Az én erdei mesevilágom - Áldott tavaszi eső

A kikelet hírnökei

Hirtelen sötétség támadt, a fénylő kék égen sorra, egymást követve szürke fellegek kezdtek gyülekezni. Az erdő is sötétségbe burkolózott, hiába álltak lombtalanul a fák, mégis olyan érzése támadt lakóinak, mintha sűrű lombszőttes terült volna el fejeik felett.

Lassan a nap legutolsó sugarai is elbújtak a fellegek mögött, és hirtelen szinte tapintható lett a csend, mintha mindenki lélegzet visszafojtva várta volna az áldott esőt. Néma volt az erdő, a tisztás lakói elbújva várták a vihar megérkeztét.

Száraz volt a tél és enyhe, hódunna mindössze kétszer takarta be az ösvényeket, de akkor sem tartva sokáig. A talaj szárazon álldogált, porzott lakói nyomában. Elkelt hát a csapadék. Mindenki szomjasan, tikkadtan várta a frissítő égi áldást, mely még is érkezett. A szél dühösen szaladt végig a száraz avaron, zizegő csörgése messzire hallatszott, majd felnyargalt a sudarakba megtornásztatta a fák ébredező ágacskáit, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott. Helyét langyos levegő és csilingelő esőcseppek vették át. Átmosták a törzseket, a gallyakat a tél porától, a talajon pedig apró tócsákká sokasodtak. A fák, a bokrok, a sarjadzó fűszálak, az ébredező apró növények mindegyike szomjasan itt a friss vizet. Felüdülés, boldogság és örömmel teli kacagás szárnyalt végig az erdőn, mindenki boldog volt, a csönd elbujt a völgy mélyébe, helyét pedig a madarak fuvolázó éneke, a rovarok döngicsélése és a fák ágairól lehulló esőcseppek halk muzsikája töltötte be. 

Az öreg fa tövében a hóvirágok arcocskáján is mosoly ült. Hófehér szirmaikon kövér cseppek ringatóztak, és hiba húzták le fejecskéjüket, ők ezt egyáltalán nem bántak, hiszen a felfrissülést hozták el nekik.

Mihelyst a szürke fellegek a földre küldték apró cseppjeiket szedelőzködni kezdtek, és sorra, egymást követve indultak meg észak felé. Nyomukban az ég újra kéklőn szikrázott, a nap sugarai pedig meleg érintésükkel fésülték az erdő és a tisztás ösvényeit. A virágok szirmain, a fák ágain, a bokrok gallyain, a fűszálak hegyein álldogáló esőcseppek ekkor aprócska, fénylő gyémántokká változtak és tündöklésük beragyogta a a fák rengetegét.