Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a kiadós csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog. Azonban nem csak a csapadék hiánya az, ami próbatétel elé állítja az erdő lakóit. Az elmúlt pár nap kivételével a hideg, a gyakran fagyos éjszakák, a hűvös nappalok és a viharos szél nehezíti az életüket. A szokottnál jó három hetes, szinte egy hónapos hátrányban van az élővilág. A fák ágain félősebben bújtak elő az üde zöld levelek, árnyékukban a tavaszutó virágai még csak most kezdenek óvatosan kibújni az avar vastag dunnája alól, pedig ilyenkor már teljes pompájukban szoktak ragyogni. De így kell elfogadni, ez egy ilyen, kicsit furcsa kikelet. A lényegen pedig semmit sem változtat, még ha később is, de láthatom mindannyiukat.
Jelen történetem az tavaszi erdő aprócska csengettyűiről fog szólni, akik nem mások, mint a fürtös salamonpecsétek. A természetnek hála, az erdő rengetegében több helyen is meglelték otthonukat, azonban a csapadék hiánya, a hűvös levegő őket is, mint a többi tavaszi virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyik tudott teljesíteni.
A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa, melyet most az erőt adó víz hiánya okoz.
A szokottnál sokkal, de sokkal kevesebben vannak, és alig akad pár tő, akik virágaikat tudják dédelgetni. Legtöbbjük testén csak levelek díszlenek. Akiknek azonban megadatott az erő, hogy virágokat is tudjanak nevelni, ők jelenleg bimbósan álldogálnak az erdő rengetegében, a zöldellő fák árnyékában, és bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja őket az erőt adó vízzel.
Az időjárásnak hála, az elmúlt éjszaka kisebb eső áztatta meg az erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több, mint a semmi, és ilyen nehéz időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani. Hiszen minden áldott csepp élettel tölti meg őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése