Földre szállt napocska

Martilapu

Az erdő madarak gyöngyöző dalától volt népes. A tavaszt hirdették a cinegék, strófájukat szórták az erdei pintyek, fuvoláztak a rigók, füttyögtek a csuszkák, doboltak a harkályok, a küllők pedig örömittasan kacagtak, mintha mindenkit ki akartak volna nevetni. Az erdő minden szegletét, még a legeldugottabb völgyek mélyét is a szerelem édes mámora lengte be. 

Az erdő tündérei fáradságot nem ismerve járták a fák rengetegét és a kis erdei tisztást, hogy senki szeme ne maradjon álomra hunyva.

Márciusi hajnal volt, amikor az erdő egyik szorgos tündére egy zöldellő fűszál hegyére telepedett a kis erdei tisztás szélén. Ruhácskáját gondosan eligazgatta és várt. A tájat még sötétség ülte meg, de az éjfekete tollruhába bújt rigók, már az új napot köszöntötték. Fuvolázó strófáikat az ébredező szélgyerekek a karjukra vették, és vitték repítették, hogy az új nap híre minden erdőlakóhoz eljusson. A rigókat követték a vörösbegyek, az erdei pintyek, a cinegék, és szépen lassan, mire a nap a keleti égbolton ébredezett, teljes lett a madarak hatalmas kórusa. Mindenki saját dalát zengte, mindenki a legszebb muzsikáját adta elő. A napocska kitörölte az álmot a szeméből, kinyújtóztatta sugarait, és széles mosollyal az arcán a reggelt köszöntötte. 

Az erdő tündére ámulva figyelte a napkelte csodáját, mintha most látta volna először. Ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, és első sugara elérte a tisztás szélét a tündér halkan dúdolni kezdte énekét:

- Nyisd ki szépen szirmaid, mutasd meg fénylő szemeid!
  Szép vagy, mint a napocska, fénylő sárga korongja!

Hangja lágyan csengett, alig hallhatóan, de a martilapu meghallotta az őt ébresztő kedves éneket. Fénylő sárga szirmait széttárta, szépsége pedig beragyogta a még kopár színekben pihenő tisztást. A tündér megcsodálta szépséget, majd így szólt:

- Kedves martilapu te valóban olyan tündöklően szép vagy, mint a napocska, te vagy a nap fénylő korongja idelent a földön! - lelkendezett boldogan a fűszál hegyén ülve, miközben törékeny szárnyait rezegtette.

A virág szerényen pislogott, lelkét melengették a tündér kedves szavai. Fejecskéjét felemelte, és a napra nézett, aki boldogan mosolygott le rá, majd kedvesen rákacsintott.