Magával ragadó illatok

Ma ismét a patakpart egyik kedves virágáról fog szólni a történetem, mely nem más, mint a fehér, lila, és rózsaszín színekben pompázó odvas keltike.

Ilyenkor tavasszal, az erdők ösvényeit, szebbnél-szebb színekkel átszőtt szőnyeggel borítja be a természet, melyre csak ő képes, emberi kéz utánozni nem tudja. Lábaink elé sárga, fehér, rózsaszín, lila, színekkel és különféle mintákkal tarkított kárpitot terít, melyre vétek lenne rálépni. Ezért az ilyen ösvényeken figyelve, óvatosan, és szó szerint lábujjhegyen kell a lábainkat szedni, hogy kárt ne okozzunk senkiben sem.

A patakpart is ilyen csodás színekben és mintákban gazdag szőnyeget kapott a természettől, mely a tavasz egyik legszebb ajándéka. Ez a szőnyeg pedig nem csak színei, mintái miatt oly különleges, hanem van még egy utánozhatatlan tulajdonsága, mely, ha a közelében vagyunk, az orrunkat gyengéden csiklandozza. Ez pedig nem más, mint a finom, a virágok mámorító és magával ragadó édes illata. Így bizony, ez a szőnyeg illatozik is, és nem is akárhogyan. Minden egyes virágának megvan a maga jellegzetes aromája, melyek közül a legintenzívebb az odvas keltikéjé, ami számomra rendkívül jellegzetes és roppant jól érzékelhető. Így minden egyes, közöttük eltöltött percben nem csak a szememnek, hanem az orromnak is kedveskednek. Természetesen ezt a kedvességüket nem csak én élvezhetem, hanem a rovarvirág, számos döngicsélő tagja is, akiket, mint a mágnes úgy vonzz a kellemes, messzire tovaosonó illat. Amit megérzik a virágok édes aromáját, sorra teszik náluk tiszteletüket, hogy összegyűjtsék édes nektárjukat. Ezeket, az illatokat a virágok úgymond tudatosan árasztják magukból, melynek fő célja, hogy utat mutassanak a rovaroknak, hogy könnyebben rájuk tudjanak lelni.

A kispatak partján is rengeteg méh, dongó, pöszörlégy és még sorolhatnám a zümmögő kis hadakat, akik megfordulnak, hogy kivegyék a részüket a tavaszi virágszőnyeg kínálta lehetőségekből.  

Tavaszi ünnep

Ünnep van, a tavaszi feltámadás ünnepe, melyre a természet minden lakója hivatalos. Mindenki a legapróbbaktól a leghatalmasabbakig, és mindannyian a legszebb ünneplőjüket öltik magukra, hogy így tisztelegjenek a csodás természet előtt.

Az erdő üde zöld leveleket viselő fái között fehér virágokkal büszkélkedő vadkörtefák, kökénybokrok tűnnek ki, mintha ők lennének a menyasszonyok. A nap meleg fénye, lágy érintése sorra bontogatja hófehér szirmaikat, hogy ők is teljes pompájukban tudjanak tündökölni eme dicső ünnepen. Amikor pedig mindannyian felöltöztek, édes illatukat kezdik szórni, melyet könnyedén felkap a pajkos szél, és viszi-viszi, repíti szárnyain, el a messzibe, hogy hírt adjon róla, elérkezett a pillanat. A méhek zümmögő hada összesúg, és már indulnak is, hogy andalító muzsikájukkal körbezsongják a fehér sziromruhába öltözött fákat, bokrokat. Ők pedig hálájuk jeléül, mint apró édes cukorkákat úgy szórják a pollenjeiket, minden zümmögő rovarnak, aki megtiszteli őket. Csupa hang az erdő, újra teljes valójában zsong az élet, melyre még az is kitörli az álmot a szeméből, aki ez idáig lusta volt felébredni. Mindenki talpon van, mindenki készülődik, hisz mindenki részese akar lenni a világ legszebb ünnepének.      

Szezonnyitó cseh kucsmagomba

Április közepére megérkezett az igazi tavasz, sőt mi több az elmúlt napok meleg időjárása már-már a nyarat idézte. A hőmérőm higanyszála meg sem állt 25 fokig, melyben a természet szinte roham léptekben kezdett új életre kelni.

Napról-napra minden egyre zöldebb, a fákon megjelentek az aprócska üde zöld levelek, a fűszálak egyre magasabbra törnek, melyek között színes szirmokkal büszkélkedő virágok kukucskálnak elő. Az erdő ösvényein ebben az időszakban a legtöbb a virág, hisz mindenkinek igyekeznie kell, hogy az egyre közelgő lombfakadás előtt megmutassák szépségüket. Azonban nem csak a csinos kinézetű virágok kandikálnak elő a puha avarból, hanem a tavasz első gombái is. 

Szeretem a gombákat fotózni, különleges kinézetükben gyönyörködni, ahogy kalapkájuk alól kukucskálnak elő a nagyvilágba. Számomra kedves kis teremtmények, akiken ügyesen megakad a tekintetem. Épp a minap sikerült találkoznom egy igazán különleges kinézetű kis kalapossal, aki éppen utat próbált törni magának az elszáradt levelek között. Munkássága sikerrel járt, az avar megnyílt előtte, engedvén őt szépen növögetni és fejlődni. A tisztességes nevét akkor még nem tudtam, ezért segítségül hívtam a gombhatározó tagjait, akik nagyon kedvesen és szakszerűen ismertettek meg vele. A gombák határozása nem könnyű feladat, hisz nagyon sok hasonló faj létezhet. Rám nem jelentenek veszélyt, mert én nem gyűjtöm és fogyasztom őket, de aki ezt szeretné tenni, annak minden egyes, a kosarában lapuló gombával tisztában kell lennie, hogy azok teljes bizonyossággal ehetőek, és nem mérgezőek. Ezért mindig célszerű szakember segítségét kérni, aki megerősít minket abban, hogy a begyűjtött kalaposok mindegyike fogyasztásra alkalmas. Ennek a kora tavaszi csinos kis gombának a neve cseh kucsmagomba. A gombászok szerint az ő megjelenésével kezdődik a szezon, melyre már szerintem oly sokan vártak.

Külleme számomra igazán egyedi, hisz harang alakú kalapja hosszirányban erősen ráncolt, mely igazán különlegessé teszi a megjelenését. Fiatal korában halványabb színű, de ahogy telnek a napok, és egyre öregszik, a színe kezd sötétedni, az üde ráncai sötétebbé váltanak, és ekkor kalapjának a széle is felpöndörödhet. Amikor az első kucsmagombát megtaláltam még rajta kívül hárommal találkoztam, majd amikor ismereteim bővültek vele kapcsolatban, és kiderült, hogy ott ahol egy van, ott több is lehet, visszatértem, és még kutatni kezdtem őket. És milyen jól is tettem, hisz nem is olyan nagy területen, de szétszóródva még nagyon sokkal volt szerencsém találkozni. Ez a faj is, mint többi rokona, nagyon szereti a nedves, nyirkos környezetet, és az erdőnek azon részét, ahol bokrok árnyékában a talajt nem éri folyamatosan a nap melengető sugara. Az ilyen, avarral bőséges beborított, nyirkos földben leltek ők otthonra, és évről évre kora tavasszal jelzik, hogy megkezdődött a gombák idénye is.  

Tavaszi reggelen

Tyúkhúr

 Salátaboglárkák

 Martilapuk

 Tyúktaréj faj

Valami oly kellemes, valami megmagyarázhatatlanul különleges és sejtelmekkel teli várakozás uralja a természet szerteágazó ösvényeit. Azokat az ösvényeket, melyeket a tavaly ősszel aláhullott avar fed be, mint a védelmező puha pokróc, és mely alól a nap melengető fényének a simítására sorra, egymást követve dugják elő aprócska fejeiket a tavasz újjászülető virágai. A fák törzsében, a bokrok gallyaiban, a föld mélyén mindenhol folyik a szakadatlan munka, mely munka csodaszép eredménye a pattogó, apró zöld kezecskéiket kinyitó rügyek, a sarjadó üde zöld fűszálak, és a színes virágszőnyegek, melyeket a természet sző gondos kezeivel. Azzal a gondos kézzel, mely oly tökéletesen szép és utánozhatatlan csodákat képes létrehozni.

Szép tavaszi reggel volt, amikor utunkra indultunk. A nap még a hegy mögött ébredezett, fénye pedig halvány rózsaszínre és sárgára mázolta az égbolt peremét. A madárkórus tagjai már mind ébren voltak, és mint minden áldott reggelen, gyöngyöző strófáikkal köszöntötték az új nap születését. Minta napról napra többen lennének, mintha daluk egyre áthatóbban, egyre szebben csengene. Ez pedig valóban így van, hisz érkeznek haza szépen sorban vándormadaraink, akik hozzák magukkal, a csodaszép hangokat megszólaltató hangszerszámaikat. A kórus pedig csak bővül és bővül, és a természet minden apró szegletébe szétfolyik csodálatos trillájuk. Fekete és énekes rigók flótáztak odafenn a fák sudarában, cinegék énekelték vidáman csengő dalaikat a bokrok ágai között, erdei pintyek ismételgették egyik strófájukat a másik után, zöldikék zsíroztak, szajkók próbálkoztak recsegő előadásukba egy-egy lágyabb hangot belelopni. A vörösbegyek megnyugtató énekükkel lágyan kísérték a kórust, melybe időről időre bekapcsolódtak a csilpcsalpfüzikék csilingelő melódiájukkal. A csuszkák pedig, mint döntő bírók olyan hangosan füttyögtek, mintha mindenkit túl akarnának harsogni, rendre utasítva a tollas társaságot, melyen jóízűt nevetett a hamvas küllő, és világgá kürtölte felhőtlen jókedvét.

A nap egyre feljebb merészkedett az égbolton, mely egyre kékebb és kékebb színben tündökölt. Csak egy-egy kósza felhőpamacs úszott rajta tova, ráérősen, mint akinek semmi dolguk nincsen, komótosan haladtak útjukon előre, messze elkerülve a nap szikrázó korongját. Az erdő legkisebb fa és bokorlakói tapogatózva nyújtogatják ki leveleiket, mint amikor az ökölbe szorított kis kéz kinyílik, és az ujjacskák szétnyílnak, reményekkel és bizakodással telve. Színük pedig olyan üde, mint a gyermekek ártatlan, pirospozsgás arcocskája.

Amerre csak néztem mindenhol virágokkal hímzett színes szőnyeg fedte be a talajt. Salátaboglárkák, martilapuk, tyúktaréjok sárga, piros árvacsalanak rózsaszín, bársonyos és pettyegetett tüdőfüvek lila, tyúkhúrok fehér színeket szőttek a világ legszebb szőnyegébe. A friss fűszálak pedig, mintha nem lett volna elég hely mindenki számára, szinte egymással versengve törtek utat maguknak. Pedig mindannyian elférnek, és megférnek egymás mellett, hisz hely van elég, bőséggel jut belőle mindenkinek.

Kellemes duruzsolás lett úrrá az ösvényeken, a virágok kelyheit dongók, méhek zsongták körbe. Egyik virágról a másikra szálltak, és sorra gyűjtötték édes nektárjukat. A nap melege a domb homokos oldalát cirógatta, téli álmából előcsalva a csinos kinézetű zöld gyíkot is. Otthona, a homokfalban meglapuló rejteke előtt pihengetett, és süttette testét, miközben szemeit időről-időre lehunyva pihentette. Nem messze tőle pöszörlegyek hada tette ugyanezt a kellemes elfoglaltságot, mintha bundácskájuk nem adott volna elegendő meleget a testüknek. Ahogy elhaladtuk mellettük sorra reppentek fel, tettek egy kis kört majd, visszaszálltak ugyan oda, ahonnan elindultak.

A fák védelmében rég nem halott hang ütötte meg a fülünket, mely messziről jött, de tisztán hallatszott, és számomra az igazi tavasz eljövetelét hirdette. „Kakukk-kakukk” ismételgette nevét a kakukk madár, hogy mindenki jól hallja, és az erdő minden egyes szegletébe eljusson a híre, hogy ő is hazaérkezett. Utunkat hazáig ez a kedves hang kísérte, mely boldogságot lopott a szívembe.  

 Piros árvacsalán 

 Zöld gyík

 Pöszörlégy

A tavaszi héricsek ébredése

A természet ébredésében nem csak a hatalmas fák ölelésében végigfutó számtalan erdei ösvényen gyönyörködhetünk, hanem a még oly kopárnak tűnő dobokon is megjelentek a tavasz első vadvirágai. Az ébredező fűszálak között sorra törnek maguknak utat a nap sárga színű tavaszi héricsek, melyek hazánkban természeti oltalom alatt álló, védett növények. Száraz gyepeken, kaszálókon, sík és dombvidékeken otthonra lelt kora tavaszi virágok.
Száruk egyenes, levelei ülők, 2-4-szeresen szeldeltek, mely borzas benyomást kölcsönöz a számukra. Az élénksárga bimbók miután szirmaikat szétnyitották, szép nagy virágokkal ajándékozzák meg a mezőket. A virágok mérete a 8 centimétert is elérheti, melynek közepében számtalan porzó kínálja fel édes nektárját, a beporzásukat végző rovaroknak. Bőséges pollenjükkel és édes illatukkal sorra csalják magához a rovarvilág számos tavaszi képviselőjét. A virágok kellemes illata több száz méterről irányt mutat a számukra, élénk színüket pedig nagyon ügyesen észreveszik kifinomult látásuknak köszönhetően. Így a tavaszi mezőkön nem csak a virágok, hanem a náluk tiszteletüket tevő rovarvilág szebbnél-szebb képviselőjében is gyönyörködhetünk.  

Az erdő kora tavaszi virágai

 Erdei galambvirág

 Erdei galambvirág

 Erdei galambvirág

 Erdei galambvirág

Az idei esztendőben hosszabbra nyúlt a tél, és vele együtt a hideg fagyos idő, ennek a hatását pedig a természet is érzi. Növénylakói a szokottnál később kezdenek el ébredezni, hisz a hideg időben semmi kedvük nem volt téli álmukat megszakítani. 

Április azonban elhozta a tavaszt, és szépen fokozatosan melegedni kezd a levegő. A nap sugarai egyre több esélyt kapnak, hogy a felhők mögül ki tudjanak kukucskálni, és rég várt szerető kezeikkel az erdők mezők ösvényeit simogatják.

Ilyenkor áprilisban a fák ágai még csupaszon állnak, rügyeik azonban napról-napra egyre csak duzzadnak, és ha nap kellő mennyiségű meleget ad nekik, sorra elkezdenek kifakadni. Azonban addig, míg a szép sudárra nőtt fák nem nyitják ki lombsátraikat, a talajon élő virágok élvezhetik a tavaszi nap éltető és testüket melengető fényét. A tavaszi virágok nagy része geofita növény, melyek a föld alatt nyugvó hajtásainkban őrzik azokat a fontos tápanyagokat melyeknek köszönhetően, a nap gyengéd simítására szirmaikat tudják bontogatni. Ezek a növények sűrű erdők mélyén leltek otthonra, ott ahová csak ilyenkor tavasszal a lombfakadás előtt tud a fény behatolni. Ők pedig ezekben, a tavaszi hónapokban csodálatosan szép színes virágszőnyegbe öltöztetik az erdők talaját, sorra dugva elő kedves kis arcocskájukat a puha, testüket óvó és melengető avarból.

Számomra az egyik legkedvesebb erdőben is, ahol hatalmas bükkfák állnak egymás mellett egyenes törzsekkel, mint a katonák, ébredezni kezdtek a virágok. Nincsenek még sokan, de az első legmerészebb lakók már elődugták fejecskéiket. Erdei galambvirágok ártatlanul fehér szirmaikkal, tyúktaréjok, bogláros szellőrózsák, salátaboglárkák csillogóan sárga virágaikkal, bársonyos és pettyegetett tüdőfüvek rózsaszín és lila fejecskéikkel varázsolnak igazi tavaszt, a madarak gyöngyöző dalaitól hangos erdőbe.  

 

 Bogláros szellőrózsa

 

Tyúktaréj faj

Szotyika és udvarlója

 Szotyi

  Szotyi

 Szotyi

Ma újra Szotyika életéről, napjairól fogok Nektek mesélni, hiszen új fejlemények történnek a fenyőfám ágai között. Nem is olyan régen arról szólt a történetem, hogy Szotyi és pajtása, az erdőben játszik, kergetőzik és fogócskázik. Mely huncut kis hancúrozás már hosszú napok óta tart. Eddig csak kint az erdő fáin zajlott a móka, meg a kiskertem hátsó részében, de két napja a kisfiú, az evés, ivás, játszás után haza kíséri a kis hölgyet a fenyőfa ágai közé. Tegnap sokáig figyeltem őket, persze, amikor a fa, üde zöld karjai nem takarták el az eseményeket. A pajkos kergetőzést ott is folytatták, és amikor elfáradtak együtt pihentek, egyik az egyik, másik a másik ágon.

Ma ismét együtt töltötték a napot. Keresgéltek a kiskertemben, diót törtek, Szotyi, mint minden áldott nap szotyolázott egy kicsit, majd szomját oltotta, és amikor jól laktak, nem az erdő felé vették az útjukat, hanem a fenyőfa irányába, oda ahol a fészek lakul, mely lehet már közös otthonuk. Délelőtt és délután is együtt láttam őket, fenn magason, az ágak között ücsörögtek.

Talán Szotyi társat talált magának, és ez a kis legény az udvarlója, legalábbis megfigyelésem szerint nagyon úgy tűnik. De szemem továbbra is nyitva tartom, és beszámolok Nektek is a történésekről.

  Szotyi udvarlója

   Szotyi udvarlója

A napsugár és a kispatak találkozása

 Aranyos veselke

Aranyos veselke

A természet szó szerint csodákra képes, csak észre kell vennünk, ezeket az apró kincseket, melyeket feltár előttünk.

Én a fotózást szívvel és lélekkel teszem, nem használok semmilyen bonyolult eszközöket, nem szerkesztem a képeimet számomra kacifántos programokkal, én azt szeretem és szeretném visszaadni Nektek, és mindenkinek, aki a fotóimat nézegeti, amit akkor, abban a pillanatban én is láttam, átélhettem. A természet csodás színeit, formáit, és a szívünket megérintő szépségeit.

Éppen a minap a kis patak partján ültem, figyeltem a kristálytiszta víz végtelen csobogását, és a partján élő növényeket. A nap sugarai hol előmerészkedtek a felhők mögül, hol pedig szégyenlősen visszabújtak. A levegő kellemesen enyhe volt, a szél pedig az avar nedvesen fanyar illatát repítette a szárnyain, és időről időre az orromat csiklandozta. Ahogy ott ültem, a nap sugarai úgy csillogtak a vízen, mint a fényesre csiszolt gyémántokon. Gondolkodni kezdtem, hogy ezt a gyönyörű csillogást, hogyan tudnám Nektek megmutatni, mely méltóképpen tükrözhetné a látottakat. Ekkor egy szép szál aranyos veselkén akadt meg a tekintetem, mely a parton álldogált magányosan, egy apró földkupac tetején. Szára körül puha moha terült el, mint a leggondosabban megszőtt szőnyeg, kedves kis fejegykéjével pedig, mintha a csobogó patak vizét nézte volna. A napsugarak, ahogy a fák délceg törzsei között áthatoltak, a vesleke mögött csillogtak a vízen, és úgy cikáztak, mintha örömükben táncot lejtettek volna. Csodás volt a látvány, melyet megpróbáltam a kamerám segítségével úgy megörökíteni, hogy az apró tavaszi virág mögött szaladó kis patak vízén megcsillanó nap gyönyörű fényét Ti is meglássátok. Engem teljesen el tudnak varázsolni ezek a pillanatok, és szépségek, mely nem jöhetett volna létre a víz és a nap sugarának a találkozása nélkül.    

 Aranyos veselke

A patakpart első keltikéje

Nem messze tőlünk van egy kis patak, melynek andalító csobogása csendes estéken a kiskertembe is behallatszik. Ennek a pataknak a partján rengeteg kisebb-nagyobb lakó éli az életét. A szép kort megélt fák törzsein gondosan elkészített odúk álldogálnak, melyekben évről-évre cinegék, harkályok és seregélyek fészkelnek. A gyökerek között pedig aprócska ökörszem lakik, aki ide építi meg gondosan elkészített fészkét.

Azonban nem csak madarak élik itt minden napjaikat, hiszen a nedves környezetet nagyon kedvelik a kora tavasz színes szirmokkal büszkélkedő virágai is. Idén is, mint minden esztendőben az aranyos veselkék és a kikeleti hóvirágok látták meg elsőként a napvilágot.

Tegnap délután lesétáltam a kis patak partjára, és örömmel láttam, hogy rengeteg odvas keltike, ikrás fogasír, tyúktaréj, bogláros szellőrózsa kezd ébredezni hosszú téli álmából. Legtöbbjük egészen pontosan, egy fehér keltike kivételével  még összezárt bimbókkal várják a nap meleg simítását, mely lassan, de biztosan megérkezni látszik. Akkor pedig varázslatosan szép virágszőnyeggel fogják betakarni a talajt, mely szőnyegben lila, sárga, rózsaszín és fehér színek teszik tökéletessé az üde zöld levéltakarót.

Tavaszi újjászületés

Nagy fakopáncs

Nagy fakopáncs dobolása

 Kékcinege

 Hétpettyes katicabogár

 Bársonyos tüdőfű

Amikor az égbolton tündöklő csillagok kedves kis arcocskája kezd megsápadni, és az éjszaka leple csendesen szétfoszlik beköszönt a hajnal. Új nap kezd ébredezni a természetben, mely ébredést a madarak csengő dalai kísérnek. Sorra törlik ki az éjszakai álmot szemeikből a feketerigók, a vörösbegyek, az énekes rigók, az erdei pintyek, a cinegék, és mindenki rákezd a maga kis melódiájára. Élettől, hangoktól lüktet az erdő, a mező. Rég várt neszeket, strófákat repít a langyos szél tova a fák törzsei között, majd fel a sudarakba, hogy az erdő minden szegletébe eljusson a hír, a tavaszi feltámadás híre.

A természet minden lakója készülődik. A fák, a bokrok testében szakadatlanul folyik a munka, az avar mélyén az újjászületésre készülnek a növények, és az egész erdő megtelik valami megmagyarázhatatlanul finom illattal, melyet csak ilyenkor érezhetünk.

A kis tisztáson is nagy a készülődés. Sorra dugják elő tüskékkel felfegyverzett apró testüket a csalánok, karcsú fűszálak próbálnak helyet keresni maguknak, ahol újra zöld pompában nőhetnek, perzsa veronikák bontogatják az ég kékjében pompázó szirmaikat, bársonyos tüdőfüvek lila és rózsaszín virágaikkal csalják a rovarokat, és mintha a nap korongja, a földre költözött volna, úgy tündökölnek a martilapu kedves fejecskéi. Apró gombák kukucskálnak elő kíváncsi szemeikkel, arcukat betakaró kalapjuk alól, figyelve a tisztás minden rezdülését. Ahogy az ébredező nap felsejlik az égén, és sugarai a talajt simogatják, a rovarok is felébrednek éjszakai álmukból. A tisztás szélét beborító avarban pókok szaladgálnak kecses lábaikkal, mint akiknek sürgős, halaszthatatlan találkozójuk van. Verőköltő bodobácsok gyülekeznek a napfényben úszó korhadt fákon, mintha sorsukat eldöntő gyűlést tartanának, majd miután vége az összejövetelnek, elindul mindenki a maga útján. A kellemesen meleg levegő az első hétpettyes katicabogarat is felébreszti. Csinos fekete pettyekkel mintázott kabátkájában indul útnak, egy elszárad virágnak a szárán. Lassan, megfontolt léptekkel halad egyre-egyre magasabbra, majd menet közben újra és újra megpihen. Mozgásán látni, hogy nemrég ébredhetett fel hosszúra nyúlt téli álmából.

A madarak kórusa örömittasan dalol, egy pillanatra sem tartva pihenőt, csak ismétlik egyik strófájukat a másik után. Harkály dobol serényen az erdőszél sudárra nőtt bükkfáján, melyre a távolból válasz érkezik. Egy régen elkészített odú bejáratában kékcinege kiáltozik nyugtalanul, védve otthonát a közelben keresgélő fajtársa elől. Minden tollas készülődik, vannak, akik a párválasztásra, vannak, akik a költésre, és olyanok is akadnak, akiknek fészkében már tojások lapulnak. Megkezdődött hát a természet legszebb ünnepe, a tavaszi feltámadás.       
       

Martilapu

 Szemétgomba faj 

 Szemétgomba faj