Nagy fakopáncs hím
Meggyvágó hím
Csíz hím
Széncinege
Barátcinege
Múlt héten szombaton visszatért a tél. Kora délután apró
hópihék kergették egymást a levegőben, és ahogy a hőmérséklet egyre
alacsonyabbra süllyedt szépen lassan fehérbe öltözött a természet. A fákon, a
borokon, az erdei ösvényeken, és a tisztás minden egyes aprócska elszáradt
fűszálán, egymáson sokasodtak a parányi hókristályok. A néma csendben tisztán
hallani lehetett, a fülnek oly kedves csilingelő muzsikájukat. Varázslatosan
szép, amikor a szellő óvatosan végigfésüli a levegőt, és a puha pihék, könnyed tánccal
hullnak alá a talajra. Ez a tél legszebb arca.
Vasárnap reggelre mintegy öt centiméteres hó fedte be a
kertemet és az erdő ösvényeit. A madáretetők fehér sipkát viseltek fejükön, a
fák és a bokrok ágait pedig úgy takarta be, mint védelmező meleg dunna. Még a
hóvirágok aprócska fejeit is hótakaró borította. Az elmúlt napok, és hetek
enyhe időjárása sok növényt ébresztett fel téli álmából, melyeknek már nincsen
más választása, dacolniuk kell a hóval és a faggyal. Hogy ki fogja megnyerni
ezt a csatát, majd a következő hetekben kiderül. De bízom benne, hogy
megláthatom még a hóvirágjaim kedves kis arcocskáját, és rám fognak még
mosolyogni csillagszemeikkel.
Mint minden áldott este, szombaton is feltöltöttem az
etetőimet, bőségesen, minden féle finomsággal, hogy ha reggel a kis tollasok
kitörlik az álmot a szemeikből, kiadós lakoma várja őket, és éhes csőrük
étvágyát tudják csillapítani.
Érkeztek is szépen sorban a vendégek, és pillanatok alatt
igaz kis tumultus alakult ki a kertemben. Hisz az erdő kínálta
élelemforrásoknak a nagy részét a hólepel eltakarta előlük, így ebben az
időjárási helyzetben még fontosabb, hogy finom falatokkal megtöltött etetők. Az
idei télen ennyi madár még nem vendégeskedett nálam. 10-12 egyedet számláló
csízcsapat a talajetetőn csipegetett, sorra váltották egymást a függő etetőkön
a szén, a barát, a kék cinegék, betértek a folyton párban járó csuszkák, a
tálcás etető urai a zöldikék, a folyton civakodó nagy fakopáncsok és a szajkók,
a katonás léptekkel a fán felfelé araszoló hegyi fakusz, és a magányosan járó
közép fakopáncs. Jelen voltak még a csinos fekete tollruhás fekete rigók, az
elválaszthatatlan gerle pár, egy szem magában hosszú idő óta újra meglátogatott
a meggyvágó, és itt volt kertem egyik legkülönlegesebb, és legritkább vendége a
hamvas küllő is, a diófa ágai között pedig őszapó csapat motozott, de ők nem
vegyültek be a madársereg közé. Egész álló nap nagy volt a sürgés-forgás,
mintha érezték volna, hogy az estével beköszöntő sötétség elhozza, az idei tél
leghidegebb éjszakáját. És így is lett hétfő reggelre, a hőmérő higanyszála -12
fokig süllyedt. A védett rejtekeikben pihenő tollasok pedig már alig várták,
hogy megérkezzen a pirkadat, és vele együtt a világosság, hogy a fagyos éjszaka
alatt elvesztett energiájukat pótolni tudják. Ahogy a reggeli fény a tájat a
hatalmába kerített, úgy telt meg élettel ezen a reggelen is a kiskertem.
Kékcinege
Csuszka
Közép fakopáncs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése