Áldott eső

 

Csuszka 

Sötétszürke felhők kezdtek gyülekezni az égbolton. Szépen, óvatosan, teljes némaságban, uralmuk alá vették minden szegletét. Hiába volt késő délután, alkonyati sötétség lett úrrá az erdők rengetegében és a kis kertemben, mintha hirtelen az este köszöntött volna be. Idejekorán érkező este. Madarak szálldostak ágról - ágára, kétségbeesetten betevők utána kutattak, mintha nem tudtak volna hirtelen mi történik. Talán ők is úgy érezték, hogy az alkonyat a szokottnál előbb ballagott elő a völgy mélyéből, és még gyorsan, csőrük éhségét tudják oltani az éjszaka előtt. 

A fák törzsei a sötétségbe vesztek, az erdőben már nem volt fény. Ekkor szépen óvatosan elindultam az első esőcsepp az útjára. Az elsőt követte a többi. Nem vadul, gyöngéden, óvatosan hullottak alá. Egészen apró cseppekben. Mintha odafent valaki szitát tartott volna eléjük, hogy azon hullanak át. Súlyuk nem volt, könnyedek voltak, mint a lehelet. Mégis sorra szedték a fákról a sárga leveleket. Azokat, akik már egészen gyengén tudtak csak kapaszkodni. Akinek ereje elfogyott, és már sorsuk beteljesülését várták. Peregtek a levelek, hullottak az eső könnyed cseppjei, az erdő pedig kedvesen zizegő hangokkal telt meg. 

Kellemes illat lengte át a fák rengetegét. Kedves neszek osontak tova. A madarak pedig csak szálltak fáról - fára, szorgalmasan gyűjtve a rovarságot a levelek fonákjáról, a kérgek repedéseiből, az ágak hónaljából. Mindent átvizsgálva, mindent apró rést átkutatva. 

Aznap már az alkonyati sötétség nem engedte el az erdő ösvényeit, amit az este, a sötét este követett. A csillagok nem ragyogott, a Hold arcát felhők takarták, fényüket nem tudtak az éjszakába szórni. Ma hajnalban pedig újra rákezdett az eső. Sűrűn, nagy cseppekben hullottak alá. Kopogtatták a fák leveleit, az avarral hintett földet. A kis mélyedéseket, a fák odvait friss vízzel töltötték fel, öntöztek mindenkit, hogy szomjas senki ne maradjon. És ez így ment egész álló nap, újra és újra eleredt az eső. Az avar alatt gombák mozgolódtak, óvatos furakodtak elő, apró szemekkel a tájat kémlelték, csigák sürgölődtek, persze amennyire tőlük tellett, a fák levelein cseppek ringatóztak, a pocsolyákban pedig minden esőcsepp apró kis örvényt keltett. Mosolygott az erdő, szemei pedig a boldogságtól csillogtak.