Csilingelő hinta dalocska

 Széncinege

Az elmúlt napokban az időjárás igazán kellemes, tavaszias arcát mutatta meg nekünk, annak ellenére, hogy még csak a tél közepén járunk. A szokatlanul enyhe levegő úgy simogatta a tájat, mint azt március elején szokta tenni, erre a simításra több élőlény is kitörölte az álmot a szeméből, és kíváncsi tekintetekkel nézet szét, hogy mi is történik valójában.

- Itt a tavasz, vagy csak az időjárás tréfált meg minket, hunyjuk még le a szemeinket, vagy már, ha felébredtünk maradjunk is ébren? Mintha ezek a gondolatok, és kérdések cikáztak volna a természet lakóinak a fejében. És bizony, voltak, aki felébredtek. A hóvirágok sorra dugták elő sápadt kis arcocskájukat az avar rejtekéből, de csillagszemeiket még nem merték kinyitni, talán a nap sugarainak a gyengéd simítására várnak, a tavasz lágy ölelésére, és a madarak kedves dalaira, mely biztosítaná őket, hogy valóban itt a kikelet, és nem a téli enyhülés űz tréfát velük. 

Azok a hóvirágok, akik ma szemfülesek voltak, hallhatták a széncinege hinta dalocskáját, azt a kedves kis strófát, mellyel a januári tavaszt köszöntötte, a szokatlanul enyhe időt, melyben oly boldogan csacsogtak, és szálldostak ágról-ágra. Nekem is szerencsém volt meghallani csilingelő éneküket, és ahogy behunyt szemmel hallgattam előadásukat elhittem nekik azt, amit hirdettek, a tavaszt, és annak közeledtét. De sajnos a röpke kábulatból hamar magamhoz tértem, és szívem mélyén tudtam, hogy mindez csak az időjárás csalafintasága, mellyel sok élőlényt becsapott, hisz hosszú téli hetek állnak még előttünk, és a természet lakói előtt.

Kikeleti hóvirág