Erdei esztendő - Az erdő legszebbje

Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog. 

Bő két hete meséltem Nektek a fürtös salamonpecsétekről, akik akkor bimbósan ringatóztak a tavaszi szélben. Több helyen is láttam őket, boldog voltam, hisz tudtam nem sok idő, és szét fogják nyitni fehér kis szirmaikat, akkor pedig, mint apró csengettyűk csilingelnek majd a féltőn óvó leveleik között. De sajnos a csapadék hiánya őket is, mint a többi tavaszi virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyikük tudta teljesíteni. 

A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa, melyet most az erőt adó víz hiánya okoz. 

Hosszú utat tettem meg a völgyben, bizakodtam minden egyes lépésemnél, hogy csak találok egy olyan egyedet, akinek volt annyi ereje, hogy szirmait szét tudta tárni. A legtöbben csak leveleket viseltek, egy-két növényen apró megaszatd virág hintázott, és egyetlen tő volt, aki ki is tudta nyitni apró csengettyűit. Különlegesen szép volt, az erdő legszebbje. 

Sajnos nem csak a fürtös salamonpecsétek érzik a nedvesség hiányát, a többi ilyenkor szirmait bontogató vadvirág is gyengén, erőtlenül álldogál, és nem tehetnek, mást csak bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja őket az erőt adó vízzel. 

Az időjárásnak hála, szerda este, kisebb eső áztatta meg az erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több volt, mint a semmi, és ilyen nehéz időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani.