Pókóvoda

 Csodáspók fészke

Csodáspók nőstény és lassan szétszéledő kicsinyei

Nem olyan régen számoltam be a csodáspók nőstények titkos életéről. Akkor megígértem, ha sikerül találkoznom egészen picike utódaikkal megmutatom őket Nektek is. A természet pedig megajándékozott ezzel az élménnyel.

Kora délután volt, amikor az erdő fái között szerényen megbújó tisztásra indultam. Utamat már a csöndesebb erdő kísérte. A madarak kórusának tagjai már fogyatkoznak, mintha napról napra egyre kevesebben énekelnék strófáikat. Nem szólnak a kakukkok, nem fuvoláznak a fekete rigók, a csilpcsalpfüzike sem kiáltja szolid énekét a messzibe. De ez így is van rendjén. Szépen lassan véget ér a költési időszak, és már csak azoknak a tollasoknak a dalaikat hallhatjuk, akik még utódaikat védelmezik. A tisztásra érve a távolból a vörösbegy csilingelő dala szólt, nem messze tőlem pedig az erdei pinty strófai csengtek. Minden pillanatot szeretek kiélvezni, addig amíg hallhatom őket, mert hosszú csöndes hetek, hónapok állnak előttünk. 

A tisztáson a nap sugarai táncoltak, meleg sugaraikkal simítva a bőröm. A levegő párával telt, izzasztóan fülledt volt. Lassan, óvatosan szedtem a lábam a magasra törő fűszálak és a színes virágok között. Ha valaki látna, de szerencsére erre ember nem jár, azt hinné drága kincseket keresek. És jól gondolná, valóban azok után kutatok, mert nekem az élővilág kedves tagjai a kincsek, akiket minél jobban meg szeretnék ismerni. Mindannyiukat szeretem és tisztelem, mert hiszem és tudom, mindegyikőjüknek fontos szerepe van a világban. 

A tisztás peremén délcegen álló fák adnak ilyenkor nyáron is árnyékot. Itt a levegő érezhetően hűvösebb, a talaj pedig nedvesebb, nyirkosabb. Az árnyékot kedvelő növények és rovarok itt nyugodt otthonra leltek. Épp, hogy kisétáltam a kellemes árnyas erdő szélről egy különleges építményen akadt meg a tekintetem. Egy üde zöld levél alatt, mely mintha egy sátor teteje lett volna, pókfonalból mesterien elkészített fészek lapult. A fészek szélén a kokon darabja álldogált, mellette pedig összebújva, mint egymást szerető testvérek aprócska pókok pihentek. Egymás hegyin hátán, rengeteg pici pókcsemete bóbiskolt, mintha egymást melengették volna. Egyik másik óvatosan megmozdult, pár millimétert arrébb mászott, majd újra pihenőre fogta. Nem messze tőlük ismét egy fészekre bukkantam, mely mellett a pókmama őrködött. Mozdulatlanul, féltett kincseit figyelte, vigyázta, akik közül többen már messzebbre merészkedtek. Nem szerettem volna megzavarni a családok idilljét, így óvatosan, minden mozdulatomat megfontolva magukra hagytam őket. 

A csodáspók nőstények gondos anyák, akik az utódaik érdekében gondosan megszőtt fészket készítenek a kikelt kicsik számára. Ez az építmény védelmezi őket az időjárás viszontagságaitól. Ennek az otthonnak még teteje is van, hiszen a nőstények a növények leveleit is a fészekhez rögzítik, amik, mint a házak teteje védi a lakóit. Az aprócska pókok az első vedlésig együtt maradnak ebben a biztonságos otthonban, majd szétszélednek, és elkezdik önálló életüket.

 A fotón jól látni a kokon darabjait, melyből a kis pókok kikeltek.