Őzbak
Őzcsalád. Suta, tavalyi gidája, és tavaly előtti fiacskája
Március van, de a tavasz idén nagyon nehezen akar megérkezni. Az erdők, rétek ösvényeit még mindig vastag hó dunna borítja, mely puha takaró alatt milliónyi apró élet lapul, akik csak arra várnak, hogy a nap melege elsöpörje a fejük felett sokasodó, egyre nyomasztóbb terhet. De hiába simogatják gyengéd kezeikkel a napsugarak a tájat, a hó vastag paplanja konokul tartja magát, nagy szükség elé állítva az erdő lakóit.
Legyen az őz, szarvas, vaddisznó, róka vagy éppen mókus a
vastag hóban nagyon nehéz élelmet találniuk. A hosszú tartós tél alatt a
készletek megcsappantak, és van akiknek, talán teljesen ki is ürültek. Így
nincs más választásuk, minden falatot megbecsülnek, mellyel konokul mardosó
éhségüket csillapítani tudják. Minden lakó bizakodva várja, hogy az olvadás, a
langyos tavaszi időjárás hamarosan megérkezik. Mely elhozza számukra a duzzadó
rügyeket, a friss, üde és zamatos fűszálakat, az avar védelmében ébredező
rovarokat, a talajban mocorgó gilisztákat, és a tavasz zamatos gombáit.
Reménykedve várják azt a pillanatot, hogy a természet szegénysége véget érjen,
és helyébe újra a jólét, a gondosan, sok finom falattal megterített asztal
lépjen.
Az őzek is egyre türelmetlenebbek, egyre izgatottabbak, hisz
a hosszú tél alatt nagy volt a szükség, és hiába köszöntött be a tavasz, az
ínséges időszak nem akar véget érni. A kis család együtt, összetartva éli a
napjait, közösen járják az erdő, mező ösvényeit, és minden harapásnyi falatot
megbecsülve próbálják túlvészelni a zord időt. A bak agancsa napról napra egyre
szebb, egyre nagyobb, és fejének ékességét büszkén viseli. Járása kecses, és
megfontolt, nincsen hirtelen mozdulat, mint a kis gidának, aki, ha teheti,
anyja körül ugrál, vidáman, és önfeledten, kiélvezve a lassan véget érő
gyermekkorának minden pillanatát. Amikor pedig elfáradnak, és hellyel-közzel
jóllaknak, lábaikkal addig kaparják a vastag hó paplant, még el nem érik az
alatta megbújó avart. Mellső lábaikkal gondosan eligazgatják, mint akik a puha
ágyukat vetik meg, és kényelmesen elhelyezkednek a kis avarkuckóba. Mindezek
után pedig megkezdődik a jól megérdemelt pihenés, és az elemózsiájuknak az
emésztése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése