Nem tágít a tél

 Őzbak

Őzcsalád. Suta, tavalyi gidája, és tavaly előtti fiacskája

Március van, de a tavasz idén nagyon nehezen akar megérkezni. Az erdők, rétek ösvényeit még mindig vastag hó dunna borítja, mely puha takaró alatt milliónyi apró élet lapul, akik csak arra várnak, hogy a nap melege elsöpörje a fejük felett sokasodó, egyre nyomasztóbb terhet. De hiába simogatják gyengéd kezeikkel a napsugarak a tájat, a hó vastag paplanja konokul tartja magát, nagy szükség elé állítva az erdő lakóit.

Legyen az őz, szarvas, vaddisznó, róka vagy éppen mókus a vastag hóban nagyon nehéz élelmet találniuk. A hosszú tartós tél alatt a készletek megcsappantak, és van akiknek, talán teljesen ki is ürültek. Így nincs más választásuk, minden falatot megbecsülnek, mellyel konokul mardosó éhségüket csillapítani tudják. Minden lakó bizakodva várja, hogy az olvadás, a langyos tavaszi időjárás hamarosan megérkezik. Mely elhozza számukra a duzzadó rügyeket, a friss, üde és zamatos fűszálakat, az avar védelmében ébredező rovarokat, a talajban mocorgó gilisztákat, és a tavasz zamatos gombáit. Reménykedve várják azt a pillanatot, hogy a természet szegénysége véget érjen, és helyébe újra a jólét, a gondosan, sok finom falattal megterített asztal lépjen.    

Az őzek is egyre türelmetlenebbek, egyre izgatottabbak, hisz a hosszú tél alatt nagy volt a szükség, és hiába köszöntött be a tavasz, az ínséges időszak nem akar véget érni. A kis család együtt, összetartva éli a napjait, közösen járják az erdő, mező ösvényeit, és minden harapásnyi falatot megbecsülve próbálják túlvészelni a zord időt. A bak agancsa napról napra egyre szebb, egyre nagyobb, és fejének ékességét büszkén viseli. Járása kecses, és megfontolt, nincsen hirtelen mozdulat, mint a kis gidának, aki, ha teheti, anyja körül ugrál, vidáman, és önfeledten, kiélvezve a lassan véget érő gyermekkorának minden pillanatát. Amikor pedig elfáradnak, és hellyel-közzel jóllaknak, lábaikkal addig kaparják a vastag hó paplant, még el nem érik az alatta megbújó avart. Mellső lábaikkal gondosan eligazgatják, mint akik a puha ágyukat vetik meg, és kényelmesen elhelyezkednek a kis avarkuckóba. Mindezek után pedig megkezdődik a jól megérdemelt pihenés, és az elemózsiájuknak az emésztése.

Bízom benne, hogy a télies időjárású napok már nem tartanak sokáig, mert bármennyire is szeretem ezt az évszakot, már én is, mint a természet lakói, nagyon várom az igazi tavasz eljövetelét.   

 Őzgida

 Őzsuta és gidája