Búcsúzik a július.

Nagy fakopáncs fiatal példány

 Cigánycsuk hím

 Meggyvágó fiatal példány

Ma élhetjük mag július utolsó napját. Holnap beköszönt augusztus, az utolsó nyári hónap. Az idei nyár eddig nagyon változékony, olykor kánikulai a forróság, olykor pedig napokon át tartó esőzések teszik próbára a természetet és annak lakóinak az életét. De időjárás ide vagy oda, bármikor megéri az erdők, mezők ösvényeit járni, mert a természet hatalmas színpadán folyton zajlanak az események. Eseményekből pedig, ebben a hónapban sem volt hiány. Most pár fotómat szeretném veletek megosztani, melyek az átélt pillanataimat mutatja be és ezzel szeretnék az év hetedik hónapjától búcsút venni.

 Mátyás fiatal példány

 Zöldike hím

 Széncinege fiatal példány

Stiglic.

Éppen az imént olvastam a Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesület honlapján, hogy a 2017-es esztendőben a tengelic lesz az Év madara. Ezen program célja, hogy az adott madárfajt társadalmi szinten bemutassák és megismertessék. Valamint nagyon fontos, hogy minden madárbarát, a lehetőségeihez mérten részt vegyen a védelmükben és a mindennapi életük segítésében.

Személy szerint, nagyon boldog voltam, amikor elolvastam ezt a remek hírt, hiszen én is a tengelicre tettem le a voksomat. Az idén, az erdei fülesbagolyra, mely a képzeletbeli dobogó második helyén zárta a szavazást és a mezei verébre, aki a harmadik lett, lehetett a voksokat leadni.

Aki figyelemmel követi a bejegyzéseimet az jól tudja, hogy minden madárfaj közel áll a szívemhez, amivel és amiben tudom segítem őket. Azonban a tengelic mind közül a legkedvesebb, most elmesélem Nektek miért.

Kicsi lány voltam, amikor nagypapám kezdet el vezetni azon az ösvényen, amin most is járok, a természet ösvényén. Sokat jártuk az erdőt és minden séta alkalmával, egyre jobban megismertem lakóit. Rengeteg kedves emléket őrzök, most is a szívemben, mert sajnos már csak az emléke maradt meg papámnak és a régi szép időknek, de amikor felidézem, most is érzem az avar illatát, a szél puha simogatását és szinte hallom a madarak kedves dalait. Lelki szemeim előtt pedig látom papát, amint ott ül a szép kort megélt, öreg diófa alatt és a stiglicről mesél, aki éppen a fa tetején dalol, hogy védje családját, kik a fészekben lapultak. Stiglic, ő csak így nevezte ezt a színpompás madarat, akinek a dala volt számára a legkedvesebb és legszebb előadás, mit emberi fül csak hallhat. Akkoriban Neki nem volt fényképező gépe, mellyel meg tudta volna örökíteni őket, de volt helyette ügyes keze, mellyel csodaszépen tudott rajzolni és minden számára kedves állatot, így örökített meg. A stiglic volt a legszínesebb rajza, arcocskáját élénkpiros színűre színezte, melyen, mint egy gondosan kötött, puha sál, futott körbe egy fehér sáv, a feje tetejére pedig, kis fekete foltot rajzolt. Hasa és háta világos barna színt kapott, szárnyai fekete alapon fehér mintázatúak lettek, melybe sárga részeket színezett, éppen úgy, mint a valóságban. Telente pedig,  amikor beköszönt a hideg időjárás, jól emlékszem, hogy mennyi időt töltöttünk a jó meleg szoba ablakában őket figyelve. A madáretető, mely saját készítésű volt, mindig bőségesen meg volt töltve napraforgómaggal, hogy egyetlen madár se távozhasson tőlünk éhes csőrrel. A hideg hónapokban, már csoportokban érkeztek ezek a szép színes madarak, melyek mellett több faj is tiszteletét tette. Nekem kiskoromban ez volt a legszebb és a legérdekesebb időtöltés és bevallom most is az. Hosszú évek teltek el azóta, de egy valami nem változott és amíg élek, biztosan nem is fog, a természet iránti tiszteletem és szeretetem.  A mai napig sem telhet el úgy, egyetlen találkozás sem a stigliccel, hogy ne jutna eszembe papa és az ő kedves történetei.

Ezért vagyok most nagyon boldog, hogy ez a számomra kedves madár nyerte el, ezt a kitüntető címet. 

A természet terített asztala: Fekete bodza.

Még nagyon lassan, de annál biztosabban közeleg az ősz. Most azt gondoljátok, hogy megbuggyantam, hogy a nyár közepén ilyeneket írok, pedig erről szó sincs. Csak annyi az egész, hogy szemmel követem a természet változását, lakóinak az életét és viselkedését. Május legvégén a bodzaborok szinte roskadoztak az illatos és nektárban dús halványsárga virágoktól, melyeket mára már zöld, de egyes helyeken, ahol a nap sugarai egész álló nap éri, ott az apró bogyók már feketés bordós színekben pompáznak, ami nem jelent mást, minthogy érésnek indult a termés. Az a termés, mely a madarak legfontosabb tápláléka az őszi időszakban. Feketerigók, csilpcsalpfüzikék, barátposzáták egyik kedvenc csemegéje, mely fontos tápanyaggal látja el szervezetüket és elegendő erőt tudnak belőle gyűjteni a hosszú vándorútjukhoz. A kis tisztás körül is több ilyen édes termést kínáló bodzabokor áll és jól láthatóan, a halványbordó szemek között már fényes fekete bogyók várják az éhes csőrű madarakat. Azok pedig érkeznek is szépen sorban. Elsőként egy fiatal feketerigó kezdett neki a lakmározásnak, hegyes csőrével lecsípett egy termést, majd úgy ahogy volt, egészben lenyelte. Aztán jött a következő, de az valamiért nem tetszett neki, gondolom, nem volt még elég érett, így azt kiköpte a csőréből, majd egy újabb szemet vett le a roskadozó fürtből. Percekig így válogatott, majd amikor jól lakott odébb szállt egy szebb időket is megélt öreg, lassan elszáradó akácfa ágára és elkezdte fiatal tollait igazgatni, amikor végzett a tisztálkodással szárnyra kapott és tovaszállt az erdő sűrűjébe. A feketerigót egy másik követte, egy idősebb, éjfekete tollruhát viselő hím, de sokáig nem időzött pár szem bodza elfogyasztása után, nagy veszekedés közepette tovaszállt. Percekig szinte néma csend ülte meg az tisztást, csak a szöcskék ciripelő muzsikája törte meg azt. Majd újabb vendég érkezett, ezúttal egy rozsdabarna fejfedőt viselő barátposzáta tojó. Az ő párját szoktam hallani a kiserdőben, amint bőszen védi revírjét csodálatos előadásával. Most csak a tojó tette tiszteletét a bokornál, de biztosra veszem, hogy a hím is a közelben lehetett valahol. Apró csőrével ő csak csipegette a termést, a fekete, érett bogyókat kóstolgatta. Percekig lakomázott és még tovább is maradt volna, ha egy sárga csőrű feketerigó meg nem zavarja. Amint a fekete tollú madár megérkezett, talán, hogy elzavarja a poszátát, idegesen riasztani kezdett, mire a barátka jobbnak látta, hogy továbbálljon és átadta a helyét, a nagyobb és jól láthatóan mérgesebb madárnak. Így egy jó ideig a rigó lett a bokor ideglenes ura. 

Ha Ti is figyelmesen járjátok utatokat, biztosan észreveszitek, hogy ugyan még messze van az ősz, de a természet már jelzi annak közeledtét.  

Kirándulás a nagykeresztúri tónál.

 Gyurgyalag

Szürke gém

Három napon át eső áztatta a tájat, melyet a kiskertem növényei örömmel vettek, hisz fontos az eső, hogy szép nagyra nőjenek. Azonban, ahogy a híradást néztem, az ország több pontján sokkal több csapadék hullott alá, mint amit a föld magába tudott fogadni, így a búzatáblák néhány helyen húsz centis vízben álltak, pedig már megkezdődött az aratási időszak. A hétre és a jövőhétre az előrejelzések szerint visszatér a meleg nyári idő és biztos vagyok benne, hogy a nap melengető sugarai és a szél ügyesen helyreállítja a csapadék okozta károkat.

Ebben kellemesen meleg időben jól esik kirándulásokat tenni, igaz, hogy nyár van és mikor legyen meleg, ha nem most, de én személy szerint sokkal jobban szeretem, ezt a kellemesen meleg időjárást, mint az izzasztó kánikulát. Egyre több bejegyzésem szól a Kis-Zagyva völgyéről, de ez az a hely, mely a legkedvesebb számomra, hiszen itt annyi élőlény lelt otthonra és olyan gyönyörű a táj, hogy szinte rabul ejt, így újra és újra visszavágyom, mert annyira jól érzem itt magam. 

Kora délután, amikor útnak indultam kellemes, szinte csak simogató szél lengedezett és a hőmérséklet kedvezőn 25 fok körül alakul. Ezt nevezem én pont jó időnek, olyan se nem hűvös, se nem meleg, számomra tökéletes. Ebben a tökéletes időben indultam neki a túrának, melyet a nagykeresztúri tónál kezdtem meg. A víztükör gyengén fodrozódott, mint a szépen horgolt csipke és az égboltot díszítő, kisebb-nagyobb felhőfoszlányok tükörképe rajzolódott ki rajta. Tavaly nyáron minden egyes látogatásomat a vadgerlék kedves kis búgása fogadta, de sajnos az idei esztendőben még egyszer sem hallottam őket. Talán máshol kerestek maguknak költőhelyet, bízom benne, hogy csak ennyi az oka a hallgatásuknak nem komolyabb dolog. A tavat, mint egy gyönyörű keret úgy szegélyezik a nádasfoltok, melyben a nádirigók cserregnek kissé rekedtes hangjukon, sokan kellemetlenek tartják éneküket, de nekem tetszik és fontos hozzátartozója a tó körüli sétáimnak. Most azonban csak egy rigó volt hallható, de ő is olyan mélabúsan dalolt, ha ezt még dalnak lehet nevezni, egy két cserregést hallatott, mellyel jelezte, hogy éppen hol tartózkodik, melyik nádszálon álldogál. A tó túlsó partja felől szürke gém "kah-ark" kiáltása és a gyurgyalagok kedves "prü-prü" hangjai voltak hallhatóak. Minél közelebb értem a homokfalhoz, a hangok egyre hangosabban szóltak. Azonban nagyon félős madarak és amint észrevették közeledésemet szárnyra kaptak és tovaszálltak. A fiókáik már kikeltek a tojásokból és éhes csőrökkel várják szüleiket, hogy finomabbnál finomabb falatokkal lakhassanak jól. Fent a magasban köröztek, de nem mertek leszállni a fészkekhez, annál ők sokkal óvatosabb madarak. De nem csak ők építették ide fészkeiket, fecskék és mezei verebek is itt nevelgetik utódaikat, ez utóbbiakon a félelem cseppnyi jele sem érződött, míg ott voltam ugyanúgy etették a kicsiket. A homokfal aljában egy rókakotorékot találtam, melynek lakója már nem volt, hiszen a kis apróságok már hetekkel ezelőtt elhagyták otthonukat és mostanra már önálló életet kezdtek. Azonban jövő tavaszra lehet ugyanitt fogja a rókamama világra hozni a kicsinyeit. Sokáig nem időztem, mert láttam, hogy a gyurgyalagok lepkékkel, szitakötőkkel tömött csőrökkel gyülekeznek a fejem felett és azt nem szerettem volna, ha miattam nem kapnak táplálékot a fészekben lapuló apróságok. Így hát visszaindultam hátrahagyva ezeket a trópusokat idéző színes madarakat. Nem is kellett nekik ennél több, egyre lejjebb ereszkedtek a homokfalban lévő odúkhoz és hozzáláttak a kicsik etetéséhez.  Visszafelé sétálva egyre több felhő kezdett tornyosulni az égbolton elzárva a melengető nap sugarait. A szél is elcsendesedett és csak a vadkacsák keltette kis fodrozódások voltak láthatóak a tó víztükrén. A távolból még jól láttam, amint a gyurgyalag párok egymást váltják a fészküknél és olykor igazi kis tumultus alakult ki a homokfal előtt, fecskék, gyurgyalagok, verebek érkeztek megpakolt csőrökkel. A tó túlsó partján egy megöregedett fa ágán szürke gém álldogált, zsákmányra vadászva, de amint észrevette közeledésemet, lustának tűnő szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett. A szürke gém igencsak félénk madár, legalábbis is itt felénk nem igazán kedveli az ember közelségét, amint észreveszi, hogy társasága akad, egyből szárnyra kap és amikor tisztes távolságra érzi magát ereszkedik újra a talajra. Kirándulásom méltó zárásaként egy másik szürke gém, talán az imént látott párja repül el éppen felettem.

Sétáljatok Ti is a természet ösvényeim és használjátok ki a kellemesen meleg nyári napokat. 

Miből lesz a fecskefarkú lepke.

A fecskefarkú lepke valójában a pillangók családjába tartozik, mely család főként nagy vagy közepes termetű, színpompás fajokkal büszkélkedhet. Hazánkban mindössze négy pillangófajjal találkozhattok, a Kis apolló-lepkével, a Farkasalma lepkével a Kardos lepkével és a Fecskefarkú lepkével. Leggyakoribb fajunk a kardfarkú és a fecskefarkú lepke. 

Tegnap délután éppen a kiskertemben szedegettem a füvet és a beért terméseket, amikor a kapor szárán a fecskefarkú lepke hernyójára lettem figyelmes. Ennek a hernyónak a tápnövénye az ernyős virágzatú növények, főként a kapor, a sárgarépa, a petrezselyem vagy a vadmurok. Úgyhogy a konyhakertek vendégszeretetét élvezik. Világoszöld alapon, feketén gyűrűzött a teste és minden egyes szelvényen hat, pirosas pöttyöt visel. Amikor megpillantottam egy pillanatig sem bosszankodtam, hogy a kaprot dézsmálja, sőt inkább nagyon megörültem, hogy éppen az én kertemben vendégesedig és amíg figyeltem őt, már lelki szemeim előtt láttam a belőle kifejlődő gyönyörű pillangót. 

Őzsuták és gidáik.

Most amikor ezt a bejegyzésemet írom, odakint esik az eső, szó szerint mintha dézsából öntenék az égi áldást. A levegő is hűvös olyan ősziesnek mondható, pedig a nyár közepén járunk, abban a hónapban, mely a statisztikák szerint az év legmelegebb időszaka. Azonban az időjárás, az elmúlt két napban erre rácáfolt, de az előrejelzések szerint, a jövő hét kellemesebb időt fog tartogatni és visszatérnek a csapadékmentes meleg napok.

Múlt héten hétvégén a Kis–Zagyva völgyében tettünk kirándulást, melynek az élményeit szeretném most veletek megosztani.  Késő délután indultunk útnak, amikor a nap már egyre lejjebb bukott a horizonton és a kánikulai meleg is veszíteni kezdett az erejéből. A kristálytiszta égboltot még egy eltévedt felhőfoszlány sem díszítette, a hatalmas mező növényeit pedig a szél simogatta láthatatlan kezeivel. 

A méteresre nőtt fűszálak között színes vadvirágok sokasága lapult meg, melyeket különféle mintát viselő lepkék, méhek, dongók látogattak, hogy édes nektárjukkal, mind jóllakjanak. A mező egy jó részét már nem melengették a nap sugarai és ahogy ott álltunk jól látható volt, hogy az árnyék egyre jobban hatalmába keríti. A fűszálak közül, éppen ott, ahol a nap és az árnyék választó vonala húzódott, egy őzsuta szép nagyra nőtt fülei és fekete orrocskája bukkant elő. Gesztenyebarna, nyári bundája szinte csillogott a búcsúzó napsugarak sárgás fényében. Éppen vacsoraidejét töltötte és egy pillanatig sem zavartatta magát, néha-néha felénk nézett, majd tovább folytatta a lakmározást. Két méternyire tőle motoszkálás jelei voltak láthatóak, a nagy fűben azonban nehezen volt kivehető, hogy mi is mocorog. Azonban aki ismeri a természetet és annak lakóit, az jól tudja, hogy ilyenkor júliusban az őzsutákat már gidáik kísérik, akik általában egyedül, de jobb esetben ketten vannak. Ahogy szép lassan előre ballagott jól látható volt, hogy egy pettyes bundácskát viselő gida motoszkál nem messze az anyjától. Ahogy felénk nézett fekete gomb szemeivel örömöm határtalan volt, hogy ilyen szép pillanattal kedveskedett nekem a természet. Aranyos kis arcocskáját, fekete orra és nagyra nőtt fülei, még kedvesebbé varázsolták. Ahogy a suta haladt előre, a gida minden egyes mozdulatát követte. Mi is tovább haladtunk utunkon és magára hagytuk az őzcsaládot. Időközben a nap sugarai aznapra végső búcsút vettek a tájtól és a szürkület első jelei kezdték magukat megmutatni. A mező élőlényeinek nem is kellett ennél több, sorra kezdtek előbújni napközbeni vackukból.  A fűben ismét mozgásra lettünk figyelmesek és újra, egy suta körvonala rajzolódott ki, de őt, két iker gidácskája követte. Amikor anyjuk megállt és falatozni kezdett, a két kicsi csak állt és figyelgetett, hol előbukkant aprócska fejük a fűből, hol eltűnt, talán a növényzettel ismerkedtek, hiszen ilyenkor nekik minden újdonságnak számít. Amint a szürkület egyre jobban hatalmába kerítette a táját továbbindultunk, magára hagyva a családot. A messziben három rókakölyök vadászott, termetük és puha bundácskájuk alapján idei rókák lehettek, akik már teljesen önállóan ejtik el zsákmányaikat, de még összetartva élik napjaikat. Egerekre vagy pockokra vadászhattak, melyekre elegáns ugrással csaptak le. A mező ezen részét már lekaszálták és jól láthat volt az állatok mozgása. A rókáktól mintegy húsz méternyire, a szalmabálák között valami komótosan baktatott. Termete nem volt nagy, mint egy nagyobbacska macska, de az nem lehetett, mert nem merne ilyen közel merészkedni a rókákhoz. Ahogy ráközelítettem, egy csíkos vadmalac körvonala rajzolódott ki a messzeségben, amint magányosan szedte apró patáit a mező közepén. Ilyen kismalacok még nem válnak le a csordától, talán elkóborolt és éppen családját kereste. A sötétség rohamosan közeledett és mi is visszaindultunk, magukra hagyva az élőlényeket. Útközben még láttunk egy magányos őzsutát, akit nem kísért gida és a csendet, mely szinte már tapintható volt, újra és újra a macskabagoly messzire hallatszó kiáltása törte meg.

A természetnek hála, ezen az estén is sok szép élményben és kedves pillanatban volt részünk. Lépjetek rá Ti is a mezők, kora esti ösvényeire, mert akkor kezdődik az igazi élet és biztos vagyok benne, hogy, ha figyelmesen haladtok az utatokon, Ti is szebbnél-szebb pillanatotokat élhettek át. 

Nyár a Medves-fennsíkon.

 Őzbak

 Barna busalepke

Fehéröves szemeslepke 

Sakktáblalepke 

Nyaranta a rétek hatalmas fűtengerré változnak, melyekbe színes foltokat varázsolnak a szebbnél-szebb vadvirágok. Kék színekben pompázik a katáng és a délcegen álló terjőke kígyószisz, tövükben félénken lapulnak meg a rózsaszín színekben virító szegfűk, szolid fehér színekben pompáznak a cickafark és a margaréta kedves virágai, élénkpiros színével pedig szinte tekintetünket csalja a pipacs. Amikor pedig a langyos szél láthatatlan kezével végigsimítja a tájat, a növények olyan egyszerre dőlnek meg, mintha betanult közös koreográfiát adnának elő.
A Medves-fennsík is ilyen hatalmas virágtengerré változik és ezek a virágok, mint a mágnes úgy vonzzák magukhoz a nektárra éhes rovarokat. Kirándulásunkat Salgóbánya felől kezdtük meg, ahol a rét még érintetlen volt, a növény és az állatvilág nagy örömére. A méteresre növő fűszálak szinte áthatolhatatlan tengerében egy gyönyörű aganccsal megáldott őzbak fogadott minket. Kíváncsi szemeivel figyelni kezdett, majd lassú megfontolt léptekkel eltűnt a növényzet sűrűjében. A természet ösvényei minden évszakban rengeteg csodát rejtenek, de ilyenkor nyáron a szokásosnál is több a látnivaló, olyannyira, hogy szinte azt sem tudtam hová kapjam a fejemet, mert annyi, számomra kedves élőlény volt látható ezen a kellemesen meleg délutánon. Sétánkat színes virágok, könnyed röptű lepkék és pillangók kísérték, az utat pedig az előttünk szaladgáló mezei pacsirták mutatták. Vékonyka lábaikat úgy szedték , mintha tényleg minket vezettek volna, néha-néha felreppentek, majd pillanatok múlva ismét visszatértek és tovább folytatták gyalogútjukat. A földutat sudárra nőtt terjőke kígyósziszek szegélyezték, melyek éppen lepkéket és rovarokat láttak vendégül. A piros bimbóból kinyíló virágok először rózsaszín színezetűek és ilyenkor termelik a legtöbb nektárt, amikor a szirmok teljesen szétnyílnak a színük kékre vált. Ez a színátmenet a sejtek savtartalmának változása miatt megy végbe. Mind közül jól láthatóan ez a virág büszkélkedhetett a legtöbb rovarvendéggel. A kígyósziszek mellett virítottak a kék katángkórók, az élénk piros, nektárban dús pipacsok, a rózsaszín szegfűfélék, a réti margaréták, a közönséges cickafarkak és a számomra egyik legszebb virág a rózsaszín szirmokat viselő kis ezerjófű. Kedves színével és sok apró virágával csodaszép látványt nyújt. A sok virág, melyek mind egytől egyig édes nektárban bővelkednek rengeteg rovart vonzottak magukhoz. Fekete fehér mintázatú sakktáblalepkéket, barna alapon szolid fekete mintázatot viselő busalepkéket, fehéröves szemeslepkéket, az ég kékjében tündöklő közönséges boglárkákat, csillogó barna fonákú barna tűzlepkéket, élénk narancssárga nagy tűzlepkéket és még sorolhatnám mennyi meg mennyi lepke lejtette könnyed táncát a fennsík felett. A lepkék mellett megjelentek a fenséges kinézetű és szép nagyra növő kardos lepke, mely valójában a pillangók családjába tartozik. Ez a délután a lepkéknek nem a pihenésről és a napfürdőzésről szólt, hanem csak repültek, hol erre, hol arra a virágra. A választék bőséges ebben a nyári időszakban , melyet ki is használnak. Amikor pár pillanatra megpihentek egy egy növényen, jó látható volt, amint kieresztették hosszú pödör nyelvüket és táplálkozni kezdtek, majd pár röpke pillanat múlva ismét szárnyra kaptak, hogy egy másik virágnál tegyék tiszteletüket. Némelyiknél igazi kis tumultus alakult ki, annyi látogatót vonzott magához. Azonban a rovarvilág nem csak lepkékkel és pillangókkal képviseltette magát, szöcskék, sáskák ugráltak és muzsikáltak a fűszálak között és olykor egy-egy szép nagyra nőtt zöld lombszöcske kapott szárnyra. Nagy távolságot ugyan nem tudnak így repülve megtenni, de az a kis idő míg a levegőben vannak nagyon szép és különleges pillanatot okoz a szemlélőjének. Amint a földre ereszkednek elrejtőznek a fűszálak védelmében. Amikor a réti kereszthez értünk, éjfekete tollruhát viselő hollópár fogadott minket, de amint észrevették közeledésünket, méltatlan "korr-korr" kiáltással lustán a levegőbe repültek és eltűntek a messzeségbe. A kereszt környékét már lekaszálták, a színes vadvirágok itt már csak a múlt emlékei, lepkékből sem volt sok, egy-egy kósza példány szelte át a rét meleg levegőjét. Az elszáradt fűszálak között szöcskék és sáskák süttették magukat és ciripelő muzsikájukkal kedveskedtek az éppen arra járó túrázóknak.

Lépjetek rá Ti is a rétek és a mezők ösvényeire, mert ebben a hónapban bontogatja a legtöbb vadvirág a szirmait, melyeket különleges szépségű lepkék és rovarok látogatnak.

 Réti margaréta

 Terjőke kígyószisz

 Kis ezerjófű

Csendesedő madárdalok.

 Széncinege fiatal példánya

 

Július első napjait élhetjük meg és, ha ezt figyelmesen tesszük akkor biztosan észrevesszük, hogy a természet ösvényei egyre csendesebbek. A hatalmas madárkórus tagjai egyre fogyatkozóban vannak és legtöbbjük dalait már csak jövő tavaszra hallhatjuk újra. Sétáim alakalmával már egyre hosszabb percek telnek el úgy, hogy egyetlen madár énekét sem hallhatom. Kora reggel, a napfelkelte időszakában és este, naplemente után még az énekes rigó, a csilpcsalpfüzike és az erdei pinty kósza strófáit még lehet megfigyelni, de már ők sem olyan tüzesen dalolnak, mint tavasszal. Nekik is a végéhez közeledik a költési időszakuk és meg vannak már számlálva a napjaik, amit még dalolással töltenek el, aztán ők is szépen elhallgatnak a következő udvarlási és költési időszakukig. Bevallom ilyenkor nagyon furcsa a hallgatag erdő, a feketerigók is csendesen reppenek egyik ágról a másikra, a kakukk sem kiáltja már világgá a nevét és cinegék kedves hinta dala is a múlté lett. A dalok helyét azonban egyre gyakrabban a kapcsolattartó és a riasztó hangok veszik át, melyek megfigyelése is nagy élményt nyújthat mindenkinek, aki az erdők és a mezők ösvényeit járja. Ősszel amikor megkezdődik a vonulási időszak még felcsendülhetnek a csilpcsalpfüzikék, a vörösbegyek, a barátposzáták és az ökörszemek dalai. Kellemesen langyos és napsütéses októberi napokon gyakran volt szerencsém hallani előadásukat, melyeket olyan átéléssel adtak elő, hogy ha nem lettem volna tisztában milyen hónapot is írunk, elhittem volna nekik, hogy újra tavasz van.

 Énekes rigó

Cigánycsuk.

 Cigánycsuk hím

 Cigánycsuk tojó

A napközbeni 34 fokban szinte perzseltek a nap sugarai és az éjszakák sem hozták meg a várva várt felfrissülést. Kirándulásaimat inkább a kora reggeli vagy a késő esti órákban tettem meg, mert ilyenkor a természet lakói is aktívabbak. Napközben, akinek nem muszáj, nem sütteti magát a tűző napon. Vasárnap délután azonban meleg ide vagy oda, ellátogattunk a Kis - Zagyva völgyébe, hátha kegyes lesz hozzánk a természet és találkozhatunk azzal a madárral, akit még csak ezen a környéken sikerült megfigyelnem és ő nem más, mint a cigánycsuk. A cigánycsuk vonuló madár, hazánkban márciustól októberig találkozhatunk velük. Az első példányai már március elején megjelennek és a hónap végére már kialakult párok kezdik meg a költési időszakukat, ami általában június végéig tart. Ebben a három hónapban két fészekaljnyi fiókát nevelnek fel a gondos madárszülők. Fészküket jól elrejtve, a talajon lévőn sűrű aljnövényzet közé építik meg. A fikák miután kikeltek, szűk két hétig ebben a biztonságos otthonban maradnak és mindkét szülő szorgosan táplálja őket. Miután kellőképpen megerősödtek, elhagyják fészküket, de a szüleik még további két hétig gondoskodnak róluk. Étlapjukon különféle rovarok szerepelnek, melyeket mindig valamilyen kimagasló pontról ejtenek zsákmányul. A természet ismét kegyes volt hozzánk, mert újra tudtunk velük találkozni, a hímmel és a tojóval is. Szerintem különleges szépségű madarak, a hím, mint általában lenni szokott figyelemfelkeltőbb tollruhát visel. Feje és torokfoltja fekete, melyben szinte alig látni ugyancsak fekete, kis gomb szemeit. A nyaka két oldalán fehér folt figyelhető meg, mely látványos kontrasztot alkot fekete fejecskéjével. A mellkasa narancsos színezetű, mely a hasa felső részén és az oldalán is folytatódik. A has alsó részén, a narancs színű tollazat fehérbe vált át. A szárnyak barnás színezetűek, melyeken a nyári időszakban fehér folt díszlik. A tojó sokkal szolidabb tollruhát hord. A hasi része halvány narancsos színezetű, feje, a háta és a szárnyai halványbarna alapon sötétebb barna foltokkal tarkított. A fiatal madarak a tojóra hasonlítanak. Sokáig figyeltük őket, a tojó és a hím is rovarzsákmányokra vadászott az utódaik részére, akik még a jól lerejtett fészekben lapulnak. Ahogy néztem őket a rozsdafarkúak jutottak eszembe, mert ugyanúgy, mint ők, a csukok is kedvesen csettegő hangokat hallattak, mely náluk is a riasztásra szolgál. Megfigyelésünket az egerészölyv "hié" kiáltása szakította meg, mert amint a két madár meghallotta az éppen felettük köröző hatalmas ragadozó madár hangját, elrepültek egy számukra védettebb és biztonságosabb helyre. Percekig figyeltük a magasban körbe-körbe vitorlázó fenséges madarat, mely hol egészen közelre ereszkedett, majd pár lustának tűnő szárnycsapással ismét a magasba emelkedett. A csukokon és az ölyvön kívül pár gyurgyalagot és fecskét láttunk a tó mögötti löszfalnál, ahol a fészkük is található. Rajtuk kívül azonban üres és csendes volt a táj, a szinte már tikkasztó melegben.

 Cigánycsuk hím

Üdvözöllek július!

 Közönséges boglárka

 Laposhasú acsa

Az idei esztendőben is beköszöntött a július, a nyár második és egyben a legmelegebb hónapja. Ebben az időszakban gyakran napokon vagy akár heteken át tartó kánikulai hőség teszi próbára a természet lakóinak életét. A fák lombjai már nem abban a gyönyörű üde zöld színekben pompáznak, mint tavasszal, lassan megfakulni, megsárgulni látszanak a perzselőn nap sugarai hatására. Az erdőn ösvényét járva egyre jobban a csend ölel minket körbe, a madárdalok pár kivétellel már elcsendesedtek. A hatalmas kórusból már csak egy-egy résztvevő énekét hallani, de azt is inkább a pirkadati és az alkonyati időszakban. Az erdőszélek cserjéseiben a bodza és a vadszeder bokrokon már zöld színű termések ígérnek augusztus végére bőséges táplálékot a madarak számára. 

A réteken és a mezőkön azonban ebben a hónapban van a legnagyobb zsongás. Színes lepkék reppennek virágról virágra, szöcskék, sáskák kifejlett példányai ugrálnak a fűszálak között és méhek, dongók, darazsak andalító zümmögésétől hangos a táj. Kecses mozgású szitakötők szelik a rétek meleg levegőjét és időről időre megpihennek, hogy könnyed táncukat tovább folytathassák. Az olykor méteresre növő fűszálak között fehér, rózsaszín, kék, lila és piros szirmú virágok édes nektárjaikkal csalják magukhoz a rovarokat.

A meleg napokon enyhülést nyújthat egy kis tóparti séta, ahol megfigyelhetjük a szépen cseperedő tőkés récéket, a zsákmányaikat kereső fehér gólyákat és szürke gémeket, a szomjukat oltó, a víz felszíne felett könnyedén suhanó fecskéket, a nádasokban megbújó nádirigókat és a parton napfürdőző szitakötőket. Biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló hónap is rengeteg megfigyelési élményt tartogat mindenkinek , aki a természet ösvényeit járja. A nagy melegben se mondjunk le a kirándulásainkról, csak azokat inkább a reggeli vagy az esti órákban tegyük meg. Ilyenkor kellemesen langyos a levegő és az élőlények is sokkal aktívabbak. Aki pedig a természetben marad sötétedés után még gyönyörködhet, a már júniusban megkezdődött és e hónap elején is tartó szent szentjánosbogarak rajzásában. Keresni sem kell őket, hiszen a hímek világító zöld fénye elárulja hollétüket. Már második hete figyelem őket az éjszakai erdőben és idén jóval többen vannak mint a tavalyi esztendőben. Ha alkalmatok van rá Ti is töltsetek egy kis időt az éjszakai természetben hátha sikerül Nektek is megfigyelni őket.