Egy szép februári reggelen sűrű fehér pelyhekben hullott a hó. Az apró pihék egymás kezeit fogva ültek meg a bokrok vékonyka gallyain, a föléjük magasodó fák ágain, és puha dunnával takarták be az erdő szerteágazó ösvényeit. Minden fehér volt, ünnepélyesen fehér és csendes, melyben tisztán hallani lehetett az apró kristályok csilingelő muzsikáját.
A köd puha fátylával terítette be az égboltot, és
sötétszürke felhők meneteltek észak felé, lassan, mint a ráérő, néma vándorok.
Az erdő szélen őzsuta keresgélt, mögötte fiacskája, aki a
mai napig anyja nyomában szedi patáit, pedig már két esztendeje lesz, hogy
meglátta a napvilágot. Mégsem tágít anyja mellől, aki ezt láthatóan cseppet sem
bánja. A bokrok sűrűjében, a bodzák mellett jól megférnek a vad szedrek, melyek
mind a mai napig kínálnak nekik még némi harapnivalót. Hisz a szeder nem
törődik vele, hogy tél van, ő még magán őrzi a zöld leveleit. Igaz ezeknek már
nincsen olyan kellemesen üde zamata, mint nyáron, de a korgó gyomruknak nyújt
egy kis megnyugvást.
A suta kecses, méltóságteljes léptekkel haladt előre, mely
olyan ünnepélyes volt, mint a hófehér dunnába öltözött táj. Mozdulatai
óvatosak, és olyan nesztelenek, hogy hiába hegyezi bárki is a fülét, meg aligha
hallja. Vékony hosszú lábait megemelte, és kaparni kezdte a havat. Orrával
gyengéden szimatolt, majd újra kapart, mind addig, míg el nem érte azt, amire
annyira vágyott, amit a hó elfedett előle. Ekkor fejét megemelte, jól látható
volt, hogy valamit rág, valamit, ami konokul mardosó éhségét egy kicsit csillapítja.
A kis bak új agancsa fenségesen szép látványt nyújtott, melyet
hétről hétre egyre szebbre és nagyobbra növeszt. A bokrok védelméből halk,
motozás szűrődött ki, és úgy mocorogtak a vékony ágak, mintha kósza szellő
osont volna közéjük. De ekkor egy kedves kis arcocska sejlett fel, és ahogy
mozgolódott, úgy hullottak le a bokor ágait takaró hópihék a talajra. A tavaly
nyáron született gida figyelni kezdte kis családját, amikor kíváncsi, gyermeki
tekintette szinte összefonódott anyja óvón figyelő szemeivel. A sűrűn hulló
pelyhek vékonyka fátylat szőttek, és boldogan táncoltak körülötte, majd egyik-másik
pihe vidáman kapaszkodott bele meleg bundácskájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése