Fehér madársisak.

Lassan, de biztosan véget ér a tavasz, mely az idei évben nem kényeztetett el minket jó idővel. Hetek óta a hőmérséklet inkább az áprilist idézte, reggelente volt, hogy talaj menti fagy tette próbára a növényeket, és napközben sem volt melegünk, sőt inkább fázós volt a levegő. Tegnap reggelre azonban hirtelen beköszöntött a tavasz. Mint minden vasárnap reggel most is útra keltem az erdőbe. Az idei esztendőben ezen a reggelen éreztem először ezt a kellemesen langyos, édes virágillattal telt levegőt. A hatalmas fák már mind, egytől egyig délcegen állnak üde zöld lombruhájukban, és a szikrázóan kék égboltot, csak akkor láthatom, ha a gyenge szél éppen úgy igazgatja a leveleket, hogy apró rést hagy köztük, de ha nem is láthatom az ég kékjét tudom, hogy süt a nap, mert sugarai itt, ott áttörik magukat sűrű levelek között. Ilyenkor május végén, az erdőben a legvilágosabb órákban is, kellemes félhomály uralkodik. A tavaszi virágpompa lassan elmúlik, már csak itt-ott virít egy egy változó boglárka, vagy egy későn életre kélt bársonyos tüdőfű. Ahogy egyre kevesebb a fény bent az erdő mélyén, úgy egyre kevesebb a virág is. Azonban ez a reggeli sétám elsősorban egy virág a fehér madársisak miatt volt, aki bent él az erdőben. Már harmadik alkalommal teszem meg ezt a túrát, bízva abban, hogy a fehér madársisakok már szépen kibontották a szirmaikat. A legutóbbi látogatásomkor már némelyikük szépen kinyílva fogadott, de legtöbbjük még csak bimbós volt. Ennek az orchideafajnak a virágai nyílott állapotban is csak félig nyitják szét fehér szirmaikat. A megporzásukat végző rovarok számára nem tudnak nektárral kedveskedni, hanem a virág belsejében megtalálható mézajkak barázdái szolgálnak táplálékul. Az elmúlt időszakban, amióta nem láttam őket szép sudárra nőttek, némelyikük elérte a 40 centiméteres magasságot, de volt amelyik alig volt 10 centiméteres. A nagyobbak sok, egyesek nyolc, tíz virággal is büszkélkedtek, míg a kicsiken alig volt kettő, jobb esetben három virág. De nem a virágok nagysága vagy a száma számít, hanem, hogy itt élnek, én pedig rájuk találtam, és minden év tavaszán gyönyörködhetek szépségükben.