Ezt a kis élményt melyet most megosztok veletek még április elején éltem át, és akkor is írtam meg a történetet, most ezzel szeretnék Nektek Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánni, nagyon sok szeretettel.
Az elmúlt napokban, a csillagfényes éjszaka leple alatt igen
mélyre süllyedt a hőmérő higanyszála. Reggelre fehér dérruhába burkolóztak az
erdők, mezők ösvényein élő növények, befagytak az apró tócsák, a rovarok pedig
dideregve várták, hogy a nap melengető sugarai végigsimítsák fázós testüket. Az
óraállítás miatt reggel később virrad, de amint a sötétség és a szürkület
búcsút int a tájnak, a nap első sugarai felragyognak az égbolt peremén, és
egész álló nap ontják fényüket. Kell is a fény, hiszen aprócska életeket csal
elő a föld rejtekéből.
Kora délután engem is a szabadba vonzott a kellemes tavaszi
idő, az éjszakai hidegnek már nyoma sem maradat, a felhőtlen égbolton egyes
egyedül álldogáló nap, akadálytalanul szórta melengető sugarait. A szél
gyengéden simogatta az arcomat, és óvatosan, mintha törékeny kristályok
lennének, rendezgette a talajon sokasodó elszáradt faleveleket. Egyiket jobbra,
a másikat balra igazította, mígnem sorra bukkantak elő közülük a törékeny,
színes szirmokkal büszkélkedő virágok. Apró fejecskéjüket boldogan
billegtették, mintha megköszönték volna, hogy segített nekik előbújni a levelek
óvó védelméből. Ilyenkor tavasszal a legszebb az erdő. Napról-napra új életek
látnak napvilágot, és a talaj szó szerint igazi, színes virágszőnyeggé változik.
Fehér színt rajzol bele az erdei galambvirág, az odvas keltike, a hóvirág, lila
színnel teszi élénkebbé az ujjas és az odvas keltike, az erdei ibolya, nap
sárga mintákat sző bele a salátaboglárka, a bogláros szellőrózsa, a tyúktaréj,
és üde zöld színével ad nekik gyönyörű keretet az erdei szélfű. Amikor ilyen
gondosan elkészített szőnyegre bukkanok, melyet csak a természet tud ilyen
tökéletesre megteremteni, különös boldogság kerít hatalmába. Szinte rabul
ejtenek ezek az apró szépségek, és a belőlük áradó kellemes édes illatok. Ez a
szőnyeg azonban teljesen más, mint az őszi erdőben elénk terített avar, melyen
olyan kellemesen puha a járás, a virágok szőnyegére nem szabad rálépni,
óvatosan, odafigyelve kell lábunkat szedni, hogy még véletlenül se tegyünk kárt
egyik apró életbe sem. Hosszú időn át csodáltam a virágokat, hallgattam a
madarak előadásait, és magamba szívtam a tavaszi erdő édes illatát. Békés
mámoromból az avar csörgése zökkentett ki, valaki titokban a lábait szedte
benne. Keresni kezdtem, hogy ki lehet az. A vízmosás felől osontak a hangok, de
senkit nem láttam. Majd néhány pillanat múlva egy pihe-puha, barna bundába
öltözött vadnyúl jelent meg szemeim előtt. Óvatosan letérdeltem a puha avarba,
elővettem a kis gépemet, és reménykedtem benne, hogy meg tudom őt örökíteni. A
nyúl megállt, éppen a két sudár bükkfa között, így tisztán ráláthattam. Még
csak nem is sejtette, hogy fent a dombról valaki őt figyel, és éppen az ő
szépségében gyönyörködik. Békésen elkezdett lakmározni, az üde friss
levelekből. Odalent salátaboglárkák borítják a talajt, mintha vetve lennének,
annyian vannak, a nyúlnak pedig éppen rájuk fájt a foga. Szerencsém volt nem
vett észre, a kamerámmal pedig rögzíteni tudtam délutáni uzsonnáját. Miután
jóllakott, neki kezdett puha szőrének a tisztogatásának, úgy tűnt, mint aki
délutáni randevúra készülődik. Én pedig csak néztem őt, nem tudtam betelni a
látvánnyal. Nagyon ritkán sikerül vadnyúllal találkoznom, pláne nem ilyen
közelről, és ilyen sokáig. Hosszú percek telhettek el, melynek nyomát zsibbadó
lábaim elevenen őrizték, de mozdulni sem mertem, nehogy elijesszem őt. Miután
végzett a testápolással, apró kis ugrásokkal elindult a fenyves irányába, majd
eltűnt a szemeim elől. Örömöm határtalan volt, hogy ilyen számomra kedves
pillanatokkal gazdagított a természet, melynek emlékét hosszú időn keresztül
őrizni fogom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése