Búcsúzik az április.

Salgói vár

 Kis busalepke

 Kóbor ékesboglárka

Megint eltelt egy hónap, a tavasz második, hava, amikor a legjobban megfigyelhető a természet újjászületése. Ebben a hónapban a legszembetűnőbbek a változások, amikor a hosszú tél után megfakult táj újra színekkel, és élettel telik meg. Vonuló madaraink sorra visszaérkeztek távoli telelő területeikről, megépítették fészküket, melyekben a tojások már ott lapulnak, de egyes fajoknak már az utódai is napvilágot láttak. Ebben a hónapban ez erdő, a mező, vagy akár a saját kertünk is csodálatos énekektől hangos, mely dallamok pirkadattól, alkonyatig végig kísérik a napját mindenkinek, aki nyitott füllel járja a természet ösvényeit. Hónap elején a szokatlanul meleg, olykor már kora nyáriasnak mondható időjárás sorra előcsalta a fák virágait, melyek szinte roskadoztak az illatos, és bőséges termést ígérő fehér, rózsaszín szirmoktól. Hangos döngicséléssel zsongták őket körbe a pollenjeikre éhes méhek, dongók, pöszörlegyek, és a színes lepkék. Ekkor még boldogan könyveltem el magamban, hogy mire eljön a gyümölcsérés időszaka mennyi éhes csőr, és száj fog jóllakni a pirosan mosolygó, édes cseresznyéből, a lédús almából, de ez öröm mára gyökeresen megváltozott, mert a napokban beköszöntött reggeli fagyok, nagy károkat okoztak a gyümölcsösben, elvéve ezzel a bőségesnek ígérkező termés reményét. Csak bizakodni tudok, hogy azért nem veszett oda minden, és egy pár szem cseresznyét, meggyet, vagy éppen almát be tud érlelni a nap melengető sugarai. 

Az erdő ebben a hónapban élte meg legszebb napjait, az avartakaró védelmező öleléséből sorra bújtak elő a tavasz színes virágai. Sárga színben tündököltek a bogláros szellőrózsák, a tavaszi kankalinok, a salátaboglárkák, a gumós nadálytövek, a változó boglárkák, a sárga árvacsalanak, a tyúktaréjok apró törékeny virágai, üde fehér foltokat varázsoltak az erdei madársóskák, az olocsáncsillaghúr kecses virágai, és a hagymaszagú kányazsombor sudár szárán, apró virágokkal magasodott a többi növény fölé. A lila, és rózsaszín is képviseltette magát, a tavaszi lednek, az illatos ibolya, az odvas keltike,és a foltos árvacsalánnak köszönhetően. Az erdőszéleket hófehér ünneplőbe öltöztették a kökénybokrok, melyeknek köszönhetően édes illatot repített a szél láthatatlan szárnyain. 

A rétek lakói is szépen lassan kezdtek ébredezni, a hónap közepén megjelentek az aprócska, szabad szemmel szinte alig látható sáska, és szöcskelárvák. Boldogan ugráltak, és napfürdőztek az egyre zöldebb fűszálakon. Éltre keltek a kabócák, pettyes ruhácskát viselő katicabogarak, a kék nünükék, verőköltő bodobácsok, pihentek a tisztás növényei között. Könnyed táncot lejtettek, vagy éppen a nap sugarait élvezték a színes lepkék. Voltak köztük áttelelt nappali pávaszemek, atalanta lepkék, üde, sárga színű citromlepkék, narancssárga folttal díszített hajnalpírlepkék, de megjelentek a kis busalepkék, a mustárlepkék, és a kóbor ékesboglárkák. 

A gyíkvár lakói is felébredtek téli álmukból, és amikor csak tehették a nap meleg sugaraiban fürdették magukat. A hímek már kékes nászruhájukat viselik, és a nőstényeknek kegyeiért versengenek. Hiszen a tavasz a szerelemről szól az állatvilágban, ilyenkor madarak hímjei is legszebb tollruhájukat viselik, és a rovarok is szerelmesen követik kiválasztottjukat. Sokaknál azonban már az utódokat nevelik a szülők. A feketerigók fiókái már régen napvilágot láttak, most a hónap végén hagyták hátra eddigi otthonukat, a szülők pedig már a fészken kívül etetik, és nevelik őket. Ebben a hónapban születtek meg a csíkos kis ruhácskát viselő vadmalacok is, akiket a mamájuk nevel, és véd. Most lesz második hete, hogy először láttam őket, és ez idő alatt is sokkal bátrabbak, és elevenebbek, és talán egy picikével nagyobbak is lettek. 

Aki ebben a hónapban figyelemmel követte a természet újjászületését, annak szerintem számos élmény, és emlék lapul most is a szívében, mert talán ilyenkor tavasszal a legszebbek a változások, amikor új életek látnak napvilágot, és régen született életek ébrednek fel téli álmukból.

 Gumós nadálytő 

 Hagymaszagú kányazsombor

 Tyúktaréj

 

Gondolataim a természetről.

Hagyd ott a virágokat ahol nőnek, ahová a Jóisten teremtette őket, mert csak így tudnak teljes pompájukkal ragyogni, és minden ember szívébe boldogságot lopni!

Miskolczi Tímea 

Betlehem csillaga.

 Ernyős sárma

 Ernyős sárma

Ilyenkor tavasszal szebbnél szebb virágok bontogatják szirmaikat, vannak melyeket jól ismerek, de olyanok is akadnak, akikkel eddig még nem sikerült találkoznom. Amikor ilyen, számomra ismeretlen növénnyel hoz össze egy találkát a természet, boldog vagyok, hiszen tudásom, és ismeretem bővül velük. Listámon, és noteszemben több olyan helyszín lapul, ahol a virágoknak pontos virágzási ideje, és helye szerepel, hogy hol, és mikor sikerült megfigyelnem őket. Ez a lista ismét egy új fajjal bővült. 

Az idei évben a szokottnál korábban kezdték el szirmaikat bontogatni a Tavaszi héricsek, melyeket több helyen is meg tudok figyelni, de a legkedvesebb a Lucfalva határában lévő domboldal. Itt évről évre élénksárga virágtengerben úszik a rét. Kora tavasszal, a még száraz fűszálak közül kelnek új életre, hogy egy kis színt lopjanak a hosszú tél alatt megkopott tájba. Nincsen egy hete, hogy erre jártam, és, ha utam ismét erre hozott, megálltam megnézni virágoznak e még a héricsek. Már közel sem voltak annyian, mint pár héttel ezelőtt, de egy-egy sereghajtó még üde sárga szirmokkal büszkélkedett. A napsugarait, idődről időre egyre komorabb fellegek takarták el, melyek az előre jósolt, esőt adó front előfutárai voltak. Reménykedtem benne, hogy a csapadék, mely után annyira vágyik már a talaj, egy kicsit várat magára. Idén ezen a napon hallottam először a mezei tücskök muzsikáját, melyet a maguk által kiásott járatok előtt játszottak. Csak a hímek zenélnek, de nagyon sok lakhat itt belőlük, mert a réten, csak az ő előadásuk volt hallható, esélyt sem adva senkinek, hogy zenéjüket elnyomja. Amit óvatosan szedtem a lábaimat, bizakodtam, hogy más virágot is sikerül megfigyelnem a héricsek mellett. Óhajom valóra vált, mert találkoztam Fehér árvacsalánnal, Mezei zsályával, üde sárga szirmokban pompázó Réti boglárkával, és egy különlegesen szép, fehér szirmokat viselő virággal. Ilyet még soha nem láttam, szolid kinézetével, és apró termetével, alig volt észrevehető az egyre nagyobbra növő fűszálak között. Olyanok voltak, mint az apró hófehér csillagok, akik lepottyantak az égből, és elrejtőztek itt lent a földön. És milyen jól ráéreztem erre, mert amint hazaértem, és utána néztem, hogyan is hívják ezt a kis szépséget, kiderült, hogy Betlehem csillaga, ismertebb nevén Ernyős sárma a becsületes megszólítása. Virágszirmait, csak napos időben nyitja ki, ha hűvös, és borult az idő a fehér szirmok összezáródnak, és ilyenkor jól láthatóvá válnak azok a zöld csíkok, melyeket a szirmok külső részén visel. A tél végi kiadós csapadéknak köszönhető, hogy most ilyen sok tő kelt itt belőlük életre.

Bátran lépjetek rá Ti is a rétek, mezők ösvényeire, mert a fűszálak között apró színes virágok bújnak meg, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzétek őket.  

 Fehér árvacsalán

 Mezei zsálya 

 Réti boglárka

Fürtös salamonpecsét

Ma szinte egész álló nap esett az eső, mely már megváltás volt a száraz talajnak, de a csupán hat fok körüli hőmérséklet igencsak hűvösnek érződött. Késő délutánra azonban elállni látszott a csapadék, és vizes fű ide vagy oda, lábamra kaptam a gumicsizmát, és elindultam egy kis erdőjárásra. A fák, már szinte kivétel nélkül zöld lombot öltöttek magukra, és a levelekről kövér cseppek hullottak alá a talajra, itt bent a sűrűben olyan érzés volt, mintha még mindig az eső esne. Friss esőillat járta át a hűvös tavaszi levegőt, átázott tollú madarak daloltak az ágakon, és egy-egy éjjeli lepke, melyet véletlenül felzavartam az aljnövényzetből  megpróbálkozott a repüléssel, igaz kicsit esetlenül, de arrébb szállt, hogy új helyet találjon a pihenésre. Ebben az erdőben ilyentájt kezdi el szirmait bontogatni a Fürtös salamonpecsét, mely szolid szépségével már az első találkozásunkkor belopta magát a szívembe. Ez pontosan három éve történt, és azóta is évről-évre várom ezt az időszakot, hogy újra, és újra megcsodáljam törékeny szépségét. Már a legutóbbi alkalommal, amikor erre jártam apró kis virágok díszlettek rajta, melyek mára elkezdet kinyílni. A levelek, és a szirmok a délutáni eső emlékét viselték magukon, melytől talán még szebbek voltak. Több tő is él itt belőlük, de amelyek az erdő sötétebb részén laknak azoknak még több idő kell, hogy szirmaikat ki tudják bontani. És amikor ők is virágba borulnak, csodaszép látványt fognak nyújtani itt bent az erdő mélyén. 

Apróságokkal bővült a vaddisznó család.

Szerencsésnek érzem magam, mert szinte nem telik el úgy nap, hogy a természet ne kedveskedne nekem valamilyen új élménnyel. Immár a harmadik évet töltjük az erdőszéli kis házunkban, ahol teljes közelségben lehetek a természethez, és annak kisebb nagyobb lakóihoz. Erről a pár évről, annyi kedves emléket őrzök, hogy ha valaki megkérdezné, melyik a legmeghatározóbb élményem, nagyon nehezen tudnék választ adni rá. Hiszen láttak itt már napvilágot kismadarak, gyakori látogatóim a rókák, a mókusok, a nagy pele, a nyest, párszor nyestkutyával is találkoztam, de mezei nyulak, fácánok is élnek itt, a kis tisztáson gyakran találkoztam az őzgidával, aki itt nevelte iker sutáit, szarvas tehén pedig borjait, de itt laknak a vaddisznók, a macskabaglyok, és még számtalan állat, melyek ebben az erdőben leltek otthonra. Szinte nincsen olyan élőlény amihez ne kötődne egy-egy kedves emlékem. Egyszóval nehéz lenne a választás. Azonban van egy egészen friss élmény, mely pontosan egy hete történt, talán most ezt emelném ki, és tenném a képzeletbeli dobogóm első helyére. 

Mióta itt élünk a vaddisznók a kerítésünknél keresgélnek, és én hogy ne hiába kutassanak, szoktam nekik kitenni finom falatokat, van amikor ők találják meg, van amikor az őzek, vagy a szarvasok, mikor ki fedezi fel esőként, de általában a vaddisznók a szerencsés megtalálók. Az első esztendőben az anyakocának egy késői ellése volt, mely augusztus végén következett be, akkor néha néha láttam az apró kis malackákat, akik mára már második évüket élik meg. A tavalyi évben szinte nem telt el úgy nap, hogy ne láttam volna őket, a teljes kis csorda akkor még hét fővel büszkélkedett, a kocával, és a hat utóddal. Mostanra azonban három tagúra fogyatkozott, és igazán kis csapat lett belőlük. A kanokat a mama elűzi, amikor ivaréretté válnak, így sejtésem szerint, a kettő malacka aki vele maradt az nőstény, azaz koca lehet. A kis csorda élén mindig a mama halad, a kettő szép lassan követi, ha anyjuk megáll ők is megállnak, ha elindul, ők is elindulnak, óvatosak, és mindenben a vezetőjükre bízzák magukat. Két hete annak, hogy egy este a mama koca nem jött, csak a kettő utód, ők is nagyon félősen viselkedtek, hiszen szokatlan volt ez a helyzet, mert nem volt vezetőjük. Másnap is csak ketten jöttek, és harmadnap is, a koca nem jelent meg. A legrosszabbra gondoltam, lehet a vadászok lelőtték őt, és a két kis süldő malacka magára maradt. Így teltek el a napok, hogy csak vártam, vártam, hátha egyik este úgy mint ezelőtt mind a három malac megjelenik, de sajnos nem így lett. Vigasztalni kezdem magam, hogy lehet vemhes volt, és azért húzódott el, hogy megépítse puha vackát, melyben életet adhat utódainak, és majd egyik este, amikor megerősödnek a picik majd megjelenik. De mindhiába vártam, nem jött sem a mama, sem a picik ahogy elképzeltem. Múlt héten vasárnap volt két hete, hogy a csoport két fősre csökkent, és lássatok csodát, rá pontosan egy hétre, éppen, hogy a nap nyugovóra tért, az erdő közepén megjelent a mama, mögötte mint régen a két süldő. Boldogságom határtalan volt, hogy nem lett semmi baja, és épségben visszatért. Amint egyre közelebb jöttek észrevettem, hogy nem csak hárman vannak ám, hanem attól sokkal többen, mert amint kiértek a fűből, jól láthatóvá vált, hogy aprócska malacok ugrálnak körülöttük. Hirtelen nem hittem a szememnek, pedig igaz volt a látvány, a koca visszatért a csorda élére, nyolc pici jövevénnyel. Annyira aprók voltak, hogy alig látszódtak, csíkos kis ruhájukban, és aprócska patájukkal olyan boldogan, elevenen szaladgáltak, hogy azt sem tudtam hova kapjam a fejem. Még megszámolni sem volt könnyű őket, annyian voltak, és annyi felé. Azóta is minden este a természetnek hála gyönyörködhetek bennük, figyelhetem, hogyan lesznek napról napra egyre elevenebbek, egyre bátrabbak, és egy picikével egyre nagyobbak. A mama biztonságban érzi itt magát, mert már több alakalommal láttam, hogy leheveredve, itt etette meg a piciket, akik először boldogan falatoznak, majd a mama hátán, hasán ugrálnak, másznak, és kúsznak. Míg a nagyok esznek, ők semmivel sem törődve játszanak, kergetőznek, hemperegnek, és egymással viaskodnak. 

Boldog vagyok, hogy ez a történek így zárult, hogy szerencsésen itt lehet a koca, a többi malaccal együtt, mely apróságoknak a története, és élete még csak most kezdődik el. Bízom benne, hogy szerencsés életük lesz, és, hogy a természet óvó szemeivel vigyázni fog rájuk.

Erdei séta.

Egerészölyv 

Olocsáncsillaghúr

 Változó boglárka

Az április elején hirtelen jött meleget, mostanra hűvös, és a kora reggeli órákra nulla fok körüli idő váltotta fel. Mínuszt is jósoltak az előrejelzésben, de bíztam benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert a virágoktól roskadozó gyümölcsfák, a bőséges termés ígéretét hordozzák magukban, és egy keményebb fagynak súlyos következményei lennének. Szerencsére nem fagyott reggelre, igaz nem sokon múlott, de a lényeg, hogy nem tett kárt az időjárás a természetben. Napközben a nap sugarai lágyan simogatták a tájat, de a szél hideg, és fázós levegőt sodort magával. Az égbolt szikrázóan kék színben úszott, és egyetlen apró felhőfoszlány sem díszlett rajta. Tökéletes, tiszta idő volt, egy kora délutáni sétára. 

Az erdő mintha napról napra egyre zöldebb lenne, minden bokor már levélbe borult, és a fák nagy része is magára öltötte üde zöld lombruháját. Ilyenkor olyan szépek a színek, minden friss, és üde, nem csoda, hiszen most keltek életre. Az ösvény mely a vadak emlékét őrzi, egyre szűkebb, lassan én is nehezen fogok közlekedni rajta, mert a gyorsan növésnek induló erdei szeder friss, szúrós hajtásai elzárják az utat, és egyes helyeken bujkálni kell közte. Egy-két hét és lesznek olyan részek, melyeket lehetetlen lesz megközelíteni, ezeket az utakat, majd csak lombhullás után az őszi időszakban járhatom újra. De most addig amíg lehet kihasználom a lehetőséget, és bejárom ezeket az eldugott utakat. Erre ember nem jár, amit én egyáltalán nem bánok, érintetlen a táj, mely csak az állatok nyomait őrzi. A fákon rengeteg fészek lapul, némelyik ágakból gyorsan megépítve, némelyik azonban gondosan, időt, és fáradtságot nem sajnálva van elkészítve. A hallott revírvédő énekek alapján költ erre a feketerigó, a vörösbegy, az erdei pintyek, de az egerészölyv fészke is lapulhat valamelyik fa legtetején, amit sajnos nem láttam, de minden egyes erre megtett sétám során van szerencsém az ölyvvel találkozni. Félős, és óvatos madár, amint észreveszi jöttömet, egyből szárnyra kap, és eltűnik a fák védelmező ölelésében. Mostanában azonban nem repül messzire, jól áthatóan a közelben marad, szerintem őrzi fészkét, és a társát, de bármennyire is kerestem nem sikerült otthonukat megpillantanom. Viszont megtaláltam a zöld küllő odúját, egy hatalmas öreg fa törzsén. A sűrűn benőtt cserjés miatt nem tudtam megközelíteni, de jól látható volt, amint a tojó az odúba bújik, párja pedig messzire hallatszó "klü-klü-klü" strófáival védi a revírjét. Gyakran hallani ezen a környéken a küllő kacagó kiáltását, de mostanában szinte nem telik el úgy sétám sem, hogy ne tőle lenne hangos az erdő. De nem csak madarakkal sikerült találkoznom, a napsütötte erdőszélen élénk sárga színével csalta tekintetem a Változó boglárka, a fehér szirmokat viselő, és a foghagyma illatára megtévesztésig hasonlító Hagymaszagú kányazsombor, és egyre több Foltos árvacsalán nyitotta ki sisakos virágait. Az erdő széli bokrok tövében Olocsáncsillaghúrok lapultak meg, nem messze tőlük az Erdei szamócák is bontogatni kezdték fehér virágszirmaikat. Hazafelé jövet megállva egy kis pihenőre a kis tisztáson rengeteg apró termetű, boldogan ugráló sáskalárva fogadott, pici fekete Réti gyapjaslepkék sután repültek fűszálról fűszálra, az ég kékjében pompázó Kormos ékesboglárka pedig magányosan gubbasztott a fűszálak kötött, mintha az egyre erősebben fújó szél elől keresett volna biztos menedéket. Olyan hibátlanul épek, és egészségesek voltak a szárnyai, hogy szerintem nem sokkal ezelőtt kelhetett lepkeéletre bábburkából. Vörös mintával díszített verőköltő bodobácsok napfürdőztek egy korhadt fadarabon, és Közönséges lágybogarak versenyeztek egymással, ki ér előbb a fűszál csúcsára.  Amint leguggoltam szemügyre venni őket, egy szép nagy termetű élénkzöld színű pókra lettem figyelmes. Még soha nem láttam ilyesféle pókot, olyanok voltak a lábai, mintha üvegből lettek volna. Apró szemeivel rendíthetetlenül engem figyelt, de nem fogta menekülőre, szépen, mozdulatlanul tűrte, amíg megörökítettem őt. Majd felálltam, és magára hagytam, hosszúra nőtt lábaival ő is elindulni készült, mire visszanéztem már el is tűnt a fűszálak között. Utam végén ismét új megfigyelési élményekkel tértem haza, és kiderült a zöld póknak is a tisztességes neve, mely nem más mint a Zöld hunyópók.

Zöld hunyópók 

 Sáskalárva

 Közönséges lágybogár

A tavasz első lepkéi.

Kóbor ékesboglárka 

 Kis mustárlepke

Ahogy a hőmérséklet egyre melegszik, úgy jelennek meg sorra az élővilág repülő ékességei, a lepkék. Ezeknek a pikkelyes szárnyú rovaroknak a szín, és forma gazdagsága hihetetlenül nagy. Vannak közöttük szolid színt, és mintázatot viselők, de olyanok is bőven akadnak, akik élénk színükkel, és összetett mintázatukkal riasztják el ellenségeiket. Nekünk embereknek pedig a figyelmünket keltik fel, mert szerintem nincsen olyan, aki nem állt volna még meg néhány pillanatra, és csodálta volna meg ezeket a kis repülő tündéreket.

Ilyenkor tavasszal,  aki kedveli a lepkéket többféle fajban gyönyörködhet. Elsők között kapnak szárnyra az áttelelt Nappali pávaszemek, a Citromlepkék, életre kelnek a Hajnalpírlepkék, akik hímjei igen figyelemfelkeltőek élénk narancssárga szárnyfoltjaik miatt, de szárnyra kaptak már a Répalepkék, a Mustárlepkék, a Kis busalepkék, sőt ma Kardoslepkét, Erdei szemeslepkét, C- betűs lepkét, és Kóbor ékesboglárkát is volt szerencsém megfigyelni. 

Járjátok nyitott szemmel a természet ösvényeit, mert egyre több lepkefaj kap szárnyra, melyeket Tis is megcsodálhattok.  

 Kis busalepke

 C-betűs lepke

A Mátra tavaszi virágai.

Kilátás Mátraalmásról

  

Kilátás Galyatető környékéről

Hagymás fogasír

 Tavaszi lednek

 Kányazsombor

Legyen az egy aprócska tisztás, egy szép nagy mező, vagy egy hatalmas fákkal büszkélkedő erdő, én bárhol jól érzem magam, mert a természet szeretete egyik legfontosabb része az életemnek. Ez az a hely, ahol igazán jól érzem magam, és ahol minden eltöltött pillanatban kedves emlékekkel telik meg a szívem, mely emlékeket Veletek is megosztok.

Kihasználva a hétvége, kellemesen meleg időjárását útra keltünk a Mátrába, ahol a szép nagyra cseperedett bükkfák árnyékában ilyenkor tavasszal, szebbnél szebb virágok bontogatják szirmaikat. Már nem sok idejük maradt ezeknek a színes apróságoknak, mert a szokottnál korábban üde zöld lombruhát öltöttek a tölgyek, a bükkök, és hatalmas koronájukkal szépen lassan elzárják a nap éltető fényét. Szerencsére azonban még idejében érkeztünk, mert a természetnek hála, még bőven akadt látnivaló. 

A fák védelmező ölelésében, sudár termetű Hagymás fogasírek pompáztak halványlila, és fehér színekben. Némelyik akár a 70 cm magasságot is élérheti, így kimagaslanak a többi virág közül. Feltűnő színével, mely virág korától függően változik, szememet csalogatta a Tavaszi lednek. Jól megfigyelhetően, az egy száron nyíló pillangós virágok színezet nem egyforma volt. Ez amiatt van, hogy amikor a virág kifejlődik, azaz míg fiatal, a szirmok ibolyás-piros, és kék színezetűek, ahogy telik az idő, és kezdenek elvirágozni, úgy vált át színük halvány türkiz kékre. Ezzel a színes szirmokkal igazán egyedi szépségűek. Szirmait bontogatták a Foltos árvacsalánok, a Kerek repkények, a Kányazsomborok, és a szolid szépségű Erdei madársóskák. Zöld, szív alakú levelei három tagúak, melyek a fehér alapon pirosan erezett virágokat ölelik körbe. A virágok öt sziromlevélből állnak, és egyesével nyílnak. Az Erdei madársóska igen különleges növény, hiszen a sok virágfaj közül, ők a legárnyékkedvelőbbek, emiatt egészen sötét helyeken is találkozhatunk velük, ahol az erdők mélyébe, szinte alig jut be napfény. Ahogy telt az idő a kirándulásunk alatt, úgy kezdett egyre sötétebb lenni, a nap sugarai alig alig találtak egy is rést a komor fellegek között, szó szerint lógott az eső lába. De bármennyire is komornak tűntek ezek a hatalmas esőfelhők, mégis csodálatos látványt nyújtottak az üde zöld fák felett. De nem csak a felhők sokasodtak meg, hanem a szél is teljes erejéből fújni kezdett. Hazafelé indulva magunk mögött hagytuk a Mátra hegyeit, és újra a nap sugarai szikráztak. Mi szerencsére megúsztuk eső nélkül, de valahol nem is túl messze tőlünk biztosan esett, mert a Salgói várból egy szivárvány kelt életre. Nem volt túl erőteljes, de szépsége mint mindig, most is magával ragadott. Méltó zárása volt ennek az élményekkel teli, szép tavaszi délutánnak.

 Erdei madársóska

 Foltos árvacsalán

Foltos árvacsalán

A első találkozásom a Selymes zanóttal.

Minden egyes virágnak megvan a maga időszaka, és a maga helye ahol a legszebb pompájában tud tündökölni. Egyesek a száraz talajt, mások a nedveset kedvelik, az egyik akár a hópaplan alól is előbújik, a másik viszont a meleg időjárást szereti. Minden növény más és más, éppen emiatt ilyen különlegesek, és egyediek. Már több bejegyzésem is szólt arról a helyről, ahol sok időt töltök el, és ahova, ha időm engedi akár minden nap kilátogatok. Hiszen itt szépek a harmatos reggelek, a nap sugaraitól fényes nappalok, de napnyugtakor is pazar látvány tárul a szemeim elé. Amint kiérek az erdő öleléséből, alattam a hatalmas fákkal borított erdőség terül el, a másik oldalamon pedig, magas helyoldal tör az ég felé. Ezen a napsütötte hegyoldalon, ilyenkor tavasszal szebbnél szebb virágok kelnek életre, és bontogatják szirmaikat. Vannak amelyeket jól ismerek, de olyanok is akadnak, melyekkel eddigi életem során még nem sikerült találkoznom. Ezen történetem is egy ilyen, eddig ismeretlen virágról szól, mellyé érdemes volt megmásznom a meredek hegyoldalt, de melyiké nem, én bármelyiké kikapaszkodok, hogy szemügyre vehessem, és lefotózhassam. Nevét sajnos nem tudtam, amikor hazaértem végiglapoztam a határozó könyveimet, melyből jó pár sorakozik a polcomon, és a róla készült fotók alapján sikerült megismernem őt, és most tisztességes nevén szólíthatom. Selymes zanót, így hívják ezt a tavaszi virágot. Ilyenkor áprilisban kezdi meg szirmait bontogatni, de akár még júniusban is találkozhatunk vele erdei sétáink alkalmával. Kedveli a száraz, napfényes, meleg hegyoldalakat, és sziklagyepeket, ezeken a helyeken lelték meg otthonukat. Amikor először megpillantottam azt hittem, hogy egy aprócska bokor, hiszen szára jól láthatóan fásodó volt, és úgy terültek el a fűszálak között mintha, dús virágfürtjei húzták volna le. A szárakat végig levelek díszítik, melyek selymesen fehér, puha szőrrel vannak borítva, és rövidke nyéllel kapcsolódnak a szárhoz. Az élénksárga virágok, melyek most kezdenek még csak kifejlődni, a szárak végén helyezkednek el, sűrű fürtökbe zsúfolódva. A határozó könyv szerint a virágokat, vörhenyes vöröses-piros foltok díszítik, de mivel még csak most kezdik el szirmaikat bontogatni, még nem láthatóak ezek az apró minták a szirmokon, de szerintem napok kérdése, és teljes pompájukban fognak virítani.

Olocsáncsillaghúr.

Amint ébredezni kezd a tavasz, és a melengető nap sugarai a téli havat elűzik, egymást követve jelennek meg az aprócska virágok. Elsőként a téltemető, majd a hóvirág, őket követi a sáfrány, a kökörcsin, és amint a hőmérséklet egyre melegebbé válik, szinte napról napra egyre többen ébrednek fel téli álmukból. Mire beköszönt az április, az erdők teles tele vannak szebbnél szebb virágokkal, mely az idei esztendőben is így történt. A kellemesen meleg, olykor már kora nyárias időjárás sorra csalja elő a növényeket, és megfigyelhetően a szokottnál jóval előbb kezdik meg virágzásukat. Évről évre naplómba jegyzem, hogy melyik virág mikor kezdi el szirmait bontogatni, és, hogy pontosan hol sikerült megfigyelnem. Visszalapozva az elmúlt éveket kijelenthetem, hogy a szokottól jó két héttel előbb kelt életre jó pát növény.

A mai nap is kellemes meglepetést tartogatott  a számomra, de bevallom bármikor, amikor rálépek a természet ösvényére, nincsen olyan alkalom, hogy ne élnék át valamilyen kedves élményt. Az erdőszéli cserjésben, az üde zöld fűszálak között, fehér csillagtengerre lettem figyelmes. Évről évre ezen a helyen virít egy törékeny szépségű virág, az Olocsáncsillaghúr, de most igazán meglepetésként ért a látványa, mert április vége előtt még soha nem találkoztam vele. Általában május elejére borítja a bokrok tövét fehér virágtengerbe. A kellemes meleg hőmérsékletnek köszönhetően, idén ők is a szokottnál jóval előbb kezdték meg életüket. Gyönyörű látvány nyújtottak, amint szégyenlősen elbújtak a bokrok tövébe, és meglapultak a fűszálak között. Pedig semmi okuk rá, hogy szégyenlősködjenek, hiszen szépségük magával ragadó. A vékonyka szárain, keskeny, lándzsás levelek megfigyelhetőek, és öt hófehér sziromlevél, melyek kéthasábúak.

Ebben az időszakban szinte nap nem telik úgy el, hogy ne élhetnénk át valamilyen új megfigyelési élményt.  Sétáljatok Ti is a természetben, és biztos vagyok benne, hogy szebbnél szebb kedves emlékkel lesztek gazdagabbak utatok végén. 

Tavasz a kis tisztáson.

 

 Hétpettyes katicabogár

 Mustárlepke

A pár napos esős, és borult nap után, ma újra a tavaszi nap sugarai melengették a tájat. Nem is kellett ennél több, az élővilág apraja nagyja életre kelt. Madarak daloltak a fák ágai között, a tavaszi pimpó élénksárga szirmait bontogatta, lepkék szálldostak virágról virágra, csinos pettyes ruhácskát viselő katicabogarak egyensúlyoztak a vékony ágakon, és a napokban született sáskalárvák ugráltak boldogan a zöldellő fűszálak között. A különleges kinézetű mezei zsurlók is megérezték, hogy itt a tavasz, és szinte egymással versenyeztek ki tud magasabbra nőni, egyik sudárabb volt, minta másik. Ma is, mint minden alkalommal megérte a természet ösvényeit járni, mert szó szerint zsongott a természet. 

 Sáskalárva

 Mezei zsurló

 Tavaszi pimpó