Amikor, a tavaszi Nap sugarai meleg érintésekkel fésülik a
fák sudarait, a barnuló avarral pajkos szelek játszadoznak szelíden, a fák
rengetegében virághímes szőnyeg fedi be gondosan a talajt, az első lepkék
könnyedén libegnek az enyhe levegőben, a csupaszon az ég felé nyújtózó
fák ágai között dalra fakadnak a hosszú utat megjárt énekes rigók.
Az idei esztendőben március elején hallottam először az első
énekes rigó gyöngyöző strófáit. Azóta már nem csak egyedül dalol, fajtársaival
együtt, valamint a feketerigókkal, és többi dalra fakadt tollassal ezer hangú
koncertet játszanak.
Az idei tavasszal madárbarát kertemben a szokottnál
több énekes rigó teszi a tiszteletét. Évről-évre visszajáró vendégeim, vagy, ha
pontosabban akarok fogalmazni lakóim. Hiszen a szép sudárra nőtt fenyőfám
védelmező ágai között lapul meg gondosan elkészített fészkük. De nem csak a
kertemben lakó rigókat tudom megfigyelni, hanem az erőben fészkelők is
rendszeresen betérnek hozzám.
Az énekes rigók igazán csinos madarak, annak ellenére, hogy
felöltőjük kerül minden hivalkodást, melynek köszönhetően testük tökéletesen a
környezetükbe tud olvadni. Szinte észrevétlenül tudnak motozni az avarban, és
az aljnövényzetben, miközben betevőjük csigák, giliszták, férgek után kutatnak.
Hátuk meleg olajbarna színezetű, alsótestük fehéres alapon szív alakú, barnás
fekete foltokkal tarkított. Szemeik sötét színűek és nagyok, melyeknek
köszönhetően a szürkületi időszakban is kiválóan látnak. Fejük tetején barnás
színezetű foltot viselnek, ami számomra olyan, mintha csinos kis kalapba bújtak
volna.
Jelen történetem is egy ilyen csinos megjelenésű énekes
rigóról fog szólni, aki egy kicsit különcnek számít a többi fajtársa között.
Kora reggel volt, amikor kertem vendégeit figyeltem. A Nap a
szürke felhők mögött pihent, sugarai nem simogatták a fák rengetegét és a
kiskertem lakóit. A madarak gyöngyöző dalait repítette a szelíden osonó szél, a
levegőben pedig a kikelet utánozhatatlan illata úszott.
A diófa ágai között vörös bundás mókuslakóm falatozott.
Korgó gyomra éhségét finom diócsemegével enyhítette. Cinegék röppentek a fák
ágai között, csuszka szaladgált fel s alá a diófa törzsén, szajkók udvaroltak
egymásnak, finom falatokkal etették egymást. Feketerigók, énekes rigók,
vörösbegyek keresgéltek a talajon betevő után, mindent átkutatva, minden száraz
falevél alá benézve, hátha valami finom falat lapul meg alattuk. És lapult,
láthatóan sikerrel jártak, újra és újra. Ahogy őket figyeltem, hirtelen egy
különleges kinézetű madáron akadt meg a tekintetem. Nem volt olyan szembetűnő,
mint a majd egy éve megfigyelt festékhiányos meggyvágó, de rajta is kiválóan
látszott az eltérés. Jól látható volt, egyből szemet szúrt, hogy ő másabb, mint
a kertben kutató fajtársai. Fején a barnás sapka fehér volt, amit még messziről
is észre tudtam venni. Gyorsan a fényképezőgépemért nyúltam, megerősítést
remélve. És igen, ahogy közelebb hozta őt a kijelző tisztán láttam, hogy
valóban fehér folt díszíti a fejét, és a hátát fedő tollruha is fakóbb
színezetű volt. Pár percig tartott a látogatása, fényképeket és a videót
is tudtam róla készíteni, miközben viselkedését figyeltem. Visszahúzódóbb,
félősebb volt, mint a többi rigó, hiszen őket a többi madár, sőt a mókusok
közelsége sem zavarja. Ez a festékhiányos énekes rigó viszont még a fára
reppenő széncinegétől is megriadt, pedig a finom csemege, ami pillanatokkal
előtte kutatott fel, a szép méretesre nőtt giliszta ott várta a talajon. Amint
a cinege odébb állt visszatért, csőrével megragadta a zsákmányát és repült is
vele tova, hogy nyugodtan, védett helyen el tudja fogyasztani.
Egész álló nap, amikor időm engedte figyeltem a kertem, hátha
újra feltűnik, de nem láttam. Talán még betér hozzám, talán még újra láthatom
csinos, egyedi megjelenését.
Leucizmus, festékhiány esetén, a melanociták, melyek a
melanin nevű festékanyagot termelik teljesen hiányoznak a bőr egyes területeiről.
Ha ezek a sejtek hiányoznak a bőrből, akkor nem rakódik le melanin a tollakban,
így egyes területek foltokban kifehérednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése