Kertem idei első csíze

Csíz hím

 

Csíz hím

Nem oly régen, arról számoltam be Nektek, hogy visszatértek kedves téli vendégeink a csízek. Akkor még csak anyukámék házával szemben álldogáló égerfákon sikerült őket megpillantanom, de éppen a minap nálunk is feltűnt az idei első csíz tojó.

Október közepétől, a kertembe kihelyezett etetők finom falatokkal megtöltve várják az éhes kis vendégeimet. A csillagfényes éjszakák leple alatt, az elmúlt időszakban igen alacsonyra süllyedt a hőmérő higanyszála. Ezért esténként a madarak egyik legkedveltebb csemegéjével, a napraforgó maggal töltöttem fel az etetőimet, hogy amikor a hideg éjszaka után felébrednek, és megkezdik a napjukat, finom reggeli várja őket. Novemberben már egyre kevesebb a rovar, és a bokrok sem roskadoznak már tápláló bogyóktól, mely az őszi időszak legfontosabb madáreleségei, így egyre nagyobb kihívást jelent napi betevőjükhöz hozzájutniuk. Ezért a madáretetéssel megkönnyíthetjük a környezetünkben élő kis tollasok életét, és megnövelhetjük a túlélési esélyeiket. Ahogy pedig közeleg a tél, vele együtt a korai esték, a fagyos éjszakák és nappalok, még nagyobb szükségük lesz a madárbarátok által nyújtott segítségre.

Bő egy hete jelent meg kiskertemben, az idei első csíz hím. Egyedül volt, magányosan, pedig a csízek főként csapatokba verődve élik életüket, de hiába kutattam a többiek után, társait sehol sem kikerült megpillantanom. Pár percig az akácfán álldogált, figyelte a többi madarat, majd széttárta szárnyait, és berepült a napraforgómaggal feltöltött etető kellős közepébe. Látni lehetett rajta, hogy éhes volt, magevő csőrével gyorsan törte a magokat, egyiket a másik után, és ő lett az etető ura. Szemmel látható, hogy teste jóval kisebb és törékenyebb, mint a többi vendégé, de ez a méretbeli különbség cseppet sem érdekelte őt, eledelét olyan makacsul védelmezte, hogy annak közelébe senki mást nem engedett. Pedig jöttek volna a széncinegék, a barát és kék cinegék, a csuszkák, sőt még a nagy fakopáncs is megpróbálkozott egy szem magot elcsenni, de a próbálkozásokat nem koronázta siker. Senkit sem engedett maga mellé, mígnem egy cinege és egy csuszka kihasználta a kis csíz figyelmetlenségét, és egy-egy szem magot elcsentek az etetőből. De a többi tollassal már nem volt ilyen elnéző, fejét lehajtotta, szárnyait széttárta, hogy nagyobbnak és félelmetesebbnek tűnjön, csőrét pedig nagyra nyitotta, hogy ezzel is kimutassa, hogy bizony ő mindenre elszánt a finom csemegéjének a megvédésért. Hosszú percek teltek így el, amikor egyik pillanatról a másikra széttárta szárnyait, és tovaszállt az erdő fáinak a sűrűjébe, és átadta helyét a többi éhes csőrű madárnak.

Az elmúlt napokban is sikerült megpillantanom őt, de még mindig egyedül, magányosan tette tiszteletét. Bízom benne, hogy idővel a többiek is megjelennek, és őket is vendégül láthatom a kiskertemben.