Fehér bundába bújt dámszarvas.

Szeretem a természet szerteágazó, oly sok titkot rejtő és kincset érő pillanatokat tartogató ösvényeit járni. Legyen az magas fákkal díszített hatalmas erdő, virágokkal hintett rét vagy mező, én bárhol jól érzem magam. Amikor időm engedi, szívesen teszek kirándulásokat a Kis-Zagyva völgyébe, mely minden évszakban rengeteg csodát tartogat a számomra. Az elmúlt napokban többször is kilátogattam ide, hiszen a végtelennek tűnő mezőkön nyílnak évről évre, a nap-sárga színben pompázó tavaszi héricsek. Azonban ezen bejegyzésem, most nem róluk fog szólni, hanem arról a két szarvasról, melyeknek a kinézete nem mindennapos látványnak számít. Ezen a vidéken a természetnek hála nagyon sok dámszarvas lelt otthonra, és nem telik el úgy egyetlen kirándulás sem, hogy ne találkoznék egy-két példánnyal, de olykor 20-30 tagot számláló csapatokra is rá tudok bukkanni.

A dámszarvasok szőrzetének a színe nyáron világos barna, melyeket jól látható fehér foltok tarkítanak. A téli szőrzet hosszabb, melybe jól szigetelő gyapjúszőrök is megjelennek, ami a téli hideg időjárásban melegen tartja az állat testét. A téli bunda sötétebb, és a fehér foltok is szinte teljesen eltűnnek. A szőrváltására tavasszal és ősszel kerül sor, melyek közül a tavaszi sokkal látványosabb. Színezetben három szín fordul elő a dámszarvasok körében. A leggyakoribb színváltozat a normál barna szín, ritka esetben megfigyelhetünk egészen sötétbarna, már-már fekete bundát viselő egyedeket, a legritkább pedig a fehér szőrbundába öltözöttek, mely az egész állománynak, mintegy 0,5%-át teszik ki.

Ezen a tavaszi estén, amikor a nap már az égbolt peremén álldogált, és épp búcsút kezdett venni a tájtól pillantottam egy dámszarvas csapatot, mely tagja között egy fehér bundába öltözött bikaborjú, szó szerint csalta a tekintetemet. Sokan voltak, de nekem mégis rajta akadt meg a szemem. Fehér színe miatt ő nem tudott beleolvadni a tájat takaró növényzetbe, mely kifejezetten nagy hátrányt jelent a számára. Fiatal volt még, melyről a feje tetején ékeskedő agancs tanúskodott. A bikaborjúk első agancsa nyár közepére fejlődik ki, melyet augusztus végére tisztit le. Ez az első agancs kis méretű, melyet szakszóval nyársnak nevezünk, és kinézetéről kapta ezt a megnevezést. Ez a mindössze 10-15 cm-es fejdísz a következő esztendő májusáig díszíti a kis bikát. Majd a következő fejlődő agancson már megjelenik a koszorú és az ágak is, melynek a vége villás. A fehér bundás békésen, a többi társával együtt legelészet az erdő szélen. Miután magukra hagytam őket tovább haladtam, és völgy másik oldalán újra egy dámszarvas csapat tűnt fel. Ez a csapat sokkal több egyedet számlált, kb 30-an voltak, melyek között újra egy fehér bundás fiatal ütközött ki a társai közül. Egy estén két nagyon ritkának számító dámmal találkozni, mi ez, ha nem a természet gyönyörű ajándéka. Szegények azonban jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a többi barna védőszínű szőrzetet viselő társaik, hiszen könnyebben észrevehetőek, mert ők nem tudnak beleolvadna a növényzetbe, hanem inkább kitűnnek abból. És nem csak emiatt nehezebb az életük, ez a színanyag képződésének a zavara, melyet albinizmusnak hívunk, nem csak a szőrzetben jelentkezhet, hanem a szemekben is, mely miatt erősen romlik a látás, és fényérzékenységet is okozhat. Miután hazaértünk a számítógépemre átmásolt fotókon, nagyon jól látszódott, hogy az egyik bikaborjú szeme pirosas színezetű, mely azt jelent, hogy ez a zavar a szemében is megjelent. Tehát, ami nekünk embereknek érdekes megfigyelés, azaz érintett állatnak nagy veszélyt, és egész életén át tartó küzdelmet és kihívást jelent. Azonban bízom benne, hogy minkét fiatalnak az élete még sokáig fog tartani, és a kis csapatuk egyenrangú tagjai lehetnek.