Aranyló szépség

Téltemető

Március van, és a tél az idei esztendőben nehezen engedett szorításából. Reggelente még mindig fázósan didergünk, de ahogy a nap sugarai előbújnak a felhők mögül, kellemesen átmelegítik a levegőt, és vele együtt az erdők mezők talaját, ahol milliónyi apró élet várja meglapulva az ébresztés pillanatát. Azt a pillanatot, amikor a vastag avartakaró védelméből kikukucskálhatnak, és elődughatják a hosszú tél alatt megsápadt kis arcocskájukat, hogy a tavaszi nap átmelengesse, és élettel töltse meg őket. Érzik és tudják, hogy eljött az ő idejük, eljött a pillanat, hogy pompázhassanak, és ők legyenek az erdők legszebb kincsei, akik nem mások mind a színes szirmokkal büszkélkedő, aprócska vadvirágok.

A tavasz első hónapjai róluk szólnak, ők ennek az időszaknak a főszereplői. Akik mind egy szálig az újjászületést, és az ártatlan szépséget hirdetik. Ezekben, a hetekben a nap kellemesen meleg sugarai, még a legsűrűbb erdők talaját is elérik, hisz nincsen ilyenkor még sűrű lombsátor, mely felfogná az éltető fényt, és árnyákot vetne az erdő, puha avarral beterített talajára.

A tavasz egyik legkorábban szirmait bontó virága, az aranysárga színben pompázó téltemető. Gyakran már a vékony hótakaró alól is elődugja törékeny kis fejecskéjét, és, ha a nap a langyos sugarai végigsimítsák testét, akkor szirmait is szépen elkezdi bontogatni. A kora tavaszi erdő szinte egyedüli színfoltja, hisz a többi virág, mint a bársonyos tüdőfüvek, a bogláros szellőrózsák, a keltikék akkor még csak ébredeznek, amikor ő már fenséges pompájában tündököl.

A téltemetők gyertyános-tölgyes, és ligeterdők lakója. Ha életfeltételeihez szükséges, háborítatlan otthonra lelnek, akkor gyönyörű, aranysárga színű virágszőnyeggel fedik be a tavaszi erdő, barna talaját. Ilyenkor a még kopár erdőt mesebeli szépségűvé varázsolják. A mi vidékünkön ilyen nagy számban nem fordulnak elő, de pár apró szépség már kivirágzott, és nem csak az emberi szemeket, hanem a már téli álmukból felébredt rovarokat is mágnesként vonzzák.