Kettő meg kettő az négy

 Piri a vörös bundás mókuska

Barni a legelevenebb mókusgyerek 

Az elmúlt időszakban Veletek is megosztottam Szotyika és apróságai életét, akik nagy örömömre, nap-mint nap megtisztelnek a jelenlétükkel. Nagyon szeretem nézni a kis mókusok pajkos játékát, kicsit még ügyetlen, de annál vadócabb mozgását, és fáradhatatlan kíváncsiságát.

Azonban legutóbbi látogatásukkor nagyon nagy meglepetés ért. Ugyanis egyszerre három apró mókuska szaladgált a fán fel, s alá. Igen egész pontosan három, azaz egyel több, mint amennyiről eddig tudtam. Ez idáig mindig két kis mókuskát láttam egyszerre, és Szotyit az anyjukat. Megkülönböztetni őket bundácskájuk színe alapján tudom. Az egy szép vörös, a másik pedig barna kabátkát visel. Az újonnan megjelent mókuska pedig szintén barna kabátos, melyben egy kis vörös árnyalat is meglapul. Azonban a meglepetések itt nem értek végét, mert kisvártatva, amikor a három mókusgyerek eltűnt a fa sudarának a sűrűjében, egy újabb apróság, szó szerint apróság bújt elő az ágak rejtekéből. Egészen kicsike testét élénk vörös bunda fedte be, és fülein sem viselt még olyan hosszú és dús pamacsokat, mint a testvérei. Járása és mozgása is sokkal, de sokkal bizonytalanabb volt, megszeppenve, ismeretlenül szedte aprócska mancsait a cseresznyefa vastag karján. Látni lehetett rajta, hogy ő a legkisebb, és a legbátortalanabb mind közül. Anyja, Szotyi csillogó gombszemeivel figyelte kicsinye minden mozdulatát, és amikor ő egymást követő ugrásokkal egyre feljebb ment a fa karjai között, a picurka is követni kezdte.

Így lett egy nap leforgása alatt a két mókuskából négy mókuska. Nem is csoda, hogy anyjuk megszűrődött a nevelésükben, hisz nagy feladat négy csemetét etetni, gondozni, de megéri, hogy neki ők, ez a négy kis apróság a világ legnagyobb kincsei.    

Picur, a legkisebb mókuska

 Csöpke, ő a második legapróbb mókuska