A nyár első reggelén

Fiatal széncinege

Az elmúlt napokban kisebb záporok enyhítették az erdők és mezők lakóinak szomjúságát. Tegnap délután, a tavasz utolsó napján is könnyed esőcseppek hullottak le sötétszürke felhő otthonukból, kedves csilingelésük pedig betöltötte a fák rengetegét. 

A nyár első napján, a pirkadatot tiszta égbolt várta. A nap boldogan tudta sugarait kinyújtóztatni és kellemesen meleg érintésével kezdte cirógatni a tájat. A fák zöld leveleinek a rengetegében nehéz dolguk van belopakodni, de a kis réseken, az apró lyukakon, hol itt, hol ott be tudnak pillantani. A leveleken pihenő esőcseppek pedig ilyenkor fényesen csillognak, mintha boldogan mosolyognának. 

Most az erdő a frissítő csapadéknak hála még zöldebb, még üdébb. A fák, a bokrok, az avarban megbújó virágok, a karcsú fűszálak, a fák tavaly ősszel lehullott levelei pedig illatoznak. Olyan kellemesen illatoznak, amit már rég nem éreztem. Boldogság és öröm járja át az ösvényeket, miközben a gyöngéd szél a levelekkel suttog, az ágak között madarak dalolnak és fiókák csipegnek, frissen fészket hagyott makulátlan tollruhát viselő széncinegék. Halványsárga felöltőjükön látni, tisztán látni, hogy vadonat új. Kedvesen reppennek ágról ágra, egymást követve a kis család tagjai, közben pedig cingár hangjukon szüleiknek könyörögnek, közben szárnyaikat boldogan rezegtetve. 

A fák rengetegében meglapuló fészkekben, odvakban egyre csak készülődnek és készülődnek a madarak új nemzedékének apróságai, hogy életüket megkezdjék az őket körül ölelő világban. A nyár első felében övék lesz a főszerep a természet hatalmas színpadán. Az ő hangjuk, az ő kedves lényük tölti majd meg az erdő fáinak rengetegét.