Az erdő fái között a szürkület éppen csak szedelőzködik,
szépen lassan puha fátylát hajtogatja. Elsőként a vörösbegy ébred, mint minden
áldott reggel, kedves hangján jelzi, hogy bizony a nap sugarai már a keleti ég
alján várakoznak, és ideje az álmokat mindenkinek kitörölni a szemeiből. Hisz
új nap ébred, napsütéses szép őszi nap.
Hideg a reggel, didergősen hideg, a csillagfényes éjszaka,
harmatcseppek millióit helyezte el a mező minden egyes lakójára. Olyan nedves a
fű, melyben lábaimat szedem, mintha az eső áztatta volna őket. A tisztást
körülölelő fiatal bükkfák már álmosan nyújtózkodnak csupasz karjaikkal, tudják
és érzik, hogy közeleg a téli alvás ideje. Elsárgult leveleik már mind,
egytől-egyig a talajt díszítik, és vastag avarrá sokasodva védik, a föld
mélyében pihenő apró életeket.
Csendes a táj, melyet időről-időre halk, alig hallható
koppanások törnek meg. Szép gömbölyűre hízott harmatcseppek zörrenek meg az
avaron, ahogy a gyenge szél beléjük kap, és a mélybe taszítja őket. Hosszú
hetekkel ezelőtt, amikor még sűrű lombsátor védte ezt az erdei ösvényt, kora reggel, szemet gyönyörködtető fényjáték fogadott. A nap sugarai a
levelek közötti apró réseken szűrődtek be, és gyengéden cirógatták az erdő
kedves kis virágait. Most azonban a kopár fák között még egyetlen napsugár sem
látszik, mégis világos van. Az egyre tovább lustálkodó nap sugarai még csak a
hegyek ormán táncolnak, kellemes sárgás fénnyel világítva meg a színesedő fák
leveleit.
Utam tölgyekkel tarkított erdőn vezet tovább, ahol jóval kevesebb
a fény, hisz az itt élő fák, még magukon viselik a legszebb és legszínesebb
ruhát, az ősz, szemet gyönyörködtető ünneplőjét. Ágaikon megbújva pedig az erdő
lakóinak legfontosabb őszi eledelei lapulnak, a makkok. Sokuknak már elérkezett
az ideje, hogy a talajra hulljanak, és őket az éj leple alatt a vaddisznók és a
szarvasok már elfogyasztották. A feltúrt puha földben hagyott pata nyomok
bizonyítják, hogy nagy volt itt a dőzsölés az öreg tölgy alatt. A makkoknak
pedig csak az apró kis kalapkái maradtak meg emlékként.
Ahogy telnek a percek, úgy merészkednek egyre lejjebb a nap
sugarai a hegy tetejéről, és mire kitűzött célomhoz érek, fenn a magasban már kellemesen
meleg idő fogad. De nem csak az idő kellemes, hanem a látvány is, mellyel
hirtelen betelni sem tudok. A Salgói-várat és a Karancs-hegyet körülölelő erdők
fái olyan színesek, hogy alig hiszek a szememnek. Két hete jártam itt, és ennyi
idő alatt hatalmas nagy változás ment végbe, ezen idő alatt alatt kiteljesedett az
ősz. A fák zöld ruháikat színes ünneplőre váltották, melyekben annyi szín
díszlik, hogy megszámolni sem lehetne. A sárga, a barna, a vörös, a zöld,
megannyi árnyalata, mely árnyalatokat és színeket, csak a természet képes ilyen
tökéletesen megteremteni, és láthatatlan ecsetjével megfesteni. A nap már
szépen megsüti a táj minden egyes szegletét, az égre pedig vékony, könnyed
fátylukat terítik a felhők. Csodás a látvány, mellyel nem lehet egykönnyen
betelni. Le is telepedek a puha homokkal borított hegyoldalra, figyelem az
alant elterülő erdőséget és hallgatom, az őszi erdő kellemesen csilingelő
hangjait.
Az erdő lakói már mind ébren, és éberen töltik az idejüket.
Csuszkák jönnek-mennek a fák törzsein, egymást figyelve, és kedves
„tveeet-tveeet” hangjukon egymásnak jelezve, ha bármilyen szokatlan dolgot
észlelnek. A csuszkák egész évben, a költési időszakon kívül is párba maradnak,
és így együtt, mint az igazi szerelmesek töltik a napjaikat, és, ha kell,
védelmezik a revírjeiket. Ha szerencsénk van megpillantani egy csuszkát, szinte
teljesen biztosak lehetünk benne, hogy pillanatokkal később a társa is fel fog
bukkanni. Az aláhulló leveleknek a muzsikáját, hirtelen rikácsolás töri meg.
Kétségbeesett hang oson el mellettem, és szalad tova, míg el nem nyeli a
messzeség. A szajkó recsegő, oly jól ismert hangját repíti felém a szél, a nem
messze álldogáló hatalmas tölgyfától. Majd ahogy telnek a pillanatok még egy
szajkó, és még egy kapcsolódik be a nagy csetepatéba. Látni nem látom őket, de
jól ismerem szokásaikat, így sejtem, hogy mire ez a nagy veszekedés. A szajkók nagyon jól
tudják, hogy megkezdődött az erdőben a tölgymakk szüret, és minden valamire
való, élelmes madár, most semmi mással nem tölti az idejét, csak a
gyűjtögetéssel és a rejtegetéssel. Képesek minden szem elemózsiáért olyan harcot
vívni, mintha az erdő utolsó szem makkjáért menne a küzdelem, ami természetesen
most még nincs így. Hisz az igazi bőség ideje van, a nagy erdei dőzsölés ideje.
Perceken keresztül folyik a vita, majd szépen megnyugodnak, és a fák közé
visszatér a csend, és a nyugalom. Órákig tudnék itt ücsörögni, figyelve a
tájat, de lassan indulnom kell. Szépen lassan visszaereszkedek a völgybe, és
egy csinos, mohás külsejű fán akad meg a tekintetem. Hosszú évek óta heverhet
itt lent a mélyben, és az elmúlt idő, vastag moharéteggel fedte be, és úgy
nézett ki, mintha a kárpitos mesterek gondos keze készítette volna. Szeretek az
erdőn gyűjtögetni, itt a fák között úgy érzem magam, mint sok ember a csillogó
plázákban, csak itt sokkal, de sokkal kellemesebb az időtöltés, hisz a természet hangjai
az igazi zene a füleimnek, és az itt megtalálható hosszú idők formálta
szépségék az igazi kincsek, és értékek a számomra, melyek egy-egy darabja a kis
kertemet is díszítik.
Csuszka
Szajkó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése