Pókhálós lepke
Esőcseppek
Mezei zsurló
Éjszaka nagy dirrel dúrral megérkezett az eső, mely ebben az
időszakban tényleg aranyat ér, hiszen neki köszönhetően fejlődnek szép nagyra a
veteményeskertem zöldségei, gyümölcsei. A réteken, mezőkön pedig a virágok
várják eljövetelét. Szerencsére amilyen nagy robajjal érkezett jeget, és
felhőszakadást nem hozott magával, így károkat nem okozott.
Kora reggel
gondoltam egyet, és útra keltem, egy kis sétára az erdőbe. A nap már felkelt,
de mintha szégyenlős lenne úgy bújt meg a komor felhők mögött, türelmesen
várakozott, hogy kitisztuljon az égbolt, és eljöjjön az ő ideje. Annak
ellenére, hogy korai volt az idő, egyáltalán nem volt hűvös, sőt inkább páradúsnak, és fülledtnek
érződött a levegő. Az erdő fái között nyolc aprócska vadmalac keresgélt a
talajon, de amint észrevettek, szedve pici patáikat menekülni kezdtek. Anyjuk
nem lehetett messze, mert jól hallató volt röffenése, a sűrű növényzet közti
motoszkálások egyre messzebbről hallatszottak, majd teljesen elcsendesedtek. Eddig reggelente még nem találkoztam velük,
általában estefelé, és éjszaka a biztonságot adó sötétség leple alatt teszik
itt tiszteletüket.
Az erdő hatalmasra nőt bükkfái a hajnali eső emlékét őrizék,
a levelekről kövér cseppek hullottak alá a talajra. A természetnek hála minden
áldott reggelen hallhatom a madarak koncertjét, de ma a szokottnál is
áthatóbban daloltak. A kórusban a két főszereplő a fekete, és az énekes rigó
volt, kicsit szerényebben az erdei pintyek énekeltek, félénken a széncinege „ti-ta-ti-ta”
strófáit ismételgette, és az előadásba a zöldikék is bekapcsolódtak. Azonban
ezen a reggelen volt egy flóta, mely a legszebben csengett, és ezt nem más
adta elő, mint barátposzáta. Az idei tavaszon nem túl gyakran hallottam kedves
énekét, pedig bármikor, és bármeddig elhallgatnám. Tekintetemmel keresni
kezdtem, de a sűrű lombkorona rejtekébe már nem lehet belátni. Azonban lelki szemeim
előtt szinte láttam, amint fekete sapkácskájában, délcegen felütött fejjel csak
dalol, és dalol mindenről megfeledkezve. Sajnos a mai reggelen nem volt módomban sokáig
hallgatni őt, mert az időm meg volt számlálva, hiszen hétfő révén hamarosan munkába
kellett indulnom.
Amint kiértem az erdő öleléséből, a kis tisztáson olyan
meleg, és párás levegő fogadott, hogy egyszeribe túl vastagnak tűnt az amúgy
nem túl vastag felsőm, de a lassan derékig érő fűben, melyben rengeteg a
kullancs biztonságosabb a hosszú ujjú ruha viselete.
A komor felhők lassan szakadozni kezdtek, és az apró réseken
előbújtak a nap első sugarai. A fűszálakon megpihent esőcseppek
ahogy a nap megsütötte őket úgy csillogtak mint ezernyi apró kristály. A mezei zsurlók nagy
változáson estek át az elmúlt hetek alatt, és a rajtuk díszlő cseppektől úgy néztek
ki, mintha apró gömbökkel díszített karácsonyfák lettek volna.
Sávos cincérek, sáskák, szöcskék ácsorogtak a fűszálakon,
várakozva, hogy a nap sugarai végre átmelegítsék őket. Ebben a korai órában még
a lepkék sem kaptak szárnyra, meghúzódva a fűszálak között pihengettek a c-betűs
lepkék, a pókhálós lepkék, a közönséges boglárkák, és egy élénk narancssárga
színű nagy tűzlepke.
A tisztás talaját szinte napról napra egyre több ezüstös
pimpó díszíti, köztük mély bordó színével virít az apácavirág, kéken
csalj a tekintetet az orvosi atracél. A seprencék hajtásai napról napra egyre
sudárabbra nőnek, még csak egy-egy virág díszlik rajtuk itt-ott, de június
közepére mind virágba fog borulni, fehér tengerré változtatva a tisztást, és
akkor szebbnél szebb lepkék kezdik el látogatni őket, és gyűjtögetni édes
nektárjaikat.
Mire visszaindultam szinte az összes felhő tovaúszott az
égbolton, helyet adva a nap meleg sugarainak. Az egyre melegedő levegőben kezdődött
meg az igazi élet a tisztáson, a szöcskék hatalmas ugrásokkal közlekedtek a
fűszálak között, a lepkék, táncra perdültek, és a méhek is nekikezdtek szorgos
munkájuknak. Hangosan zümmögve repkedtek az akácfa virágai körül. Az erdő
szélén jó pár akácfa áll, melyek mind fehér ünneplőbe öltözve, édes
pollenjeikkel csalják a nektárjukra éhes méheket. Méhek pedig vannak bőséggel,
és szorgosan, reggeltől estig, nap nap után, csak dolgoznak, és dolgoznak, hogy
asztalunkra finom méz kerülhessen. A mai reggelen a levegő mozdulatlanul áll,
de az édes akácillat átjárta a tisztás, és erdő minden egyes szegletét.
Szeretem ezeket a kora reggeli sétákat, figyelni hogyan
ébred a természet, ilyenkor a fények, a hangok, és az illatok is teljesen
mások, mint napközben. A levegő friss, és üde, a táj pedig érintetlen.
Sáska
Seprence
Fehér akác