Őszi reggelen

Olasz harangvirág

 Erdei pereszlény

 Farkaskutyatej

 Kalinca ínfű

Hosszú napok és hetek óta vágyott már a természet az éltető csapadék után, de mindhiába, sehogy sem akart eljönni az áldott eső, mely meglocsolta volna az erdők, mezők ösvényeit. A talaj ráncosan, repedezett várta, hogy egy kis vízhez jusson, és, hogy a benne lakó növények szomjukat olthassák.

Szombaton, kora reggel súlyos, szürke, de számomra mégis olyan magával ragadóan szép fellegek ülték meg az égboltot, melyek elhozták az eső reményét. Késő délelőtt volt, amikor az első esőcsepp elhagyta addigi otthonát és elindult a föld irányába. Majd szépen lassan követni kezdték őt a többiek, és mint akik egymással versenyeznek hullottak alá a talajra. Pillanatok alatt annyian lettek, hogy kisebb-nagyobb tócsákba sokasodtak, a föld pedig csak itta és itta az éltető vizet, melyre már oly régen vágyott. Az eső a lehűlést is magával hozta, melyre én már nagyon vártam, hogy a levegő végre a rendes ilyenkor megszokott kerékvágásba kerüljön. Hiszen a nyárias meleg megfigyeléseim szerint igencsak megzavarta a természet lakóit, és mint előző bejegyzéseimben is olvashattátok egyes madarak hímjei újra revírjeiket kezdték védelmezni, és a tavasszal hallható strófáikat énekelték. Ezek közül, a legszokatlanabb a széncinegék tavaszköszöntő „nyitnikék-nyitnikék” és „ti-ta,ti-ta” azaz, a hinta dalocskái voltak. A meleg, mely ilyenkor már nem megszokott megzavarta a tollas kis barátaink életét is.

Szeptember derekán már jól érezhető, hogy reggelente tovább lustálkodik a nap, este pedig hamarabb nyugovóra tér, melynek köszönhetően az éjszakák lépésről, lépésre egyre hosszabbodnak.

Vasárnap reggel korán ébredtem, és ahogy a nap felsejlett a keleti égbolt peremén el is indultam könnyed kis sétámra. Rég nem érzett hűvös levegő, és oly kellemes illatok osontak a fák törzsei között, hogy meg kellett állnom, és egészen mély lélegzetek véve szívtam magamba a szeretett ősz utánozhatatlan aromáját, melyben az eső áztatta avar, és a föld illaté volt a főszerep. Az égboltot szürke fellegek fedték be, de itt-ott apró rések álldogáltak, melyeken óvatosan elő tudtak bújni, a nap kósza sugarai. A fák sudarai közé a szeptember láthatatlan ecsetjével már aranylóan sárga foltokat festett, a gyengéd szél pedig időről-időre óvatosan táncoltatta őket. Halk zizegésük betöltötte az erdő minden zugát.

A talajt, pihenő levelek barna, sárga és vörös mintával és színekkel tarkított szőnyege fedte be gondosan, melyek most nem csörögtek a talpaim alatt, az eső cseppjeitől elnehezülve feküdtek. Az erdei út mentén a virágok tarka pompáját a nagy szárasság és a lassú elmúlás már megfakította, de egy-egy kósza szépség, igaz már megtörődve, mégis kitartóan álldogált. Nyúlánkan ácsorgó, a száraikon apró lila harangokat viselő olasz harangvirágok, apró sárga virágokkal büszkélkedő kalinca ínfüvek, karcsúra nyúlt vadrezedák, lila szirmaikat bontogató erdei pereszlények egy kisebb csoportja, valamint egészen csinos, és különleges kinézetű farkaskutyatejek lapultak az egyre száradó fűszálak között.

Az erdei ösvényről letérve utamat a hatalmas, szép kort megélt tölgyfák között folytattam, ahonnan a Salgói vár, és az őt körülölelő hatalmas erdőségekre nyílik csodaszép, számomra talán a legszebb panoráma. Fenn a fák magas ágai közül ismerős hangok szűrődtek ki. Megálltam, éber tekintetekkel, és nagyra nyitott fülekkel figyeltem a kedves kinézetű, és igazán barátságos természetű őszapók csendes motozását. Sokan voltak, egészen pontosan 16 egyedet sikerült megszámolnom, mely egy igazán szép számú kis csapatnak számít. A tölgyfa levelein, vékonyka ágain függeszkedtek olykor fejjel lefelé, mint a legügyesebb akrobaták, miközben kapcsolattartó vékony „szirr-szirr” hangjukon csacsogtak egymással. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig ott voltak, alig lehetett mozgásukat szemmel követni, de amikor egy-egy kósza pillanatra megpihentek jól láthattam kedves gömbölyded testüket, és szép nagyra nőtt, rájuk oly jellemző farok tollaikat, mely igazán különlegessé varázsolja kinézetüket. Nem voltak tőlem messze, egyik-másik csupán egy jó karnyújtásnyira, így tisztán láthattam aprócska gombszemeik kedves csillogását. Hosszú percekig szemléltem őket, majd lassan búcsút vettünk egymástól, és ők is, és én is elindultunk, mindenki továbbfolytatva a maga útját. Az apókák élelmet, egy kis csőrük alá való betevőt kerestek, és pedig kedves élményeket, melyek sétáimon megadatnak. Nem haladtam sokat előre a fák óvó védelmében, amikor egy számomra kedve strófa, a tavasz eljövetelének legszebb dala csendült fel a tölgy levelei közül. Igen jól olvassátok a tavasz legszebb dala, most pedig ősz van, ilyenkor pedig ritkaság számba megy hallani a széncinegék kikeletet köszöntő hinta dalocskáját. Ezen a reggelen pedig nem is egy, hanem két cinege ismételte gyöngyöző énekét, mintha egymást akarták volna túlszárnyalni, minta, vetélkedtek volna, hogy melyikük előadása a csengőbb. Gyorsan elő is vettem fényképező gépemet, és egy kis videót készítettem róluk, hogy Ti is hallhassátok a széncinegék hímjeinek őszi koncertjét. A két énekes cinegékhez becsatlakoztak még fajtársaik, de ők nem daloltak, hanem boldogan cserregve csacsogtak. Kisvártatva csuszkák kezdtek cseverészni jól ismert „tveet-tveet” hangjukon, a messziből szajkók rikácsoló hangja hallatszott, ahogy egymással zsörtölődtek, a galagonyabokor ágai között vörös mellényt viselő vörösbegy csettegett, nem messze tőle pedig éjfekete tollruhás feketerigó hím reppent fel nagy sebbel-lobbal, miközben idegesen riasztott. Pillanatok alatt hangokkal telt meg a tölgyerdő, éppen úgy, mint tavasz idején, mely hangok sétámat teljesen végigkísérték.   

 Széncinegék őszi éneke

Őszapó 

 Színesedik az erdő

Salgói vár

             

Őszi madárdalok - Vörösbegy

Vörösbegy

A kellemesen meleg őszi időben igazán dalos kedvükben vannak az énekes madaraink. A természet ösvényeit járva újabb és újabb előadásokban van szerencsém gyönyörködni, akár csak kora tavasz idején. A szeptemberi kórus új tagjai ezennel a vörösbegyek, akik éppen úgy, mint a csilpcsalpfüzikék ősszel, a vonulásuk időszakában ismét dalra fakadnak.

A vörösbegyek költöző madarak, de enyhe az enyhe telek van, hogy maradásra bírják őket. Ebben az estben számukra is létfontosságú ez erdők bokrain álldogáló élelmek, mint a bodza, a kökény, a fagyal, melyek kínzó éhségüket olthatják. Valamint ők is, éppen úgy, mint a hazánkba észak felől érkező példányok, szívesen veszik az emberi segítséget, és nagy szeretettel látogatják a madárbarát kertekbe kihelyezett etetőket, mely biztos élelemforrást jelent számukra a hideg és fagyos időszakban.

Ilyenkor ősszel, amikor a nap előbújik a felhők mögül, és kellemesen meleg sugaraival a tájat simogatja, ők is szívesen dalra fakadnak. Akinek pedig szerencséje van hallani, ezt a gyöngyöző előadást annak a szívébe egészen biztosan boldogság, és megnyugvás költözik. Hisz éneke olyan tisztán cseng, olyan gyöngyözően és élesen, melyhez fogható számomra nem létezik.

A meleg őszi napokon, melyből az idei esztendőben nincsen hiány, gyakran hallom nem csak ez erdő ösvényein, hanem a kiskertemben is ennek a kedves kis madárnak az előadását. Sőt, a minap éppen a csilpcsalpfüzikével énekelt közösen. A füzike a tölgyfa sudarában dalolt, míg a vörös mellénykét viselő madárka a bodzabokor, egyre szegényebb ágán álldogált, és énekelte világgá strófáit. Ezeken a kellemesen enyhe napokon az erdő, egyébként már csendes ösvényein, újra a hangoké a főszerep. Csacsognak a cinegék, boldogan füttyögnek a csuszkák, szajkók rikácsolnak, nagy fakopáncsok kopogtatják a fák törzseit, fenn a magasban, a fák sudarai felett pedig a holló pár rója a köröket, miközben tisztán hallom szárnyaik suhogását, és mély jellegzetes kiáltásukat. A madarak hangjai mellett a gyenge szélben halkan csörögnek az egyre száradó falevelek, és földet érve csendesen kopognak a meleg sapkát viselő makkgyerekek.

Az erdők élettel és hangokkal telve várnak Titeket is. Ha lehetőségetek van rá, barangoljatok a természetben, és zárjátok szívetekbe, a természet nyújtotta kedves élményekkel.  

 Őszi erdő

Őszi madárdalok - Csilpcsalpfüzike

Csilpcsalpfüzike

Legutóbbi bejegyzésemben a széncinege hím, ilyenkor szeptemberben igen ritkának számító dalolásáról számoltam be nektek. Az énekes madarak kórusa azóta, egy újabb taggal gyarapodott, mégpedig a csilpcsalpfüzikével. A füzike előadása ilyenkor szeptemberben nem mondható ritkaságnak, sőt kellemesen meleg októberi napokon is hallhatjuk nevét ismételgető gyöngyöző énekét. Az erdő csendes ösvényei járva hamar meghallhatjuk kedves előadását, mely így szól „csilp-csalp, csilp, csalp, csilp-csalp”. Semelyik más madár énekével nem téveszthetjük össze, hisz valóban úgy hangzik, mintha nevét ismételgetné, és azt kiáltaná világgá, hogy „Én vagyok, én vagyok, a csilpcsalpfüzike én vagyok!” Kiáltás, pedig a gyenge szél a szárnyaira kapja, és viszi, repíti, hogy az erdő minden szegletébe eljusson ez a kedves, tavaszt idéző strófa.

A csilpcsalpfüzikék költöző madarak. Vonulásuk már augusztus végén megkezdődik. De ha az időjárás számukra kedvezően alakul, melyben bőséggel találnak élemet, akkor még októberben is hazánkban tartózkodnak. A nap sugaraiban fürdő napokon pedig énekükben is gyönyörködhetünk.

A természetnek hála a közeli erdőben is élnek csilpcsalpfüzikék, és évről évre megfigyelhetem őket. Enyhe tavaszokon már márciusban hallom a hím kedves, revírvédő énekét. A hímek általában előbb érkeznek vissza költési területeikre, mint a tojók, mely idő olykor hetekben mérhető. Mihelyst a hím visszatér, egyből el is foglalja területét, melyet csengő dalával védelmez, és adja a többi madár tudtára, hogy bizony ez az ő territóriuma. De előadásával nem csak a területének a jogát hirdeti, hanem ezzel próbálja meg elnyerni a tojók kegyeit is.

Tavasszal amilyen korán megjelennek, ősszel olyan sokáig itt maradnak, hisz, ha az időjárás enyhén alakul, és még elegendő táplálékhoz tudnak jutni, akkor nem sietnek vissza a telelő területeikre. A füzikék főként rovarokkal, pókokkal táplálkoznak, de ősszel, ha Ti is megfigyeltek gyakran felbukkannak a fekete bodzabokrok ágai között, hisz ilyenkor szívesen fogyasztják tápláló és energiában dús terméseit. Ez a gyümölcs a vonuló madarak egyik legfontosabb tápláléka, mely felkészíti szervezetüket, hogy a hosszú vándorutat teljesíteni tudják.

Járjátok Ti is nyitott szemmel és füllel a természet ösvényeit, és gyönyörködjetek az őszi erdők és mezők szépségeiben.  

 Csilpcsalpfüzike éneke

Őszikék

Őszi kikericsek

Évről-évre minden ősszel izgatottam várom, az egyik kedvenc virágom szirmainak a bontogatását. Mely virág az ősz igazi beköszöntét jelzi, és az ő pompája az utolsó, a pihenni térő természetben.

Nagykeresztúr határában hatalmas mezők terülnek el, melyek számos élőlénynek szolgálnak otthonául. Sokféle színes virág, szebbnél-szebb lepkék, különleges kinézetű rovarok élik itt az életüket. Ezeken, az apró népeken kívül pedig őzek, szarvasok, vaddisznók, rókák mezei nyulak is itt találták meg a lakóhelyüket. De madarakban sincsen hiány, vonuló és állandó madárfajok tarkítják ennek a területnek az állatvilágát. Egyszóval ez a térség igazi kis földi paradicsom minden természetet szerető embernek, mely igazi kincseket rejt magában.   

Ebben az esztendőben az a jóslat, hogy az igazi ősz beköszöntét jelzi a kikericsek virágzása nem igazolódott be. Hisz, mind a mai napig nyáriasan meleg járja át a természet szerteágazó ösvényeit, az ősznek pedig esze ágában sincsen beköszöntenie. Éppen ennek a melegnek a következménye, hogy a hétvégi látogatásunkkor az őszikék nem, hogy szirmaikat kezdték volna bontogatni, hanem nagyon nagy részük már hervadásnak indult, vagy már el is hervadt. Nem sokon múlott, hogy lemaradjak ezeknek a csodaszép virágoknak a pompájáról, talán, ha pár nappal később érkezünk, még ennyi sem lett volna. De szerencsére pár szál még akadt, akiket a méhek még nem látogattak meg, hisz, miután ezek a szorgos kis rovarok beporozzák a virágokat, azok hamar elhervasszák, halványlila szirmaikat.

Az őszi kikericsek vagy kedves nevükön őszikék igazán különleges életű virágok. Ilyenkor ősszel, amikor hat sziromból álló, halványlila virágjaikat nevelgetik, levelek nem jelennek meg rajtuk. Fényesen zöld, húsos levelei tavasz közepén, áprilisban kezdenek el fejlődni. Ezek között a levelek között érlelődnek, az eleinte zöld, majd egyre jobban barnás színre váltó termések. A nyár első hónapjában érik el a toktermések a teljesen érett állapotukat, majd szépen lassan megszáradnak, éppen úgy, mint a levelek is. Mire elérkezik a növény virágzási ideje, addigra minden levél eltűnik, a kemény magok pedig a földbe térnek pihenni, várva a következő tavaszt, hogy ők is kihajthassanak. Ősz elején, a levelek által termelt, és a talajban pihenő hagymában raktározott tápanyagoknak köszönhetően, megjelenik a fehér szár, rajta pedig a virág. Az őszikék virágai főként halvány színűek, de találhatunk köztük sötétebb lila árnyalatúakat is, sőt ritka estben előbukkanhatnak színhiányos, azaz fehér példányaik is.

        

Őszi madárdalok - Széncinege

Lassan az ősz első hónapjának a közepén járunk, de az időjárás mit sem foglakozik azzal, hogy a naptár mit mutat. Hiába köszöntött be a szeptember a hőmérséklet még mindig a nyarat idézi. A meleg idő, a nap simogató sugarai azonban megtévesztő lehet a természet lakói számára. Jól tudom, hogy sokan örülnek az őszbe lopakodott nyárnak, de sajnos ennek súlyos következményei lehetnek. Most biztosan nem értitek, miért írom ezt, hisz a melegnek örülni kell, sokkal kellemesebb, mint az esős, ködös és hideg, valódi őszi idő. Természetesen ez mind igaz, de mégis, az élővilágot nagyon megzavarja ez az időjárási helyzet.

Életem nagyon fontos része a természet és annak lakói. Napjaimat rájuk odafigyelve, őket segítve élem. Ezért, ha bármilyen különös, szokatlan esemény történik az egyből szemet vagy fület szúr. Az elmúlt napokban érdeklődve figyeltem a kertemben és az erdőben folyó eseményeket, mely események hátterében egészen különös dolog állt, legalábbis ilyenkor szeptemberben egészen különösnek mondható. A barátcinegék boldogan kergetőztek, akárcsak kora tavasszal az udvarlás idején. Egy széncinege tojó pedig az odúmat vizsgálgatta hosszú időn keresztül, miközben a hím a fa ágán álldogálva figyelte őt. Ez a vizsgálat nem egyszeri eset volt, mert azóta, több nap is eltelt, és a csinos cinegelány még mindig az odú körül sündörög.

Ma délután is nyáriasan meleg uralta az időjárást, melyben a széncinege hímnek daloláshoz szottyant kedve. Csőrét széttárva, a tavasz egyik legszebb előadását kezdte énekelni, a szívemnek oly kedves hinta dalocskát. Hangja úgy gyöngyözött, mint a csendesen osonó kis patak kristálytiszta vize, mintha valóban a tavaszt, a kikeletet köszöntené. Hosszú hetek teltek el a madarak dalai nélkül, hisz a költési és a fiókanevelési időszakuk már régen véget ért. Hangjukat csak a kapcsolattartásra és a riasztásra használták. Azonban ez az ének, ezek a gyöngyöző strófák fontos dolgot jelentenek a cinege életében, mégpedig azt, hogy újra revírt foglalt. Énekével területét jelöli, azt a területet, melyet védelmeznie kell fajtársaival szembe. Valamint dalával a párját is óvja, aki az odúmat szemlélgeti, vizsgálgatja. Hogy mi lesz ennek a végkimenetele, azt most még nem tudom. Mást nem tehetek, mint bízni abban, hogy az igazi őszi idő hamarosan beköszönt, a hőmérséklet visszaesik az ilyenkor megszokott kerékvágásba, mely nem zavarja meg a természet lakóit, és nem készteti őket arra, hogy újabb költésbe kezdjenek. Hisz ilyenkor a rossz idő, a hideg akár egyik napról a másikra uralmába veheti a természetet, mely súlyos következményeket vonna magával.  

   

     

Ősz a tisztáson

Szalagos szerecsenboglárka

Tintakék boglárka

Számomra az ősz, a tavasz után a második legszebb és legvarázslatosabb hónap. A pihenni térő természet utánozhatatlan csodákra képes, melynek mi is fül és szemtanúi lehetünk, ha ösvényeit járjuk.

Eddig igazán szép és kellemesen meleg napokkal örvendeztet meg minket a szeptember. A derült és a sok ezernyi csillag fényében tündöklő éjszakák leple alatt a hőmérséklet már egyre alacsonyabbra kúszik, melynek hála, a tisztás minden lakója gyöngyöző harmatcseppekben várja a pirkadatot. Ahogy pedig a nap korongja lustán megjelenik az égbolton, és fényével beragyogja a tájat, mint apró kis drágakövek csillogni kezdenek. A virágok pompája már megfakulni látszik és sokuk, a tavaszig tartó álomra készülődik. Sorra egymást követve érlelik terméseiket, melyekben aprócsak magvak százai pihennek. Ezek a magocskák mindegyike izgatottan várja a pillanatot, hogy egy szép őszi napon ők is útjukra induljanak, és megpihenjenek a föld mélyében, hogy majdan egy meleg, a nap fényében fürdő nyári napon új életre keljenek, és színes pompájukkal ők is a tisztás fontos lakói lehessenek.

Seprencék, parlagi madármályvák, közönséges párlófüvek, bársonyos kakukkszegfűk és sorolhatnám mennyien, és mennyien álldogálnak, picurka gyermekeiket védelmezve, várva a napot, amikor saját útjukra engedhetik őket. A kék, a fehér, a lila, a rózsaszín, az aranylóan sárga, az üde zöld színek helyüket szépen lassan átadják, helyettük pedig barna, vörös, narancsos és nap sárga színek, és ezek megszámlálhatatlanul sok árnyalata veszi át a szerepet.

A tisztás rovarlakói is fogyatkozóban vannak. Pár héttel ezelőtt azt sem tudtam hová kapjam a fejem, annyi színpompás, különleges mintákkal tarkított lepke szelte a forró nyári levegőt. Mostanra azonban sokuknak nyoma veszett, és hosszú percek telnek el úgy, hogy egy-egy lepke az utamba kerülne. Hiába bújik elő a nap időről-időre az égboltot díszítő felhők mögül, mintha már semmi kedvük nem lenne könnyed táncukat előadni. A seprence száraz ágain vagy a sárguló fűszálakon pihengetnek, és, ha a nap sugarait érzik szárnyaikon, nem reppennek magasan a levegőbe, hanem széttárják őket és hagyják, hogy a nap meleg érintése végigsimítsa minden apró porcikájukat. Lábaim nyomán szöcskék és sáskák hada ugrál tova, de egyesek inkább a repülést választják, mely közben előtűnnek gyönyörűen színezett kék és piros szárnyaik. Ezeket, az élénk színeket csak ilyenkor mutatják meg nekünk, amikor akár egy méteres távolságot is széttárt szárnyakkal tesznek meg.

A tisztás szélén ilyenkor szeptemberben gyakran találkozom a kecses testű, erdei rabló szitakötővel. Nagyon nyugodt faj, aki közeledésemre sem fogja menekülőre, nincs is mitől tartania, hisz csak szemügyre veszem, és megörökítem őt, melyet láthatóan egyáltalán nem bán. Nyugodtan pihenget a kökény ágán és hagyja, hogy a nap melengesse testét, miközben a sugarak csillognak a szárnyain. Nehéz leírni azt a látványt, ahogy az áttetsző, egészen vékonyka szárnyai tündökölnek. Ha utatokba kerül egy szitakötő, mindenképpen álljatok meg és töltsetek el egy kis időt a társaságában, és figyeljétek meg ezt az utánozhatatlan, csodás ragyogást.

Az erdei kis tisztás az egyik legkedvesebb hely a számomra, ahová gyakran kisétálok miközben figyelem, hallgatom a körülöttem elterülő természet és lakóinak az életét. Nincs is jobb dolog, mint a természettel együtt élni, érezni és érteni minden lüktetését, ismerni a lakóit, és megérteni a meséit, melyeket szavak nélkül mesél el nekem. Én pedig tovább adhatom Nektek kedves olvasóim, hogy Ti is megismerjétek a minket körülölelő természet csodáit.      
      

 Parlagi madármályva terméseit érleli 

 Közönséges párlófű termései

Üdvözöllek ősz!

 Nagy őzlábgomba

Színesedő lomkorona

Beköszöntött a szeptember, és vele együtt az ősz első hónapja. Ahogy egymást követve telnek a napok, egyre jobban észrevehető, hogy reggelenként a nap izzó korongja tovább lustálkodik, este pedig hamarabb tér nyugovóra. Napkelte után, a nap sugarai még kellemesen melengetik a tájat, de az éjszakák sötét leple alatt egyre hűvösebb levegő lengi be a természet szerteágazó ösvényeit. Hajnalra a rétek és a mezők fűszálai, könnyed harmat ruhát öltenek magukra, melyek a kora reggeli napsugarakban, mint apró gyémántok úgy csillognak. Utánozhatatlanul varázslatosak tudnak lenni a hűvös, őszi reggelek, melyben, ha szerencsénk van, tisztán hallhatjuk a nászukra készülő szarvasbikák orgonáló előadását.

Szeptemberben még csak itt-ott láthatunk színesedő leveleket, de az ide forró, és csapadékban szegény nyár után, már egyre több fa álldogál színesedő lombruhában. A zöld levelek között napról-napra egyre több sárga szín rajzolódik ki, ha pedig a gyenge szél a sudarakba oson, könnyed tánccal hullni kezdenek, egyre vastagabb és vastagabb avarpaplannal fedik be a talajt. 

Az ősz elején már javában tart a madárvonulás. Költöző madaraink kisebb-nagyobb csoportokba verődve gyülekeznek, miközben hangosan csacsognak, mintha ez előttük álló hosszú utazás terveit beszélnék meg. Az erdőszéleken tápláló gyümölcsök kínálják magukat az éhes lakóknak és a vándorútra készülő madaraknak. Egyik legfontosabb táplálékuk a fekete bodza, mely vitaminban és tápanyagban gazdag. Fényesen fekete bogyóitól roskadoznak a bokrok, melyek ágai között rozsdafarkúak, fekete és énekesrigók, barátposzáták, csilpcsalpfüzikék töltik táplálkozó idejüket. A hazánkban telelő fajok is egyre jobban összetartva járják a fák és bokrok sűrűjét, újra kisebb-nagyobb csapatokba verődve élik a napjaikat és kutatnak betevő után. Ha figyelmesen járjuk az őszi erdő ösvényeit, tisztán hallhatjuk ezen csapatok egyedeinek a kapcsolat tartó hangjait, mellyel egymás között kommunikálnak.

A tölgyek, a bükkök némelyike lassan terméseit kezdi hullatni, de csúcspontjukat majd csak októberben érik el. Ennek ellenére a talajon pihenő makkok sorra csalják magukhoz a szajkókat, a mókusokat, az erdei egereket, a vaddisznókat, a szarvasokat és az őzeket. Hisz most jön el számukra a dőzsölés ideje, aki pedig előrelátó az nem csak a mának él, hanem előre gondol az ínséges téli hónapokra is. 

A mezők virágainak tündöklését a meleg és aszályos nyári napok már tovasodorták, de az őszikéknek, az ősz legszebb virágának a pompája majd csak most következik. Esős napok után pedig az erdők fái között sorra bújnak majd elő a csinos kalapokat viselő gombák, melyek között egészen különleges szépségűeket is felfedezhetünk.

Ha lehetőségetek van rá, kiránduljatok Ti is a természetben, és fedezzétek fel az ősz szebbnél-szebb kincseit.     

 Csertölgy makk

 Fekete bodza