Hirtelen jött havazás

Balkáni gerle

Balkáni gerle

Szajkó

Szajkó

Egy karácsony előtti, havas délelőttön született történettel és fotókkal szeretném az idei esztendőt elbúcsúztatni. Fogadjátok sok szeretettel.
A karácsony előtti napokban kemény, -15 fokos hideg és vastag, több mint 20 centiméteres hótakaró vette uralma alá az erdők, mezők ösvényeit. Az éjszakák a csillagok és az egyre növekvő hold fényében ragyogtak. Hiába terítette le az este sötét fátylát az erdőre, az éjszakai égbolt lakói és a vastag, mindent beborító hódunna olyan világossá varázsolta a kiserdőt, hogy az ablakomból tisztán látni lehetett a fák között, élelem után kutató őzeket. Szeretem ezeket, a téli éjszakákat, figyelni az erdő titkos, sötétbe burkolózó életét, mert egészen különleges érzéssel és hangulattal tud eltölteni.

A derült napok után csütörtök reggel hirtelen jött havazás vette kezdetét. Az égboltot nehéz, szürke fellegek borították be, majd alig, hogy kivirradt, elindultak útjukra az első, egészen aprócska hópihék. Most nem táncoltak, nem időztek sokáig a levegőben, hanem egészen gyorsan, mint akiknek sietős dolguk akadt szaladtak lefelé a talaj irányába, ahol már a nemrégiben aláhullott társaik várták őket. Ahogy teltek a percek úgy jelent meg egyre több és több pihe a levegőben, majd kisvártatva olyan sokan lettek, hogy alig lehetett az erdőig ellátni. A szép nagy, hízott pelyhek pedig egyre csak vastagították, az amúgy is méretes hódunnát.

A hirtelen jött égi áldás a szokottnál is több vendéget terelt be a kertem etetőihez, melyekben bőséggel megpakolt, finom falatok várják napról-napra az éhes csőrű és szájú látogatóimat. Szajkók igazi kis hada érkezett az erdő felől, és láttak neki a reggelijüknek. Mellettük még nagyon sok széncinege, barátcinege, kékcinege, nagy és közép fakopáncsok, csuszkák, eredi pintyek, mezei verebek, egy félénk vörösbegy és a soha nem hiányozható gerlepár is tiszteletét tette. Miután a mátyások és a gerlék jóllaktak, a fák ágain, felborzolt tollaikba burkolózva tűrték a fagyos hideget és a szűnni nem akaró sűrű havazást. A cinegék nem pihentek, egy pillanatra sem álltak meg, egyik magot a másik után hordták a bokrok védelmébe, és hegyes kis csőrükkel ügyesen törték meg azokat. A nagy fakopáncsok ezen a reggelen is az etetők urai szerettek volna lenni, mindenkit csak űzték, hajtották és zavarták, fajtársaikat és a többi tollas vendéget is. De a többi madár szemfülessége határtalan volt, így időről-időre ügyesen cselezték ki az uralkodni vágyó harkályokat.

Kisvártatva kedvenc kis mókusvendégem is megjelent. Az erdő irányából érkezett, lábait gyorsan egymás után szedte, miközben a fák ágain megpihent havat a mélybe taszította. Amikor a diófám törzséhez ért tanácstalanul álldogált, láthatóan semmi kedve nem volt a nyakig érő hóba belegázolnia, de nem volt más választása. Így gyors, szinte szemmel alig követhető mozdulatokkal viharzott a havon, miközben hatalmas ugrásokkal próbálta elérni, hogy minél kevesebbet tartózkodjon a hideg, fagyos égi áldásban. Gyorsan a rejtekhez ért, egy szem diót a szájába vett, és ugyanolyan gyorsasággal, mint ahogy jött, újra a diófa ágai között termett. Miután jóllakott elindult az erdő felé, hogy meleg fészkébe megpihenjen és megbújjon a zord idő elől. 

A vastag hó, a kemény fagyok minden kis erdőlakó életét kemény próbatétel elé állítja. A természetben egyre nehezebben tudnak hozzájutni az élelemhez, ezért nagyon nagy könnyebbséget és biztonságot jelentenek nekik az egész télen át, folyamatosan megtöltött madárbarát kertek etetői. Mely etetők minden áldott napon, az etetési szezon kezdetétől a végéig kiadós lakomával várják az éhes és didergő kis tollasokat. Ha lehetőségetek adatik, Ti is gondoljatok a természet ösvényein élő kedves madarakra, és helyezzetek ki nekik egy kis elemózsiát. A segítségetekért cserébe pedig meglássátok, mennyi kedves megfigyelési élményben és boldog pillanatban lesz részetek, ezeken a borús téli napokon is.  

Széncinege

Mókuska

Téli erdő, imádom ezt a kilátást