Kertem egyik rendszeres vendégei
a szajkók. Ilyenkor tavasszal őket is, mint a többi madarat teljesen elvakítja
a szerelem, és az amúgy óvatos mátyások ilyenkor szeleburdibbá és vakmerőbbekké
válnak. Erdei sétáink alatt, csak ebben az időszakban hallhatjuk halk éneküket,
mely főként más madárhangok utánzásából áll. De nem csak a madarakat tudja
kitűnően utánozni, hanem a kutyaugatást, a macskanyávogást, a kocsikerék
nyikorgását, és még sorolhatnám. Amit a szajkó egyszer meghall, és az
megtetszik neki, azt a hangot utána a sajátjának tekinti, és repertoárjába
szőve a későbbiekben is előszeretettel használja. Emiatt, az egyedi szokása
miatt illetik őt, a legkiválóbb hangutánzó madár jelzővel. Már engem is
többször megtévesztett, hiszen legnagyobb erőssége az egerészölyv hangjának az
utánzása, melyet viszonylag gyakran hallat, és, ha nem ismerném ezt a szokását,
akkor el is hinném, hogy egy ölyv kiálltja „hié, hié” strófáit a fák ágai
között, mint ahogy eleinte el is hittem.
A szajkók erdőlakó madarak,
éberek, óvatosak és nagyon figyelmesek. Amikor a párok kialakulnak, a
szerelemtől ittas, szeleburdi viselkedésüket újra az óvatosság, és a
megfontoltság váltja fel. És ettől kezdve egyre ritkábban tűnnek fel a szemeink
előtt, hiszen az erdő fáinak levelei, elrejtik életüket, és csak recsegő,
riasztó hangjukat hallhatjuk, amint éberen őrzik az erdő ösvényeit. A szajkók
évente egyszer költenek, és ilyenkor áprilisban kezdenek neki a fészkük
megépítésének. Eddig még egyszer sem volt szerencsém látni, hogy miként
gyűjtögetik a fészkükhöz felhasznált anyagokat. Azonban éppen a napokban, a
meggyvágók mellett, ők is feltűntek a sziklakertemben, hogy a számukra
megfelelő növényi részeket összeszedegessék. Nekik is elnyerte a tetszésüket a
száraz kúszónövényem maradványai, de emellett még a földből kiálló apró
gyökereket is megpróbálták kihúzgálni, és sikerrel is jártak. A fészek
készítésében a tojó és a hím is fontos szerepet vállal, közösen, közös erővel
készítik el otthonukat. Ezek az otthonok lombos, vagy tűlevelű fákon épülnek
meg, mindig a törzs közelében, és körülbelül 6-8 méteres magasságban. A
fészekhez vékony gyökereket, növényi szálakat, puha mohadarabokat és
faleveleket használnak fel. Ha minden jól alakul, akkor a tojó pár nap múlva
letojja a tojásait, mellyel megkezdődik a kotlási időszaka. A tojásokat csak a
tojó melengeti, párjuk pedig időről-időre finom falatokkal kedveskedik majd
neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése