Ma szinte egész álló nap esett az eső, mely már megváltás volt a száraz talajnak, de a csupán hat fok körüli hőmérséklet igencsak hűvösnek érződött. Késő délutánra azonban elállni látszott a csapadék, és vizes fű ide vagy oda, lábamra kaptam a gumicsizmát, és elindultam egy kis erdőjárásra. A fák, már szinte kivétel nélkül zöld lombot öltöttek magukra, és a levelekről kövér cseppek hullottak alá a talajra, itt bent a sűrűben olyan érzés volt, mintha még mindig az eső esne. Friss esőillat járta át a hűvös tavaszi levegőt, átázott tollú madarak daloltak az ágakon, és egy-egy éjjeli lepke, melyet véletlenül felzavartam az aljnövényzetből megpróbálkozott a repüléssel, igaz kicsit esetlenül, de arrébb szállt, hogy új helyet találjon a pihenésre. Ebben az erdőben ilyentájt kezdi el szirmait bontogatni a Fürtös salamonpecsét, mely szolid szépségével már az első találkozásunkkor belopta magát a szívembe. Ez pontosan három éve történt, és azóta is évről-évre várom ezt az időszakot, hogy újra, és újra megcsodáljam törékeny szépségét. Már a legutóbbi alkalommal, amikor erre jártam apró kis virágok díszlettek rajta, melyek mára elkezdet kinyílni. A levelek, és a szirmok a délutáni eső emlékét viselték magukon, melytől talán még szebbek voltak. Több tő is él itt belőlük, de amelyek az erdő sötétebb részén laknak azoknak még több idő kell, hogy szirmaikat ki tudják bontani. És amikor ők is virágba borulnak, csodaszép látványt fognak nyújtani itt bent az erdő mélyén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése