétlenül tudnak motozni az avarban, és az aljnövényzetben, miközben betevőjük csigák, giliszták, férgek után kutatnak. Hátuk meleg olajbarna színezetű, alsótestük fehéres alapon szív alakú, barnás fekete foltokkal tarkított. Szemeik sötét színűek és nagyok, melyeknek köszönhetően a szürkületi időszakban is kiválóan látnak. Fejük tetején barnás színezetű foltot viselnek, ami számomra olyan, mintha csinos kis kalapba bújtak volna. 

Jelen történetem is egy ilyen csinos megjelenésű énekes rigóról fog szólni, aki egy kicsit különcnek számít a többi fajtársa között. 

Kora reggel volt, amikor kertem vendégeit figyeltem. A Nap a szürke felhők mögött pihent, sugarai nem simogatták a fák rengetegét és a kiskertem lakóit. A madarak gyöngyöző dalait repítette a szelíden osonó szél, a levegőben pedig a kikelet utánozhatatlan illata úszott.

A diófa ágai között vörös bundás mókuslakóm falatozott. Korgó gyomra éhségét finom diócsemegével enyhítette. Cinegék röppentek a fák ágai között, csuszka szaladgált fel s alá a diófa törzsén, szajkók udvaroltak egymásnak, finom falatokkal etették egymást. Feketerigók, énekes rigók, vörösbegyek keresgéltek a talajon betevő után, mindent átkutatva, minden száraz falevél alá benézve, hátha valami finom falat lapul meg alattuk. És lapult, láthatóan sikerrel jártak, újra és újra. Ahogy őket figyeltem, hirtelen egy különleges kinézetű madáron akadt meg a tekintetem. Nem volt olyan szembetűnő, mint a majd egy éve megfigyelt festékhiányos meggyvágó, de rajta is kiválóan látszott az eltérés. Jól látható volt, egyből szemet szúrt, hogy ő másabb, mint a kertben kutató fajtársai. Fején a barnás sapka fehér volt, amit még messziről is észre tudtam venni. Gyorsan a fényképezőgépemért nyúltam, megerősítést remélve. És igen, ahogy közelebb hozta őt a kijelző tisztán láttam, hogy valóban fehér folt díszíti a fejét, és a hátát fedő tollruha is fakóbb színezetű volt.  Pár percig tartott a látogatása, fényképeket és a videót is tudtam róla készíteni, miközben viselkedését figyeltem. Visszahúzódóbb, félősebb volt, mint a többi rigó, hiszen őket a többi madár, sőt a mókusok közelsége sem zavarja. Ez a festékhiányos énekes rigó viszont még a fára reppenő széncinegétől is megriadt, pedig a finom csemege, ami pillanatokkal előtte kutatott fel, a szép méretesre nőtt giliszta ott várta a talajon. Amint a cinege odébb állt visszatért, csőrével megragadta a zsákmányát és repült is vele tova, hogy nyugodtan, védett helyen el tudja fogyasztani. 

Egész álló nap, amikor időm engedte figyeltem a kertem, hátha újra feltűnik, de nem láttam. Talán még betér hozzám, talán még újra láthatom csinos, egyedi megjelenését.

Leucizmus, festékhiány esetén, a melanociták, melyek a melanin nevű festékanyagot termelik teljesen hiányoznak a bőr egyes területeiről. Ha ezek a sejtek hiányoznak a bőrből, akkor nem rakódik le melanin a tollakban, így egyes területek foltokban kifehérednek. 

 

 

 

Meggyvágó látogatása

Március van, a tavasz első hónapja és egészen eddig kellett várnom, hogy az idei etetési szezonban meglátogasson az első meggyvágó. 

A tél utolsó napjai és a tavasz eleje szokatlanul enyhe időt tartogatott az erdők, mezők lakói számára. Hirtelen a kemény fagyokból, a kellemes melegbe toppantak. Azonban a március még a kikelet korai hónapja, és nem ritkák a hosszabb, rövidebb ideig tartó lehülések. Ez az idei esztendőben sem alakul másként. A tavaszba vissza lopakodott a tél, ami újra több tollas vonz a kertembe. Közöttük a csinos megjelenésű, impozáns csőrrel megáldott meggyvágót is. 

A tél végi és tavaszi időszakban egyes madárfajok hímjei szembetűnő változáson esnek át. Téli, kopott, nyugalmi tollazatukat egyre merészebb, egyre szembetűnőbb színezetű felöltőre cserélik. A meggyvágóknak  azonban nem a tollazata az, amiben változás történik, nemsokára elmesélem Nektek, ők hogyan készülnek a nászidőszakukra. 

A téltemetők ébredése

Teltemetők

Az idei esztendőben nehezen köszönt be a kellemes tavaszi időjárás. Hiába közeleg a kikelet első hónapjának a vége, mind a mai napig a fagyos éjszakák, a didergő nappalok, az újra és újra szállingózó hópihék tánca járja át a természet ösvényeit. A madarak csöndes énekét a jeges, süvítő szelek törik meg. Amikor szürke fellegek terpeszlendek el az égbolton, és a hideg idegen szelek szaladnak végig dühösen a fák rengetege között még a madaraknak sincs kedve dalra nyitni a csőrüket. Az ilyenkor szokottnál csöndesebb a fák rengetege, csak kósza hangok osonnak tova. 

A talaj fagyos, a pocsolyákat jégpáncél uralja. Nehezen ébred téli álmából a természet, az erdő virágai a melengető napsugarak simítását várják, mindhiába. 

Az avar puha paplanja alól a telet temető téltemetők kukucskálnak elő. Ők bátrak, könnyedén felveszik a harcot az éjszakai fagyokkal. Napsárga virágaikkal szint lopnak a barna levelek közé, aprócska fejükkel szerényen néznek szét a télies tájban, szemeik csillogók reményekkel teli, bizakodó. 

A tavasz egyik legkorábban szirmait bontó virágai, az aranysárga színben pompázó téltemetők. Gyakran már a vékony hótakaró alól is elődugják törékeny kis fejecskéiket, és, ha a nap a langyos sugarai végigsimítsák testüket, akkor szirmaikat is szépen elkezdik bontogatni. A kora tavaszi erdő üde színfoltjai, hiszen, amikor a többi virág, mint a bársonyos tüdőfüvek, a bogláros szellőrózsák, a keltikék még csak ébredeznek, ők már fenséges pompájukban tündökölnek.

A téltemetők gyertyános-tölgyes, és ligeterdők lakója. Ha életfeltételeihez szükséges, háborítatlan otthonra lelnek, akkor gyönyörű, aranysárga színű virágszőnyeggel fedik be a tavaszi erdő, barna talaját. Ilyenkor a még kopár erdőt mesebeli szépségűvé varázsolják. A mi vidékünkön ilyen nagy számban nem fordulnak elő, de pár apró szépség már kivirágzott, és a téli álmukból felébredt rovarokat mágnesként vonzzák.      

Süvöltők a fák ágainak védelmében

 

Süvöltő hím 

Március van, a tavasz első hónapja. A természet már érzi a változást, lakói pedig serényen készülődnek az újjászületés csodás ünnepére. 

A délceg fák lassan, egészen óvatosan ébredezni kezdenek. Most még csupaszon, levelek nélkül álldogálnak, de ágaikon a rügyek napról-napra egyre csak duzzadnak és duzzadnak. Bennük rejlenek az új élet reményei, hogy egy szép madarak dalától hangos napon előkandikáljanak az első, félősen megbújó aprócska levelek. 

A kis erdei tisztást féltőn körbeölelő fák ágain is nagy a készülődés, ezt pedig téli vendégeink a süvöltők is nagyon jól tudják. A duzzadó rügyeket csipegetik, egyiket a másik után. Magasan, a fák legtetején kisebb csapatba állva csemegéztek, amikor utam éppen arra vitt. Jelenlétüket hangjuk, oly jellegzetes hívogatójuk árulta el. Félnéztem a magasba, amikor először a csinos narancssárgás pirosas tollruhát viselő hímen akadt meg a tekintetem. Nem messze tőle egy tojó csipegetett. Vaskos nyakát próbálta minél hosszabbra nyújtani, hogy a finom csemegét elérje. Percekig figyeltem őket, amikor a hím énekelni kezdett. Szolidan, szinte alig hallhatóan, de oly tisztán ismételte ritkán hallható énekét, amiben semmi hivalkodást sincs. Szinte eggyé olvad a természet többi hangjával, alig észrevehetően. Mintha előadása csak a párjának szólt volna, mintha nem is akarta volna, hogy más meghallja. Párja pedig ott volt nem messze tőle, pár gallyal odébb. 

Kamerám feléjük fordítottam, próbáltam rögzíteni őket. Állvány hiányában a kezeim kicsit remegtek, de megmutatom Nektek is kedves téli vendégeink szépségét, hiszen a süvöltők gyönyörű madarak, a színét vesztett téli táj igazi gyöngyszemei, pláne az élénk tollzatú hímek. 

Tavaszi vadvirágok az erdők rengetegében

Kikeleti hóvirág 

Tél vége felé, amikor a Nap mosolygó arca egyre tovább járja az égboltot, sugarai pedig kellemes meleggel cirógatják az erdők ösvényeit, szépen lassan ébredezni kezdenek a föld mélyében nyugvó aprócska életeket. Az avar meleg paplanja alól kíváncsian tekingetnek elő az első vadvirágok. 

A kora tavaszi aszpektus egy csodálatos jelenség, ami évről-évre rabul ejti a szívünket, hiszen az erdők talaja, pár hétre virághímes szőnyeggé változik, melybe a vadvirágok sokasága szövi a szebbnél-szebb színeket és mintákat. 

A tél szinte alig ballag tova, az első vadvirágok már szirmaikat bontogatják. Dacolnak a még gyakori éjszakai fagyokkal és a hűvös nappalokkal. Ezeknek a kora tavaszi virágoknak a föld alatt található raktározó szervei bőséges tartalékot rejtenek, amiknek köszönhetően kora tavasszal szárba, levélbe és virágba tudnak szökkenni. A hagymás - gumós növényeknek bőséges tápanyag áll rendelkezésükre, mely segít őket korai pompájukban. Tápanyagban dús erdőségekben lelték meg otthonukat, ahol a talaj humuszban, tápanyagban gazdag és üde. 

Közös jellemzőjük, hogy még mielőtt a fák magukra öltenék lombruhájukat, addigra ők, szárba, levélbe és virágba szökkennek, sőt legtöbbjük, még terméseiket is beérleli. Mire a fák üde, zöld lombsátra összezáródik a fejük felett, addigra ők már visszahúzódva, a föld mélyében pihennek, és a következő madárdalos tavaszról álmodnak.

A geofiton fajokon kívül, számos egyéb évelő, lágyszárú, valamint például a télizöld meténg, aki egy aprócska örökzöld növény is szirmait bontogatja az erdők sudár fáinak a védelmében. 

Tartsatok velem, és az előttük álló hetekben megmutatom és elmesélem Nektek, hogy a vidékünkön milyen tavaszi virágok szőnek gyönyörű színeket és mintákat az erdők vastag, barna avarpaplanjába. 

Nünükék násza

 

A kis erdei tisztáson a tavasz napról-napra egyre jobban kezd kibontakozni. A tél szépen lassan erejét vesztve pihenőre tért. 

A Nap fényében fürdő részeken apró rovarok ébrednek fel hosszú álmukból és boldogan szedik lábaikat, süttetik testüket, egyesek pedig már a szerelmet keresik. 

Évek óta figyelem a tisztás lakóit, de ezidáig, ilyen korai időpontban, még nem tudtam szemügyre venni a nünükék szerelmi életét. 

Jelen történetem élményét még február utolsó hetében élhettem át. 

A tisztáson vékonyodó hódunna őrzte a februári havazás emlékét, de ez a nünükéket egyáltalán nem zavarta. A hirtelen jött enyhe, tavaszias levegő, a melengető napsugarak hamar előcsalták őket is. 

A nünükéknek, szinte egyből megjelenésük után van a párzási időszaka, ami után a hímek elpusztultak, a nőstények pedig laza talajba rakják le petéiket, amelyekből a következő nemzedék nünükéi fognak kifejlődni. Azonban ahhoz, hogy ők is, mint szüleik kifejlett rovarokká váljanak hosszú és viszontagságokkal teli utat kell bejárniuk. Ez az út pedig szó szerint hosszú, hiszen a petékből kikelt lárvák virágokon álldogálva fuvarra várnak. A fuvarosaik pedig a mit sem sejtő vadméhek lesznek, akik tudtukon kívül saját birodalmukba szállítják a potyautasokat. Új, ideiglenes lakóhelyükön a lárvák igencsak jól élnek, a méhek által termelt energiában gazdag mézet fogyasztják. Többször vedlenek, átalakulnak valódi bábokká, fejlődésük legvégén pedig kifejlett nünükékké válnak. Ezt a hosszú utat, és fejlődési szakaszokat a több ezer petéből csak néhány képes végigjárni. Kevésnek adatik meg, hogy kifejlett rovarrá váljon, akárcsak szüleik voltak, és a tisztás lakóközösségét gazdagítsák. Éppen ezért is fontos, hogy óvjuk őket.