Nyúlkaland.

Ezt a kis élményt melyet most megosztok veletek még április elején éltem át, és akkor is írtam meg a történetet, most ezzel szeretnék Nektek Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánni, nagyon sok szeretettel.

Az elmúlt napokban, a csillagfényes éjszaka leple alatt igen mélyre süllyedt a hőmérő higanyszála. Reggelre fehér dérruhába burkolóztak az erdők, mezők ösvényein élő növények, befagytak az apró tócsák, a rovarok pedig dideregve várták, hogy a nap melengető sugarai végigsimítsák fázós testüket. Az óraállítás miatt reggel később virrad, de amint a sötétség és a szürkület búcsút int a tájnak, a nap első sugarai felragyognak az égbolt peremén, és egész álló nap ontják fényüket. Kell is a fény, hiszen aprócska életeket csal elő a föld rejtekéből.

Kora délután engem is a szabadba vonzott a kellemes tavaszi idő, az éjszakai hidegnek már nyoma sem maradat, a felhőtlen égbolton egyes egyedül álldogáló nap, akadálytalanul szórta melengető sugarait. A szél gyengéden simogatta az arcomat, és óvatosan, mintha törékeny kristályok lennének, rendezgette a talajon sokasodó elszáradt faleveleket. Egyiket jobbra, a másikat balra igazította, mígnem sorra bukkantak elő közülük a törékeny, színes szirmokkal büszkélkedő virágok. Apró fejecskéjüket boldogan billegtették, mintha megköszönték volna, hogy segített nekik előbújni a levelek óvó védelméből. Ilyenkor tavasszal a legszebb az erdő. Napról-napra új életek látnak napvilágot, és a talaj szó szerint igazi, színes virágszőnyeggé változik. Fehér színt rajzol bele az erdei galambvirág, az odvas keltike, a hóvirág, lila színnel teszi élénkebbé az ujjas és az odvas keltike, az erdei ibolya, nap sárga mintákat sző bele a salátaboglárka, a bogláros szellőrózsa, a tyúktaréj, és üde zöld színével ad nekik gyönyörű keretet az erdei szélfű. Amikor ilyen gondosan elkészített szőnyegre bukkanok, melyet csak a természet tud ilyen tökéletesre megteremteni, különös boldogság kerít hatalmába. Szinte rabul ejtenek ezek az apró szépségek, és a belőlük áradó kellemes édes illatok. Ez a szőnyeg azonban teljesen más, mint az őszi erdőben elénk terített avar, melyen olyan kellemesen puha a járás, a virágok szőnyegére nem szabad rálépni, óvatosan, odafigyelve kell lábunkat szedni, hogy még véletlenül se tegyünk kárt egyik apró életbe sem. Hosszú időn át csodáltam a virágokat, hallgattam a madarak előadásait, és magamba szívtam a tavaszi erdő édes illatát. Békés mámoromból az avar csörgése zökkentett ki, valaki titokban a lábait szedte benne. Keresni kezdtem, hogy ki lehet az. A vízmosás felől osontak a hangok, de senkit nem láttam. Majd néhány pillanat múlva egy pihe-puha, barna bundába öltözött vadnyúl jelent meg szemeim előtt. Óvatosan letérdeltem a puha avarba, elővettem a kis gépemet, és reménykedtem benne, hogy meg tudom őt örökíteni. A nyúl megállt, éppen a két sudár bükkfa között, így tisztán ráláthattam. Még csak nem is sejtette, hogy fent a dombról valaki őt figyel, és éppen az ő szépségében gyönyörködik. Békésen elkezdett lakmározni, az üde friss levelekből. Odalent salátaboglárkák borítják a talajt, mintha vetve lennének, annyian vannak, a nyúlnak pedig éppen rájuk fájt a foga. Szerencsém volt nem vett észre, a kamerámmal pedig rögzíteni tudtam délutáni uzsonnáját. Miután jóllakott, neki kezdett puha szőrének a tisztogatásának, úgy tűnt, mint aki délutáni randevúra készülődik. Én pedig csak néztem őt, nem tudtam betelni a látvánnyal. Nagyon ritkán sikerül vadnyúllal találkoznom, pláne nem ilyen közelről, és ilyen sokáig. Hosszú percek telhettek el, melynek nyomát zsibbadó lábaim elevenen őrizték, de mozdulni sem mertem, nehogy elijesszem őt. Miután végzett a testápolással, apró kis ugrásokkal elindult a fenyves irányába, majd eltűnt a szemeim elől. Örömöm határtalan volt, hogy ilyen számomra kedves pillanatokkal gazdagított a természet, melynek emlékét hosszú időn keresztül őrizni fogom.